ELTE Bölcsészettudományi Kar

ELTE Bölcsészettudományi Kar

Megosztás

Az ELTE Bölcsészettudományi Karának hivatalos Facebook profilja.

Az ELTE 1635-ben, Pázmány Péter, Esztergom bíboros érseke által alapított Bölcsészettudományi Kara, mint Magyarország legrégebbi folyamatosan működő egyetemi kara, a XXI. században is őrzi és ápolja nemes hagyományait, több évszázados tapasztalatait ötvözi a modern kor tudásával, vívmányaival.

16/06/2026

🔭 Csillagvizsgáló a bölcsészkaron

Ha valaki felnéz az ELTE BTK Főépületének tetejére, észrevehet egy kis tornyot – de vajon hányan tudják, mi lapul odafent?

Amikor a 19. század végén az épület tervezése elkezdődött, Kruspér István, az egyetem geodéziaprofesszora kifejezetten kérte a tervezőktől, hogy az épület tetején legyen egy obszervatórium, ahol méréseket végezhet, és ahol a diákok a különböző műszerek használatát gyakorolhatják.

A csillagvizsgálónak azonban nem csupán oktatási szerepe volt. Az obszervatóriumból adták a pontos időjelzést a vasút, a posta és a telefonhírmondó számára is. Ennek emléke az épület homlokzata előtt elhelyezett kronométer, vagyis az obszervatórium által bevizsgált nagy pontosságú álló óra, amelyhez a harmincas években még az akkori hallgatók igazodtak – karóra híján –, és amelyhez a járókelők is igazíthatták zsebórájukat.

Mára sajnos már nem működik: ahogy egyre beépültebbé és fényszennyezettebbé vált a város, esélytelenné vált, hogy itt csillagászati megfigyeléseket végezzenek. A torony ma nem látogatható.

Újabb ELTE-s kutatók nyerték el a Bolyai-ösztöndíjat 15/06/2026

Szívből gratulálunk az ELTE BTK idei Bolyai-ösztöndíjasainak, Farkasné Gulyás Nikolettnek (ELTE Finnugor Tanszék), Ilyefalvi Emesének (ELTE BTK Néprajzi Intézet) és Urbán Bálintnak (ELTE BTK Portugál Nyelv és Irodalom Tanszék)!

Újabb ELTE-s kutatók nyerték el a Bolyai-ösztöndíjat Az ELTE BTK oktatói közül Farkasné Gulyás Nikolett, Ilyefalvi Emese és Urbán Bálint kap idén támogatást.

12/06/2026

Könyvadomány érkezett a BTK-ra a Read Japan Project keretében 🇯🇵
Kimura Tetsuya, Japán magyarországi nagykövete az ELTE BTK-n adta át a Read Japan Project által felajánlott japán témájú angol nyelvű szakkönyveket. A Tokyo Foundation programja a japán kultúrát, társadalmat, gazdaságot és politikát bemutató kötetekkel támogatja a felsőoktatást, amelyek értékes forrásként szolgálnak a Kar japán tanulmányok iránt érdeklődő hallgatóinak és oktatóinak.

Kanadai hegedűművész tartott kurzust és hangversenyt az ELTE BTK-n 12/06/2026

Guillaume Tardif kanadai hegedűművész, a University of Alberta professzora tartott angol nyelvű kamarazenei kurzust, valamint hangversenyt az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézet szervezésében. A koncerten Bartók, Beethoven és Székely Zoltán művei hangzottak el.

Videó:

Kanadai hegedűművész tartott kurzust és hangversenyt az ELTE BTK-n Guillaume Tardif kanadai hegedűművész, a University of Alberta prof...

11/06/2026

Június 25-én Ferencz Győző, az ELTE BTK Angol-Amerikai Intézetének professor emeritusa tart előadást Nádasdy Ádám életművéről a KÉK Kulturális Élményklub online eseményén, melyre szeretettel várják Nádasdy Tanár úr egykori tanítványait, kollégáit is. Az előadás után lehetőség lesz arra, hogy a résztvevők röviden megosszák személyes emlékeiket, élményeiket: mit kaptak Nádasdy Ádámtól mint tanártól, költőtől, nyelvésztől, akár egy versének vagy írása egy részletének felolvasásával is.

Részletek: https://www.btk.elte.hu/nadasdy-adam-eletmuverol-a-szabadsag-friss-levegoje

11/06/2026

Az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet május 27-én mutatta be az „Útmutató könyvtáralapításhoz” sorozat legújabb kötetét, amely a könyvtárak jogi helyzetét, finanszírozását és a forrásfeltárás korszerű módszereit dolgozza fel. Az eseményen hallgatók is szép számmal részt vettek, hiszen a kötet kifejezetten számukra készült, naprakész szakmai ismereteket és aktuális témákat összefoglaló tankönyvként.

A kötet online is elérhető: https://doi.org/10.21862/utm_kvta_4
Az eseményről készült beszámoló itt olvasható: https://www.btk.elte.hu/utmutato-konyvtaralapitashoz-1

11/06/2026

BTK-sok az Ünnepi Könyvhéten! Korábbi hallgatóinkkal többször is találkozhatsz hétvégén, mi most két eseményt ajánlunk a figyelmedbe:

📖 Beszélgetés az ELTE Legendák című kötet szerzőivel, többek között Kukorelly Endrével, Marék Veronikával, Garaczi Lászlóval és Kiss Róbert Richarddal június 12-én, 16.00 órától, a Dunakorzó 21-es standjánál.
Részletek: https://www.facebook.com/events/1412660010895101

📖 A Jelenkor Kiadó szerzői, köztük számos egykori hallgatónk, például Varró Dániel, Babarczy Eszter és Tompa Andrea várják az olvasókat a Vörösmarty tér 32-es standján, június 13-án, 10 órától.

Részletek: https://www.facebook.com/events/1867096593956504

A 97. Ünnepi Könyvhét teljes programját itt találod: https://www.facebook.com/events/2176442933158341/

11/06/2026

Ma van a minorjelentkezés határideje. Még nem késő, jelentkezz!

Photos from ELTE Bölcsészettudományi Kar's post 10/06/2026

🤖 Megszületett az első magyar érvelő nyelvi modell.

Az ELTE Informatikai Karának és az ELTE BTK-n működő Digitális Örökség Nemzeti Laboratórium együttműködésében létrejött Racka nemcsak magyarul „ért”, hanem összetett logikai és érvelési feladatok megoldására is képes.

A fejlesztés fontos lépés a magyar nyelvű mesterséges intelligencia fejlődésében, és hozzájárul ahhoz, hogy nyelvünk és kulturális örökségünk a legkorszerűbb technológiákban is jelen legyen.

👉 Lapozz, és ismerd meg a Rackát!

Szeretnéd, hogy a(z) iskolaod elsőként szerepeljen az Iskola tematikájú vállalkozások között Budapest városában?

Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Helyszín

Kategória

Telefonszám

Cím


1088 Budapest Múzeum Körút 6-8
Budapest
1088

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 20:00
Kedd 08:00 - 20:00
Szerda 08:00 - 20:00
Csütörtök 08:00 - 20:00
Péntek 08:00 - 20:00