07/06/2026
OTP Fáy Alapítvány
Az OTP Fáy Alapítvány célja a fiatalok jövőtudatos gondolkodásának, ezen belül kiemelten a pénzügyi kompetenciáiknak a fejlesztése.
Az OTP Fáy Alapítvány célja a fiatalok jövőtudatos gondolkodásának, pénzügyi tudásának, szoft kompetenciáinak a fejlesztése. Évente több mint 70.000 diák vesz részt személyes jelenléti tréningjein és digitális képzésein. A pénzügyi tudatosság erősítése, a gazdasági ismeretek bővítése mellett karriertervezés és pályaorientáció, fenntarthatóság, valamint a sikeres élethez fontos szoft kompetenciák t
07/06/2026
05/06/2026
Egyike vagyunk Magyarország legaktívabb munkahelyeinek!
🥈 Alapítványunk 2. helyezést ért el a "Lép a cég! – Tavaszi Vitalitás kihívás” középvállalati kategóriájában.
A 3 hetes lépésszámgyűjtő kihívás az Aktív Munkahelyek 2026 programsorozat és a „Millió lépés az iskoládért” program közös felhívása, mely során a munkahelyi közösségek együtt léphetnek egy egészségesebb, összetartóbb jövő felé.
🚶Kollégáinkkal 16 csapatban összesen 9.607.593 lépést tettünk meg, ezzel 7.205 km-t sétáltunk, futottunk a kihívás során. Ráadásul nemcsak az egészségünkért tettünk, hanem lépéseinkkel a Demecseri Oktatási Centrum Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskolát is támogattuk, közelebb juttatva őket az 1.000.000 Ft értékű sportszer-nyeremény eléréséhez. 🚶♀️
Az oklevelet Csejtei Ildikó ügyvezető és Nagy Tímea HR business partner vette át az EMEGY konferenciáján.
Köszönjük és gratulálunk a kollégáknak! 👏
01/06/2026
Közeledik a tanév vége, mi is megtartottuk hagyományos tanévzáró rendezvényünket, amelyen megköszöntük a pedagógusok egész éves együttműködését a diákjaik pénzügyi ismereteinek és jövőtudatos gondolkodásának fejlesztésében. Átadtuk az Év pedagógusa és az Év egyetemi oktatója-szervezője díjakat, valamint a Kvíz-Játsz-Ma pénzügyi versenyünk győztes és különdíjas osztályai is a tanévzárón vehették át nyereményüket. Az eseményt a RitmusLabor Ütős Kaland közös élménydobolás produkciója színesítette.
Az Év pedagógusa díjazottjai a 2025/26-os tanévben:
🏆 Általános iskola kategóriában: Sántáné Bartha Mónika, a budapesti Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium pedagógusa
🏆Középiskola kategóriában: Fülöpné Tóth Henrietta, a Halásztelki Hunyadi Mátyás Általános Iskola, Gimnázium és AMI pedagógusa
🏆 Az Év egyetemi oktatója-szervezője: Horváth Zsolt, az ELTE BTK Dékáni Hivatal Doktori és Tudományszervezési Iroda ügyvivő szakértője
A Kvíz-Játsz-Ma verseny díjazott osztályai:
3-4. évfolyam kategóriában:
🥇1. helyezett: a Csurgói Eötvös József Sportiskolai Általános Iskola 4. osztályát képviselő Aranycsajok csapat, felkészítő pedagógusuk: Réteiné Bencsik Brigitta
🥈2. helyezett: a budapesti Gyulai István Sportiskolai Általános Iskola 3.cb osztályát képviselő PénzPajtik csapat, felkészítő pedagógusuk: Drizner Dóra
🥉3. helyezett: a zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 4.b osztályát képviselő Pénzes Trió csapat, felkészítő pedagógusuk: Csordás-Kósa Szilvia
🏅különdíjas: a mesztegnyői Ladi János Általános Iskola 3. osztályát képviselő Fabatkák csapat, felkészítő pedagógusuk: Molnár Irén
5-6. évfolyam kategóriában:
🥇 1. helyezett: a szentesi Kiss Bálint Református Iskola, Óvoda és Bölcsőde 5.b osztályát képviselő Dollár-Papák csapat, felkészítő pedagógusuk: Tomcsányiné Lucz Szilvia
🥈2. helyezett: a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 5.c osztályát képviselő Aranyoskák csapat, felkészítő pedagógusuk: Fejes Nikoletta
🥉3. helyezett: a Dunakeszi Szent István Általános Iskola 6.a osztályát képviselő Aranytallérok csapat, felkészítő pedagógusuk: Pleskó Andrea
🏅különdíjas: a Hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskola 6.a osztályát képviselő AranyCsapat csapat, felkészítő pedagógusuk: Ungainé Vértesi Tímea
7-8. évfolyam kategóriában:
🥇1. helyezett: az alsónemesapáti Csertán Sándor Általános Iskola 7.a osztályát képviselő Business Man csapat, felkészítő pedagógusuk: Vincze Enikő
🥈 2. helyezett: az Üllői Árpád Fejedelem Általános Iskola 8.z osztályát képviselő Kőgazdag Fiatalok csapat, felkészítő pedagógusuk: Kövesdi-Balogh Katalin
🥉3. helyezett: a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola 8.d osztályát képviselő BoNoVe csapat, felkészítő pedagógusuk: Barna Beáta
🏅különdíjas: a Fóti Fáy András Általános Iskola 7.b osztályát képviselő Moneyákusok csapat, felkészítő pedagógusuk: Beke Kornélia
9-12. évfolyam kategóriában:
🥇1. helyezett: a Debreceni Ady Endre Gimnázium 11.c osztályát képviselő Ady11C csapat, felkészítő pedagógusuk: Koós Judit
🥈2. helyezett: az SzC I. István Technikum Székesfehérvár 11.a osztályát képviselő Huszárok csapat, felkészítő pedagógusuk: Nagy Hedvig
🥉3. helyezett: a Déli ASzC Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 11.b osztályát képviselő Dagobert fiai csapat, felkészítő pedagógusuk: Pálinkó-Kalmár Edit
🏅különdíjas: a Budapesti Piarista Gimnázium 10.a osztályát képviselő Likviditás csapat, felkészítő pedagógusuk: Szőke Máté Tibor
A Kvíz-Játsz-Ma 2026 verseny első helyezett osztályainak nyereménye egyenként 250.000 Ft, a második helyezetteké 200.000 Ft, míg a harmadik helyezetteké 150.000 Ft, amelyet osztályprogramokra fordíthatnak. A különdíjas osztályok az OTP Nyugdíjpénztár felajánlásából egy pizzaebéddel egybekötött állatkerti élménytréningen vehetnek részt.
Gratulálunk a díjazottaknak, és köszönjük minden pedagóguspartnerünk egész éves részvételét a képzéseinken, egyéb aktivitásainkon. Kellemes pihenést kívánunk a nyári szünetben és találkozzunk a 2026/27-es tanévben!
Várjuk a jelentkezéseket az OTP Fáy Oktatási Innovációs Díj 2026 pályázatra!
Látva az elmúlt években beérkezett nagyszámú színvonalas pályaművet, idén is meghirdetjük pályázatunkat, melynek összdíjazása nettó 20 millió forint.
Pályázni lehet olyan
✅innovatív képzési megoldással,
✅ tanulásszervezési gyakorlattal,
✅ oktatási eszköz- vagy módszertani fejlesztéssel,
✅tudásmegosztó kezdeményezéssel,
amely pozitív hatással van a tanítás minőségére, fokozza a tanulás eredményességét vagy támogatja a 21. századi kompetenciákat.
Magánszemélyek és szervezetek is pályázhatnak egyénileg vagy csoportosan három kategóriában:
◾általános iskola alsó tagozat,
◾általános iskola felső tagozat,
◾ középiskola.
📩A pályázat beadási határideje: 2026. július 15.
ℹ️Bővebb információ és jelentkezés: https://otpfaydij.hu/?fbclid=fbclid
22/05/2026
XXI. századi oktatás az ELTE Bölcsészettudományi Karán: sajtónyilvános eseményen adtuk át az OTP Fáy termet 🎓
Újabb mérföldkőhöz érkezett szakmai együttműködésünk az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel. Az Alapítvány által fejlesztett Pénzügyi Alapműveltségi Programunk 2025 óta kötelező kritériumtárgy – Magyarországon egyedülálló módon – a bölcsészhallgatók számára.
A partnerség részeként pedig mostantól egy nemzetközi sztenderdeknek is megfelelő oktatási tér áll a hallgatók és oktatók rendelkezésére a Trefort-kerti campuson. Az Alapítvány támogatásával mind berendezésében, mind technikai felszereltségében felújított szemináriumi terem modern környezetet biztosít hibrid oktatásra és csoportmunkára egyaránt, továbbá egyetemek közötti nemzetközi projektek megvalósítására is alkalmas.
A ünnepélyes teremátadón felszólalt Darázs Lénárd, az ELTE rektora, Bartus Dávid, az ELTE BTK dékánja, Becsei András, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, valamint Csejtei Ildikó, az Alapítvány ügyvezetője.
21/05/2026
Megvannak a Kvíz-Játsz-Ma online pénzügyi versenyünk idei nyertes osztályai!🎉
Négy kategóriában nevezhettek az osztályok a vetélkedőre, amelyre két-két pénzügyi témájú e-learning tananyagunkból készülhettek fel előzetesen. A Kahoot alapú kvízjátékon az osztályokat képviselő háromfős csapatok mérték össze tudásukat. Több mint 280 csapat versengett az osztályprogramra fordítható pénznyereményekért és az OTP Nyugdíjpénztár által felajánlott különdíjért: egy pizzaebéddel egybekötött állatkerti élménytréningért.
Az első helyezett osztályok nyereménye egyenként 250.000 Ft, a második helyezetteké 200.000 Ft, míg a harmadik helyezetteké 150.000 Ft, amelyet szabadon választott osztályélményre fordíthatnak.
Az izgalmas és fordulatos vetélkedőkön az alábbi osztályok csapatai válaszolták meg leggyorsabban és egyben helyesen a kvízkérdéseket.
3-4. évfolyamok kategóriájában:
🥇 1. helyezett: a Csurgói Eötvös József Sportiskolai Általános Iskola 4. osztályát képviselő Aranycsajok csapat, felkészítő pedagógusuk: Réteiné Bencsik Brigitta
🥈2. helyezett: a budapesti Gyulai István Sportiskolai Általános Iskola 3.cb osztályát képviselő PénzPajtik csapat, felkészítő pedagógusuk: Drizner Dóra
🥉3. helyezett: a zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 4.b osztályát képviselő Pénzes Trió csapat, felkészítő pedagógusuk: Csordás-Kósa Szilvia
🏅különdíjas: a mesztegnyői Ladi János Általános Iskola 3. osztályát képviselő Fabatkák csapat, felkészítő pedagógusuk: Molnár Irén
5-6. évfolyamok kategóriájában:
🥇1. helyezett: a szentesi Kiss Bálint Református Iskola, Óvoda és Bölcsőde 5.b osztályát képviselő Dollár-Papák csapat, felkészítő pedagógusuk: Tomcsányiné Lucz Szilvia
🥈2. helyezett: a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 5.c osztályát képviselő Aranyoskák csapat, felkészítő pedagógusuk: Fejes Nikoletta
🥉3. helyezett: a Dunakeszi Szent István Általános Iskola 6.a osztályát képviselő ARANYTALLÉROK csapat, felkészítő pedagógusuk: Pleskó Andrea
🏅különdíjas: a Hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskola 6.a osztályát képviselő Arany Csapat, felkészítő pedagógusuk: Ungainé Vértesi Tímea
7-8. évfolyamok kategóriájában:
🥇1. helyezett: az alsónemesapáti Csertán Sándor Általános Iskola 7.a osztályát képviselő Business Man csapat, felkészítő pedagógusuk: Vincze Enikő
🥈2. helyezett: az Üllői Árpád Fejedelem Általános Iskola 8.z osztályát képviselő Kőgazdag fiatalok csapat, felkészítő pedagógusuk: Kövesdi-Balogh Katalin
🥉3. helyezett: a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola 8.d osztályát képviselő BoNoVe csapat, felkészítő pedagógusuk: Barna Beáta
🏅különdíjas: a Fóti Fáy András Általános Iskola 7.b osztályát képviselő Moneyákusok csapat, felkészítő pedagógusuk: Beke Kornélia
9-12. évfolyamok kategóriájában:
🥇1. helyezett: a Debreceni Ady Endre Gimnázium 11.c osztályát képviselő Ady 11.C csapat, felkészítő pedagógusuk: Koós Judit
🥈2. helyezett: az SZC. I. István Technikum Székesfehérvár 11.a osztályát képviselő Huszárok csapat, felkészítő pedagógusuk: Nagy Hedvig
🥉3. helyezett: a Déli ASzC Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 11.b osztályát képviselő Dagobert fiai csapat, felkészítő pedagógusuk: Pálinkó-Kalmár Edit
🏅különdíjas: a Budapesti Piarista Gimnázium 10.a osztályát képviselő Likviditás csapat, felkészítő pedagógusuk: Szőke Máté Tibor
Gratulálunk a díjazottaknak! Köszönjük minden osztálynak és az őket képviselő csapatoknak a részvételt a versenyen, illetve a pedagógusoknak a felkészítést.👏
18/05/2026
A szemeszter végéhez ért a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán meghirdetett, vállalkozásindításról és –működtetésről szóló képzésünk, amelyet a Deloitte-tal közösen fejlesztettünk.
A kurzus során a hallgatók a vállalkozás indításához, megtervezéséhez és működtetéséhez szükséges átfogó és a gyakorlatban is hasznosítható ismereteket sajátíthattak el. A pénzügyi, üzleti és marketing témák mellett fejleszthették többek között együttműködési, kommunikációs és prezentációs készségeiket is.
A képzést a nyíregyházi oktatási központunkban egy befektetői pitch zárta, amely során a hallgatók 4-5 fős csapatokban mutatták be az általuk kitalált vállalkozásötlet megvalósítási tervét.
Minden csapat felkészült volt, színvonalas munkát mutatott be, és sikeresen zárták a hallgatók a kurzust. Gratulálunk!👏
12/05/2026
Az ELTE Bölcsészettudományi Karán már hetedik alkalommal került meghirdetésre a Deloitte-tal közösen fejlesztett, vállalkozásindításról és -működtetésről szóló képzésünk.
„Az önismeret jelentősége egy vállalkozás alapításában és működtetésében” című kurzus egyik célja, hogy a hallgatók megértsék: egy vállalkozáshoz nemcsak üzleti ötlet és modell, illetve pénzügyi és marketing terv szükséges, hanem fontos az is, hogy az alapító ismerje saját erősségeit, motivációit, kockázatvállalási hajlandóságát, vezetési stílusát, illetve a csapatban betöltött szerepét.
A tavaszi kurzus zárásaként négy hallgatói csapat mutatta be elképzelt vállalkozási ötletét pitch formájában. A prezentációk során nemcsak a képzés alatt elsajátított tudásról kaptunk képet, de nagyon jó volt látni, hogyan kapcsolódik össze az önismeret, a csapatmunka és a vállalkozói gondolkodás a hallgatók saját kreatív projektjeiben.
Gratulálunk a hallgatóknak a sikeres vizsgájukhoz! 👏
Várjuk a jelentkezéseket az OTP Fáy Oktatási Innovációs Díj 2026 pályázatra!
Látva az elmúlt években beérkezett nagyszámú színvonalas pályaművet, idén is meghirdetjük pályázatunkat, melynek összdíjazása nettó 20 millió forint.
Pályázni lehet olyan
✅innovatív képzési megoldással,
✅tanulásszervezési gyakorlattal,
✅oktatási eszköz- vagy módszertani fejlesztéssel,
✅tudásmegosztó kezdeményezéssel,
amely pozitív hatással van a tanítás minőségére, fokozza a tanulás eredményességét vagy támogatja a 21. századi kompetenciákat.
Magánszemélyek és szervezetek is pályázhatnak egyénileg vagy csoportosan három kategóriában:
◾️általános iskola alsó tagozat,
◾️általános iskola felső tagozat,
◾️ középiskola.
📩A pályázat beadási határideje: 2026. július 15.
ℹ️Bővebb információ és jelentkezés: https://otpfaydij.hu/?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTAAYnJpZBExQ214WjBHSW1Kc1dDWDc1MnNydGMGYXBwX2lkEDIyMjAzOTE3ODgyMDA4OTIAAR4zqxt2QLHi0DHIlQxozhANnoLJlAvnBMTEwV0XNeL-DsR0BvyuCeitGcw9iA_aem_7XZ1VCPfNMFqSlhGbSSD1g
22/04/2026
A pénzügyek mellett a jövőtudatosság része többek között a pályaorientáció, a tudatos karriertervezés is. Számos képzésünk nyújt segítséget a témában, így vállalkozásindítási és -működtetési digitális tananyagunk is, amely több egyetem tantárgykínálatában szerepel.
A képzéseink mellett kapcsolódunk olyan kezdeményezésekhez is, amelyek szintén a jövőbeni karrierjük tervezésében támogatják a fiatalokat. Ilyen a Duna Kupa (Danube Cup) nemzetközi startup verseny, melynek célja, hogy vállalkozói ötletek kidolgozására inspirálja az innovatív gondolkodású egyetemi hallgatókat, és egyben lehetőséget biztosít terveik bemutatására, megmérettetésére a hazai és a nemzetközi mezőnyben is.
A jubileumi 10. Duna Kupa hazai döntőjét Bruno van Pottelsberghe, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora nyitotta meg. A zsűri tagjaként Alapítványunk ügyvezetője, Csejtei Ildikó is véleményezte a Budapesti Corvinus Egyetemről, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről, valamint a Széchenyi István Egyetemről érkezett 8 csapat vállalkozói ötletét és megvalósítási koncepcióját.
Gratulálunk minden pályázónak és sok sikert kívánunk a díjazott csapatoknak, akik a pénzjutalom mellett továbbjutottak a verseny nemzetközi középdöntőjébe!
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.
Helyszín
Kategória
az iskola elérése
Weboldal
Cím
Benczúr Utca 26
Budapest
1068
Nyitvatartási idő
| Hétfő | 08:00 - 19:00 |
| Kedd | 08:00 - 19:00 |
| Szerda | 08:00 - 19:00 |
| Csütörtök | 08:00 - 19:00 |
| Péntek | 08:00 - 19:00 |