23/03/2026
Hallgatóink is részt vettek az Örkény István Színház új produkciójának létrehozásában!
Új színházi specializáció a PTE BTK Irodalom- és Kultúratudományi MA-n
23/03/2026
Hallgatóink is részt vettek az Örkény István Színház új produkciójának létrehozásában!
10/03/2026
Pénteken és szombaton mutatta be a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház képzésünk tanárának, Kelemen Kristófnak a DRIVE című, Staféta nyertes dokumentumszínházi előadását, amelyben az alkotótársai Török Tímea (Paralel Alkotócsoport) és Teresa Lucia Rosenkrantz voltak, és a projekt a német autógyárak dolgozóinak történeteire fókuszált.
Hallgatóink közül többen is ott voltak és az előadás után közösen beszélgettek a látottakról.
25/01/2026
Kelemen Kristóf a hétvégén Lipcsében adott elő a képzésünkről a Response and Responsibilty szimpóziumon, amely a dramaturgiatanítás kortárs stratégiáit járta körül, és a világ minden részéről érkeztek rá szakemberek, dramaturgok, tanárok és diákok. A program a Leipziger Dramaturgie szervezésében valósult meg (együttműködve a prágai DAMU/Akademie múzických umění v Praze / AMU és az amszterdami DAS Theatre képzéseivel), a nemzetközi tapasztalatcsere és kapcsolatépítés jegyében.
📸: Trömböczky Napsugár
06/01/2026
Megtartottuk a tájékoztató beszélgetésünket az induló képzéseinkről - nagyon örülünk, hogy ilyen sokan eljöttek és kíváncsiak voltak, miközben befedte a várost a hó ☃️
19/12/2025
Két évfolyam MA, 2025/2026 első szemeszter ✅
17/12/2025
A másodévesek egy meglepetésprezentációval is készültek az adaptációs kurzusunk végén: a Twilight regény/film alapján egy “zenés tini-tragikomédiát” képzeltek el, amelynek cselekménye Kazincbarcikán játszódik a 2000-es években. Társadalmi rétegeket sem nélkülöző koncepcióval, komplex látványtervekkel és sztárszereposztással támasztották alá, hogy ennek bizony színpadon a helye.
15/12/2025
A “performatív kutatás” kurzus végén megtartottuk az elsőévesek vizsgáját, amelynek során lecture performanszokat mutattak be, a legkülönfélébb témákból kiindulva 👻
📸: Nyáry Pál
02/12/2025
🔥 Múlt héten megtartottuk a képzésünk harmadik nyílt napját Pécsett.
🫶 Nagy örömünkre rengeteg középiskolás diák jött el, akik improvizációs gyakorlatokon vettek részt, a kurzust Végh Ildikó, a szakirányos képzés tanára, a budapesti Katona József Színház dramaturgja vezette.
‼️ Most csütörtökön, dec. 4-én 16 órakor pedig újabb nyílt alkalmat tartunk, minden érdeklődőt szeretettel várunk a PTE BTK E430-as termében.
27/11/2025
Ma találkoztunk Vonnák Diána ( ) íróval, antropológussal, akivel szuper volt beszélgetni. Sokat mesélt az ukrajnai kutatásáról, az interjúzás módszertanáról, csendekről és odafigyelésről, narratívákról és arany vécékről, továbbá a humor működéséről háború idején.
28/10/2025
Múlt héten Pozsonyba kirándultunk, tanárok és hallgatók, ahol a Szlovák Nemzeti Színházban (Slovenské národné divadlo) megnéztük Gianina Cărbunariu My Beloved Enemy című új előadását, utána pedig lehetőségünk volt beszélgetni a szerzővel is! Nagyon köszönjük ezt a jó hangulatú találkozást, továbbá a prózai tagozat vezetőjének, Miriam Kičiňová-nak a nyitottságot és a körbevezetést a színházban.
24/06/2025
Pécsi Színház:Spec a Wiener Festwochenen ✌️
A hétvégén a képzésünk Bécsbe utazott, ahol előadásokat néztünk és bekapcsolódtunk a fesztiválhangulatba. Olyan alkotók munkáival ismerkedtünk meg, mint Lia Rodrigues, Milo Rau, Julien Gosselin, Gorges Ocloo - -nak külön nagy hála, hogy találkozott és beszélgetett velünk 🙏
Továbbá belehallgattunk a Symposium of Love rendezvényébe, amely a fesztivál idei fókusza köré szerveződött - 8 különböző gondolkodó tartott hosszú előadást a szeretet/szerelem és annak forradalmi potenciálja közötti összefüggésekről ❤️🩹
17/06/2025
Valami készül az Örkény István Színházban! 🤩
Köszönjük a workshopot, amit Neudold Júlia vezetett.