1. ožujka 1946. otvorena je u Pečuhu (III. Kardos Kálmán u. 5. I. em.) Nastava je započela 2. ožujka sa 6 nastavnika i 4 učenika. U tome veći uspjeh ima u 1947./48.
državna učiteljska škola s "jugoslavenskim nastavnim jezikom", koja je imala jednu učionicu i jednu kancelariju, koja je ujedno služila i kao zbornica. U populariziranju je pokušao pomoći i Antifašistički Front Slavena (AFS) između ostalog poput svojeg lista "Sloboda", s malim uspjehom. godini nasljednik AFS-a, Demokratski Savez Južnih Slavena (DSJS), koji je isto imao svoj list naslovom "Naše nov
ine". Tada je već škola učiteljska škola (5 godina) i licej (4 godina). Dvije godine kasnije licej je pretvoren u opću gimnaziju. Od 1949./50. godine su učenici učiteljeske škole pod vodstvom Ivana Mokutera odlazili u selo Olas, gdje su u hrvatskoj osnovnoj školi predavali. Budući da nije bilo udžbenika na našem jeziku, nastavnici škole su sastavili gradivo pojedinih predmeta na srpsko-hrvatskom jeziku, koje su zatim u obliku skripte umnožili.
13. rujna 1950. godine škola je premještena u XIV. okrug Budimpešte, u Abonyijevu ulicu br. 7-9. Pošto je bilo potreban i đački dom, to je škola prvo dobila u Thökölyjevoj ulici, a poslije su djevojke premještene u kolegij "Zsuzsanna Kossuth", a dječaci u Lehelovu ulicu. Iste godine je donesen zakon o reformi opće gimnazije. Naša se škola opredijelila za humani smjer.
14. lipnja 1951. u učiteljskoj školi je održana prvi maturski ispit, gdje je maturiralo 5 učenika. Nakon prve budimpeštanske školske godine svi učenici - svrstani u 3 brigade - pošli su na rad u Panteliju, gdje su 3 tjedna radili na izgradnji novog industrijskog grada, Staljinvaroša (Dunaújváros). Prvi "domaći" nastavnik bio je Dimitrije Krunić, Srbin iz Sentandrije, koga je uskoro slijedio Ivan Ternak, Hrvat iz Aljmaša.
1952. godine je škola premještena na "konačno mjesto" u VII. okrug na Trg ruže br. 6-7., gdje su dečaci 1951./52. školske godine dobili i poseban đački dom. U đačkom domu su nastavnici, odgojitelji i najbolji učenici na kružocima se zanimali sa slabijim učenicima. Povezano s tim kolegisti su bili svrstani u parove - jedan bolji i jedan slabiji učenik - isto da se pomaže slabijim učenicima. Ove godine je bio prvi maturski ispit za gimnazijalce, mada maturanti nisu bili učenici naše škole. Učenici su i ovog ljeta radili, ali sada su svrstani u 7 brigada, te su radili u raznim krajevima zemlje. Za osnovne škole su već izlazili naši udžbenici, ali prvi srednjoškolski udžbenici na našem jeziku su objevljeni samo za 1952./53. školsku godinu, koji su bili prijevodi mađarskih udžbenika. U 1953./54. godini je osnovana roditeljska radna zajednica, pa je već 7. ožujka 1954. godine održan i prvi veliki roditeljski sastanak, gdje je prisutnost bila 92%. Takve roditeljske sastanke su organizirali godišnje jednom, pošto su roditelji stanovali daleko od Budimpešte. Rujna 1954. je đački dom premješten u ulicu Mihálya Munkácsyja br. 15. Zgrada je sagrađena 1892. pa je poslije vrijeme II. svjetskog rata dospjela u državne ruke. Učenici su ujutro pošli u školu, poslijepodne su se vratili, imali su slobodno vrijeme, zatim od 16 do 19 sati je bio silencij, pa nakon večere su imali ponovo slobodno vrijeme. Isto za 1954./55. školsku godinu se veže priključenje pomaške osnovne škole, tako se nastavnički zbor pojačao učiteljima, kao što su na primjer Marga Šarac i Milenko Milošević, a postala je i vježbanicom učenika učiteljske škole. Kao dio povijesti đačkog doma treba spomenuti Maricu Barić-Somogyi, koja je bila glavna kuharica od 1955. godine. Od 1. studenog iste godine škola ima još jednog našeg nastavnika matematike i fizike, Martina Gregeša. Poslije razdvajanja škole je nastavio svoj rad u hrvatskoj školi.
1957./58. školske godine je obnovljena zgrada škole uz ulaganje od 45.000 forinti. Godina 1959./60. je bila zadnja kada je još postojala učiteljska škola, poslije toga je škola bila samo osnovna škola i gimnazija. Od 1960./61. godine je škola postepeno postala dvojezična (ove godine samo prvi razred, sljedeće godine već prva dva razreda, a na kraju za 1963./64. godinu već cijela škola), odnosno su tada počeli prelaziti na nastavu "5+1", po kojoj su đaci 5 dana učili u školi, a jedan dan su proveli u radionicama, gdje su usvajali temelje nekog zanata. Dvojezičnost je značila, da su realne predmete predavali na mađarskom, a humane na našem jeziku. Tada su i učenici škole bili svrstani u parove. Pokraj đaka, koji je slabije govorio mađarski ili naš jezik stavljen je učenik, koji mu je u tome mogao pomagati. Zahvaljujući dvojezičnosti više učenika se javilo i iz Zalske, Željezne i Đursko-Šopronske županije. U životu našeg đačkog doma važna godina je bila 1961., kada je ravnateljica kolegija postala Marija Čepelsigeti. Ona je upravljala najduže đačkim domom sa svojih 29 godina. Da bi oba pisma naučili, godine 1962./63. je uvedeno da i nastavnici i učenici jednog mjeseca pišu latinicom, a drugog ćirilicom. Unatoč tome da se 1963./64. godine upotpunila nastava "5+1", od sljedeće godine počelo je postupno ukidanje programa. Umjesto toga dječaci su učili stolarstvo, a djevojke krojenje i šivenje. Kao prvi postupci veze s matičnom zemljom 1965. godine je prvi put skupina naših gimnazijalaca otputovala u Jugoslaviju, zatim od 10. do 26. srpnja 1966. godine naši nastavnici su sudjelovali na stručnom usavršavanju u Crikvenici, te otada su takvi seminari održavani takoreći svake godine.
1. siječanj 1967. godine je važna prekretnica za našu školu, tada je imenovan ravnateljem škole Stipan Vujić, i ostao je ravnatelj čak do razdvajanja škole. 1973. godine je prvi put tražio da se sagradi nova školska zgrada i đački dom, naročito zato, što je površina 6 učionica bilo ispod 30 m2, a površina 2 učionice ispod 20 m2. Na satu povijesti su predavali samo opću i mađarsku povijest. To se mijenjalo 1974. godine, kada je objavljen udžbenik povijesti "južnoslavenskih naroda". To je gradivo u 5 teza bilo i na maturi. Od ove godine je postojao novi pravilnik za maturske ispite, po kojem su bili 3 obvezna (mađarski i srpsko-hrvatski jezik i književnost, matematika) i 2 izborna (povijest, strani jezici, fizika, kemija, biologija, zemljopis) predmeta. Iz srpsko-hrvatskog i mađarskog jezika maturanti su polagali pismeni i usmeni ispit,iz povijesti i zemljopisa samo usmeni, a iz ostalih predmeta se polagao ili pismeni ili usmeni ispit. Ukoliko je učenik 3. ili 4. razreda osvijo neku od prvih 10 mjesta na zemaljskom srednjoškolskom natjecanju, bio je oslobođen polaganja mature iz predmeta iz kojeg se natjecao.
1976. godine na sjednici Zemaljskog vijeća DSJS-a se ponovo spomenula potreba za novu zgradu. Na istome skupu ravnatelj gimnazije je spomenu i teškoću primanja novih nastavnika koji su govorili i naš jezik, pošto im nisu mogli osigurati stan. 1. siječnja 1977. od VII. okruga škola je dobila jedan trosobni stan u Kazinczyjevoj ulici br. 5., u kojemu su novoprimljeni, mladi nastavnici privremeno mogli stanovati. Od 1978./79. školske godine svaka druga subota je bila slobodna subota. Na petodnevni radni tjedan naša je škola prešla 1982. Do novih promjena u nastavnom programu je došlo 1981./82. godine, otkada postoji fakultativna nastava. Najpopularniji predmeti fakultacije bili su materinski jezik i turizam.
1983. ravnatelj ponovo govori o potrebi nove zgrade. Kao odgovor 1985. Minisztarstvo prosvjete je ponudilo da će sagraditi novu školu u Békásmegyer-Ófalu. Zbog nepovoljne lokacije nastavnički zbor i roditeljska zajednica u suglasnosti sa stajalištem DSJS-a odrekli su se te mogućnosti, bolje su tražili da se zgrada potpuno obnovi i proširi. Na otvaranju 1986./87. školske godine ravnatelj je rekao da je dobio obećanje od Ministarstva prosvjete i da će obnova školske zgrade početi 1987. godine.
1988. godine su donijeli novi zakon po kojem ubuduće ravnatelja bira nastavnički zbor tajnim glasovanjem. U našoj školi je ponovo izabran Stipan Vujić. Iste je godine pošela izgradnja novoga đačkog doma za učenike osnovne škole u Rózsa ulici br. 5.
2. studenog 1989. je ministar prosvjete na poziv ravnatelja posjetio našu gimnaziju. I on se uvjerio da se obnova zgrade više ne može odgađati, pa je obećao da će radovi započeti do rujna 1990. Naravno ni nadalje nije došlo do toga. Do kraja velike zajedničke škole je došlo 1993. godine, kada se naša škola razdvojila na srpsku (pod vodstvom Bojane Čoban-Simić) i na hrvatsku (pod vodstvom Marije Polgar-Baronfeind). Ove dvije škole su još 2 godine bile zajedno u zgradi na Trgu ruže, te još jednu u Festeticsevoj ulici. Za vrijeme posljednje "zajedničke" godine je započela obnova i proširenje na Trgu ruža za srpsku školu, odnosno je započela i izgradnja nove školske zgrade i đačkog doma na Trgu Örs vezér. Izvor - Marin Mandić: Naša gimnazija
1946. március 1-én Pécsett (III. megnyílt a "jugoszláv tanítási nyelvű" állami tanítóképző iskola, ami 1 tanteremmel és 1 irodával rendelkezett, ami egyben tanáriként is szolgált. 2-án kezdődött meg a tanítás 6 tanárral és 4 diákkal. A népszerűsítésben próbált segíteni a Szlávok Antifasiszta Frontja (AFS) is többek között "Sloboda" című újságján keresztül, kevés sikerrel. Ebben nagyobb sikerrel jár az 1947/48-as tanévben az AFS utódja, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége (DSJS), amelynek szintén saját lappal rendelkezett "Naše novine" címmel. Ekkor már az iskola tanítóképző iskola (5 év) és líceum (4 év). 2 évvel később a líceumból általános gimnázium lett. Az 1949/50-es tanévben a tanítóképzőben megkezdődtek a gyakorlatok is dr. Ivan Mokuter vezetésével Olaszban, az ottani horvát általános iskolában. Mivel szerb-horvát nyelven továbbra sem voltak tankönyvek, a tanárok állítptták össze az egyes tantárgyak tananyagát és azokat sokszorosították.
1950. szeptember 13-án helyezték át az iskolát Budapestre a XIV. kerületi Abonyi u. 7-9. szám alá. Mivel szükség volt kollégiumra, az először a Thököly utcában volt, majd a lányok átkerültek a Kossuth Zsuzsanna Kollégiumba, a fiúk pedig a Lehel utcába. Szintén ebben az évben hoztak új törvényt az általános gimnáziumok reformjáról. Iskolánk a humán irány mellett döntött.
1951. június 14-én tartották a tanítóképzőben az első érettségi vizsgát, amin 5 diák érettségizett. Az első budapesti tanév után minden tanuló - 3 brigádra osztva - ment Dunapentelére, ahol 3 hétig dolgoztak az új ipari város - Sztálingrád (Dunaújváros) - építésén. Az első "hazai" tanár Dimitrije Krunić volt - szentendrei szerb -, akit hamarosan követett Ivan Ternak, bácsalmási horvát.
1952-ben az iskola átköltözött "végleges helyére", a VII. kerületi Rózsák tere 6-7. szám alá, ahol a fiúk az 1951/52-es tanév alatt kollégiumot is kaptak. A kollégiumban a tanárok, a nevelők és a legjobb tanulók szakkörökön foglalkoztak a gyengébb tanulókkal. Ehhez kapcsolódóan a kollégisták párokba voltak osztva - egy jobb és egy gyengébb tanuló -, szintén segítés céljából. Ebben az évben megvolt az első gimnáziumi érettségi, bár az érettségiző diákok nem iskolánk diákjai voltak. Ezen a nyáron is dolgoztak a diákok, de most 7 brigádra osztva az ország különböző területein. Bár az általános iskolák részére voltak már anyanyelvű könyvek, szerbhorvát nyelvű gimnáziumi tankönyvek először az 1952/53-as tanévre jelentek meg, amik a magyar könyvek fordításai voltak. Az 1953/54-es tanévben megalakult a szülői munkaközösség is, így 1954. március 7-én megtartották az első nagy szülői értekezletet, amin 92%-os volt a részvétel. Ilyen szülői értekezletet évente csak egyszer tartottak, mivel a szülők vidékiek voltak.
1954. szeptemberében a kollégium átköltözött a Munkácsy Mihály u. 15. Az épület 1892-ben épült és a II. világháború után került állami kézre. A diákok innen mentek reggel az iskolába, majd iskola után visszatérve szabad foglalkozásuk volt, 16-19 óráig szilencium, majd vacsora után ismét szabadidő. Szintén az 1954/55-ös tanévhez kapcsolódik a pomázi általános iskola beolvasztása a budapesti iskolába, így a tanári kar többek között olyan tanárokkal bővült, mint Marga Šarac és Milenko Milošević, a tanítóképzősöknek pedig helyben volt a gyakorlóhely. Mint a kollégium történelmének részét érdemes megemlíteni, hogy 1955-től megszűnéséig volt a kollégium főszakácsa Ma**ca Barić-Somogyi. Ennek az évnek a végén (1955. november 1.) kezdett az iskolában tanítani matematikát és fizikát Martin Gregeš, aki az iskola kettéválása után a horvát iskolában folytatta munkáját. Az iskola épületét az 1957/58-as tanévben újították fel, amire 45.000 forintot költöttek. A tanítóképző utolsó évfolyama az 1959/60-as évfolyam volt, ezután már csak általános iskolából és gimnázimból állt az intézmény. Az 1960/61-es tanévtől fokozatosan kéttannyelvű lett az iskola (ebben a tanévben csak az első osztály, következőben már az első két osztály, végül az 1963/64-es tanévre már az egész iskola), illetve ekkor kezdték bevezetni az "5+1"-es képzést is, miszerint a diákok 5 napot járnak iskolába, egyet napot pedig műhelyekben töltenek valamilyen szakma alapjainak elsajátításához. A kéttannyelvűség abból állt, hogy a reál tantárgyakat magyarul tanították, a humán tantárgyakat szerbhorvátul. Ekkor a diákok is párokra lettek osztva. Egy-egy magyarul vagy szerbül, illetve horvátul gyengébben beszélő mellé olyan diák került, aki abban segíteni tudott. A kéttannyelvűségnek köszönhetően több diák jelentkezett Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyéből is. Fontos év a kollégium életében 1961., mikor a kollégium igazgatója Marija Čepelsigeti lett, aki a maga 29 évével a leghosszabb ideig igazgatta az intézmény ügyeit. Az 1962/63-as tanévben vezették be, hogy felváltva egy hónapig latin betűkkel írnak, majd egy hónapig cirillel, hogy ez is kellőképpen legyen gyakorolva. Bár az 1963/64-es tanévre lett teljes az "5+1"-es képzés, a következő évtől ugyanilyen módon fokozatosan be is lett fejezve. Ehelyett a fiúk asztalosmesterséget tanultak, a lányok pedig szabás-varrást. A Jugoszláviával ápolt kapcsolat első lépéseiként 1965-ben utazott először diákok egy csoportja Jugoszláviába, majd 1966. július 10-26. között Crikvenicában szerveztek tanárainknak továbbképzést, ami ettől kezdve nagyjából éves rendszerességgel megrendezésre került.
1967. január 1. ismét egy mérföldkő az iskola történetében, ekkortól volt igazgatója az iskolának egészen a kettéválásig Stipan Vujić. 1973-ban vetette fel először egy új iskola és kollégium felépítésének gondolatát, főleg mivel előbbiben 6 tanterem területe 30 m2 alatt, kettőé pedig 20 m2 alatt volt. Történelem órán csak az általános és magyar történelmet tanították, ám 1974-ben megjelent az első tankönyv a délszláv népek történelméről, amiből 5 tétel érettségin is szerepelt. Ebben az évben új érettségi szabályzat is született, aminek alapján 3 kötelező tantárgy volt (magyar és szerbhorvát nyelv és irodalom, matematika), és 2 szabadon választott (történelem, idegen nyelv, fizika, kémia, biológia, földrajz). Az irodalmakból írásbeli és szóbeli volt, történelemből és földrajzból csak szóbeli, míg a többi tantárgyból vagy írásbeli vagy szóbeli. Amennyiben egy 3. vagy 4. osztályos diák OKTV-n az első tíz helyezett között végzett, az adott tantárgy érettségije alól felmentették.
1976-ban ismét felvetődik az új épület szükségessége, illetve az is, hogy nehéz olyan tanárokat foglalkoztatni, akik tudják is a nyelvet, mivel nem tudják őket elhelyezni. Ezt megoldandó, az iskola 1977. január 1-én kap egy 3 szobás lakást a Kazinczy u. 5. szám alatt, ahol ideiglenesen lakhattak az újonnan felvett fiatal tanárok. Az 1978/79-es tanévtől kezdve minden második szombat szabad szombat volt. A heti 5 napos tanrendre 1982-ben állt át az iskola. Oktatás területén újabb változás az 1981/82-es tanévben került sor, ekkortól van fakultációs oktatás. A legnépszerűbb fakultatív tantárgyak az anyanyelvi és az idegenvezetői voltak.
1983-ban az igazgató újra felveti az új épülettel kapcsolatos problémát, amire 1985-ben ajánlotta fel az Oktatási Minisztérium, hogy felépít egy új épületet Békásmegyer-Ófaluban. A kedvezőtlen elhelyzkedés miatt a tanári kar és a szülői közösség a DSJS álláspontját elfogadva lemondott erről a lehetőségről, inkább a meglévő teljes felújítását és bővítését kérték. Az 1986/87-es tanév megnyitóján az igazgató elmondta, hogy ígéretett kapott, miszerint 1987-ben megkezdődhet a felújítás.
1988-ban egy új törvénynek köszönhetően az iskola igazgatóját a továbbiakban a tanári kar választhatta meg titkos szavazással. A mi iskolánkban továbbra is Vujić maradt az igazgató. Ebben az évben kezdődött meg az általános iskolások új kollégiumának építése is a Rózsa u. 5. szám alatt.
1989. november 2-án az igazgató meghívta az oktatási minisztert az iskolába, aki belátta, hogy nem lehet tovább halogatni a felújítást, és megígérte, hogy 1990. szeptemberéig elkezdődnek a munkálatok. Erre természetesen a továbbiakban sem került sor. A nagy közös iskola vége 1993-ban jött el, amikor kettévált az iskola szerb és horvát iskolára, előbbi Bojana Čoban-Simić, utóbbi Marija Polgar-Baronfeind irányításával. A két iskola még két évig volt közösen a Rózsák terén, majd egy évig a Mosonyi utcában. Az utolsó "közös" év alatt megkezdték a régóta esedékes felújítást és bővítést a Rózsák terén a szerb iskola részére, valamint egy teljesen új iskola és kollégium építését az Örs vezér terén a horvát iskolának. Forrás - Marin Mandić: Naša gimnazija
