Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola

Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola

Megosztás

Alapítva: 1999. október 27. XII. 8.) szorgalmazta, s ehhez a magyar állami törvények is kedvező körülményeket teremtettek.

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola a teológiai tudományágak oktatása mellett tanárok, ifjúságvédelmi tanácsadók és segítő szakmákban dolgozók képzésével foglalkozik. 1999-ben egyesítették teológiai főiskoláikat a bencések, a ferencesek és a piaristák, így jött létre a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola. A ’90-es évek végén a szerzetesi főiskolák integrációját az Apostoli Szentszé

23/06/2026

Nényei Pál oktatónk, aki egyébként író, és nagy tapasztalata van a középiskolai oktatás terén is. Miért nem fél a mesterséges intelligenciától? -- hangzott el a kérdés a közönség soraiból 2026. június 16-i előadása végén.
A teljes előadás megtekinthető YouTube-csatornánkon!

22/06/2026

Szeretettel várunk🔸Bibliai szerepjáték-vezető🔸képzésünkön!

A bibliodráma műfajának jellegzetessége, hogy a csoport az egyes alkalmakon a választott történetet dramatikus formában megjeleníti. 🔸Ez nem a szöveg színházi értelemben vett előadását jelenti, hanem azt, hogy a résztvevők saját maguk szerepében megtapasztalják a szereplők belső és külső mozgatórugóit. Így a játék 🔸a személyiség egészét bevonja, affektív és kognitív szinten is megmozgatja, és ez által hozzájárul a résztevők önismeretének erősödéséhez, és ahhoz, hogy közelebb kerüljenek a bibliai szöveg üzenetéhez. 🔸A képzés ökumenikus szemléletű.

👉 Itt találtok még információt:
https://sapientia.hu/kepzes/bibliai-szerepjatek-vezeto

Felnőttképzési nyilvántartási szám:
B/2021/002441

21/06/2026

A Sapientia jelenlegi rektora, 👉 Bagyinszki Péter Ágoston szinte a kezdetektől jelen van a szerzetesi főiskolán. A Sapientiához fűződő, egyre sokrétűbb kapcsolatáról, a szerzetesi hivatáshoz vezető útról, természettudományok és hit párbeszédéről ír a DUNA-PARTI ISKOLA 🔸Mi arcaink🔸rovatában.

„A családból hozott örökségként számomra mindig fontos volt az értelmes, tisztességes, felelős élet keresése. A hit azonban nem úgy jelent meg az életemben, mint valami kész, egyszer s mindenkorra birtokba vehető válaszcsomag, hanem inkább mint olyan játéktér, amelybe az ember fokozatosan belenő. A keresztény hit számomra soha nem a kérdések végét jelentette, hanem éppen ellenkezőleg: a kérdezés megtisztulását. Azt a tapasztalatot, hogy az ember akkor kerülhet közelebb az igazsághoz, ha nem ijed meg a bevonódástól, elköteleződéstől.”

✍ Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe Ágoston atya írását:
https://dunapartiiskola.sapientia.hu/olvasnivalo/sapientia-elmeny-harom-szoban-tudas-bolcsesseg-emberseg-bagyinszki-agoston-ofm-irasa

20/06/2026

✍️ Egy csodaszép Tóth Árpád-verset hozott nekünk júniusra Bede-Fazekas Enikő művészetterapeuta oktatónk.🌳

„Vannak az életünkben olyan pillanatok, amikor a körülöttünk lévő világgal mélyebb találkozást élünk át a megszokottnál. Ritka, különleges pillanatok ezek. Megfog egy élmény, egy látvány, egy hangulat, és röpke idő alatt az átélés ereje átemel a létezés egy magasabb síkjára...”

A Duna-parti Iskola SEGÍTŐ SZÓ rovatában olvashatjátok Enikő írását:
🔗https://dunapartiiskola.sapientia.hu/olvasnivalo/bede-fazekas-eniko-tunodo-fak-alatt-elmelkedes-toth-arpad-erdo-cimu-verserol

Photos from Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola's post 19/06/2026

😇 Július 2-ig láthatjátok a Máté testvér fotóiból rendezett kiállítást a Karinthy Szalonban!

Helyszín: 1111 Budapest, Karinthy Frigyes út 22.
Az érdeklődőket hétköznaponként 12:00 és 18:00 óra között várják szeretettel a helyszínen!

A kiállításról a Ferences Rendtartomány oldalán olvashattok részletesebben (LINK KOMMENTBEN).

Polgári Máté OFM idén lenne 60 éves. A tárlat nem elsősorban egy fotóművész életművét mutatja be, hanem egy olyan ferences testvér emlékét idézi meg, aki generációk életére volt hatással lelki kísérőként, tanítóként, alkotótársként vagy barátként, és akinek képei nem művészi ambícióból születtek, hanem abból a szemlélődő, derűs figyelemből, amely Szent Ferenc lelkiségét is áthatja.

ℹ️ A kiállítás 2026. június 10. és július 2. között tekinthető meg a Karinthy Szalonban (1111 Budapest, Karinthy Frigyes út 22.) Az érdeklődőket hétköznaponként 12:00 és 18:00 óra között várják szeretettel a helyszínen!

Fotók: Csorba Tatum

Photos from Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola's post 18/06/2026

❗Nényei Pál kiváló előadásáról már olvasható a Magyar Kurír tudósítása!

Nényei Pál a Sapientián: Amit Dante Krisztus útján végigjárt, végig kell járnia minden embernek👉
🔗 https://www.magyarkurir.hu/nezopont/nenyei-pal-sapientian-amit-dante-krisztus-utjan-vegigjart-vegig-kell-jarnia-minden-embernek

"Amikor az ember a szöveg legmélyebb struktúrájával kezd el foglalkozni, akkor egyidejűleg a saját életének is a legmélyebb struktúrájával néz szembe."

🎥 Elkészült a videó is, melyet közreadtunk YouTube-csatornánkon, LINK KOMMENTBEN! 😊



Fotó: Sapientia Főiskola

Photos from Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola's post 18/06/2026

📚 Bemutatták Az emberség ajándéka című kötetet a Sapientián 📚

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola adott otthont 2026. május 26-án egy sokéves munka gyümölcseként született kötet bemutatójának.

A Versegi Beáta Mária CB és Buza Patrik szerkesztésében megjelent kötet szerzői antropológiai alapvetést kívánnak nyújtani, melyre építve keresztény szempontból körüljárható az emberi méltóság kérdése.

A könyvbemutató kapcsán konferenciát tartottak a keresztény emberképről, olyan előadókkal, mint Deák Hedvig OP nővér, Sárkány Péter filozófus, majd a délután folyamán műhelymunka következett.

✍️ Paksy Eszter beszámolóját itt olvashatjátok:
https://emberimeltosag.hu/hirek/az-emberseg-ajandeka

📚 A könyv megvásárolható a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán (LINK KOMMENTBEN!), valamint a Szent István Társulat könyvesboltjaiban, a libri.hu-n és a bookline.hu-n.

17/06/2026

✝️☦️ Pannonhalmán ülésezik a katolikus és ortodox teológiai párbeszédet koordináló nemzetközi testület Job metropolita és Kurt Koch bíboros vezetésével 🙏

„A találkozó helyszíne a Vatikán kérésére lett Pannonhalma. A felkérés mutatja annak az elkötelezettségnek az elismerését, amivel a Pannonhalmi Főapátság három évtizede szolgálja az ökumenizmus ügyét, az ortodox és a katolikus egyház közötti párbeszédet” – olvashatjuk a Magyar Kurír tudósításában (link kommentben!).

Job metropolita 2025 őszén tartott előadást a Sapientián: a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátushoz tartozó főpásztor a Görögkatolikus Metropólia vendégeként tartózkodott Budapesten, ahonnan Pannonhalmára utazott tovább, hogy a főapátság meghívására részt vegyen az ökumenikus konferencián.

📸Hajdú D. András/Pannonhalmi Főapátság

17/06/2026

🫢

"KINCSEK" A KÖNYVTÁRBÓL – KARL RAHNER DEDIKÁCIÓJA 📚✨

A „Kincsek” a Könyvtárból menüpontra kattintva elérhetők a korábbi évek galériái!

🔗 https://sapientia.hu/konyvtar/mozaik?par=3016

Szeretnéd, hogy a(z) iskolaod elsőként szerepeljen az Iskola tematikájú vállalkozások között Budapest városában?

Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Helyszín

Kategória

Telefonszám

Cím


Piarista Köz 1
Budapest
1052