27/03/2026
Pár nap még, és leülünk a széderre terített asztalhoz, hogy előírás szerint csatlakozzunk a zsidók egyiptomi kivonulásához. Útikaklauzunk a Hagada, amelyet a bölcseink állították össze. Eszerint Pészahkor minden zsidó sürgősen időutazzék ősei egyiptomi rabszolgakunyhójába, hogy személyesen vonulhasson ki Egyiptomból. Leírja a szabadulás minden veszélyes kalandját, szó szerint a kivonulásról beszél, a sorok között azonban a Róma elleni lázadásról. Ki vitatná, hogy idén, miközben átkelünk a Sásas-tengeren és nyeljük a port a pusztaságban, arra is gondolunk, hogy miként szabadulunk meg a mai csapások elől?
A csoda akkor történik meg, ha hagyjuk. Képzeld el, hogy rabszolga vagy Micrájimban – megvetett, kimerült és tehetetlen. A semmiből feltűnik egy ember, aki kitartóan szembeszáll a fáraóval. Megígéri, hogy kivezet a nyomorúságból, ha vakon követed. Garancia nincs, fellebbezésnek helye nincs. Követnéd? El tudnád képzelni a tejjel és mézzel folyó Kánaánt anélkül, aggódnál, mint eszel holnap?
Bárhogy döntesz, megvan rá a jó okod. Őseinknek volt merszük a szabadságba vezető út választásához, a Mindenható személyesen vezette őket „erős kézzel és kinyújtott karral”. Döntésüket később persze többször keservesen megbánták. Mózes könyörgött a Mindenhatóhoz, hogy ne büntesse őket túl szigorúan, neve mégis csak egyszer szerepel a Hagadában. Igazságos ez?
Több ezer év telt el, jobb és nehezebb idők váltották egymást. Ma ismét „történelmi időket” élünk. A terror, a zsarnokság és végül a háború gyötrelmei közepette jól jönne megint egy csoda. De a Messiás, lehet, késik, olyan próféta meg nem lesz többé, mint Mózes volt, ahogy meg van írva. Mi lesz hát velünk?
Egyiptomból megszabadultunk, mert bátran hittünk abban, hogy a Mindenható segítségével sikerülhet. Elbukunk egyszer, elbukunk kétszer, de a végén győzedelmeskedünk.
Egy régi-régi haszid történet szerint a Magas-Kárpátokban élt egy apró zsidó közösség. Egyszer nagy bajba kerültek, össze is ületek a zsinagógában, hogy kiutat találjanak. Az egyik elöljáró emlékezett rá, hogy őseik ismertek egy imát, amely meghallgatásra talált, ha az egész közösség elmondta, mégpedig egy bizonyos mezőn. De már senki sem emlékezett a könyörgés szavaira, és a mezőre sem. Így hát együtt elmondtak egy imát, bátran bízva abban, hogy a Mindenható irgalmas lesz, és „erős kézzel, kinyújtott karral” biztonságba vezeti őket. És így is történt.
Kedves Barátaink, békés Pészachot, tanulással és beszélgetéssel teli széder vacsorát kívánunk nektek, és persze aranyságra, illatos húslevest maceszgombóccal.
Hág kaser v’sameah!
(Flora Rosefsky-Széder festménye)