
Tégy eröfeszitést - fordulj meg! 😉
„A Jóga tudás. A tudás bölcsesség. A bölcsesség békesség.” Elkötelezettek vagyunk a Sarasvati JÓGA ÉLETPÁLYA MODELL® bevezetésében.
A Sarasvati Oktatási Központ képzései nemzetközileg regisztrált és akkreditált képzések, a világ minden táján elfogadott, Nemzetközi Yoga Alliance Diplomát is biztosító komoly szakmai ellenőrzés alatt álló Nemzetközi Kurzusok. A Sarasvati által felépített oktatási rendszer egymásra épülő modellekből áll, képzéseink lefedik az ember teljes életciklusának életfázisait a születéstől egészen az idős k
Nyissa meg, mint általában
Tégy eröfeszitést - fordulj meg! 😉
🌌 Hamarosan szemtanúi lehetünk a 2025-ös nagy bolygóegyüttállásnak! Itt van minden részlet 👇🏻
Eddig az égbolt hét bolygójából hatot lehetett egyszerre látni. Február 20-tól azonban a Merkúr is csatlakozik a látványossághoz nyugaton, napnyugta után.
Ahogy a szürkület sötétbe borul, nézzünk a délnyugati horizont felé. Ott a Vénusz és a Szaturnusz közel egymás mellett fog megjelenni. A Vénusz, amely a kettő közül a fényesebb, kihagyhatatlan látvány.
Az égbolt magasabb pontján a Jupiter látható, amely a Vénusz után a második legfényesebb fénypont az éjszakai égbolton. A Jupiter nemrégiben lépett át a szembenálláson, így ez az év egyik legjobb időszaka arra, hogy szabad szemmel megfigyeljük az óriást.
A keleti horizont közelében a Mars fényesen ragyog majd jellegzetes vörös árnyalatával, ami lenyűgöző látványt nyújt az éjszakai égbolton. Január és február az év legjobb hónapja a vörös bolygó megfigyelésére, mivel a január 15-i szembenállása után a legközelebb van a Földhöz.
Az Uránusz a Jupiter, a Neptunusz pedig a Vénusz és a Szaturnusz közelében helyezkedik el. Mindkét jégóriás megpillantásához optikai segítségre lesz szükség, mivel fényességük a szabad szem látóhatárán túl van.
Kellemes fürkészést 💜
Figyelj magadra, és arra mit súg a szíved! 😇💫
Figyelj a jelekre – milyen ételt kívánunk?🧐
Időnként felfigyelhetsz arra, hogy különösen megkívánsz valamit – ez lehet amúgy is kedvenced, de lehet olyan, amit csak ritkán, vagy nem is szoktál fogyasztani.
Ez a vágyad jelezheti azt, hogy valamilyen tápanyag hiányzik a szervezetednek.
Nyers káposzta – U vitamin
Az U- vitamin segít helyreállítani a gyomor- és bélrendszer károsodott nyálkahártyáját, emellett gyulladáscsökkentő hatással bír. Hiányát fekélyek, csökkent emésztési hatékonyság, gyengülő az immunrendszer jelzi. Pótlására fogyassz joghurtot, tejtermékeket. Érdemes kalciumot is bevenned, ha rossz az emésztésed, ezzel is segíted a felborult bélflóra helyreállítását.
Alma – kalcium, magnézium, foszfor, kálium
Segít magas koleszterinszint esetén és az emésztésed helyreállításában is előnyös pektin tartalma miatt, fogyaszd például valamilyen tejtermékkel, sajttal kombinálva.
Tejet innál akkor is, ha kalciumra van szükséged.
Ecetes savanyúság, uborka, paprika, csalamádé – kálium, magnézium
A kálium hiányát hányás, vagy hasmenés okozhatja, tünetei az izomgyengeség, zavarodottság, csökkent tájékozódási képesség, lehangoltság. Szabályozza az energiaellátást, az oxigénnel való ellátásában van szerepe, fontos a vérnyomás és a koleszterinszint szabályozásához is. Felszívódását segíti a zöldség, gyümölcs fogyasztás.
Zöldségek, tökmag – cink. Hiányát, a kalciumhoz hasonlóan, jelzi, ha a körmökön fehér foltok jelennek meg – ilyenkor kombináld kalcium tartalmú ételekkel.
Sós ételek – jód, nátrium
A jód hiány jelei az anyagcsere lassulása, a pajzsmirigy megnagyobbodása, depresszió, de akár spontán abortusz, magzatfejlődési rendellenesség is lehet. Míg a többlet emelkedett pajzsmirigyműködést eredményez, toxikus tünetekkel párosulhat. A nátrium a szénhidrát,- és fehérje anyagcseréhez, a megfelelő izomműködéshez szükséges, a klórral és a káliummal együtt szabályozza a szervezet folyadék-háztartását, de szerepe van a vérnyomás szabályozásában, a sejtek energiaellátásában, a sav-bázis egyensúly fenntartásában. Hiánytünetek a szédülés, étvágytalanság, emésztési zavar, izomgörcs, hányinger, szájszárazság, alacsony vérnyomás. Ha többlet van emelkedik a vérnyomás, nő a keringési betegségek kockázata.
Bab, lencse, borsó, szilva – réz
A réz hiány tünetei a vérszegénység, csontfejlődési és növekedésbeli zavarok, emelkedő koleszterinszint, vérnyomás probléma. Szerepe van az aminosav előállításában, szabályozza a haj és bőrszínt. Szükséges a megfelelő energiafelhasználáshoz, segíti a gyulladások, fertőzések leküzdését is, gomba és baktérium ölő, enyhíti az ízületi gyulladást. A vasat a szervezet rézzel együttműködve alakítja át hemoglobinná.
A konkrét ételvágy – hiányállapot esetében az éhség lassan bontakozik ki, egyértelműen tudod mi az, amit megennél – ilyenkor tedd meg nyugodtan, mert valóban szükséges.
Viszont, ha nem konkrét dolgot ennél, ráadásul hirtelen tör rád az éhség és csak úgy össze-vissza ennél, édesre sósat, azt jelenti, hogy esetedben más hiányról van szó.
Ezt a hiányérzetet akarod az étel által kiváltott jutalmazó hatással pótolni. Lehet az ok stressz, magány, unalom, szomorúság, öröm – kinél mi indítja be, viszont az közös bennük, hogy úgy eszel viszonylag nagy mennyiséget, hogy a testednek valójában nincs tényleges energia és tápanyagigénye. Általában, a valódi hiányállapottal ellentétben, nehezen laksz jól és utólag zavar, hogy össze-vissza ettél, ez akár az önutálatig, vagy a sikertelenség, képtelenség érzéséig is fokozódhat. Ilyenkor érdemes lelassítanod, végiggondolni mit érzel, mi a valódi gond, mi hiányzik és erre megfelelő megoldást keresni az önostorozásban végződő zabálás helyett.
A cukorfogyasztás hatására megemelkedik az inzulinszint. Majd gyorsan visszaesik, ha rendszeresen fogyasztasz cukros ételeket, a folyamatos ingadozás miatt érzed magad kimerültnek és hamarabb újra éhesnek. Emellett a cukorbevitel negatív hatással van a szív és érrendszerre, az emésztésre és a belekben zajló folyamatokra is. Korlátozza a fehérvérsejtek működését, gyengíti az immunrendszer hatásfokát. Ha ehhez magas testzsírszázalék társul, a szervezetben könnyebben alakulnak ki gyulladások, ami az egyéb egészségügyi problémák mellett szintén rontja immunrendszered hatékonyságát.
Lehetsz még éhesebb a hormonális változások következtében, nők esetében a menstruáció előtti napokban, vagy a változó korban, amikor felborul a megszokott ösztrogén-progeszteron hormonegyensúly – erről a következő részben lesz részletesen szó.
A fáradtság, kevés alvás hatására szintén felborul a melatonin-leptin hormonok egyensúlya, ez éhséget, túlevést, hosszútávon hízást okoz.
Figyeld a tested jelzéseit, fogyassz sok egészséges ételt, vitaminokat, hogy szervezeted hozzájusson a megfelelő tápanyagokhoz, maradj aktív és egészséges.
Mi vagyunk a természet! ♥️🌳
Egyre több a figyelmeztető jel a feldolgozott élemiszerekben használt emulgeálószerekkel kapcsolatban‼️
Napjainkban az adalékanyagok, így az emulgeálószerek is egy intenzíven kutatott témának számítanak. Egy korábbi cikkünkben írtunk is egy olyan kutatásról, amelyben az emulgeálószerek és a daganatok kialakulása közötti kapcsolatot vizsgálták. Az újabb kutatások szerint azonban nem csupán a daganatok, de más betegségek, például a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásához is hozzájárulhatnak ezek az anyagok.
Mire jók az emulgeálószerek?
Az emulgeálószerek a feldolgozott élelmiszerek összetevői. Szerkezetükből adódóan képesek elegyíteni két olyan anyagot, amelyek normál körülmények között elválnának egymástól – ilyen például az olaj és a víz. Ezeket az adalékanyagokat azért alkalmazzák különféle élelmiszerekben, – így az édességekben, süteményekben, joghurtokban, jégkrémekben, csokoládéban, kenyérfélékben, péksüteményekben, margarinban, illetve a fogyasztásra kész, vagy mirelit ételekben, – hogy javítsanak ezek megjelenésén, ízén, állagán, valamint megnöveljék az eltarthatósági idejüket.
A különböző élelmiszerbiztonsági hivatalok korábban az emulgeálószerek biztonságosságát az egyéb más adalékanyagokkal azonosnak értékelték.
Mégis mi a baj velük?
Az új tanulmányok szerint az emulgeálószerek károsíthatják a bél mikrobiomját (jótékony baktériumok közössége), így növelhetik a gyulladás, inzulinrezisztencia (cukoranyagcsere-zavar, amelyben a sejtek érzéketlenné válnak az inzulin hatásával szemben) és a cukorbetegség kialakulásának kockázatát.
Ahhoz, hogy a pontos kockázatot megbecsüljék, a kutatók egy olyan 2009 és 2023 között folyó kutatás (NutriNet Santé) adatait elemezték, amelyben több mint 104 000 ember vett részt. A résztvevők 14 éven keresztül félévente étrend-kérdőíveket töltöttek ki, ezek alapján pedig a kutatók megbecsülték az emulgeálószer-bevitelüket, illetve az egyéb életmódbeli- és sportolási szokásaikat, általános egészségügyi állapotukat. A cukorbetegség jelenlétét egyéni bejelentések, egészségügyi kérdőívek, illetve az állami egészségbiztosító adatai alapján mérték fel.
A vizsgálat során összesen 1056 cukorbetegségben szenvedő résztvevőt diagnosztizáltak. Az átlagos energiabevitel 1846 kcal, az átlagos emulgeálószerbevitel pedig 4191 mg volt naponta. Ez utóbbinak elsődleges forrásai az ultrafeldolgozott zöldségek és gyümölcsök, sütemények, édességek, tejtermékek voltak. Az emulgeálószer-bevitel és a cukorbetegség kialakulása között összefüggést mutattak ki.
„Ki” is a bűnös?
Egy 7 éves utánkövetés során azt állapították meg, hogy az alábbi emulgeálószerek hozhatók kapcsolatba a cukorbetegség megemelkedett kockázatával:
- karragén=E407 (napi 100 mg esetében 3%-kal nőtt a kockázat)
- kálium-foszfát=E340 (napi 500 mg esetében 15%-kal nőtt a kockázat)
- zsírsavak mono- és digliceridjeinek mono- és diacetil-borkősav-észterei=E472e (napi 100 mg esetében 4%-kal nőtt a kockázat)
- nátrium-citrát=E331 (napi 500 mg esetében 4%-kal nőtt a kockázat)
- guargumi=E412 (napi 500 mg esetében 11%-kal nőtt a kockázat)
- gumiarábikum (akáciamézga)=E414 (napi 1000 mg esetében 3%-kal nőtt a kockázat)
- xantángumi=E415 (napi 500 mg esetében 8%-kal nőtt a kockázat)
Mindemellett az emulgeálószerek hozzájárulhatnak egyes szív- és érrendszeri betegségek kialakulásához, amely által pedig közvetetten is szerepük lehet a cukorbetegség kialakulásában.
Mit és mennyit ehetünk?
Ahhoz, hogy az emulgeálószerek és a cukorbetegség kialakulásának megnövekedett kockázata közötti pontos összefüggést megértsék a kutatók, még további vizsgálatokra van szükség. A kutatócsoport szeretné azt is megvizsgálni, pontosan milyen mechanizmussal károsítják ezek az adalékanyagok a bélbaktériumokat, illetve milyen együttes hatásuk van az emulgeálószerek keverékének a betegségek kialakulására.
Habár jelenleg az emulgeálószerek az ajánlott napi bevitelt meg nem haladó mennyiségben biztonságosnak tekinthetők, amennyiben a jövőbeli vizsgálatok is megerősítik a kapott eredményeket, akkor a kutatók szerint az emberek egészségének védelme érdekében ezeknek az ajánlott értékeknek a felülvizsgálata, illetve szigorúbb szabályozások bevezetése válhat szükségessé.
/Cikk: Dr Kacz Kornélia Réka,
A cikket szakmailag lektorálta Csupor Dezső/
Hogyan tudok szeretetet sugározni mások felé, ha én magam nem érzem magam szeretve? 🧐
Ahhoz, hogy a szeretet magasabb minőségét érjük el, mint amit a mindennapi életünkben érzünk, egy játékot kell játszanunk. Miért egy játékot? Azért, mert a játékban nem azt játsszuk, akik most vagyunk, hanem azt, akik szeretnénk lenni.
Az emberiség általában nem fejlődne játékok nélkül. Gyermekként gyakran abszolút igazságként fogtuk fel a játékokat, és a játék által számtalan módon fejlődtünk. Ha elmerülnénk egy játékban, ahogy a gyerekek teszik, akkor nem tudnánk azt abbahagyni és egyre inkább abban a játékban élnénk, egyre jobbak és jobbak lennénk benne.
A gyakorlatban alkalmazhatjuk a mások iránti szeretetet, ahol minden “játékos” úgy tesz, mintha szeretné a többieket, és együtt olyan légkört igyekeznek teremteni, amely a szívek egymás felé való megnyitását ösztönzi. Egy ilyen légkörben az egyes tagok végül „feloldódnak” a szeretet közös mezejében, amely elkezdi kitölteni az általuk épített kapcsolatot.
Egy ilyen folyamat megköveteli a szeretet színlelését addig, amíg a mások szeretete második természetünkké nem válik. Azáltal, hogy újra és újra eljátsszuk a mások iránti szeretetet, naponta többször visszatérve hozzá, aztán olyan mértékben beépülünk ebbe a szeretetre való hajlamba, hogy végül feloldódunk benne. Ekkor alkalmassá válunk a Teremtő kinyilatkoztatásának elérésére.
A szeretetbe való beolvadás a Teremtőbe való beolvadást jelenti. Addig színleljük a szeretetet, amíg az meg nem szűnik játéknak lenni, és nem válik életünk játékává. Először mesterségesen játsszuk, úgy teszünk, mintha szeretnénk másokat, anélkül, hogy különösebb vágyat éreznénk arra, hogy szeressük őket. Ez az a szakasz, amikor meg kell győznünk magunkat arról, hogy miért végezzük ezeket az erőfeszítéseket minden különösebb érzés nélkül, vagyis amikor összekapcsoljuk ezeket az erőfeszítéseket azzal a magasabb céllal, amit el akarunk érni.
Egy bizonyos szakaszban hirtelen melegség érzése ébred bennünk. Ha ezt játszunk, tanulunk, és akkor a szeretetre való törekvés, amit a csoportban a többiek alkalmaznak, pozitív példát mutat nekünk. Látva az ő odaadásukat mások szeretete iránt, felébredhet bennünk az az érzés, hogy mi nem tudjuk ugyanezt a szeretetet viszonozni.
Ekkor felülvizsgáljuk a másokhoz és általában az élethez való hozzáállásunkat, és ismét erőt nyerünk ahhoz, hogy megpróbáljunk kilépni önmagunkból, hogy másokat is szerethessünk.
A hozzáállásunknak ez a folyamatos kalibrálása egy olyan ponthoz vezet, ahol a testi valóság elhalványul, és csak a szeretet magasztos és igaz érzése marad.
Amikor ez a valódi szeretet feltárul, egoista énünk helyébe maga a szeretet ereje, a Teremtő lép. Egy ilyen kinyilatkoztatás pontosan akkor történhet meg, ha úgy teszünk, mintha másokat szeretnénk számtalan állapot során, amikor nem érzünk természetes motivációt erre. Ezek az erőfeszítések arra szolgálnak, hogy minimalizáljuk a természetes, énközpontú igényeinkhez való kapcsolódás fontosságát, és olyan helyet alakítanak ki, amelyet aztán egy új minőség tölthet be: maga a szeretet, az adakozás és a kapcsolódás ereje, a Teremtő minősége. ♥️
Próbáljátok ki kis csoportban, közösségben! Sok sikert és tapasztalást kívánunk! 🥰
Jégkocka így és úgy! ❄️🧊🥶🍦
Bert Hellingertől…
"Csak egyféleképpen lehet tudni, merre kell menni.
Követned kell a félelmedet.
Megmutatja neked az utat.
Ha elfutsz attól, amitől félsz, akkor eltévedsz :
és egyre távolabb kerülsz attól, amit keresel.
Ha félsz szembenézni ezzel a személlyel vagy azzal a helyzettel, akkor a csomó, amit fel kellene oldanod, ott marad.
Ez a csomó, amely, ha felismered és szembenézel vele, a szabadság kulcsát adja neked...
Tehát mostantól kezdve, amikor félelmet, zavarodottságot, ingerültséget vagy aggodalmat érzel, ne menekülj el. Maradj ráhangolódva az érzéseidre.
És bátran fedezd fel a kényelmetlenségedben rejlő kincset.
A legértékesebb kincseket a legszörnyűbb sárkány őrzi.
Ahhoz, hogy elérd a kincseket, el kell menned a sárkányhoz... és meg kell ölelned őt."
Adj időt! 🥰
A Kumbh Mela egy 12 éves ciklusban ismétlődő hindu vallási fesztivál, amelyet négy városban tartanak felváltva: Prayagraj, Haridwar, Ujjain és Nashik. 
Idén van az újabb Kumbha Mela időponta, most Prayagrajban tartják.
A Kumbh Melán 13 fő Akhara vesz részt, amelyek elsősorban a hinduizmus különböző szektáit képviselik.
Hagyományaik alapján nagyjából három csoportba sorolhatók: Shaiva, Vaishnava és Udaseen Akharák. A Shaiva 7 Akharával, a Vaishnava és az Udaseen 3 Akharával rendelkezik.
SHAIVA AKHARÁK
A Shaiva Akharák elsősorban Naga Sadhukból állnak, akik szélsőséges aszkézisükről és harcos hagyományaikról ismertek. Ezek az Akharák önvédelemre, szentírásra és spiritualitásra is oktatják tagjaikat.
1. Mahanirvani Akhara
- Ideje: 8. században Adi Shankaracharya által
- Főhadiszállás: Prayagraj (Allahabad)
- Ismert a szigorú fegyelemről és a spirituális tudásról.
- Hagyományok: A lemondásra és a felszabadulásra összpontosít. Hangsúlyt fektetnek az olyan ősi szentírások tanulmányozására, mint az Upanisadok és a Védánta.
- Szerepük a Kumbhban: Az egyik első Akharák egyike, akik a Rajsi Snant (Shahi Snan) veszik fel.
2. Atal Akhara
- Ideje: 14. század
- Ismert a Védák és a szanszkrit szövegek mély ismeretéről.
- Hagyományok: A meditációra és a jógagyakorlatokra összpontosít.
- Jelentősége: Az Atal Akhara arról ismert, hogy szigorú beavatási rítusokat tartanak az új tagok számára, ami szigorú életmódot követel meg tőlük.
3. Niranjani Akhara
- Ideje: i.sz. 904
- Főhadiszállás: Haridwar
- Az egyik legnagyobb és leggazdagabb akharák egyike.
- Hagyományok: Elsősorban a spirituális és filozófiai tanításokra összpontosít. Iskolákon és intézményeken keresztül az oktatást is támogatják.
- Róla a Kumbhban: A Niranjani Akhara kiemelkedő szerepet tölt be a Rajsi Snan alatt.
4. Juna Akhara
- Az Adi Shankaracharya alapította a 8. században.
- Főhadiszállás: Varanasi
- A legnagyobb és legbefolyásosabb Akhara.
- Hagyományok: Juna Akhara főként Naga Sadhukból áll, akiket harcművészetekben és önvédelemben képeztek ki.
- Jelentősége: A Juna Akhara kulcsszerepet játszik a Rajsi Snan megszervezésében és vezeti a felvonulást.
5. Anand Akhara
- A spirituális tudásukról és tanításaikról ismertek.
- Hagyományok: A spiritualitás terjesztésére és a védikus oktatás előmozdítására összpontosít.
- Szerepük a Kumbhban: Aktívan részt vesznek a vallási körmenetekben és szertartásokban a Kumbh Mela alatt.
6. Avahan Akhara
- Elsősorban naga szádhukból áll.
- Hagyományok: Szigorú gyakorlatokra összpontosít, beleértve a zord időjárási körülmények közötti meditációt is.
- Szerep a Kumbhban: Az Avahan Akhara nagyszámú Naga Sadhus követője van, és kiemelkedő szerepet játszanak a Kumbh felvonulásokon.
7. Agni Akhara
- Ismert a tűz rituálékkal való kapcsolatukról.
- Hagyományok: A spirituális gyakorlataik közé tartozik a tűzistenségek megidézése és a yajnák (tűzáldozatok) végrehajtása.
- Szerepük a Kumbhban: Aktívan részt vesznek a rituális fürdőzésben és a tűzszertartásokban a Kumbh alatt.
VAISNAVA AKHARÁK
A vaisnava Akharák a spirituális tanításokra, az odaadásra és a társadalmi szolgálatra összpontosítanak. Ők az Úr Visnu és avatárjainak követői.
8. Digambar Ani Akhara
- Szigorú aszketikus gyakorlataikról ismertek.
- Hagyományaik: A meditációra, a spirituális beszédekre és a társadalmi szolgálatra összpontosít.
- Szerepük a Kumbhban: Részt vesznek a Rajsi Snanban és más Kumbh rituálékban.
9. Nirmohi Ani Akhara
- Az Úr Ráma iránti odaadásukról ismertek.
- Hagyományok: A bhaktira és a társadalmi felemelkedésre összpontosít. Mélyen részt vesznek az oktatás és a társadalmi jólét előmozdításában.
- Jelentőség: A Ráma és a Rámaiak a legjelentősebbek a világon: Kulcsszerepet játszottak a Ram Janmabhoomi mozgalomban.
10. Nirvani Ani Akhara
- A spirituális tudásra és rituálékra összpontosít.
- Hagyományok: A meditációra és a filozófiai tanításokra helyezik a hangsúlyt.
- Szerepük a Kumbhban: Részt vesznek a Rajsi Snanban és a vallási körmenetekben.
UDASEEN AKHARÁK (Guru Nanak és a Siva-Visnu tanítások követői)
Az Udaseen Akharák nem szektásak de elősegítik a különböző szekták közötti harmóniát. A shaiva és a vaisnava hagyományok keverékét követik.
11. Bada Udaseen Akhara
- Ismert az oktatás és a társadalmi jólét előmozdításáról.
- Hagyományok: A spirituális tudás terjesztésére és az emberbaráti tevékenységre összpontosít.
- Szerepük a Kumbhban: Aktívan részt vesznek a felvonulásokon és a jótékonysági eseményeken.
12. Naya Udaseen Akhara
- Viszonylag újabb Akhara.
- Hagyományok: Hasonló a Bada Udaseen Akharához, az oktatásra és a szociális jólétre összpontosít.
- Szerepük a Kumbhban: Részt vesznek a közösségi szolgálatokban és a spirituális beszédekben.
13. Nirmal Akhara
- Ideje: Guru Gobind Singh a 17. században.
- Ismert az oktatás és a spiritualitás hangsúlyozásáról.
- Hagyományok: A szentírások és filozófiai szövegek ismeretének előmozdítására összpontosít.
- A Kumbhban: Aktívan részt vesznek a jótékonysági és spirituális oktatási programokban.
Sadhguru meditációs rendezvény (2025.01.18-25) India
Samyama
"A szamjáma egy olyan állapot, amelyben teljesen tudatában vagy annak, hogy nem a Test, nem az Elme, és nem a körülötted lévő Világ vagy." -Sadhguru
Elvárás, élet, szeretet, gyűlölet, boldogság…🥰
Mik a jelei annak, hogy valaki spirituálisan mélyen öntudatlan?
Életünket valójában szellemi öntudatlanságban töltjük. Ugyan spirituális szinten élünk, de hiányzik annak érzékelése. Ez a helyzet hasonló az újszülöttekéhez, akik hivatalos nyilvántartásba kerülnek, akikért sok ember is dolgozik, ellátják őket élelemmel, pelenkával és mindennel amire szükségük van, de ők ezt nem érzik.
Más szóval, az újszülöttek egy olyan rendszerben élnek, amely teljes mértékben gondoskodik róluk és amely reagál a szükségleteikre. Hasonlóképpen, mi is a spirituális rendszerben élünk, de nem érezzük. A spirituális rendszer válaszol nekünk, és ellát minket mindennel, amire szükségünk van a fejlődéshez, de a spirituális fejlődés önmagában csakis rajtunk, a spiritualitás iránti vágyunk kialakításán múlik.
Amikor egy új spirituális szintre lépünk át, akkor elkezdjük érezni a rendszert, amelyben létezünk: hogyan reagál ránk, hogyan tudjuk befolyásolni, és mik vagyunk valójában. Vagyis megértjük magunkat a spirituális rendszerhez viszonyítva. Aztán, hasonlóan ahhoz, ahogyan újszülöttként, csecsemőként, kisgyermekként, gyermekként és tinédzserként fejlődünk mielőtt felnőtté válnánk testi életünkben, spirituálisan is hasonló szakaszokon keresztül fejlődünk, és spirituális tudatosságunk minden egyes egymást követő szakaszon kitágul és megváltozik.
Amikor ez a világ, ez az univerzum, amelyben valójában létezünk, feltárul előttünk, az lesz a legmagasztosabb öröm, amit valaha is megtapasztalhattunk, amely végtelenül betölthet bennünket. Ez az öröm, amit „Fénynek” nevezünk - az örökkévalóság, a tökéletesség és a harmónia spirituális érzékelése - az, ami minket teremtett. ♥️
🗣️📣🙊💁🏻🥰
A TUDATOSSÁG JÓGIKUS TUDOMÁNYA
A jógaszövegek, mint a Jóga Szútrák és a Jóga Vasishtha beszélnek telepátiáról, a különböző lokákba való asztrális utazásról, időutazásról, az Ishvarával mint kozmikus intelligenciával és a természeti erőket irányító kozmikus devatákkal való kapcsolatról. A jóga 8 sziddhit vagy transzcendens erőt ismer.
A modern technológia minden csodája ellenére sem érte el ezt a jógikus tudományt és technológiát. Fel kellene “fedezni” a jógikus elme és a prána belső erejét és belátását.