18/05/2014
„Amikor Tordasról elkerültünk, akkor úgymond megálltam a fejlődésben. Még nem voltam tizennégy. Addig szép rendesen növekedtem mint egy vidéki jegenyefa, s akkor itt minden leállt. Menthetetlenűl jöttek a kisebbségi érzések: falusi fiú Pesten. Ma jöhetsz bárhonnan, nem látszik rajtad, idevalósi vagy-e vagy sem. Régen nem volt ennyi ruha. Egy mackónadrág és kész. Illetve engem anyám térdnadrágban járatott ünnepnapokon, jaj , borzasztó volt.
Térdnadrág, félcipő, térdzokni. Így vitt be 56 őszén a nyolcadikos fiúosztályba. Úgy néztem ki mint valami régi Nemecsek-illusztráció a Pál utcai fiúkból. Álltam ott a terem előtt, a mamám fogta a kezemet, de nem jött be velem.
„Ez lesz az osztályod, Tamás – ezt Bihariné mondta, az osztályfőnök –, akkor bemutatom az új osztálytársatokat.” Én beléptem térdnadrágban, félcipőben, térdzokniban. Kegyetlen harminc kölyök, ahogy megláttak ebben a mesebeli ruhában, „Kis herceg húúú!”. Lapultam szemben a harminc farkassal. És akkor a Gallen Laci, akivel aztán a gimiben is egy padban ültem. És minden dolgozatát, amit lehetett, megírtam, szóval egyszercsak egy hang, a Gallen hangja: „Ssssszcs, srác, srác, gyere ide!”, sziszegett felém és kiintett a második padból.
Mellé ültem. A Gallen Lacit a mai napig nagyon szeretem. Nagy csibész volt, körtéri vagány, bokszolt is. A szárnyi alá vett. Elkezdődött a budapesti életem. A teljes zűrzavar. Művelt fiú voltam, édesanyám engem kikupált, de itt Budapesten elvesztem. Nem értettem semmit, és nem értettem semmihez. Kezdetben azt se tudtam, mi az a villamos. Láttam én már olyat, meg láttam korábban ilyen hülye házakat is, lakóelepieket, de elszörnyűlködve néztem, hogy abban emberek bírnak élni, de hát fel sem merült hogy nekem ezekkel még dolgom lehet. A központi fűtés például felfoghatatlan volt. Csodálatos és értelmetlen. Tordason erdő mellett laktam, jó patakok mellett, szabad életet éltem s ebből egyik napról a másikra át kellett lépnem egy vadidegen közegbe.
Próbáltam benne lenni minden csibészségben, de nem tudtam felvenni a versenyt. Viszont előbújtak Tordas előnyei. Akkoriban indiánok lakták a Gellérthgyet úgyértem ott is volt egy csapat, akik azt állították, hogy ők indiánok. Egy Sisa becenevű fiú volt a vezérük. A Gellérthegy még hatalmas zöldterület volt. Egy-két ódon, lepusztult villa kivételével benőtt mindent a dzsungel. Ott tanyáztak a Sisáék. A Rákosi-lakótelepen, ahol mi laktunk, volt nyolc-tíz fiú, mi is megalkottuk a csapatunkat.
..Na és akkor kiderült, miből csinálják az íjakat ezek a töketlenek. Ecetfából! Kétszer kihúzod, eltörik. Fegyvermesterré léptem elő, mert mondtam, ez nemjó, a mogyoró a jó. A Gellérthegyen az is volt. Be kellett merészkednünk a Sisáék területére, ott vágtunk mogyorót, az frissen is hajlik, és ha kihúzod, hatvan vagy akár száz lövést is kibír. Jó íjaink lettek. Kamatoztattam a vidéki tudásomat, és ez jó cserealap volt, megnőtt a respektem. Erdőhöz szokott fiú voltam, ismertem a fák és a bokrok természetét.
» Ezen a terepen hazai pályára kerültél.
„Igen, voltak sikerélmények. Még szavalóversenyt is nyertem nyolcadikban a Köbölkút úti iskolában, nem sokkal aután hogy felköltöztünk. A Walesi bárdokat szavaltam.
» Pontosan mikor költztetek fel?
1956. november 5-én. Dörögtek a fegyverek, a teherautó ülésén anyám folyton nyomott lefelé, le a műszerfal alá, én meg lestem volna kifelé mindenáron, és lestem is. Ma már nem tudom hogy valóban láttam-e, vagy fotókról ismerem ezeket a képeket: halottak az utcán. Kerepeltek a sorozatok körülöttünk. Hogy ki lőtt kire, fogalmam sem volt.”
Idézetek Bérczes László CSEH TAMÁS bebeszélgetőkönyve című művéből.