ELTE Pályázati Központ

ELTE Pályázati Központ

Megosztás

Pályázati Központ a felhívás megjelenésétől, a pályázati ötlet felmerülésétől a projekt fenntartási szakaszának lezárulásáig segíti a témavezetők munkáját.

Az Egyetem új Szervezeti és Működési Szabályzatának életbe lépésével a pályázat és projektkezelés szervezeti keretei és folyamata is átalakult. A korábban a Pályázati és Innovációs Központon belül működő Pályázati Iroda és a Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság Pályázati és Pénzügymenedzsment Osztálya összevonásával létrejött a Kancellária alá tartozó Pályázati Központ, amely a pályázati felhívás me

A Hagyomány- és Ismeretátadás Kollégiuma ismeretterjesztés és környezetkultúra szakterület nyílt pályázati felhívása - Nemzeti Kulturális Alap 24/03/2026

az NKA Hagyomány- és Ismeretátadás Kollégiuma április 16-i benyújtási határidővel pályázatot írt ki Magas színvonalú, hagyományteremtő, valamint többéves hagyománnyal rendelkező ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények – például: szakmai tábor, konferencia, szakmai nap, előadás-sorozat, vetélkedő megvalósítása címmel.
A pályázati felhívás elérhető a https://nka.hu/kiemelt-kategoriak/palyaztatas/kollegiumok-felhivasai/a-hagyomany-es-ismeretatadas-kollegiuma-ismeretterjesztes-es-kornyezetkultura-szakterulet-nyilt-palyazati-felhivasa-2/ címen.
A pályázat tervezett keretösszege 124 000 000 Ft, igényelhető támogatás maximum 10 000 000 Ft, a pályázati cél megvalósításának időtartama: 2026. május 1. – 2027. április 30.
• a Kollégium kizárólag az ismeretterjesztéshez szorosan kapcsolódó pályamunkákat támogat,
• a Kollégium fesztiválokat nem, kizárólag a fesztiválok egy-egy ismeretterjesztés-tematikájú programelemét támogatja,
• a Kollégium nem támogatja az olyan rendezvényeket, melyek az NKA más szakmai kollégiumához kapcsolódnak (pl.: építészeti, zenei, film, illetve más művészeti programok),
• a programok során várható bevételeket (belépőkből, részvételi díjakból stb.) az adatlap költségvetésének elkészítésekor a bevételek rovatban fel kell tüntetni. Amennyiben a pályázó ezt elmulasztja és a tény a Kollégium tudomására jut, úgy az a pályázat érvénytelenségét és a támogatás arányos visszavonását vonhatja maga után,
• kizárólag táboroztatás, tábori rendezvények esetében számolhatók el a résztvevőknek is utazási, szállítási költségek, a táborok esetében az egy főre jutó költség nem haladhatja meg az 50.000 Ft-ot.
• támogatott pályázat esetén Pályázó köteles – a szakmai ellenőrzés érdekében – az egyes programok előtt két héttel értesítést/meghívót küldeni az [email protected] címre.

A Kollégium előnyben kívánja részesíteni azokat a rendezvényeket, amelyek a magyar szellemi életben hosszabb ideje alapvető fontosságúak, s egyben megújulónak is mutatkoznak. Fontosnak tartja olyan rendezvények támogatását, amelyek a magyar szellemi élet nemzetközi kapcsolatainak fejlesztését is elősegítik. A Kollégium döntésénél a minőségi szempontok érvényesítése mellett a támogatott projektek kiválasztása során a Kárpát-medence területének minél arányosabb területi lefedettségére törekszik, vizsgálja a pályázati cél helyszínénél a vidéki, határon túli és budapesti pályázók arányát.
Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
• belépő díj,
• bérleti díj (helyiség, eszköz, stand), (intézmény/szervezet saját épületeire bérleti díj nem számolható el)
• csoportos étkeztetés (a támogatás kizárólag főétkezésként elfogyasztott meleg étel valamint ásványvíz vásárlására fordítható, más alapanyag beszerzésére nem),
• előadói tiszteletdíj,
• hang- és fénytechnikai költség,
• írói tiszteletdíj/szerzői jogdíj (kiadvány esetén),
• nyomdai előkészítési munkák (szöveg- és képbevitel, kiadványszerkesztés, szedés, tördelés, képfeldolgozás, korrektúra),
• nyomdaköltség (kiadvány, műsorfüzet, plakát, molinó, oklevél),
• jutalomkönyvek vásárlása (melynek megvételét és átvételét igazolni kell az elszámoláskor),
• reklám-, és propagandaköltség (erre a jogcímre az NKA-tól igényelt támogatás max. 10%-a kérhető, a megítélt támogatás max. 10%-számolható el),
• szakmai közreműködők megbízási díja/tisztelet díja (mentor, moderátor, szakértő, lektor, grafikus, táborvezető, zsűri),
• szállásköltség,
• szállítási költség,
• szervezői/lebonyolítói tiszteletdíj (erre a jogcímre az NKA-tól igényelt támogatás max. 15%-a kérhető, a megítélt támogatás max. 15%-számolható el),
• technikai közreműködők megbízási díja/tisztelet díja (fotós, videós),
• utazási költség.

A Hagyomány- és Ismeretátadás Kollégiuma ismeretterjesztés és környezetkultúra szakterület nyílt pályázati felhívása - Nemzeti Kulturális Alap Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikkének (1) bekezdésében említett állami támogatás fogalmáról szóló Bizottsági közlemény (2016/C 262/01) 34....

Ujvári János diplomadíj-pályázat 24/03/2026

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a 2025/2026. tanév tavaszi félévében ismét meghirdeti az Ujvári János diplomadíj-pályázatot, melynek célja a szellemitulajdon-védelmi ismeretek növelése az alap- és mesterképzésben részt vevő végzős hallgatók körében. A pályázaton való részvétel során a hallgatók értékes szakmai képzést kapnak térítésmentesen, valamint szakmai támogatást pályázati anyaguk elkészítéséhez. A legjobb pályázatok öt kategóriában 250, 200 és 150 ezer forint értékű anyagi elismerésben részesülnek.

A pályázat őszi ciklusára való jelentkezés határideje 2026. május 5, a pályázati anyagok leadásának határideje pedig 2026. július 31.

Bármilyen kérdésre készséggel válaszolnak az [email protected] központi email címen. A pályázatról bővebb információ és a részletes kiírás az SZTNH képzési oldalán található:

Ujvári János diplomadíj-pályázat A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala kiemelt fontossággal kezeli, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a szellemitulajdon-védelmi kérdések jelenlétére a napi életben, és a szellemitulajdon-védelem szerepére a gazdasági folyamatokban. Ennek a munkának a részeként a hivatal évtizedes m....

Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 2026 03/03/2026

Magyar Tudományos Akadémia 2026. március 16-i postai beadási határidővel (rögzítési határidő az MTA felületén: 2026. március 9. 12:00) közzétette a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 2026. évi pályázati felhívását.

Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 2026 Pályázat nyújtható be valamennyi tudományterületen, illetve tudományágban

Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal | A Hivatal rendezvényei 29/01/2026

Nemzeti Kutatási Kiválósági Program / Tudományos Mecenatúra információs nap
A rendezvény időpontja: 2026. február 2. (hétfő), 14.00 óra (regisztráció: 13.30-tól)
A rendezvény helyszíne:
Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal
1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1., 2. emelet 261. terem
Online közvetítés (YouTube stream)

Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal | A Hivatal rendezvényei NKFIH

2026-ban is folytatódik a HorizontPéntek10 webinársorozat 29/01/2026

2026-ban is folytatódik a HorizontPéntek10 webinársorozat
Az NKFI Hivatal szervezésében megrendezendő programsorozat célja, hogy áttekintést adjon a Horizont Európa keretprogram érdekes témáiról, aktuális felhívásairól, valamint gyakorlati ismereteket nyújtson a sikeres pályázáshoz.

2026-ban is folytatódik a HorizontPéntek10 webinársorozat A Horizont Európa keretprogram érdekes témáiról, aktuális felhívásairól

Horizont Extra Szerda 29/01/2026

Új, extra szerdai alkalmakkal bővül az NKFIH NCP csapat közkedvelt heti Horizont Európa tájékoztató webinarsorozata. Az NKFIH Horizont Európa Nemzeti Kapcsolattartó Pontjai 2026. január 20. és március 31. között 17 tájékoztató webináriumot tartanak a keretprogram összes területét áttekintve a magyar pályázók érdeklődésére fókuszálva.

Horizont Extra Szerda 17 tájékoztató webinárium a Horizont Európa 2026–2027. évi új munkaprogramjainak keretében megnyíló több mint 700 pályázati felhívással kapcsolatban

Tudományos Mecenatúra pályázat - MEC_26 29/01/2026

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal február 20-i online benyújtási határidővel meghirdette a Tudományos Mecenatúra (MEC_26) pályázatot.

Tudományos Mecenatúra pályázat - MEC_26 Külföldi konferencia részvétel, nemzetközi konferencia szervezése, tudományos eredmények népszerűsítése pályázható

Lendület Program 2026-2031 29/01/2026

A Magyar Tudományos Akadémia a Lendület program keretében pályázati felhívást tett közzé 2026-ban induló kutatócsoportok létrehozására.

Lendület Program 2026-2031 Fiatal kutatók számára pályázható valamennyi tudományterületen

5th ERC Starting Grant Mentoring Event 15/09/2025

5th ERC Starting Grant Mentoring Event
A Young Academy of Europe (YAE) , az Academia Europaea Budapest Knowledge Hubbal együttműködésben, 2025. szeptember 25-én 14 órai kezdettel immár ötödik alkalommal tartja angol nyelvű online mentorálási rendezvényét az Európai Kutatási Tanács (European Research Council – ERC) Starting Grant pályázata iránt érdeklődő fiatal kutatók számára, „5th ERC Starting Grant Mentoring Event - Focus on the Oral Interview Process” címen.

5th ERC Starting Grant Mentoring Event angol nyelvű online mentorálási rendezvény

MTA Vendégkutatói Program 2026. 15/09/2025

MTA Vendégkutatói Program 2026.
A pályázati felhívás célja a magyar kutatócsoportok nemzetközi versenyképességének erősítése világviszonylatban kiemelkedő teljesítményű külföldi kutatók 3-tól 6 hónapig terjedő időtartamra történő meghívásával, bármely tudományterületen.

MTA Vendégkutatói Program 2026. Kiemelkedő külföldi kutatók 3-6 hónap időtartamú magyarországi kutatásának finanszírozására bármely tudományterületen

Ifjúsági Nemzetközi Konferencia Tudományos Pályázatot 05/08/2025

Az MTA a 2026. évre meghirdette az Ifjúsági Nemzetközi Konferencia Tudományos Pályázatot (INKP), amely a fiatal, MTA köztestületi tagsággal rendelkező kutatók külföldi tudományos rendezvényen (nemzetközi tudományos szimpóziumon, workshopon, konferencián) való aktív (elsőszerzős előadással vagy poszterbemutatóval járó) részvételét és ott jelentős tudományos eredményeik bemutatását támogatja.
A támogatás a 2026. január 15-e után kezdődő és 2026. december 15-ig lezáruló nemzetközi, illetve online konferenciákon, workshopokon való részvételre fordítható. A tudományos pályázat kiemelten támogatja a gyermeket nevelő kutatónők konferencia-részvételét.

Ifjúsági Nemzetközi Konferencia Tudományos Pályázatot 2026. január 15-e után kezdődő és 2026. december 15-ig lezáruló nemzetközi, illetve online konferenciákon, workshopokon való részvétel támogatására

Szeretnéd, hogy a(z) iskolaod elsőként szerepeljen az Iskola tematikájú vállalkozások között Budapest városában?

Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Helyszín

Kategória

Telefonszám

Cím


Pázmány Péter Sétány 1/6 Fszt 0. 91-0. 98
Budapest
1117