FAKT Szakkollégium

FAKT Szakkollégium

Megosztás

Fiatal Autonóm Közgazdászok Társasága Szakkollégium - Első lépés a siker felé!🌳

https://linktr.ee/fakt_marketing

A FAKT a Budapesti Corvinus Egyetem egyik legfiatalabb, egyben egyetlen, kifejezetten közgazdaságtudományi alapokon nyugvó szakkolégiuma, amely egyéb gazdaságtudományi témákkal is kibővült. Célja, hogy tagjait európai szinten is helytálló, használható és értékes tudással ruházza fel egyetemi pályafutásuk során. Ennek érdekében szakmai programjának alapját a rendszeres, egymásra épülő kis csoportos

Photos from FAKT Szakkollégium's post 01/06/2026

Szervezetünk május 9-én felnőttkorba lépett, ugyanis ekkor rendeztük meg a FAKT 18. Születésnapját!💚 A jelenlegi tagság megismerhette az alapítás történetét, tombolán és kvízen próbálhatták ki szerencséjüket, illetve tudásukat, valamint rengeteg inspiráló életpályával találkozhattak. 🌳

12/05/2026

Sok szeretettel köszöntjük a FAKT 2026 évfolyamát!
Kívánunk Nektek rengeteg szép élményt és tudást💚

Photos from FAKT Szakkollégium's post 29/04/2026

Szokásunkhoz híven idén is a tavaszi táborral indítottuk a negyedévet Ceglédfürdőn! 🌳☀️

A nappali programok között mindenki megtalálhatta a kedvencét: volt röplabdázás 🏐, fürdőzés és szaunázás ♨️. A szakmai vonal sem maradt el, átadtuk a FAKT-os Best Paper díjat 🎓, amely idén is kiemelkedő munkákat ismert el.

Az esték hangulata most is hozta a megszokott szintet; egy pörgős kocsmakvíz 📝 indította az éjszakát, amit táncház 🕺 és buli zárt.

Ismét bebizonyosodott, hogy a FAKT-os tábor nemcsak a kikapcsolódásról, hanem a közösségről is szól. 💚

Photos from FAKT Szakkollégium's post 27/04/2026

Támogass minket adód 1%-ával!💚
🟢 Adószám: 18133497-1-43
🟢 Kedvezményezett neve: Fiatal Autonóm Közgazdászok Társasága Egyesület
🌳 Hozzájárulásotokat előre is köszönjük!

Szakkollégiumunk számára a társadalmi felelősségvállalás egy nagyon fontos alappillére szakkollégiumunknak. Különböző eseményeink elősegítik azt, hogy tagjaink felelős és jótékony közgazdász értelmiségiekké válhassanak egyetemi tanulmányaik mellett. A félévek során számos esemény keretein belül lehetőséget biztosítunk színes programokon önzetlenül tenni egy jobb világért.
Társadalmi felelősségvállalásunk 4 alappillérre épül:
1) Egyetemisták a pénzügyi kultúráért: Szakmai tudásunkat átadva segítjük a fiatalabb generációk tudatos pénzügyi szemléletét.
2) Környezetünk védelme: Közösségi parkrendezések, komposztálás
3) Gyakorlati segítségnyújtás: Ruha- és adománygyűjtések a rászorulók javára.
4) Jótékonyság: Aktív részvétel civil szervezetek segítésében és önkéntes programokban

Photos from FAKT Szakkollégium's post 20/04/2026

🌳Támogass minket adód 1%-ával!💚
🟢 Adószám: 18133497-1-43
🟢 Kedvezményezett neve: Fiatal Autonóm Közgazdászok Társasága Egyesület
🌳 Hozzájárulásotokat előre is köszönjük!

A fakt szakmaisága egy nagyon fontos alappillére szakkollégiumunknak. Különböző eseményeink elősegítik azt, hogy tagjaink felelős és tájékozott közgazdász értelmiségiekké válhassanak egyetemi tanulmányaik mellett. A félévek során számos esemény keretein belül fejlesztjük tudásunkat gazdaságpolitikai, pénzügyi, módszertani vagy társadalomtudományi területeken.

Szakmaiságunk 4 alapillérre épül:

1) Szakmai előadások: belsős vagy nyílt szakmai előadásaink a magyar akadémiai, közéleti, művészeti vagy civil élet számos közismert alakjait fogadták már vendégként.

2) TDK: szakkollégiumunk tagságarányosan kimagasló eredményeket ér el mind a Corvinusos, mind az országos TDK szekciókban. A TDK-k megírását mentorokon, kurzusokon és egyéb módokon is támogatjuk.

3) kurzusok, kiskurzusok, műhelyek: a szakkollégium szakmaiságának fő pillérei, ahol több alkalmas foglalkozásokon keresztül kiváló oktatók vagy a tagság tapasztaltabb tagjai segítenek elmélyülni egyes témákban. A kurzusok végén általában egy egyéni kutatómunkára épülő beadandó elkészítése a cél.

4) Elsős verseny: az őszi félévben hagyományosan megrendezésre kerülő versenyünk szól minden olyan egyetemista gólyának akik szeretnék tesztelni közgazdaságtani tudásukat és problémamegoldó képességeiket.

FAKT - Fiatal Autonóm Közgazdászok Társasága Szakkollégium 11/04/2026

🌳Támogass minket adód 1%-ával!💚
Szakkollégiumunk célja, hogy a szakmai kiválóság mellett egy összetartó és társadalmilag érzékeny közösséget építsen. Adód 1%-ával közvetlenül hozzájárulhatsz ahhoz, hogy hallgatóink számára továbbra is biztosíthassuk a fejlődés lehetőségét.

Mire fordítjuk a támogatásodat?
👨🏻‍🔬 Szakmaiság: Gyakorlatorientált kurzusok és képzések szervezésére.
👥 Közösség: Értékteremtő programok és csapatépítő események megvalósítására.
💚 Felelősség: Társadalmi célú projektjeink és önkéntes kezdeményezéseink támogatására.

Egy apró döntés neked, de hatalmas segítség nekünk abban, hogy felelős és felkészült szakemberekké válhassunk. Köszönjük, ha idén ránk gondolsz!

A felajánláshoz szükséges információk:
🟢 Adószám: 18133497-1-43
🟢 Kedvezményezett neve: Fiatal Autonóm Közgazdászok Társasága Egyesület
🌳 Hozzájárulásotokat előre is köszönjük! 🌳

FAKT - Fiatal Autonóm Közgazdászok Társasága Szakkollégium Szakmaiság. Közösség. Társadalmi felelősségvállalás.

Photos from FAKT Szakkollégium's post 05/04/2026

Felvételi szakaszunk utolsó állomása az Infóest volt, amely keretein belül vezetőségi- és alumni tagjaink meséltek a szervezetről, a FAKT-os létről, illetve a legszebb élményeikről.💚

Az eseményt követően az érdeklődők a Könyvtár Klubban rendezett afteren ismerhették meg tagságunkat.✨

Photos from FAKT Szakkollégium's post 11/03/2026

Bemutatjuk a Felvételi Bizottság tagjait!

A FEB tagja az a nyolc ember, akikkel a szóbeli felvételin beszélgetni fogtok, így annak
érdekében, hogy ne ismeretlen emberekkel találjátok szemben magatokat, ebben a posztban
olvashattok róluk kicsit.

A FEB-et az Elnökség, valamint 3 általunk választott tag alkotja. 🌳

Ne feledjétek, hogy a szóbelin való részvétel előfeltétele a írásbeli feladatsor kitöltése és
elküldése a [email protected] e-mail címre március 14. 23:59, azaz szombat éjfélig!
A feladatsort a fakt.org.hu-ról tudjátok letölteni 📲💚

Photos from FAKT Szakkollégium's post 09/03/2026

Ebben a posztban 3 alumnusunkat kérdeztük meg, hogy milyen sikereket köszönhetnek a FAKT-nak,
hogyan járult hozzá a tanulmányaikhoz és a karrierjükhöz a szervezet. 🌳

Találkozunk kedden és a szóbeliken! 💚

FAKT - Fiatal Autonóm Közgazdászok Társasága Szakkollégium 04/03/2026

Kedves Első- és Másodévesek!💚

Mostantól elérhető az írásbeli felvételink! ✍️

Le tudjátok tölteni a honlapunkon: https://fakt.org.hu/ 🌳

Nincsenek rossz válaszok, a különböző gondolkodtató és izgalmas kérdéseken keresztül elsősorban a gondolkozásmódotokra és a véleményeitekre vagyunk kíváncsiak.

📆 Az írásbeliket március 14. szombat 23:59-ig várjuk a [email protected] email címre! 📆
Sok sikert kívánunk a kitöltéshez, bármilyen nehézség, kérdés esetén írjatok! 💚

FAKT - Fiatal Autonóm Közgazdászok Társasága Szakkollégium Szakmaiság. Közösség. Társadalmi felelősségvállalás.

Szeretnéd, hogy a(z) iskolaod elsőként szerepeljen az Iskola tematikájú vállalkozások között Budapest városában?

Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Helyszín

Kategória

Cím


Fővám Tér 8
Budapest
1093