21/05/2026
Pontosan egy hete került megrendezésre a szemeszter harmadik — és egyben utolsó — borklubja, ahol ezúttal a Sauska és a SPAR borjait is megkóstolhattuk. Az este során több különleges bort is megkóstolhattunk, miközben izgalmas beszélgetések folytak és Kovács Gergely társaságában a borászat világáról.🍷
Mégegyszer külön köszönet .dezso -nek, a Műhely vezetőjének aki nélkül ez az egész nem valósulhatott volna meg. 🙏
És természetesen köszönjük minden diáktársunknak, aki velünk tartott ebben a félévben is! Nagyon örülünk, hogy együtt megvalósíthattuk ezeket a borklubos délutánokat, és reméljük, jövő félévben újra találkozunk! 🍇
12/05/2026
🚀 InfluMarketing Challenge Day 2026 – Gyakorlatból jeles!
Idén is megmozdult a METU: 28 csapat, 5 nagy márka és rengeteg zseniális ötlet egyetlen nap alatt. 🔥
Hallgatóink a Rossmann, a HELL, a Dreher, a Lidl és a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság éles briefjein dolgozva mutatták meg, mire képesek a stratégiai tervezés és tartalomgyártás világában. A szakmai programot kerekasztal-beszélgetés és valódi piaci tapasztalatok tették teljessé. 🎤💡
Gratulálunk a csapatoknak a profi munkához!
És természetesen gratulálunk a győzteseknek! 🏆
⚡ HELL: SocialSpark
💄 Rossmann: Clique
🍺 Dreher: VMBB
🛒 Lidl: A negyedik pohár
🚔 Rendőrség: Dekantálók
Köszönet .dezso -nek, aki nélkül nem jöhetett volna az esemény. 🙌🏻
Hajrá METU! 🎓✨
02/05/2026
Harmadszor is kinyit a Marketinges Borklub! 🍷✨
Már két sikeres estén vagyunk túl, de a lendület nem fogy: érkezik a félév harmadik felvonása, ahol újra a marketingstratégiák és a prémium borok találkoznak!
Mi lesz terítéken?
• Szakma: újabb izgalmas előadással készül.
• Kóstoló: Kiválló borokat kóstolhatunk a támogatásával.
• Vibe: Networking és inspiráció a METU legjobb közösségével.
📍 Hol? METU, Nagy Lajos király úti Campus, F002
⏰ Mikor? 2026.05.14. 18:20–19:50
A belépés ingyenes, de a helyek gyorsan fogynak! 🏃♂️💨
Regisztrálj a bioban található linken! 👇
27/04/2026
Áprilisban újra megtelt a terem – és persze a poharak is 🍷 a félév második Marketing Műhelyes borklubján. 🙌🏻
Külön öröm volt számunkra, hogy a Juhász Testvérek Pincészete látogatott el hozzánk. A szokásos módon vezette végig az estét, ezúttal Juhász Ádám társaságában, izgalmas történetekkel, szakmai betekintéssel és természetesen kiváló borokkal.
Külön köszönet .dezso -nek, a Műhely vezetőjének, hiszen nélküle ez az este nem valósulhatott volna meg. 🙏🏻✨
Köszönjük, hogy ismét velünk tartottatok, és hozzájárultatok az este hangulatához!
Hamarosan folytatjuk 🍇
13/04/2026
Április 16-án a Juhász Testvérek Pincészete hozza el nekünk Eger legjavát! 🏰
Válogatott tételeiken keresztül merülünk el az egri borvidék gazdag ízvilágában, miközben szakmai titkokról beszélgetünk.
Kíváncsi vagy, mivel koccintunk? Íme az est sora, a Borok támogatásával:
🌸 Gyöngyöző Rosé
🥂 Irsai Olivér Frizzante
✨ Eufória Extra Dry és Eufória Zero
⭐ Egri Csillag
🐂 Egri Bikavér Superior Premium Selection
Szakmai vendégünk, borstratéga segítségével nemcsak kóstolunk, de megértjük a sikeres bormarketing és a fogyasztói trendek mögötti összefüggéseket is.
👇 A RÉSZLETEK: 👇
📍 Hol? METU Nagy Lajos király úti Campus, F002 terem
📅 Mikor? 2026. április 16. 18:20 (Kapunyitás: 18:00)
⚠️ FONTOS: A részvétel ingyenes, de a regisztráció kötelező!
👉 LINK A BIOBAN! 👈
Gyere el, tanulj, kóstolj és építs kapcsolatokat a METU legjobb közösségében! 🤝
06/04/2026
🐰🌷 Boldog Húsvétot kíván a METU Marketing Műhely! 🌷🐰
Tudtad? 👀 A húsvét és a marketing kapcsolata erősebb, mint gondolnád!
A ma ismert húsvéti hagyományok közül sok – például a csokinyuszik és csokitojások ajándékozása – nem is olyan „ősi”, mint hinnénk. A 19. században édességgyártók kezdték el népszerűsíteni ezeket a termékeket ünnepi ajándékként, és idővel teljesen beépültek a kultúránkba. 🍫🥚
Ez egy klasszikus marketing példa: hogyan lehet egy ünnephez új szokásokat kapcsolni, érzelmekre hatni, és közben egy egész iparágat felépíteni.
Szóval amikor idén csokit ajándékozol, jusson eszedbe: ez nemcsak hagyomány, hanem egy jól működő marketing sztori is! 😉
Kellemes ünnepeket!
02/04/2026
Borban az igazság, marketingben a jövő! 🍇💼
Szeretnél első kézből tanulni egy nemzetközi borstratégától? elhozza nekünk a legizgalmasabb piaci trendeket egy exkluzív borkóstolóval egybekötve.
Legyél hallgató, oktató vagy alumni, várunk a félév második Marketinges Borklubján, ahol a szakmai inspiráció és a networking garantált!
✅ Szakmai előadás és borkóstoló
✅ Kötetlen kapcsolódás
✅ Szuper borok a támogatásával
📍 Helyszín: METU, Nagy Lajos király úti Campus, F002 terem
⏰ Időpont: Április 16. (csütörtök) 18:20–19:50
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
⏳ Jelentkezési határidő: Április 15.
Regisztráció a linkre kattintva a profilunkban! 👇
24/03/2026
Újabb félév indult a METU-n, és vele együtt visszatért a Marketinges Borklub is! 🥳🤩
Egy kis szünet után újra együtt: új borászat, izgalmas ízek és a már jól ismert, garantált jó hangulat! 🙌🏻🍷
A tavalyi szemesztert fantasztikus élményekkel zártuk 🥳 Vidám esték, minőségi borok és remek társaság jellemezte az alkalmakat.
Az idei első eseményen a szekszárdi .pince.borhaz különleges borait kóstolhattuk meg. Az est szakmai részét idén is a borszakértője, valamint Mészáros Péter tették igazán emlékezetessé.
Külön köszönet illeti .dezso , a Műhely vezetőjét, aki ebben a félévben is számos szakmai lehetőséget biztosít számunkra.
Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek! Reméljük, már most várjátok a következő alkalmat! 😉
10/03/2026
Ott voltunk a Digital Forum 2026-on! 🚀
A METU Marketing Műhely csapata múlthéten nem a kampuszon, hanem a szakma sűrűjében gyűjtötte az inspirációt. Szuper volt látni a legfrissebb irányokat és együtt inspirálódni a jövő megoldásain. 🧠💡
Rengetek érdekes előadást hallgathattunk végig, magunkba szívtuk a legfrissebb trendeket, a mesterséges intelligencia legújabb csavarait és a jövő marketingmegoldásait.
Fontos számunkra, hogy folyamatosan frissen lássuk, hogyan alakul át a marketing világa. Ez a nap is megerősített minket abban, mennyire változatos ez a terület, és mennyi különböző, izgalmas út áll előttünk a fejlődésre. 📈
Köszönjük a lehetőséget Dér Dezső, hogy mi is átélhettük ezt a napot a szakma legnagyobbjaival!
05/03/2026
A Marketing Műhelyben a marketinget felfedezésnek tekintjük – annak az útját, ahol a kreativitás, az értékteremtés és az együttműködés találkozik. Célunk, hogy valós projektekben tapasztaljuk meg, hogyan születhetnek olyan ötletek, amelyek egyszerre inspirálnak és hatnak a közösségre.
Dér Dezső, a műhely vezetőjének iránymutatásával most egy új és izgalmas projektbe kezdünk a Csak Pozitívan - A tudatos ember magazinja együttműködésben.
A Csak Pozitívan Magazin, Petkovics Alexandra vezetésével és csapatával, a pozitív gondolkodás, az önfejlesztés és a mentális egészség értékeit képviselik.
Küldetésük, hogy olyan tartalmakat és történeteket osszanak meg, amelyek segítenek az olvasóknak a harmonikus, tudatos élet kialakításában.
A Műhelyben már mindenki izgatottan várja a közös munkát, hiszen ez a projekt új lehetőséget ad arra, hogy a fiatal marketingesek kreatívan, innovatív ötletekkel kapcsolódjanak egy olyan márkához, amely valódi inspirációt közvetít.