Dinamikus Zenepedagógia

Dinamikus Zenepedagógia

Megosztás

Kreatív, testtudat- és szabad mozgás alapú, személyiségközpontú zenepedagógiai módszertan

30/04/2026



Tamara születésnapját sajátélménnyel és egy kis Dinamikus szemléletű beszélgetéssel ünnepeltük a Marczibányi téri Kodály iskolában. Azt hiszem, borzasztóan örült volna annak, hogy az a fajta pedagógiai szemléletváltás, aminek a szükségességét már legalább tíz éve közösen hangoztatjuk, egyre inkább nyitott fülekre talál. Bár a terembe végül jókedvűen befértünk, az esemény iránti online érdeklődés ugyanakkor eddig nem tapasztalt számokat produkált; talán erről is beszélgettünk volna még a szomszédos étterem teraszán, levezetésképp, ahogy szoktuk — és talán arról is, hogy mintha egyre több kollega vágyná azt a szabadságot és érzelemgazdagságot, amit a Dinamikus Zenepedagógia képes kibontani a személyiség komfortzónát védő szkafandere alól.
Köszönöm a résztvevők kíváncsi, eleven és egymás felé szeret***el forduló jelenlétét, az öleléseket, az együtt gondolkodást.
Tami nélkül más a világ, de az ilyen pillanatokban valóban érzem, hogy nem maradok egedül.

Köszönöm a fotót Anna Baranyainak, így végre lett egy dokumentált eseményünk is 🙂

24/03/2026



PALACKPOSTA - AJÁNDÉK

A napokban egy régi hallgatótól kaptam azt a levelet, amiből lentebb idézek. Szépen kirajzolódik benne mindaz, amit az akkreditált képzésünk ad. Vagy még inkább, amit jelent: Átváltozást, ami idővel méginkább nyílik, amiben elkerül a szürkeség, rutin, unalom. Közösséget - még ha nem is látjuk egymást gyakran, összeköt bennünket a zenei és kapcsolódási élmények sokasága, a közös gondolkodás, az egy irányba nézés.

Hamarosan elindul a jelentkezés az ősszel induló új csoportba, addig pedig szeret***el osztom meg Veletek M. gondolatait:

“Nagyon sokat kaptam tőletek, új látásmódot, visszatérést a gyökerekhez, rengeteg bíztatást, fantasztikus élményeket, melyekkel tovább lendült az ének tanári pályám. Sok varázslatos pillanatot élünk meg nektek köszönhetően!
Hála hála nektek, a csoportnak érte!
Szeret***el ölellek!”

17/03/2026



TÜNDÉRMADARAM
Szombaton kiosztottam a Kerekerdő csoport tanúsítványait. Kicsit megkésve - mert nehezen állt össze a személyre szabott útravaló, ami minden végzett hallgatónak jár.
Idő kellett ahhoz is, hogy hozzászoktassam magam a gondolathoz, hogy ez a lezárás most egyedül vár rám - bár a csoportot még ketten indítottuk Tamarával 2024 novemberében.
És valóban egyedül voltam, de mégis ott volt valami, ami miatt egy percre sem éreztem magányt. Egy csodálatos emberekből álló csapat, akik remélem, közel maradnak és együtt építhetjük azt, ami még éppen csak elkezdődött. Szívből üdvözlöm az első 60 óra friss végzettjeit:
Zsuzsa Buzás Csontosné
Szabina Horváth
Alíz Farkas
Anna Zátrok
Anna Zöldi
Mónika Bombolya
Szecseyné Horváth Hanna
Máté- Dévai Gyöngyi
Szűcs Bernadett

… és bár hosszúra sikeredik így ez a poszt, azok számára írom, akik szerettek volna velünk lenni, de nem tehették: nézzétek, itt volt velünk a szép Tündérmadár, egy kis barátcinege képében. Veronika Zlinszky köszönöm, hogy megalkottad, szívből adtad, most már ő lesz a Dinamikus Zenepedagógusok őrzője 🤗❤️🤗

13/03/2026



ÖSSZEÉR
A Dinamikus képzésen időről időre felmerül a kérdés: hogyan fér el a mozdulat szabadsága a néptáncból ismert, kötött szabályú játékdalok mellett? Melyiknek van létjogosultsága? A kérdés költői, ahogyan a válasz is. Így: az alábbi videót a Magvető iskola remek tanítójától kaptam, szabad játék alatt vette fel - nem produkciónak készült, a gyerekek saját öröme és invenciója van benne.
Talán nem csak az avatott szemek látják ebben összefonódni a néptáncos elemeket a szabad mozdulat és az átváltozás élményével. Ezekkel a gyerekekkel szeptember óta változunk Nappá, Kapuvá, nyitogatjuk az fantázia és kreativitás azon rétegeit, amik legbelső valójukhoz és ezáltal egymáshoz kínálnak valódi kapcsolódást.

03/12/2025



KERET
A legutóbbi Dinamikus Zeneműhelyen kerestük a belső fényt, ragyogást, azt a szépséget, ami a lélekből fakad. Megindító volt látni, hogyan változik az a gyerekarc, akit egész nap hajszol a kell, a muszáj, a siess - anélkül, hogy a szemébe nézne. Danténak Vergilius, nekünk Bach volt vezetőnk a sötétségben, s vittük a fényt vele oda, ahol várták, ahol szükség volt rá. Ceruzatàncunk arannyal- ezüsttel tàncolt a fekete papíron, s hozzá apró képkereteket vittem: tudjátok, azt a legolcsóbbat a sárga-kék áruházból. És a felismerés itt csúcsosodott bennem: a keret volt az, ami a gyerekek számára igazán fontossá t***e azt, amit létrehoztak. Jelentőséget adott a t***eknek, kiemelte az egyszeri és megismételhetetlen alkotás varázsát. Talán… talán a nevelésben is ezt kéne megmutatnunk nekik.

14/11/2025



Eseménydús hét volt… elindult a Dinamikus akkreditált pedagógusképzés Csillagszemű csoportja - s a név itt sem lehet véletlen. Lényeglátó, érző, eleven lelkű, valóban Csillagszemű csapat érkezett szombaton. Kokas Klára szavai visszangoznak bennem: “Hiszek abban, hogy valamennyiünket nevén szólítanak földre érkezésünk – nem a megszületésünk, hanem a foganásunk – pillanatában. Eredj János, Kostas, Marci, James, Hassan, Aretha, élő energiának a picike földre, szép annak a lába, aki a jó hírt hozza, és mi lehet jobb hír annál, hogy személyed a földre érkezik.”

Isten hozott Benneteket, drága Csillagszeműek, Heni, Júlia, Móni, Csilla, Gyöngyi, Viola, Bea, Anita, Elvira, Gabi, Lilla, Veronika 🤗🥰

S a kedves nevek sorolása kedden is folytatódott: a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei AMI nyílt napján számos érdeklődő szülő és kíváncsi óvodás pillanthatott, kapcsolódhatott bele egy kis Dinamikus testébresztőbe, és érezhette meg annak a varázsát, amikor egy már szinte unalomig énekelt dal egyszerre csak életre kel, érzelmekkel, fantáziával, közösségi élményekkel telik meg. Szerettem látni a meglepetéstől kerekedő szemeket és az örömteli mosolyokat, valamint azt is, hogy másodikos tanítvánaim inspiráló és támogató jelenléte az ovisok kedvét is meghozta a játékhoz. Pedig nem olyan könnyű ám ekkora “közönség” előtt játszani 🙃

Kedves ovisok, remélem sokatokkal találkozunk a felvételin! 🥰

06/11/2025



Hosszú a virágfüzér,
kéztől kézig ér,
valamennyi kézen át
kezdettől végig ér.

Átléptünk a hegyen,
fogjátok a füzért
mindkét hegyoldalon.

Lejtünk a tengeren,
fogjátok a füzért
mindkét partoldalon.

Szállunk az égen át,
a csillagok között,
hosszú a virágfüzér
kéztől kézig ér,
valamennyi kézen át
kezdettől végig ér (Weöres S.)

Drága CSILLAGSZEMŰ csoport, szombaton találkozunk!
Hála és öröm, ma az utolsó jelentkező is megérkezett, teljes létszámmal ragyogjuk be szombattól a világot 🥰❤️

24/10/2025



A MEGLEPETÉS EREJE
Egy hete életem egyik legizgalmasabb félreértése történt. A Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola tanulói vettek részt Dinamikus zenepedagógiai foglalkozáson, kiváló pedagógusaik kíséretében. Én 6-12 éves gyerekekre számítottam, ehelyett 6-12. osztályos fiatalokat kaptam 😁
Az első pillanatban a térdemben éreztem a szívdobogásom 😱, aztán arra gondoltam: a Dinamikus Zenepedagógia pont erről szól: a rugalmas alkalmazkodásról az “éppen aznapi” csoportokhoz. Aki gyerekekkel foglalkozik, pontosan tudja, hogy ahogy járunk a napokban, hetekben, iskolaévben, nagyon különböző energiákkal érkeznek a gyerekek, és egészen mást lehet tervezni hétfő harmadik órára szeptember második hetében, és mást pénteken, nyolcadik órában, az őszi szünet előtt. Ugyanakkor, önmagunkkal és a zenével való, valamint egymáshoz való jó kapcsolódási igényünk nem időpont- és életkorfüggő, hanem a (minőségi) élet alapvető szükséglete. Nem tudtam másra gondolni, mint hogy ezekkel a gyerekekkel már ismeretlenül is ismerjük egymást, és annak működnie KELL, ha azt a mélyen bennünket összekapcsoló aranyfonalat felveszem, és finoman közelebb húzom a csapat tagjait egymáshoz. Így kisebb-nagyobb módosításokkal a tervemen, de belépt***em az ajtó előtt várakozókat a közös hang-erdőnkbe. Felemelő élmény volt ezzel a fantasztikus csapattal egy kis ideig közös úton járni, mozdulni, rezdülni, improvizálni, alkotni, történeteiket meghallani. Hálával viszem magammal az őszinteségüket, életszeretetüket, nyitott tekintetüket. 🥰

22/10/2025



🎓✨ Mi az a „Deep Learning” a pedagógiában?

A deep learning az oktatásban azt jelenti, hogy a tanulás VALÓBAN mélyre megy.
Nem pusztán adatokat, definíciókat vagy tényeket rögzítünk, hanem összefüggéseket, élményeket és jelentéseket építünk fel.

A mély tanulás akkor történik, amikor a diák:
🌱 megérti, hogyan kapcsolódik az új tudás a korábbi tapasztalataihoz,
🎵 személyes élménnyé formálja,
💬 és képes új helyzetben is alkalmazni, amit megtanult.

Ez a tanulás nem frontális, hanem kapcsolati. Nem a „megtanítom neked” logikája, hanem a „felfedezzük együtt”.

A pedagógiai deep learning kulcsa:
👉 biztonságos, elfogadó közeg,
👉 reflektív gondolkodás,
👉 és a tanulói önazonosság megerősítése.

A cél nem az, hogy többet tudjunk – hanem hogy mélyebben értsünk.

A Dinamikus Zenepedagógia módszere a kezdetektől ezekre az alapokra épít, ehhez igazodik a módszertana. Óriási szüksége lenne az oktatási rendszerünknek arra, hogy ebben az irányban is tovább fejlődhessen.

Neked mire van szükséged? 🙃

01/10/2025



🌊⛵️ MINT NOÉ BÁRKÁJA AZ ÖZÖNVÍZBEN

Az idei tanévkezdés hullámzóan, fel-le dobálta a Dinamikus Zenepedagógia bárkáját – sok nehézséggel, fájdalommal és félelemmel.

Mégis, a víz sodrásában új föld tűnik fel: Gyömrőn elindult a Magvető Iskola, ahol a Dinamikus Zenepedagógia is otthonra talált a művészeti nevelésben.

A magvetés mindig a jövőről szól. Abban bízom, hogy az itt elvetett zenei és emberi magokból idővel gazdag termés fakad majd – mely a gyermekek testi-lelki jólétét táplálja..🌱🎶

Az özönvíz után mindig ott ígérkezik a szivárvány – és vele a megerősödés és az új élet ígérete. 🌈

Szeretnéd, hogy a(z) iskolaod elsőként szerepeljen az Iskola tematikájú vállalkozások között Budapest városában?

Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Helyszín

Telefonszám

Cím


-
Budapest
-