27/05/2026
Tanszékünk szinte minden tagja részt vett előadóként a TudCom 4.0: Tudományos ismeretterjesztés – szórakoztatva oktatás című konferenciánkon. Kovács Gábor dékánhelyettes úr finnországi szakmai kiküldetésen képviselte a Karunkat a héten.
26/05/2026
Két kommunikáció- és médiatudomány mesterszakos hallgatónk is kiemelkedő sikert ért el az idei intézményi TDK-versenyen.
Oláh Tamara nemzetközi Tiktok-influenszerek balkáni sztereotípiáit vizsgálta a dolgozatában, amellyel első helyezést ért el tagozatában, így továbbjutott az országos fordulóba.
Balogh Fanni a mesterséges intelligencia mentális jóllétre gyakorolt hatásáról írta dolgozatát, amelyet a bizottság ugyancsak OTDK-ra javasolt.
Mindkét hallgatót Szabó Kincső tanárnő készítette fel a versenyre, Oláh Tamarát dr. Ördögh Tibor tanár úrral közösen.
Örömmel gratulálunk hallgatóinknak és témavezetőjüknek a tudományos sikerekhez!
18/05/2026
Nagy örömmel osztjuk meg, hogy Selmeczi Anna Lilla tanársegéd kolléganőnk kapta meg a Legjobb PhD-hallgatói díjat a Kommunikációs Nevelésért Egyesület XIX. Tudatosság a kommunikációban konferenciáján Egerben. Tanszékünk munkatársa ezáltal lehetőséget kapott arra, hogy a teenfluenszerekről szóló doktori disszertációját annak megvédése után monográfia formájában megjelentesse. Büszkén gratulálunk Tanárnőnek!
14/05/2026
Elkészült a TudCom 4.0 tudománykommunikációs konferencia programja. 👇
Az eseményre ezen a linken tudnak regisztrálni: https://ludevent.uni-nke.hu/event/6017/
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
08/05/2026
Tanszéki csapatépítőt tartottunk: ezúttal a Műcsarnokban néztünk meg egy adatművészeti kiállítást. Köszönjük szépen az MMA meghívását!
05/05/2026
Mesterszakos hallgatóink Veszelszki Ágnes és Kovács Lajos Vizuális kommunikáció kurzusán printmagazinokat terveztek és valósítottak meg. Szinte sajnáljuk, hogy csak egy-egy mintapéldány készült, és nem olvashatjuk e magazinok következő számait. Tanulságos, alapos munkák születtek!
22/04/2026
Milyen kutatások járulnak hozzá a fenntartható jövőhöz, és hogyan lehet a környezet védelmére neveli a fiatal generációt? Taxner Tünde, tanszékünk tanársegéde az NKE Környezeti Fenntarthatósági Intézet meghívására április 16-án egy kerekasztal-beszélgetésben vett részt. A jelenlévők megvitatták, hogyan jelennek meg az ENSZ fenntartható fejlődési céljai NKE-s kutatók és oktatók munkájában, és hogyan lehet ezeket az egyetemi hallgatók számára vonzóbbá tenni.
14/04/2026
Miért kell egy sportklubnak marketingtevékenységet folytatnia? Milyen célcsoportokat kell megszólítania a Fradi marketingesének? Hogyan készül egy sporttal kapcsolatos videókampány? Milyen a fradista kézfogás?
Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaptak azok, akik április 13-án ellátogattak a Kommunikáció- és médiatudományi TDK ülésére.
Tímár Bálint, a Fradi marketingvezetője (egyúttal egyetemünk doktorandusza) tartott gyakorlatias, kulisszatitkokba is bevezető előadást az érdeklődő hallgatóságunknak. Előadónkat Dr. Veszelszki Ágnes dékán, a TDK vezetője hívta meg és köszöntötte.
Köszönjük a tartalmas előadást és beszélgetést!
Fotók: Csanaki László (NKE NITK)
08/04/2026
Kissé homályos, de annál vidámabb emlékeink a mai gyűrűavató ceremóniáról. Gratulálunk a végzőseinknek!
21/01/2026
Szabadulószobás tanszéki csapatépítő alkalmat tartottunk a héten. Összefogással, közös megoldásokkal, az egyéni erősségeink közös cél érdekében történő használatával minden feladványt megfejtettünk, és kiszabadultunk!