Kozma Noémi - személyiségfejlesztés, családállítás

A választás egy döntés.

Kérdés, hogy tudunk-e szabadon dönteni, hisz amikor döntünk, akkor minden addigi tapasztalatunk, a félelmeink, a családunk elvárásai, a felmenőink fájdalmai ott vannak bennünk.
Ha azt tanultuk, hogy az ismeretlen veszélyes, ha azt tanultuk, hogy becsüld meg magad, ne akarj több lenni, vagy rosszabb is lehetne, akkor hajlamosak vagyunk egy tanult tehetetlenséggel "tűrni" azt, ami történik velünk.

Megértem, hogy ebből kilépni nehéz. Én is voltam ebben, amikor csendben maradtam inkább és elhallgattam a véleményemet különböző szankcióktól tartva vagy csak a családi vagy egyéb béke kedvéért.
De eljött a pont, amikor már jobban fájt nem önazonosnak lenni, jobban fájt magammal elszámolni, jobban fájt, mint az attól való félelem, hogy negatív következményei lesznek, ha vállalom magam, a véleményem, az "arcom".

Szabad döntésnek én azt gondolom, amikor nem befolyásolnak már ezek a félelmek .
És mikor érzed azt, hogy így döntesz: tedd fel a kérdést magadnak:
Ha nem félnék, mit tennék?

Manipuláció
Az egyik leggyakoribb manipuláció az érzelmi zsarolás. Amikor a lelkiismeretedre, bűntudatodra hatnak, legtöbbször nem is egyenesen, hátulról. Amikor nincs kimondva feltétlen, hogy mit várnak tőled, de érzed, hogy meg kell tenned, akkor is, ha nem szeretnéd. És persze van, hogy ki van mondva és lelked rajta, ha nem csinálod.

Egy pár „klasszikus:
„Hagyd, majd megcsinálom. Megszoktam, hogy nem számíthatok másra!” vagy
„Oh, már mentek? Olyan ritkán látlak Titeket!”, esetleg
„Direkt Neked főztem, csak erre kell szaladnod érte!” és még sorolhatnám.

Ha ismerősek ezek a mondatok, akkor valaki Neked is a bűntudatodra próbál(t) apellálni. És ez gyakran működik, főként gyerekkorban, amikor még nincs más eszköz, és sok mindent megteszünk, hogy ne veszítsük el a kapcsolatot, a szeretetet.

Felnőttként azonban már vannak eszközeink. Először is átlátni rajta, hogy mi történik. Amíg nem látjuk át/be, addig nem lehet belőle kilépni. Hogyan lehet belátni? Azt is kis hátul motoszkáló érzést: hogy folyton olyat teszek, ami másnak jó, nekem nem, azt engedjük fel, lássuk meg.

Ha ez már megvan a következő érzés az lehet, hogy „jó, jó, de ha nem teszem meg, akkor csalódást fogok okozni!” Érdemes elgondolkodni és megérezni magadban, hogy okozol magadnak csalódást, minden ilyen alkalommal, amikor mást választasz Magad helyett.

Ha ehhez segítség kell, szeretettel várlak akár online, akár Szigetszentmiklóson a Lélek-Test Mentálhigiénés- és Mozgásközpont -ban , vagy Budapesten a Spirit Buda -ban.

Észreveszed, ha bántalmaznak?

Á, csak bántót mondott rám, az belefér, biztosan én vagyok túl érzékeny. Csak viccelődik rajtam a barátaink előtt, de hát Ő ilyen, végülis vicces… csak kicsit esik rosszul. Csak néha kiabál velem, de érthető, hisz ideges a munkája miatt. Igazából csak egyszer ütött meg, de nem is fáj annyira és megérdemeltem, mert biztosan én provokáltam. És még sorolhatnám.

Ez mind bántalmazás, akkor is, ha azt hiszed: „ez belefér”. Gyakran észre sem vesszük, szépen lassan kitolódnak a határaink, még elnézzük ezt, elfogadjuk azt. Belül érezzük, hogy ez mind fáj, hogy ennek nincs helye egy kapcsolatban, ám mégis tűrjük.

Aki sokat hallotta kiskorában (is), például hogy „becsülje meg magát”, annál könnyen kialakul egyfajta túlalkalmazkodás, túlelfogadás és könnyen belecsúszik egy ilyen kapcsolódásba (persze nem csak ők). Ezzel a mondattal ugyanis azt az üzenetet kapta, hogy húzza meg magát, fogadja el a helyzeteket és örüljön annak, ami van. És le lehet élni így egy életet, benne lehet maradni egy ilyen párkapcsolatban, vagy lehet egy rossz munkahelyen dolgozni évtizedekig, vagy akár elfogadni egy hatalom folyamatos félelemben tartását! Kérdés, érdemes-e így!

Neki újra kell építeni magában azt, hogy joga van nem elfogadni helyzeteket, joga van kiállni magáért és megtartani a határait. Joga van mást választani: magát!
Ha ehhez segítség kell, szeretettel várlak akár online, akár Szigetszentmiklóson a Lélek-Test Mentálhigiénés- és Mozgásközpont-ban , vagy Budapesten a Spirit Buda -ban.

Manapság sokat címkézünk úgy általában, és sok emberre mondjuk, hogy nárcisztikus, persze negatív értelemben.
Ugyanakkor egy egészséges nárcizmus szükséges mindenkinek. Ha ez nem lenne, akkor nem tudnánk az érdekeinket érvényesíteni, még egy állásinterjún sem tudnánk megszerezni egy állást. Tehát az egészséges énkép velejárója az egészséges nárcizmus: az önszeretet, és hogy elfogadjam magam, tudjam magam választani, a saját érdekeimet képviselni.

Az a generáció, amelyik azt tanulta meg, hogy a csoport érdek fontosabb, mint az egyén (tehát nagyjából a Z generációig), sokkal érzékenyebb arra, ha valaki az övénél erősebb énközpontúsággal és érdekérvényesítéssel bír és könnyebben rásütik, hogy nárcisztikus.

Mint mindenhol, természetesen az egyensúlyt kellene ebben is megtalálni és kialakítani az egészséges középutat, tehát a 10-es skálán egy 5-öst.
Persze vannak az egészségesnél erősebb nárcizmussal bíró személyek is, egy 10-es skálán 8-9-est már könnyebb felismerni, különösen a nem rejtett nárcizmus esetén. Itt gyakran megjelenik a nyílt arrogancia, gőg, túl erős önbizalom, és a „nekem ez jár” attitűd. Amiért be lehet sétálni a csapdájába az az erős és többnyire tagadhatatlan karizma. Ha el akar bűvölni, és kapcsolódni akar valakihez, mindent megtesz ezért. Aztán degradálja, majd újra felemeli, elbűvöli, majd újra lehúzza. Libikóka, hullámvasút.
A rejtett nárcisztikus nem ilyen harsány, csendesebben hálóz be, segítőkésznek, támogatónak mutatkozik. De ha valami nem úgy történik, akkor passzív-agresszívan reagál, és persze mindig Ő az áldozat, tiéd a bűntudat. Aztán megbocsát, és Ő elfogad így, az összes hibáddal együtt is! Milyen szerencsés vagy, hogy Neki így is kellesz!
A nárcisztikus kapcsolatokban nagyon nehéz kiszabadulni. A leépített önbizalom, sokszor a leépít(tet)ett kapcsolatok (család, barátok) meghosszabbítják a folyamatot, hisz van egy folyamatos bizonytalanság, hogy nem vagyok képes boldogulni, melyre a nárcisztikus pár következetesen ráerősít.
Újra kell épülni, újra kell építeni és megtalálni valamit önmagunkban, ami lehet, amúgy sosem volt: az énerőt, az önbizalmat. És ez egy hosszú folyamat, de megéri :)
Ha ehhez segítség kell, szeretettel várlak akár online, akár Szigetszentmiklóson a -Test Mentálhigiénés- és Mozgásközpont , vagy Budapesten a Spirit Buda -ban.

Mi van, ha nem engeded meg magadnak, hogy dühös légy?

A düh megítélése általában negatív. A lányoknál gyakran le is van tiltva gyerekkorba, mondván, hogy nem illik egy lánynak dühösen fellépni. (a fiúknak meg sírni…)

Pedig a dühvel semmi gond nincs, egy alapérzelem, ami azt jelenti, hogy minden emberi lényben ott van. Csak „úgy” kikapcsolni nem lehet, legfeljebb elfojtani. Ami hosszabb távon remek kis pszichoszomatikus tüneteket tud okozni.

És pont ez a baj, hogy inkább elfojtjuk, és nem veszünk róla tudomást, ahelyett, hogy megtanulnánk kezelni.

Pedig a düh hasznos. Egy erős jelzés, hogy valami sérelem ért, megsértették a határomat. Ha nem veszek tudomást róla, akkor nem veszek tudomást a saját igényeimről, határaimról, saját magamról.

Ilyenkor kimondani, hogy most dühös vagyok, ezt megmutatni egy teljesen elfogadható reakció.

Miért nem mutatják ki sokan? Azon túl, hogy esetleg mélyen le lett tiltva gyerekkorban, sokan félnek, hogy nem tudják kezelni.

Több kliensem van, aki azért fél a dühétől, mert számára az agresszióval összeforrt. Kiskorában a szülei egymással, vagy akár vele szemben is agresszíven léptek fel, ha dühösek voltak. Számukra így a düh egyet jelent az agresszióval, és nem kockáztatják, hogy az ő dühük is hasonló formában jöjjön elő.

De ettől az érzés ott van, csak nem jön elő. A megoldás ilyenkor a düh, mint érzelem elfogadása: jogom van dühösnek lenni, ha dühös vagyok, az is én vagyok. Csak tanuljam meg kezelni, elfogadni, együtt élni vele és használni. Mert a düh erő is egyben.

Ha segítségre van szükséged ebben, szeretettel várlak akár online, akár Szigetszentmiklóson a Lélek-Test Mentálhigiénés- és Mozgásközpont -ban , vagy Budapesten a Spirit Buda -ban.

Bocsánat

Nehéz a bocsánatkérés? Hogy őszintén elnézést tudjunk kérni egymástól, ahhoz kell már önreflexió, felnőtt én állapot.
Hiszen gyakran az a zsigeri reakció jön egy-egy ilyen helyzetben, amit kiskorunkból ismerünk: „nem én voltam, én nem csináltam semmit”, tehát a tagadás. Akkor ennél a kisgyereknél ez az énvédelem kapcsol be: nem akarom vállalni a büntetést, a következményeket, nem vagyok elfogadható, ha hibázok, megszakadhat a kapcsolat.
Ahhoz, hogy ezt a kisgyereket és az Ő zsigeri reagálást ki tudjuk kapcsolni, meg kell tapasztalnunk a kapcsolatainkban, hogy hibázhatunk, és ha hibázunk, az is rendben van, elfogadhatóak vagyunk úgyis, és a kapcsolat továbbra is fennmarad. Ez persze kockázat, hiszen a másiktól függ, hogy megbocsát-e vagy sem, továbbra is elfogad minket a hibánkkal együtt vagy sem.
Vállalni a hibáinkat nem gyengeség, hanem egy felelősségvállalás a saját tetteinkért, saját magunk előtt és a másik előtt. Elfogadása annak, hogy a hiba nem az egész lényünk. És egyben felszabadító megtapasztalni, hogy hibákkal együtt is szerethetőek vagyunk, főként, ha mi szeretjük és elfogadjuk önmagunkat a hibánkkal együtt!
Ha segítségre van szükséged ebben, szeretettel várlak akár online, akár Szigetszentmiklóson a Lélek-Test Mentálhigiénés- és Mozgásközpont -ban, vagy Budapesten a Spirit Buda -ban.

„Annyira egyedül vagyok!”
Ezt gyakran hallom kliensektől, olyanoktól (is), akik párkapcsolatban élnek, de úgy érzik, mégsem.
Azt élik meg, hogy van mellettük valaki, de a problémáikkal, a félelmeikkel, gyakran a felelősséggel is egyedül vannak, a társuk nem társ ezekben.
Vannak, akik eleinte még harcoltak, még jelezték, hogy máshogy szeretnék, hogy mire lenne szükségük. De mikor az a válasz jött, hogy „Te megint problémázol? Na, megint a hiszti…” akkor egy idő után elfáradtak és már nem is kérték.
Vannak, akik nem is jelezték, azt hitték – mert feltehetően ezt látták a családjukban -, hogy ez a „normális”, egy kapcsolat így működik. „Nekem kell megoldanom mindent”.
Mindkét esetben egy idő után szépen kialakul az úgynevezett társas magány. Van mellettem valaki, és még sincs. Szépen megtanulnak erre berendezkedni és megtanulnak a párok egymás mellett élni… csak nem egymással.
Ez egy nagyon furcsa, kettős állapot, hiszen "papíron" nem vagyok egyedül, de érzésben nagyon.
Mit lehet ezzel kezdeni? Ha azt érzed, hogy ez nem jó, akkor első lépésként ezt definiálni magadban és szembe nézni azzal, hogy ez van. Utána érdemes magadon dolgozni: miért kerültél és miért maradtál és maradsz egy olyan kapcsolatban, ahol ezt éled meg? Végül ezek a rálátások, a saját életed összefüggéseidnek megértése segít abban, hogy ezen változtatni tudj. És ahogy Te változol, már nem ugyanazokat a játszmákat fogjátok játszani. A változáshoz ez az egyetlen lehetőség: kilépni a megszokott játszmákból, csak ehhez fel kell ismerni, hogy mit is „játszol”.
Ha segítségre van szükséged ebben, szeretettel várlak akár online, akár Szigetszentmiklóson a Lélek-Test Mentálhigiénés- és Mozgásközpont , vagy Budapesten a Spirit Buda -ban.

Már Szigetszentmiklóson is :)

Kozma Noémi vagyok – személyiségfejlesztő, családállító, párkapcsolati konzulens, személyiségfejlesztő tréner.

Egyéni konzultáció keretében az alábbi területeken tudok segíteni:

- Úgy érzed, hogy nem tudsz nemet mondani? Hogy folyton csak adsz, adsz és szép lassan „kiürülsz”, elfáradsz? Folyton alkalmazkodsz, másokat helyezel előtérbe?
Segítek megtalálni magadban a biztonságos határtartást, a saját igényeidet, az egészséges érdekérvényesítést.
- Neked a 110% sem elég? Próbálsz mindent tökéletesen csinálni, de már egyre jobban belefáradsz?
Segítek, hogy megtapasztalhasd, elég, elég jónak lenni. Hogy elég vagy, akkor is, ha nem teljesítesz túl.

- Egyedül érzed Magad a párkapcsolatodban, családodban? Inkább már nem is szólsz, mert úgysem értenek meg, csak azt kapod, hogy folyton „hisztizel”, problémázol?
Segítek, hogy ráláthass a működésedre, hogy jobban képviseld önmagad, hogy kilépj ebből a játszma-körből.

- Nehezen hozol meg döntéseket, nehezen engedsz el, lépsz tovább? Úgy érzed, mások már régen megtették volna, Te meg képtelen vagy?
Segítek abban, hogy ez a frusztráció enyhüljön, hogy hogy megtaláld a belsőerődet ezekhez a lépésekhez, a Te ütemedben.
Hétvégi családállító csoportok:
A hétvégi családállító csoportok keretében Hellinger-féle módszerrel tudunk elakadásokon, családi mintázatokon dolgozni.
A fedett állítások lehetővé teszik, hogy eldöntsd, felfeded-e a témádat a csoportnak, amin dolgoztunk vagy sem.

Rendelési idő: H: 17-19 óra, SZ: 10-15 óra; P: 15-19 óra
Bejelentkezés: előre egyeztetett időpontokban a [email protected] email címen vagy + 36 70 320 0093-as telefonszámon

Tegnap volt az év legdepressziósabb napja, az úgynevezett BlueMonday, január harmadik hétfője.
A depresszív gondoltatok legyőzésében nem segít az sem, hogy reggel még, délután már sötét van, a napot ritkán látni, ám szürkeséget annál többet. És már túl az ünnepeken, nincs is mit várni a téltől.
Az még rátesz egy hólapáttal, hogy az ünnepek táján szembesülhetünk azzal. hogy a közösségi portálokon úgy tűnik, mindenki annyira jól van…
Nagy vidám család a karácsonyfa körül, szilveszteri szélesmosolyú koccintások, boldogan összebújó párok stb. stb. És ha Te épp nem vagy jó formában, akkor ezektől még a világ legszerencsétlenebb emberének érzed magad.
Pedig ez lehet, csak a látszat és belül nem olyan szép, mint amit kifelé mutatnak.
Ez „mutassuk, hogy kifelé minden rendben” gondolat persze nem újkeletű. Anno mi sem beszélgettünk az általánosban az osztálytársaimmal arról, hogy feltehetően mindannyiunk családjában ivott valaki. Vagy hogy hó végén pénzt kellett kölcsönkérni.
De arra is emlékszem, hogy a Nagymamám azt mondta, mondjam azt a rokonoknak, kitűnő lettem, pedig volt 2 db 4-esem is. Nem értettem, miért kell titkolni, szégyellni.
Mint ahogy azt sem, hogy manapság is miért csak kitűnő bizonyítványokat tesznek ki a szülők. Vagy azt, hogy azt miért teszi ki?
Miért fontos boldognak, sikeresnek, tökéletesnek tűnni. Miért fontosak a lájkok? Jobban elhiszed, hogy tényleg boldog vagy, ha ezt más igazolja vissza?
És biztosan sokaknál nem leszek népszerű, de érdemes lenne elgondolkodni, hogy kinek és mit akarunk bizonyítani/bizonygatni ezekkel a posztokkal.
Nem az a baj, hogy ezt csináljuk, inkább az, hogy sokaknál emögött mindig egy megfelelési kényszer húzódik meg és erre érdemes lehet rálátni. Például:
„Jaj, pont azt csinálom, mint Anyukám kiskoromban…azt tanultam, kifelé azt mutatjuk minden rendben van”
„Pont azért teszem ki büszkén a gyerek bizonyítványát, mert velem nem dicsekedtek, sosem voltak büszkék rám”
„Fontos nekem, hogy jó anyának tartsanak, mert néha elbizonytalanodom, az vagyok-e. A gyerek kitűnő bizonyítványa talán ezt igazolja”
„Nem érzem jól magam az életemben, de ezt nem láthatja meg senki. Én is csak ritkán engedem meg magamnak…”
„Majd bánhatja az exem, hogy elhagyott! Nélküle is nagyon boldog vagyok. Sőt!”
És még sorolhatnám, hisz a lista végtelen, hogy milyen motiváció van a háttérben mozgatóként. Viszont, ha rájövünk, akkor már tudunk vele mit kezdeni, és sokkal szabadabbak lehetünk.
Ingyenes 20 perces konzultáció: https://kozmanoemi.hu/sikeres/
A csodás képet Szilágyi Virág készítette :)

Az új év margójára, az elmúlt év emlékére
Így utólag kívánok egy olyan új évet, amilyet szeretnétek. Mondhatnám, hogy boldogat, de ennél kicsit összetettebbet :)

Szóval kívánok:
Sok olyan pillanatot, amikor megéljük a boldogságot, és kívánom, hogy ezeket vegyük észre!
Sok énidőt, mert muszáj töltődni. Vagy nem, de akkor majd rá leszünk kényszerítve. :( :)
Annyi felelősségvállalást, ami tényleg a miénk. Tehát se túl, se alul…
Sikereket. És azt, hogy az aprókat is lássuk meg, értékeljük! :)
Biztonságot. Ezt magunkban tudjuk megtalálni. Talán ez a legnehezebb, hisz egy adott környezetben élünk és számos dologra nincs ráhatásunk. De saját magunkra van. Arra a hitre, hogy képesek vagyunk boldogulni adott körülmények között/ellenére.

És az elmúlt év emlékére:
Azért is csak most írom ezt az újévi kívánságlistát, mert az ünnepek előtt és alatt pihentem :) Úgy éreztem, hogy elnéző leszek magammal, és megengedem magam a teljes pihenést, kikapcsolást :)
És jólesett. Egy nagyon mozgalmas éven vagyok túl, sok változással, pozitív és negatív egyaránt. Nem vagyok egy nagy horoszkópos, de én tényleg a kígyó évének éltem meg: sok mindent levedlettem, és sok mindenben megújultam. De azért persze maradt még pár dolog idénre is fejlődnivalónak :)

Köszönöm a bizalmat Nektek, köszönöm, hogy kivel így, kivel úgy, de valamilyen formában kapcsolódunk egymáshoz! :)

ui: a kép (és a hóember) január 1-én készült, gyermeki örömmel… pár perc önfeledt boldogság :)

Vasárnap meggyújtottuk a 2. adventi gyertyát, a reményt.

Erről a klasszikus mondás jut eszembe: „a remény hal meg utoljára”.

És valóban, ahol már remény sincs, ott már semmi sincs. A remény visz előre, a remény, hogy ha épp „szar” a helyzetem, akár tartósan is, jobb lesz, egyszer. Ha már nem is reménykedik az ember, mi értelme van felkelni reggelte?!

Amíg felkelünk, fel tudunk kelni reggel egy-egy trauma, veszteség stb. után, addig még él bennünk a remény, hogy egyszer újra fogunk még nevetni, hogy még történnek jó dolgok velünk, hogy van értelme még élni. Lehet, hogy a szívünkön több lesz karc, itt is-ott is egy-egy repedés, de még egyben van és benne még él a remény.