Fehér Tilla - Atipikus Coach

A kedvenc dinnyés receptem, egy előző életemből. Ékes bizonyítéka remek gasztro-emlékezetemnek. Merthogy a dinnyét fetával és olívabogyóval több, mint tíz évvel ezelőtt kóstoltam először, egy lengyelországi luxus szállodában, ahol egy nemzetközi adózási workshop kapcsán jártam.

A sors fintora, hogy kb. semmire nem emlékszem abból, amit ott tanultam adótanácsadóként, ellenben még legalább három ételkülönlegességet tudnék egészen pontosan felidézni. Na jó, arra is emlékszem, ahogy az angol tanár teljes átéléssel meséli, hogy amikor közép-kelet európaiként "natural person"-nak hívjuk azt, ami magyarul a "természetes személy" jogi kategória, számítsunk rá, hogy angol beszélgetőpartnerünk egy erdőben lakó, vagy legalábbis a természetért rajongó, tán anyaszült meztelenül az erdőben rohangáló embert fog vizionálni ;-)

Mindig is hittem, hogy az, hogy mit jegyzek meg könnyen és ivódik be az emlékezetembe szinte kitörölhetetlenül kevés erőfeszítéssel, sok mindent elárul a valódi szenvedélyeimről. Már a hivatásomnak is része a gasztronómia, és mostanában leginkább az izgat, ahogyan a gasztronómia más szenvedélyeimmel is találkozik, pl. a testben levéssel.

Élvezzétek a nyarat, a testben levést és a nyár finomságait, novemberben pedig gyertek velünk őszt kóstolni! Link kommentben.

Óh, és kóstoljatok dinnyét fetával és olívabogyóval, esetleg egy kevés oregánóval vagy mentával és olívaolajjal ;-)

Apa, ne adj folyton tanácsot!

Egy mondat, ami időről időre elhangzik, foci pályán, röplabda pályán, és ha mondjuk az Apa helyére Anyát teszünk, akkor a konyhában.

Mert mi, szülők, szeretnénk valamennyit átadni abból a nélkülözhetetlennek, vagy legalábbis nagyon konkrétnak és nagyon hasznosnak vélt tudásból, amit felhalmoztunk az évek során.

És tudjuk, hogy a gyermek elég hamar be tud sokallni ettől, ezért kétszer, talán háromszor is meggondoljuk, mielőtt tanácsot adunk, de azért olykor adunk. Most úgy látjuk, még többször meg kell gondolnunk. És mit csináljunk helyette?

Azt tudjuk, hogy a tanácsoknál bátrabban adhatunk elismerő visszajelzéseket, de ezekkel is megfontoltan kell bánnunk, mert ha pl. nagyon ügyesnek tüntetjük fel a gyermeket valami olyan dolog miatt, ami neki már nem nagy cucc, azt is szóvá teszi: De hát ehhez nem is kell olyan ügyesnek lenni!

Minél relevánsabb, aktuálisabb, a vágyott fejlődési területhez minél szorosabban kapcsolódó és minél időszerűbb, tényszerűbb az elismerés, annál jobb. Az új sporttal/tevékenységgel való ismerkedés elején mi bizony minden egyes (tudatos vagy véletlenszerű, nagy vagy talán egész pici) sikert visszajelzünk. Ezt hál' Istennek nem teszi szóvá. :-)

Most épp a tollassal és a röplabdával ismerkedünk. Egy tollasban és röplabdában (mármint némi játékban és sok labdaszedésben :-)) gazdag nap végén épp arról beszélgettünk Apával, hogy voltunk aznap a tanácsadással, amikor Apából kibukott, hogy : "Jó, jó, de hogy fogja megtanulni, ha egyáltalán nem fogad el tanácsot?" És ötletelni kezdtünk. Elhangzott egy-egy megoldásfókuszú mondat, pl. hogy azt tudjuk, hogy ha azt jelezzük vissza, ami épp működik és ő ezekre a kisebb-nagyobb sikerekre fog építkezni, az támogatja majd a tanulásban. És elhangzott az is, hogy amikor úgy érezzük, hogy nem tudjuk magunkban tartani, akkor előbb megkérdezhetjük őt, hogy elfogad-e tanácsot. Volt már ilyen, és volt, hogy igent mondott. :-)

Egyelőre kb. itt tartunk. És persze nem mondjuk, hogy az a cél, hogy az edző/tanár se mutasson semmit. Tőlük egyébként jobban el is fogadja :-) És abban persze hiszünk, hogy a legszuperebb, ha a tanár is minél inkább észreveszi és elismeri a gyerekek egyedi megoldásait, sikereit, és minél több partnerség és bizalom van az osztályteremben is.

📍 Erről (is) fog szólni a BIZALOMRA ÉPÜLŐ ISKOLÁK: IV. MEGOLDÁSFÓKUSZÚ SZIMPÓZIUM, amit nagy lelkesedéssel szervezünk a Solutionsurfers Magyarország csapatával és Szirtesi-Nagy Rékával. LINK KOMMENTBEN.

📅 Július 31-ig él az early bird kedvezmény. Gyertek és vigyétek a hírét, hogy minél több pedagógushoz, gyermekekkel foglalkozó szakemberhez eljusson.

***

További lehetőségek:

Egyéni coachingra szeptembertől jöhettek hozzám, még max 3 ügyfélre lesz kapacitásom.

November 7-én pedig egy különleges, testorientált gasztroeseményre várunk titeket Szabival, sok-sok jelenléttel, izgalmas fókusszal, partnerséggel és finomsággal ;-) LINK SZINTÉN KOMMENTBEN. ;-)

📷: a fotón pedig én, a röpi pálya mellett :-)

A konyhabútor szomatikus szemüvegen át

🔎 Se nem mozgástudományos, se nem filozofikus, sokkal inkább prespektivikus hétköznapi szösszenet új nézőpontok és a test iránt érdeklődőknek.

🍴 Az úgy volt, hogy a faljavítás és- festés miatt elhúztuk a konyhabútort, és mire visszakerült a helyére, elvesztette eredeti alakját, ami egyébként a mi avatatlan szemünk számára nem volt látható, épp csak abból, hogy nem illettek vissza a fiókok.

🔎 Aztán jött egy asztalos, aki rögtön látta, hogy nem egyenletes a lábak magassága és ez okozza a bútor "látványos" alakvesztését. "Látszik, hogy az egész szekrény meg van csavarodva" - mondta ő.

🔎 Én ugyan nem láttam, de csodálattal figyeltem, ahogy lefeküdt a konyhapadlóra és csavargatni kezdte a lábakat, (azokat is, amikről elképzelni sem tudtam, hogy előlről is elérhetőek), egészen addig, míg minden elnyerte eredeti alakját és pozícióját. És miközben figyeltem az asztalost, ahogy figyeli a szekrényt, az jutott eszembe, hogy úgy látja ő ezt a szekrényt, mint ahogy egy profi oszteopata/mozgáselemző az emberi testet.

🌱 Messze vagyok attól, hogy ilyen szakértelemmel szemléljem mások testét vagy érzékeljem a sajátomat, de az utóbbi félévben (szomatikus mozgásoktatói tanulmányaimnak és egy talpi bőnye gyulladás gyógyulásában való aktív közreműködésemnek köszönhetően) rengeteg új felismeréssel és megismeréssel gazdagodtam, testrészekről, összeköttetésekről, puhaságról, súlyról, kontrollról és el-/megengedésről, olvadásról és felfüggesztésről, síkokról és dimenziókról. Megannyi új szín, új perspektíva. Mint egy új szűrő/szemüveg a testünk és a világ érzékelésére, amin keresztül új lehetőségek válnak láthatóvá.

🌿 Ez, és persze a gasztronómia iránti rajongásom ihlette az Őszkóstolót, ami Szabi szomatikus kíváncsiságával és 10+ éves pszichodráma csoportvezetői tapasztalatával kiegészülve jött életre. És mivel a nyári flowban láthatóan minimális energiát tudunk marketing tevékenységre szentelni, az Őszkóstoló október helyett november 7-én lesz, ezzel remek lehetőséget adva arra, hogy az ősz (talán gyakran) kevésbé barátságos arcával is barátkozzunk ;-) LINK KOMMENTBEN

Csodás nyarat, csodás perspektívákat nektek ☀️

Fogalmam sincs, milyen lett a gyerekeim bizonyítványa - mondta egy kedves ismerősöm. Hozzátette, hogy volt fogadó órán, ahol azt mondták, minden rendben, és így a konkrét tanulmányi eredmény már nem is érdekelte.

És én csodálattal (és némi irigységgel) hallgattam. Csodálattal, mert azt feltételezem, hogy hitelesen tudja közvetíteni a gyerekei felé, hogy nem a tanulmányi eredményüktől függ, hogy mennyire elismerésre méltóak. És irigységgel, mert bár nekem is meggyőződésem ez, azért olykor fel tudom fedezni magamban a vágyat azokra az ötösökre, és a haragot, amikor olyan érdemjegyek születnek, amik nem feltétlenül az erőfeszítést vagy tudást, hanem pl. valakinek az idegrendszeri állapota jelentette kondíciókat tükrözik. És félek is, hogy vajon komolyan gondolja-e a gyermek, amikor azt mondja, hogy ő a "rossz jegyekkel" is OK. És persze tudom, hogy nagyon rendben van a vágy és a harag is, félelem is. Azt azért nem bántam volna, ha kevesebbet nézegetem a Krétát a utolsó héten.

És most jön a csavar…alig egy nappal később a strandon találkoztam egy anyukával, aki gratulált nekem a kisfiam bizonyítványához. Persze megköszöntem, de azért megkérdeztem, hogy minek is szól a gratuláció, merthogy mi még nem is láttuk a bizonyítványát. Óh, hát annak, hogy ő is kitűnő lett. És én ekkor szembesültem vele, hogy én sem tudtam, milyen lett a kisfiam bizonyítványa. (Bár csak azért, mert a Krétában az utolsó hét előtti állapot szerepelt). Mindenesetre nagyot mosolyogtam rajta, hogy most egy kicsit saját magamat is csodálhatom akár.

Azóta gondolkodom rajta, hogyan is kezeljük ezt, mert a sikeres tanévzárást egyébként már megünnepeltük, még a bizonyítvány előtt. Kérhetett valamit az utolsó tanítási napon, és kért is, amit én elismerésre méltó lazasággal teljesítettem. :-)

És az igazság az, hogy örülök a bizonyítványának, de nem azért, mert a bizonyítvány feltétlenül megmutatja azt a sok erőfeszítést, kitartást és fegyelmet, amit beletett ebbe a tanévbe. Mert ezek függetlenek a bizonyítványtól. Azt hiszem az örömöm annak szól, hogy megtapasztalhatja, hogy elismeri őt a környezete is és hogy a tanító néni bízott benne annyira/fontosnak tartotta annyira az elismerését, hogy volt, ahol felfelé kerekített.

Bár vannak gondolataim nekem is, ha szívesen megosztjátok, ti hogyan kezelnétek ezt a helyzetet (újabb ünneplést csapnátok-e vagy sem és hogy fogalmaznátok meg, hogy miért), én nagy örömmel fogadom.

Neked is van, hogy megrázó élmény visszanézni magadat videón?

Nekem gyakran :-) A minap online videós interjút készítettem Haesun Moonnal, a koreai-kanadai sztár coach-csal. Abban a reményben, hogy olyan remek beszélgetésdarabok születhetnek, amiket aztán felhasználhatunk a Solutionsurfers közelgő summer campjének népszerűsítésére.

Tudatában voltam én, mennyire megrázó tud lenni nekem visszanézni magamat egy videófelvételen, de hát annyira kedvelem Haesunt, annyira rajongok a témáét (a szeretet, mint egy szervezet/közösség interakcióinak szervező elve) és annyira vágyom rá, hogy eggyel komfortosabb legyek a kamera előtt, hogy félelmek ide vagy oda, megtettem. Az egy másik kérdés, hogy ha eszembe jutott volna, hogy akár ki is kapcsolhatom a kamerámat, csak a hangommal kellett volna folytatnom a barátkozást. De nem jutott eszembe.

Ahogy készültem a beszélgetésre, már be volt kapcsolva a kamerám és egészen jól esett magamra nézni. Frissen mosott hajkorona, a Zoom jó megvilágításban spec beállítás nélkül is jótékony ránctalanító hatása, még a napbarnított színemből is átjött valamennyi. Igen!!!

Aztán elkezdődött a beszélgetés, és az első nevetésektől úgy remegett az ölemben a laptop, hogy Haesun kérte, hogy költözzek át valami stabilabb helyre. Meg is tettem. És már zajlott a beszélgetés. És én közben észrevettem, hogy az új helyen nem kifejezetten előnyösek a fényviszonyok, egyrészt alig látszom, másrészt amennyi látszik belőlem, az kb 15 évvel idősebb képet mutat, mint amilyennek a tükörben látom magam, és látványosan, leplezetlenül feszeng.

A beszélgetés ettől függetlenül is szuper élményé kerekedett. Aztán jött a nap, amikor elkezdtem megnézni a felvételt. A meglepően mély ráncokon túl a félhomályban az intenzív mimikám úgy hatott, mintha folyamatosan fintorogtam volna, olyan feszes állkapoccsal, amit csak partikban látok olykor ilyen-olyan tablettákat fogyasztó arcokon. Ezt visszanézni… na ez eléggé megviselt.

***

Pár hete már, hogy megírtam ezeket a sorokat és jó sokat gondolkodtam, hogyan tudnám nem túl mesterkélt módon valamilyen számomra épp hasznos marketingtevékenységhez kapcsolni, de hol túl didaktikusnak, hol túl marketingesnek éreztem és el is engedtem.

Aztán teltek a hetek és valahogy ismét aktuális lett. Hogy hogy is vagyok az önazonosság/önszabályozás/valamilyennek látszani vágyás kérdésével (még a coaching workshopokon is elő-előjön a semlegesség-érzelemmegélés és- kifejezés kérdése mostanában), hogy vagyok az idő múlásával, vagy épp a látva levéssel és az igenjeimmel és nemjeimmel no és az önmagammal való együttérzéssel mindeközben.

Nem hozok bölcs következtetéseket, szuper-inspiráló saját megoldásokat. Biztos neked is vannak saját megküzdési stratégiáid ezekre az esetekre. Ha van kedved, oszd meg :-)

Ami engem illet, egyelőre azon vagyok, hogy tartalmazzam ezeket a kihívásokat, őrizzem meg a nyitottságomat arra, hogy észrevegyem azt is, amikor épp könnyen megy, amikor természtetes a kamera vagy épp úgy tudom elfogadni magamat, ahogy vagyok (mert persze ilyen élmény is van bőven) és hogy őrizzem meg a kísérletező kedvemet, hogy keressem a saját megoldásaimat.

Itt találkozhatunk a következő hetekben-hónapokban:

📍 Egyéni coachingra szeptembertől jöhetsz hozzám
📍 Holnap egy szuper workshopot facilitálok neurodivergens gyerekek szüleinek, a Megoldásfókuszú Egyesületnél: https://fb.me/e/9bn5t8tpM
📍 Júliusban a Manas fesztiválon tartunk coaching-szemléletű önismereti workshopokat Lehoczky Fricivel: https://manasfestival.eu/programok/egy-lepes-az-uj-fele-itt-es-most-coaching-szemleletu-onismereti-workshop/
📍 Szeptemberben egy szuper eseményt szervezünk: Bizalomra épülő iskolák: megoldásfókuszú szimózium: https://fb.me/e/80gI7yL59
📍 Októberben egy napon át őszt kóstolunk, a szomatikus kíváncsiságon keresztül elmerülve a pillanatban és az ősz finomságaiban: https://fb.me/e/7MofDWBTn

Vajon melyik a legizgalmasabb összetevő ezen a tányéron? Persze lehet, hogy neked egészen más lenne, mint nekem. És nálam is két versenyző van, és ha lenne nyárkóstoló workshopunk, valószínűleg mindkettő ott lenne a menün.

🍋 Az első a joghurtos-mentás-tahinis mártás sok fokhagymával és citrommal. Tökéletes választás sült és nyers zöldségek mellé (és még lazac mellé is) forró nyári napokra.

🧄 A második pedig a zöldbab, ami egy hirtelen ötlettől vezérelve pirított fokhagymával és fehérborral párolódott pihe-puhává. Ez a fogás azért is különösen izgalmas nekem, mert a zöldbab azon kevés zöldségek egyike, amelyeket nehezen látok bele másba, mint gyermekkorom otthonos ízeibe. Amikor megvettem, ebből is tejfölös zöldbablevest készültem főzni. Aztán elengedtem a levest és a pirított fokhagyma és a zöldbab illata meghívta a fehérbort. A végeredmény csodás lett.

🌱 Egyébként még egy izgalmas elem bújik meg a tányéron: a kuszkusz, ami vajban pirított zsályával készült.

🐟 A tányér leglátványosabb eleme, a lazac egyébként azért izgalmas, mert kissé túlsütöttem és így is remek volt. És mert mivel többnyire vegán ételeket főzök másoknak, még mindig van, hogy azon kapom magam, hogy magyarázkodok, amikor arról esik szó, hogy én is vegán módon étkezem-e. Íme az ékes bizonyítéka, hogy NEM. :-)

🍂 Azt nem ígérem, hogy ezekkel a fogásokkal is találkozhattok az Őszkóstolón, de azt igen, hogy igazán különleges ízkombinációkra számíthattok, amiket igazán különleges módon fogunk elfogyasztani is. ;-) LINK KOMMENTBEN.

Köszönöm, ha viszed a hírét

A táncba hívó pókháló...Avagy mi mindent tehet lehetővé, ha valamilyen hétköznapi tevékenységhez/helyszínhez rendkívüli jelenlét, rendkívüli perspektíva, rendkívüli élmény párosul?

Az egész a hálószobámban kezdődött, ahol valami olyasmi történt, ami még sosem. Egy csodálatos táncos vezetett egy online szomatikus folyamatot, amelyben színeket, formákat és textúrákat megtapasztalva mélyítettük a figyelmünket, majd a hálószobában kínálkozó terek vezettek minket táncba.

A terek, amelyek mindennap ott vannak körülöttem. Az ágy, amire este lefekszem, amiben összebújok a párommal, nagyokat alszunk, szerelmesen kapcsolódunk, masszírozunk. Ahol reggelente ébredezek, és ahova napközben a szárítóról leszedett ruhákat pakolom.

Ez az ágy egyszer csak egy puha, magas felület lett, amin végiggördülhetek, amiről lecsúszhatok, amiről lelóghatok. Rajta puha akadályok (ágyneműk és pizsamák). Mind csak felületek, amikbe belepuhulhatok, amikkel érintkezve megváltozhat a gördülés útja. A támla, aminek máskor csak odadőlök, vagy épp belekapaszkodok, most felületeket ad, melyeket végigsimíthatok, melyektől elrugaszkodhatok, és amelyek között szűk terek nyílnak, amelyekbe benyúlhatok. Kísérletezhetek, mi fér bele, meddig…

Elérek az asztalhoz is, de nem ám úgy, ahogy általában. Alulról közelítem és azt figyelem, milyen mozdulatokra hívja a kezemet, a karomat és vállamat az asztallap, az asztalláb… és a sarokban meghúzódó pókháló.

Egy pillanatra megjelenik a gondolataimban, hogy "hé, ez itt egy pókháló, és se nem kezdek vad takarításba, se nem undorodok". Most csak kíváncsiság van. A pókháló csak egy különleges elem a hálószobám terében, ami felfedezésre csábít.

Nem állítom, hogy azóta gyökeresen megváltozott a pókhálókhoz fűződő viszonyom, vagy az olykor impulzív takarítási stílusom. De mintha több lenne a spontaneitás a pillanatnyi reakcióimban. Legalábbis mindenképp nyitottabb vagyok a pillanatnyi újdonságokra. Például az is megjelent a gondolataim horizontján, hogy vajon hogyan lehet hasznos a telefonommal való viszonyom harmonizálására, ha megtapasztalom, hogy a telefon is a tér része, egy kis tapintható felület, ami a scrollozáson kívül még sok más mozdulatra is csábíthat. Kísérletezem. :-)

És hogy mi köze van ennek az egésznek az Őszkóstolóhoz? Én azt remélem, hogy nagyon is sok. Hiszen amellett, hogy egy testorientált gasztroworkshopban több szenvedélyem is találkozik, az a reményem, hogy az, hogy egy ennyire hétköznapi tevékenységet tapasztalunk meg valahogy másképp, talán egészen könnyedén, egészen meglepő módokon is bekúszhat a hétköznapjainkba. LINK KOMMENTBEN

Már meg is vannak az az első jelentkezők. Gyere te is, ha érzed a hívást ;-)

📷: a fotó a ház egy másik szokatlan bemozgott pontjáról :-)

☀️ Arra hívni az embereket, hogy készüljenek az őszre, miközben még csak most kezdődik a nyár?

☀️ Mondhatni, elég ambivalensen kapcsolódom ehhez a gondolathoz. Eleve a nyár a kedvenc évszakom és eleve szívesebben csábítom magamat és másokat is arra, hogy abban találjam meg az örömet, ami van. Most. Ráadásul nem kifejezetten az erősségem az előre tervezés. És úgy általában az idő jelentette feszesség és szűkösség harmonikus kezelése sem.

☀️ De az elmúlt években ez is változik. Erre tanít az, hogy egyre több eseményt szervezek magamnak és a Solutionsurfersnek is, és erre tanít pl. az is, hogy házcserével utazunk. Ahogy az is, hogy elköteleződtem egy két éves képzésre, ami rengeteg plusz elfoglaltságot és szervezést igényel. És ha arra gondolok, hogy még csak június van, és már meg van hirdetve a következő testorientált gasztronómiai eseményünk Szabival, október 3-ára, akkor bizony el kell ismernem, hogy elég nagyot ugrottam előre tervezésben. Lassan nem is állja meg a helyét a kijelentés, hogy nem az erősségem…. :-)

☀️ Ez persze nem jelenti azt, hogy neked is ekkorát kell ugranod. (És hát persze azt sem tudom, hogy te honnan ugrasz, és hová szeretnél, ha egyáltalán.)

📍 Semmit sem kell. De lehet. Pl. a jelenlétre csábító nyári pillanatok között is ki lehet szakítani néhány pillanatot, amikor beleérzel, hogy szeretnéd-e magadat megajándékozni egy olyan nappal, ami csak rólad szól, a te csendedről, a te testedről, a te figyelmedről, és az ősz legfinomabb falatairól, a Dunakanyarban. Ha szívesen szakítasz ki erre néhány pillanatot, július 31-ig szuperkedvezményes áron jelentkezhetsz. LINK KOMMENTBEN.

Csodás nyarat, olyat, amilyet te is kívánnál magadnak! ;-)

🌿 A Zuzorkában fogjuk megkóstolni az őszt!

🌿 Az volt az álmunk, hogy olyan helyszínt találunk az Őszkóstoló c. testorientált gasztroworkshopunkra, ami meleg és otthonos, ahol egy intim térben tudunk szabadon mozdulni, kényelmesen tudunk enni és egy rövid sétával elérhető a természet is. Így esett a választásunk a Zuzorkára, Csupor Ágnes gyönyörű alkotásaival díszített házra Kismaroson.

Június végéig szuperkedvezményes áron jelentkezhettek.

📍 Link kommentben

Nagy szeretettel várunk titeket!

Szabi és Tilla

Valaminek vége van. És még nem tudjuk, mi van előttünk. Ami engem illet….akad itt öröm, valami új ízlelgetése, miközben még tombol a düh, a figyelmem még apró darabokban, az igazságérzetem még elégtételért kiált, amit félek, hogy nem fogok megkapni. Van itt remény és bizonytalanság, és egyszerre vágyom csendre, és a politikai tudatosságom és cselekvőerőm megőrzésére.

No igen. Vágyom a csendre. Hogy rendeződjön a figyelmem, csillapodjon az idegrendszerem, hogy tisztábban lássak a bennem hömpölygő érzelmi kavalkádban, talán, hogy tisztábban lássam a cselekvőerőm útját, vagy csak hogy megpihenjek a pillanatban, az örömben, a tavaszban. A természet évről évre ismétlődő biztos újrakezdésében.

Valami ilyesmit kínálunk neked is, április 30-án, a Börzsönyben. 4 óra az erdő zengő csendjével és a te csendeddel, a tavasz színeivel, érintésre váró felületeivel, illataival és ízeivel. Utolsó helyek kiadók. Link kommentben.