Kinga Got Soul

🌳 Egyszer azt olvastam, hogy egy különösen kimerítő élet után egyes lelkek úgy döntenek, hogy faként születnek újjá. Eltöltenek egy évszázadot pusztán pihenéssel. Azóta már soha nem nézek ugyanúgy a fákra.
Nem tudom, hogy igaz-e. De azt tudom, hogy mostanában lélekben nagyon tudok kapcsolódni hozzá.

Az erdő a legszebb emlékeztetőnk arra, hogy nem kell mindig rohanni. Megállhatunk. Megpihenhetünk. És egyszerűen csak... lehetünk.

De miért olyan nehéz megengedni magunknak ezt a nyugalmat a valóságban?
Ma gyakran sokkal nagyobb bátorság kell a megálláshoz, mint a haladáshoz.
A rohanás sokszor csak menedék, mert ha megállunk, a csendben azonnal felszínre úsznak a mélyre temetett belső kérdéseink. Idő kell, amíg a lemaradástól való szorongásunk (Fomo) feloldódik a hömpölygő világban, és türelem, amíg elcsendesítjük magunkban a bűntudat hangját, ami a pihenést még mindig felesleges luxusnak akarja beállítani.
A haladáshoz erő kell, de a megálláshoz pedig belső tartás.
Néha a legnagyobb bátorság nem a továbblépéshez, hanem a megálláshoz és a nyugalom megéléséhez kell. 💚

📖Először közel 20 évvel ezelőtt olvastam az Alkimistát, és azóta számtalanszor újra a kezembe került. Az a különleges benne, hogy minden életszakaszban mást ad. Ugyanazok a mondatok új jelentést kapnak, más részek szólítanak meg, és mindig olyan érzésem van, mintha a könyv velem együtt változna. Talán az sem véletlen, hogy pontosan abban az évben jelent meg, amikor megszülettem.

✨Számomra Paulo Coelho „Személyes Története” nagyon közel áll ahhoz, amit a keleti hagyományok dharmának neveznek: arra az egyedi útra, hívásra, amiért itt vagyunk.

Az Alkimista egyik visszatérő témája:
„Van egy személyes történeted, amit be kell teljesítened, és kész. Nem számít, hogy a többiek támogatnak, bírálnak, átnéznek rajtad vagy elviselnek: azért csinálod, amit csinálsz, mert ez a sorsod ezen a földön, ez minden örömöd forrása.”

Sokszor éreztem már azt az életemben, hogy valami nem úgy alakul, ahogy szeretném. Hogy közel kerülök valamihez, amire vágyom, aztán mégis közbejön egy akadály, egy kerülőút vagy egy váratlan fordulat.
Ilyenkor könnyű azt hinni, hogy az élet ellenünk dolgozik. Az Alkimista azonban újra és újra arra emlékeztet, hogy talán nem erről van szó. Talán bizonyos akadályok éppen azért jelennek meg, hogy visszataláljunk a saját Személyes Történetünk, a saját dharmánk, elhivatottságunk igaz
útjára.

Hiszem, hogy minden embernek van egy Személyes Legendája. Egy oka annak, hogy itt van. Egy út, amely csak az övé. Lehet úgy élni, hogy közben telnek a napok, a hetek, az évek, és olyan dolgokkal töltjük az időnket, amelyek valójában nem töltenek fel, nem lelkesítenek. De
valahol mélyen mégis tudjuk, hogy több van bennünk, és hogy nem véletlenül vagyunk itt.

Számomra az egyik legfontosabb iránytű a lelkesedés. Az az érzés, amikor valami életre kel bennünk. Amikor egy téma, egy álom, egy terv vagy akár egy apró lépés energiával tölt fel. Nem feltétlenül azért, mert könnyű, hanem mert valami mélyen belül azt súgja: igen, erre menj
tovább.

💫A dharma nem mindig egy konkrét hivatás vagy foglalkozás. Sokszor egyszerűen annak a bátorsága, hogy követjük azt, ami igazán hív bennünket, és újra meg újra visszatérünk ahhoz az úthoz, amely valóban a miénk.

🌿 Pontosan 6 éve, ilyenkor jelentkeztem az első .mission magyarországi jógatáborába, közvetlenül az első covid hullám után.
Emlékszem, Anettel telefonon beszéltünk, és akkor még nem is sejtettem, hogy az a beszélgetés mennyi mindent indít el az életemben. Megszámlálhatatlan boldog pillanatot, barátságot, kapcsolódást, élményt, utazást, közösséget… Balit, Indiát, és rengeteg belső változást. 🙏🏻

✨Néha egy apró gondolat, hogy „milyen jó lenne elmenni egy jógatáborba”, egy telefonhívás vagy egy bepakolt táska is elég ahhoz, hogy az életünk teljesen új irányt vegyen.
Ezért hiszem azt, hogy mindig érdemes figyelni a lélek hívó szavára, az intuícióra, a vágyainkra. Ha valami hív, menj utána, nézd meg… sosem tudhatod, mit találhatsz ott. 😉🤍

Idén újra nemcsak résztvevőként, hanem előadóként is visszatérek a táborba, ami számomra nagyon különleges érzés.
🌙Egy dharma workshoppal készülök, aminek során az életfeladat témáját járjuk körül: hogyan kerülhetünk közelebb a saját természetünkhöz, belső iránytűnkhöz. Megnézzük, hogyan segíthet ebben az Ayurveda szemlélete, a tisztulás és az integráció folyamata. Beszélünk majd azokról a belső mintákról és leválasztott részekről is, amelyek eltakarhatják előlünk az igazi utunkat, és gyakorlati szempontokat is adok ahhoz, hogyan találhatod meg a saját életfeladatodat.

✨Valamint egy integrációs vezetett meditációt is tartok majd, ahol egy csendes belső utazáson keresztül kapcsolódhatunk újra azokhoz a részeinkhez, amelyek talán háttérbe szorultak az életünk során.

💫Ha érzed a hívást a táborba, jelentkezni a .mission weboldalán keresztül tudsz.

BIZTOS, HOGY TUDOD, MIT KERESEL?

✨Van az a pont az életedben, amikor elkezdesz keresni.

Keresni valakit vagy valamit, ami betölti az űrt benned, amitől azt reméled, hogy ha megtalálod, végre boldogabb leszel, és az életed a helyére kerül..

❤️ szerelmet, kapcsolatot
💼 egy új munkát
🏡 új lakást, új házat
🌍 egy országot vagy egy várost

Valójában viszont csak azt hisszük, hogy ezeket keressük.

De igazából önmagunkat keressük. A saját utunkat.

Azt az érzést, hogy a helyünkön vagyunk.

Amit keresünk, az az élet, amelyben a lelkünk otthon érzi magát.

Amikor élőnek érezzük magunkat. Amikor értelme van annak, akik vagyunk. Amikor azt érezzük, hogy van értelme az életünknek.

És ami valójában mozgat minket; az nem egy a másik ember, nem a következő cél, és nem egy új kezdet.

💫Hanem a dharmánk.

Az önazonos élet hiányzik.
Az, hogy összhangban éljünk a saját természetünkkel.

Az, amit most üldözöl…valóban az, amire vágysz vagy csak egy érzés, amit rajta keresztül szeretnél megélni?

✨”Az élet legnagyobb kiváltsága az, hogy az lehetsz, aki valójában vagy.”

🔄 37 ÉV UTÁN RESTART GOMBOT NYOMTAM

Nem wellnessre jöttem hanem méregteleníteni azt, amit évek óta cipelek, a testemben, az egész rendszeremben.

🤍37 év után végre igazán magamat választottam, végre magamba akartam energiát tenni és újratölteni. Az intuícióm azt súgta: lassulásra, tisztulásra és gyógyulásra van szükségem. Végre úgy döntöttem és gondoskodtam magamról, ahogy arra már rég szükségem lett volna.

🌿A panchakarma egy ősi, holisztikus tisztító és regeneráló módszer. Nem csak tüneteket kezel, hanem a test–elme egyensúlyát állítja helyre, mély méregtelenítéssel és személyre szabott terápiával.

A folyamat elején orvosi konzultáción és pulzusdiagnosztikán vettünk részt, ahol megállapították az eredeti dósámat: pitta–kapha típus vagyok, viszont jelenleg a pitta és a váta minőség is ki van billenve a szervezetemben.

🔥A pitta kibillenése túlzott belső hőt, gyulladást, irritációt és túlhajtott működést jelent.
💨A váta kibillenése idegrendszeri feszültséget, szétszórtságot és instabilitást okozhat.

Ezért pitta-csökkentő kezelést és diétát kaptam, mert ha a pittám rendeződik és a tisztulás beindul, akkor a váta is fokozatosan egyensúlyba kerül. 🧘🏻‍♀️

A kezelési tervem része volt délelőttönként az abhyanga olajos masszázs, valamint légúttisztító inhalálás, orrcsöpögtetés és gargalizálás. Délutánonként shirodhara kezelést kaptam, ami folyamatos meleg olajcsorgatás a homlokra,
ami az idegrendszer mély megnyugtatását és a belső lecsendesedést támogatja. Mindemellett gyógynövényeket szedtem és szigorú diétát kellett tartanom.

A folyamat nem mindig egy kényelmes „spa-élmény”, bár sokszor élveztem a masszázst, a shirodarat is, de az olajos haj és testérzet, a testi reakciók, a fáradtság, a határaink feszegetése nem mindig kellemes, de része a folyamatnak.

Ami végig megtartott és erőt adott: az orvosi jelenlét, a folyamatos monitorozás, a gondoskodás és a közösség, az hogy együtt mentünk végig rajta. A megosztó körök, a megtartó tér a .mission szervező lányok részéről. 🙏🏻

Viszont számomra nem is a Panchakarma volt a legnehezebb, az csak utána kezdődött.. folyt. köv

🧖‍♀️MAGAMAT MINDENNAP VÁLASZTHATOM

Az önszeretet talán kicsit lerágott csont az önismereti berkekben és kicsit off topiknak tűnik az indiai posztok között… mégis ide tartozik.

Azt hiszem a jelentését mostanában kezdtem megérteni, vagy talán mostanra tanultam meg szeretni magam, jól szeretni magam.

Régen azt gondoltam, az önszeretet annyi, hogy megölelem magam, vagy a tükörben azt mondom: szeretlek.
Ma már tudom, hogy ennél sokkal hétköznapibb, de annál mélyebb.

Az önszeretet számomra öngondoskodás és nem főnév, hanem ige.

Talán furán hangzik, de én úgy képzelem el és szeretem magam, hogy úgy gondoskodom magamról, mintha a saját magam gyereke lennék.
Úgy figyelek magamra, ahogy egy gyerekre is figyelnék.

Pl: arra, mikor és mit eszem (pl. most ayurveda dieta) hogyan mozgok, terápiára járok, meditálok, utazom, minőségi kapcsolódásokat keresek és ápolok, próbálok szépen beszélni magammal, empatikus lenni, akkor is, amikor nehezebb stb.

Megértettem, hogy az önszeretet az, ahogyan ott vagyok magam mellett nap mint nap, az, hogy hogyan támogatom magam, hogy figyelek a szükségleteimre.

És ahogy egyre jobban gondoskodom magamról, egyre jobban vagyok, egyre jobban nyílok ki, egyre önazonosabb életet élek.

És igen, sok mindent meg lehetne spórolni: utazásokat, masszázst, terápiát, spinninget…
de belegondolni sem merek, hol lennék ezek nélkül az eszközök nélkül..

Sok embert látok magam körül, akik meg vannak zuhanva a stressztől és nem tudnak segíteni magukon, mert nincs mihez nyúlniuk, nincsenek a kezükben eszközök ahhoz, hogyan jól támogassák magukat.

Viszont csak mi tudhatjuk, hogy mi számunkra a legjobb, azt, hogy mire van szükségünk és azt, hogyan lehet minket jól szeretni.

Neked mire van most a legnagyobb szükséged? Hogyan tudod ebben támogatni magad?

🤍 Köszönöm a kis családomnak a szülinapi ajándékot a Magnolia Spaba. Életem egyik legjobb masszázsa volt, pedig már rengetegen voltam.

Ellazultam 🫠🫠🫠

✨DÖNTÖTTEM VAGY ÉGI JELET KAPTAM?

Valóban égi jelre van szükségünk ahhoz, hogy megtegyük azt, amire vágyunk? Vagy a döntés valójában már megszületett bennünk, csak félünk kimondani?

Október közepe volt, épp spinning órán tekertem, amikor egy kedves ismerősömtől üzenetek jöttek a telefonomra, egy meditációs workshopot fixáltunk le. Abban a percben elöntött valami nagyon jó érzés és villámcsapásszerűen belém hasított a gondolat:

„Jó! Akkor én megyek Indiába!”

Akkor már hónapok óta vacilláltam, győzködtem magam, hogy most nincs itt a helye, az ideje. Kifogásokat gyártottam, az elmém vitatkozott a szívemmel.

És pont abban a pillanatban, ahogy ezt kimondtam magamban, az edzőm megszólalt:

„Most csukjátok be a szemeteket, és képzeljétek magatokat a tengerpartra! Manifesztáljátok, az agyatok úgysem tudja, hogy hol vagytok.“

Becsuktam a szemem és elkepzeltem Varkalát, az óceánpartot. Kb fél perccel később az edzőm ismét megszólalt:

„Látom, csak egy ember csukta be a szemét, csak egy ember van a tengerparton; Kinga. Mindenki más marad a szürke, csúnya Budapesten.”

Ez számomra egy annyira erős jel volt, hogy abban a pillanatban minden teljesen egyértelmű lett. Mennem kell!Megerősitést kaptam!
Az edzés hirtelen könnyű lett, én pedig mind addig bele akartam halni. 😄

Az óra végén odamentem az edzőmhöz, és megkérdeztem, hogy ez mi volt, miért mondta ezt, amire ő csak annyit felelt: „Fogalmam sincs, én nem szoktam ilyeneket mondani.“..
Azt éreztem, mintha valaki rajta keresztül szólt volna hozzám.

Amikor legutóbb, szeptemberben visszaálltam a rendszeres napi meditációkra, akkor valami elmozdult bennem, és az élet is elkezdett reagálni körülöttem erre a belső rendre.

Megértettem, hogy nem akkor kapunk „égi jelet”, amikor bizonytalanok vagyunk, hanem amikor végre nem a félelmeinkre hallgatunk.

Amikor nem azt kérdezzük, hogy mi biztonságos, hanem azt, hogy mi az igaz? Ha a szeretetet választjuk a félelem helyett.
És igen, lehet a végén még jól is fogjuk érezni magunkat! 😉
Folyt köv.

📸
2. Kép utolsó este a teraszomról