Lélek / Jelen / Lét

Az öntudatra ébredés egyik legszebben elmondott formája. :)

szerintem...

„A XX. században élt egy magyar származású francia szerző, aki Vercors álnéven írt. Az egyik, nagyon érdekes regényének az a címe, hogy Sylva: a hőse egy róka, amely gyönyörű nővé változik. Egy fiatalember beleszeret, és összeköltöznek, no, de nem könnyű ez az együttélés, mert a lány a lelkében még róka, csak a teste emberi. A regény annak a történetét beszéli el, hogy Sylva miként válik állatból emberré. Ennek a folyamatnak az egyik döntő pillanata, hogy bár naponta ötvenszer, százszor elmegy a tükör előtt, ez semmi különös emóciót nem vált ki belőle. Ám eljön egy perc, amikor egyszer csak megáll, mert fölismeri, hogy ez ő. Abban a pillanatban kettéhasad a világa, önmagára, és minden másra, ami nem ő. Ettől pedig olyan kétségbeejtő magány szakad rá, hogy majdnem öngyilkos lesz.
Egyszer úgy hozta a szakmám, hogy magam is tanúja lehettem annak a tudati változásnak, amikor valaki ráébred, mit is jelent az, hogy „én”. Egy három és féléves kislányt hoztak el hozzám, aki annyira szorongott, hogy csak a mama ölében ülve volt hajlandó beszélgetni velem.
- Évike, szoktál álmodni? – kérdeztem tőle.
- Szoktam – válaszolta.
- Jót, rosszat?
- Jót, is, rosszat is.
- Légy szíves, meséld el nekem egy rossz álmodat! – kértem.
- A múltkor azt álmodtam, hogy a közértben voltunk anyuval, és odajött egy ronda huligán, és olyan csúnyát mondott. Ugye, anyu?
- Évike, ezt te álmodtad, én nem tudom! – válaszolta a mama.
Évike halálosan elkomorult.
- Anyu, te nem tudod azt, ha én veled álmodom? – kérdezte.
- Nem – válaszolta a mama – azt te álmodod.
- Anyu, te azt se tudod, hogy én mikor álmodom?
- Azt sem – felelte a mama.
Olyan kétségbeesés fogta el a gyereket, hogy alig lehetett megnyugtatni, mert hirtelen megért***e, hogy ő és az anyja két különböző ember. Megszűnt a közös létük. Kiszakadt belőle. Borzasztó érzés!
Ha az ember kiszakad a kozmikus harmóniából, tehát a világ szétesik „én”-re és minden másra, ami nem „én”, akkor legalább szeretné a világot minél inkább beépíteni az énjébe, minél inkább birtokolni. Vagyis a szerzés és a birtoklás, mint alapvető életcélok, megjelennek a tudattalan által motiválva. Minden legyen az enyém! A tárgy, a pénz, a hatalom! A másik ember! A szerelmem, a barátom, a gyerekem is! Minden! Mindent építsek be a személyiségembe úgy, hogy én birtokoljam! Ha már nem tartozom bele a kozmoszba, akkor a világ tartozzon belém, minél nagyobb mennyiségben. Akárcsak a kis gömböc a népmesében, az ember is mindent fel akar venni magába. Tudást, ismeretet, karriert, gazdagságot, szerelmet, nőket, férfiakat! Amit csak bír, meg akar szerezni, és meg akar tartani. Ez az alapvető mozgatónk, mert az énnek ez a kiterjesztése biztonság- és hatalomérzetet ad.”
Popper Péter

folytatás... (az írás első része a kommentben található.)
------------------------------------------------------------------------

Mivel a nő megtanult a jég hátán is megélni, és előrébb tart az önismeretben, mint a férfi, egy kapcsolatban a nő nagyon könnyen (sokszor automatikusan) beáll a férfi anyjának pozíciójába, vállalva ezzel a férfi helyett is a felelősséget, aki így, gyermek szerepbe kerül.

Bár ez a helyzet “kényelmes” a férfinak, mégis alapjaiban sérül ezáltal az önbecsülése és az identitása egyaránt.
Veszteségei és saját elveszettsége arra késztetik a férfit, hogy kérdéseket tegyen fel, hogy az igazság keresésére induljon. Játszmáiba és hazugságaiba belefáradt, elege van mindabból, ami nem valódi.

Rendszerint ez az a pont, amikor elkezdünk önismereti csoportokba, férfikörökbe járni. Jó esetben, ezeken a helyeken kapunk pozitív visszaigazolást az értékeinkről, pótolva azt, amit sokaknál gyerekkorban az apa nem tudott megadni.

Ez jótékony hatással van az önbizalomra, ami ettől ugyan még törékeny, de legalább már nyomokban fellelhető. Ami talán a legnehezebb, hogy a férfi megtalálja magában, és rendszeresen működtesse azt a támogató-megtartó erőt, melyre a nőnek oly nagy szüksége és igénye van.

Miért van rá szüksége? Mert belefáradt már abba, hogy egyszerre 2 szerepet (férfi és nő) vigyen. Szeretne csak nő lenni, ehhez azonban az kell, hogy a férfi férfi legyen. Amíg félsz a nőtől, nem tudsz igazán férfi lenni, és a nő sem fog rád aként tekinteni.

Mivel sokat csalódott már, a nő bizalmatlan. Ennek megfelelően tesztelni fog, hogy valóban férfi vagy-e, hogy valóban bízhat-e benned. Tesztelni fogja, hogy vannak-e határaid, hogy meg tudod-e védeni magad. Ha ezeken a teszteken elvérzel, azt fogja érezni, hogy erősebb nálad, így nem fogja magát biztonságban érezni, hisz hogyan tudná megvédeni egy olyan férfi, aki gyengébb nála?
Joggal kérdezheted, miért kellene megvédened a nőt, egy biztonság illúziójával ilyen szinten kikövezett világban?

A legnagyobb veszélyt a saját démonai jelentik, melyek egy részét a társadalom táplálja benne. Mik ezek a démonok? A megfelelési kényszer, hogy soha sem lehet elég jó, elég szép elég vonzó. Hogy bármit és bármennyit csinál, az kevés, hogy szülés után is tökéletes kell legyen a teste, hogy ha elveszíti a türelmét egy keményen átdolgozott nap után, és felemeli a hangját engedetlen gyerekeivel szemben, akkor már nem lehet jó anya.

Férfiként látnod kell, hogy mekkora súly van a nő vállán, hogy folyamatosan ítélkezésnek van kitéve, és hogy - akár bevallja, akár nem, - milyen mérhetetlenül ki van merülve.

Férfiként fontos, hogy nem mehetsz alá a nőnek. Bármilyen frusztrált is legyen, nem lehetsz a boxzsákja. Nem tűrheted el, hogy rajtad vezesse le a feszültségét. Ha mégis ez történik, elveszíted a tiszteletét és a vonzalmát egyaránt, arról nem is beszélve, hogy egy sárkányhoz te sem fogsz tudni vonzódni.

Szelíden, de határozottan le kell állítanod. Ehhez persze észre kell venned, hogy mi történik, és tudnod kell, hogy ez nem neked szól. Ez persze kitartó, önismereti munkát igényel. Rendbe kell tenned az önértékelésedet és az önbizalmadat. Kell, hogy legyenek az életedben olyan területek, ahol önmegvalósítasz, ahol ki tudod bontakoztatni a benned lévő teremtő erőt.

Legyen az a munkád, a hobbid vagy egy ügy, mely mellé odaállsz teljes mellszélességgel. A lényeg, hogy tudd, hogy férfiként értéket képviselsz, és hogy van, amit le tudsz tenni az asztalra.

Ha a nő tesztjeit magadra veszed, elvesztél. Ha hagyod, hogy az érzelmi kiáradása aktiválja a te sérüléseidet, sérelmeidet, mész a levesbe…
Mindössze annyi a dolgod, hogy nyugodt maradj, visszaigazold az érzéseit és biztosítsd afelől, hogy fontos és értékes a számodra. Ha ő a megáradt folyó, te kell, hogy legyél a meder számára. Talán könnyűnek hangzik, de nem az.

Sikerülni fog? Mindig biztos nem. A sérelmeitek kölcsönösen berántják egymást. Igazatok bizonyosságában veszekedni fogtok, egymásra projektáljatok minden nyomorotokat, és olyan dolgokat vágtok egymás fejéhez, melyet később megbántok.
Aztán elül a vihar, és tiszta szemmel ránéztek arra, ami történt. Igen, bántottátok egymást, de képesek vagytok megbocsátani egymásnak, és magatoknak. Megbékéltek és a békülés közelebb hoz majd egymáshoz.

Aztán lesz olyan is, mikor sikerül medernek lenned, és megtartod párodat kételyeinek kiáradásában. Máskor meg ő tart meg téged, mikor épp te küzdesz a saját démonaiddal. Vannak még csatáitok, de valahogy mégis egy egyenrangú kapcsolat kezd alakulni köztetek.

Visszatérve a férfiakra, egyre többen vannak, akik önismeretben edzettek és a saját lelkükkel kapcsolódnak. Magukban a férfit, a nőben a nőt keresik. Bár az archaikus férfi mintája nem működik már, mégis van benne sok érték, melyet igyekszünk átmenteni az újba. Így a tudatosság és az érzékeny figyelem végre találkozni tud a tartással és a megtartó, tett-megvalósító erővel. Új úton járunk, így időnként csetlünk-botlunk, de lassanként haladunk felétek.

A felnőtt férfi és a felnőtt nő egyenrangú, gyümölcsöző kapcsolódása előbb-utóbb megtörténik. Tartsatok ki férfiak, tartsatok ki nők!

Pár napja került elém Tas Gergely írása arról hogy miként csúszott el a férfi az elmúlt évszázadban a szakrális és alapvető feladataival és a világban elfoglalt helyével kapcsolatban, valamint hogy erre a női oldal milyen reakciókkal válaszolt.

Annyira fontos és összeszedett írás hogy gondoltam megosztom hátha hozzájárul bármilyen egyéni megértéshez az elolvasása.

Olvassátok szeret***el mindkét részt (mert igen hosszú) :)
------------------------------------------------------------------------

(....) Az elmúlt 2 világháborúban a férfi olyannyira megsérült és elveszít***e a hitét mindabban, ami korábban lelkesít***e, - különösen a vesztes országokban, - hogy gyakorlatilag nem tudott már igazán férfiként funkcionálni, miután hazatért, ha egyáltalán hazatért.

Ezeknek a férfiaknak vagyunk a leszármazottai, ezt az önmagában és a világban csalódott, önbizalmában és önbecsülésében mélységesen sérült férfimintát kaptuk örökségül.

Ebben a mintában nincs felelősségvállalás, hisz ehhez elengedhetetlen, hogy a férfi tengelyében álljon és tisztában legyen az értékeivel. A helyzet egyik velejárója volt, hogy a “férfi”, mint kifejezés, szinte teljesen kiveszett az aktív szókincsünkből. Helyette akkoriban szinte mindenhol a “pasi” szóval találkoztunk, ami találóan leírja, az értékrendjében bizonytalan, saját vágyaitól vezérelt, felelősségvállalásra képtelen, gyermeki állapotban ragadt férfi jelenségét.

(...) Még a “férfi" szavunkat is sikerült rehabilitálni, így ezzel is egyre többet lehet találkozni akár beszélt, akár írott környezetben.
Ez azonban cseppet sem jelenti azt, hogy a probléma megoldódott volna. Hisz az önmagát elveszített férfi mintája mellett, - ezt kiegészítve, - megjelent, a saját lábán megálló, önálló, minden területen remekül funkcionáló, erős önmegvalósító nő is. Felmerülhet a kérdés, hogy mi ezzel a baj.

(....)A probléma nem az erővel és az önmegvalósítással van, hanem a bizalomvesztéssel. Miközben az erejét vesztett férfi mintája generációkon átívelve tovább öröklődött, ugyanez történt a férfiban bizalmát vesztett, nő mintájával. Női vonalon az volt az anyák kollektív üzenete, tanácsa, útravalója leányaik felé, hogy “a férfiban nem lehet bízni, a férfira nem lehet számítani, támaszkodni, a férfit nem szabad komolyan venni.”

Így jött létre az a nő, aki tűsarkúban is képes, - férfiakat megszégyenítő módon - kereket cserélni a kocsiján, ha épp defektet kap. Így született meg a nő, aki lakását felújítja, villanyt szerel, házat épít és céget vezet, miközben egymaga neveli gyerekeit is, intézve az ezzel járó összes logisztikát és adminisztrációt. Mert “a férfira nem lehet számítani.”

Látva az erős és sikeres, önmegvalósító nőt, a bizonytalan, önmagától és a saját erejétől messzire sodródott férfi egyre frusztráltabb lesz. Nem tudja, merre tart, nincsenek igazán céljai, így párja sikere inkább zavarni fogja, mintsem, hogy örülne neki. A nő talán várná a megerősítést és támogatást, - hisz minden anyai üzenet ellenére, a lelke mélyén igenis szeretne kapcsolódni, szeretve és tisztelve lenni. A férfi azonban nem tudja ezt megadni neki. Súlyosabb esetben depresszióba zuhan, és megpróbálja párját is magával rántani.

Ilyen tapasztalásokat követően kialakulhat egy állandó szingliség, hisz egyedül könnyebb, biztonságosabb, és amúgy sincs a látómezejében olyan férfi, aki vele egy szinten lenne, akivel egyenrangú kapcsolatot lehetne kialakítani.

Ezek a folyamatok állhat a hátterében annak a jelenségnek, hogy sokszor a leggyönyörűbb nők maradnak egyedül.
Mi történik ezzel párhuzamosan a másik oldalon? Mivel az erős nő mellett nem tud férfi lenni, a szakítást követően, a veszteség fájdalmába és rossz tapasztalataiba temetkezve létrejön a nőgyűlölő férfi.

Az erős nőt kerülni fogja, olyat keres magának, akit könnyebben leuralhat, akihez képest domináns lehet, aki mellett férfinak érezheti magát, és akin bosszút állhat eddigi sérelmei miatt.

Ez így nem hangzik túl jól.

Az azonban, hogy ilyen is van, nem jelenti azt, hogy csak ilyen lenne. Bár a nők általában 20 év előnyben vannak a személyiségfejlesztő munkában, a jó hír, hogy a férfiak is kezdenek egyre jobban megjelenni a különböző önismereti csoportokban.

A régiben a férfi fizikálisan erős kellett legyen, különben nem maradt volna életben. Az érzéseiről nem beszélt, volt tartása és kiállása, kemény munkával eltartotta családját, hite és értékrendje szilárd volt és megkérdőjelezhetetlen.

Az új még nincs kész igazán. Az örökölt értékrend bizonytalan, nem nagyon vannak szilárd, viszonyítási pontok. Fizikálisan nem kell túl erősnek lenned, hisz az ülő munka nem igényel különösebb erőnlétet. Lehetsz érzékeny, járhatsz önismereti csoportokba, sőt, akár még terápiába is. Tartásod nem kell, hogy legyen, az adott szó nem képvisel komolyabb értéket, viszont legyél politikailag korrekt, próbálj vigyázni mások lelkére!

Olyan, mintha megtaláltuk volna a saját érzékenységünket, miközben picit elveszítettük volna a gerincünket. Sokan éppen ezért bánatos nosztalgiával sírják vissza az archaikus férfi mintát. Tudjuk azonban azt is, hogy megváltozott világunkban ez a minta már nem lenne életképes, jól lehet, az erős nőnek az érzékeny férfi sem tud méltó párja lenni.

Mi hát a megoldás egy ennyire összekuszálódott helyzetben?

(folyt. köv)

"Egy Nobushige nevezetű katona elment Hakuinhoz - a Zen mesterhez - és a következő kérdést t***e fel neki:
- Valóban létezik Paradicsom és Pokol?
- Ki vagy te? - kérdezte Hakuin.
- Szamuráj vagyok - válaszolta a harcos.
- Te? Szamuráj? - kiáltott fel Hakuin. - Miféle uralkodó fogadna fel téged testőréül? Hiszen olyan a képed, mint egy koldusé!
Nobushige annyira feldühödött, hogy már-már kardot rántott, de Hakuin csak folytatta:
- Szóval kardod is van. Biztosan az is olyan tompa, mint a fejed!
Amint Nobushige kardot rántott, Hakuin megjegyezte:
- Innen nyílnak a Pokol kapui.
E szavakra a katona - megértvén a mester tanítását - visszadugta kardját a hüvelyébe és fejet hajtott.
- És innen a Paradicsomé - mondta Hakuin."

Amikor az önmegismerés útjára lépsz, és végül megtalálod a jelent mint örök valóságot. :)

(teszed-magányos lettél, teszed-elfáradsz, teszed-félsz, JELENBE LÉPSZ-TESZED!)

Ha elfogadjuk azt a már nyugaton is közismert spirituális doktrínát, hogy újjászületéseink láncolata, és ezek minősége múltbeli cselekedeteinknek a következménye, életünk során szerzett valamennyi tapasztalatunk karmikus jellegű. Ebbe az olyan jelentéktelen apróságok is beletartoznak, hogyan érzékeljük a színeket, mi mindenhez vonzódunk és mi minden iránt érzünk ellenszenvet, kulturális és családi hátterünk, stb.

Ebben az értelemben tehát nincs külön „karmikus asztrológia", hiszen a horoszkóp tulajdonképpen magának a karmának a lenyomata. (Bővebben: Glenn Perry: A reinkarnációs asztrológia kritikus felülvizsgálata, Retrográd és direkt Szaturnusz: a Mester visszatekint és értékel). Ebbe természetesen beletartoznak kapcsolataink is. Kár volna persze letagadni, soha nem is t***em ilyet, hogy személyi horoszkópokban és szinasztriákban egyaránt léteznek olyan bolygókapcsolódások, amelyek valamilyen értelemben vett sorsszerűségre utalnak társulásainkat illetően.

Az ilyen találkozások létrejöttében a szabad akaratnak vajmi kevés szerepe van. Sokszor, vegyük például az újszülött gyereket, akit senki nem kérdezett meg, akar-e világra jönni vagy sem, csak belecsöppen egy családba – semennyi. Természetesen képben vagyok azzal az általánosan elterjedt nézettel, és el is fogadom, hogy az egyén születése előtt megválasztja az adott környezetet és élete szereplőit – de ennek most nincs közvetlen kapcsolata a bejegyzés témájával.

E kapcsolatok nem egyformán szorosak és az és az időtartamuk is változó. Vannak kimondottan rövid életűek is, de ezeknek akár sorsfordító szerepe lehet. (pl. életünket megmentő idegen…) Másoknak, bár hosszú időn keresztül, akár egész életükön át tartanak, nincs ilyen hatásuk.

Hogy mennyire karmikusak ezek a találkozások és összefonódások, nem tudom. Tovább megyek: Más asztrológusok sem tudják. A lelkiismeretesek ezt be is vallják. Nincs ugyanis benne szégyellni való. A kérdés, hogy mekkora szerepet játszik egy egyén életében a (így kapcsolataiban is) a sorsszerűség és mennyit a szabad akarat, már évezredek óta foglalkoztatja a metafizikusokat. Érdemi válasz egyelőre nem született. Nagyon valószínű, hogy én is adós maradok vele, de ez nem okoz álmatlan éjszakákat.

via- Kiss Katalin

Erre lehet azt mondani hogy a legtisztább gyógyító módszer!

Ha minden alkalommal sikerülne a nevetés erejét felhasználni a nehézségek oldására akkor egy-egy ülés nem is kéne hogy több időt vegyen igénybe mint pár perc...

Vajon miért nem sikerül?

Laughing Buddha | Laugh loudly with Mooji Baba | Just laugh . Moojibaba has dedicated his life in service to all who are seeking true and lasting Self-realisation.Mooji’s satsang as a “meeting in truth” where people com...

András nagyon szépen világít rá az egyik sarokpontra, a nehéz helyzetben lévő kliensekkel való kommunikációra. Hol van az a határ ami még segítő kérdés és hol az ahol már nem megy át a szándék és tolakodásnak érezhető a jelenlétünk?

------------------------------

"Nem attól leszel sikeres szakértői vállalkozó, hogy megkedvelteted magadat az emberekkel, hiszen ezzel az erővel akár vicceket is posztolhatnál egész nap.
Ahhoz, hogy ne csak lájkokat, hanem valódi bizalmat is kapj az emberektől, tiszteletre van szükséged.
A tiszteletet viszont nem lehet kikényszeríteni, csak ki lehet érdemelni.
És mi az ami a legnagyobb tiszteletet váltja ki az emberekből?
Nem az, ha megismerik a szakmádat.
Nem az, ha szépeket mondasz magadról.
Nem az, ha a képzéseidről posztolsz.
Az egyetlen dolog ami számít, hogy mennyire tudják a kommunikációdon keresztül saját magukat megérteni az emberek.
Ha sorra "AHHHA" élményeket adsz az embereknek, sorra felismeréseket kapnak a kommunikációdból, akkor egyúttal azt is meg fogják érteni, hogy rád van szükségük.
Ha viszont ez hiányzik, nyújthatsz bármilyen szórakoztató színpadi produkciót, kapálózhatsz bárhogyan, nem fognak komolyan venni és tisztelni.
Értsd a közönséged és segíts nekik megérteni saját magukat, ez a siker egyik alappillére. " (Andrew Szöke)

-Már egy éve hogy egyedül élsz …megismertél már valakit?
-Igen! ÖNMAGAMAT!

Az életünkben előforduló magányos időszakokat sokszor éljük meg úgy, hogy ez büntetés az élettől. Sőt, ennek biztos oka van.

Van hát! Az ok pedig nem más, minthogy időt töltsünk magunkkal: azzal a VALAKIVEL, AKI rálát a tervre, aminek a bevégzése szándékával ebbe az életünkbe érkeztünk.

Az életcélunk felfedezése szempontjából igen lényeges, hogy felismerjük ennek jelentőségét és kifejlesszük magunkban azt a tisztánlátást, ami által kapcsolódni tudunk önmagunk kiteljesedett, tiszta verziójához.

Ezt az állapotot a magyar nyelv úgy hívja: LÉLEKJELENLÉT.

A LÉLEKJELENLÉTBEN meglátjuk: a cél nem is csak az, hogy kapcsolódni tudjuk ehhez a felettes énünkhöz, hanem hogy ebből a magasabb nézőpontból szemlélhessük jelen életünket és az ott megjelenő kihívásokat. Amikor innen tekintünk magunkra, a nehézségek és a problémák felhői mögül előbukkan az út és a cél. A kihívások feladattá szelídülnek, a nehézségek lehetőséggé alakulnak.

Természetesen ez a kapcsolódás nem kis a feladat, de ebből a nézőpontból már egyértelmű, hogy biztosan megéri!

Ha ehhez bármi hozzájárulást tudok adni, segítő beszélgetések keretében, örömmel teszem!

További részletekkel kapcsolatban keress telefonon, Facebook üzenetben, vagy Whatsappon.

Az elmúlt négy-öt év tapasztalati alapján az az érdekes mintázat rajzolódott ki előttem, hogy bármilyen kitartóan és körültekintően is igyekszik sok ember megtalálni a társát, nagyon kevesen tudnak valódi kapcsolatot kialakítani, valóban egymásra találni. Ez a jelenség –úgy látszik- független attól, hogy fiatalok vagy, idősek azok, akik a megfelelő embert keresik maguk mellé. Egyértelmű persze, hogy a fiataloknál jóval több lehetőség kínálkozik, hiszen az az életszakasz valóban arról szól, hogy kialakíthassák az első tartós kapcsolatokat, de a valós egyezés náluk is legalább olyan kevés, mint az idősebb korosztálynál, csak ott kevesebb a próbálkozási lehetőség...

Mindezeket évek óta figyelve, olyannak tűnik ez nekem, mintha össze-vissza lenne töredezve a Mátrix, mintha egy olyan patakmederben haladnánk ahol keresztbe kasul ki dőlt fák nehezítenék az előre haladást, mintha sosem tudnánk egy irányba előre haladni, mert állandóan valami eltérít és oldal irányba, vagy akár hátra felé kényszerít. Valami olyan érzés ez, hogy nem tudnak az energiák kibontakozni célba érni, mert mindig megjelenik egy „Erő” ami egy másik irányba terel egy szándékot vagy annak a megvalósulását.

(Egyébként ez az egész kínlódás kísértetiesen emlékeztet a ’22 lövés” című francia film jelentére ahol Jean Reno próbálja átverekedni magát egy szögesdrót akadályon) 1:29 perctől

https://videa.hu/videok/film-animacio/22-loves-2010.mp4-115-perc-2010-UYtdKhFOMsstngX8

Ez az „Erő” lehet időbeli is (adott időszak épp nem alkalmas a kapcsolat kialakulása, mert az egyik fél épp nagyon másban van) de lehet az is hogy a hely teszi alkalmatlanná a szituációt, hogy létrejöjjön egy tartós kapcsolat. Ehelyett legtöbbször az szokott történni, hogy valami belül, az egyik félben átkattant és egyszerűen mindenféle reális ok nélkül hoz egy döntést és lép..

Mindez a jelen világban épp most lejátszódó és alapvető változásokat hozó folyamatoknak eredménye kell hogy legyen! A jelen valóság sokunk számára olyan mértékben alakul át hogy abba épp nem tud létrejönni egy kapcsolódás, kicsit úgy, mint egy hosszú utazás vagy külföldre költözés előtt az ember nem kezd új kapcsolatokba, csak közben mindez nem tudatos, mert kevesen érezik még mindig, hogy valóban alapszintű mozgások zajlanak épp a földi térben.

Mi a felemelkedés, az ébredés és a megvilágosodás?

Mi a különbség a felemelkedés, az ébredés és a megvilágosodás között? A spiritualitás vagy a New Age filozófia számos fogalmában határozottan van némi zavar. Természetüknél fogva megpróbáljuk leírni a kimondhatatlant. De úgy gondolom, hogy a megkülönböztető jegyeik megbecsülése nagyban segít abban, hogy tudjuk, milyen eszközök, források és gyakorlatok mélyíthetik el azt, ahol a spirituális utazásunk során tartunk. Mint minden olyan dolog esetében, amelyet számos tudományágon keresztül és különböző kiindulópontokkal vizsgálnak, az értelmezések is eltérőek. De itt van egy jó útmutató e gyakran rosszul használt kifejezések megértéséhez.

Mi a felemelkedés?
A felemelkedés a tudatosság vagy a létezés egy magasabb szintjére való átlépés folyamatára utal. A felemelkedés mind egyéni, mind kollektív utazás egy magasabb létállapot felé. És inkább energetikai/spirituális, mint fizikai folyamatnak tekintjük. Ezt az elmozdulást az jellemzi, hogy az ego-identitáson, elkülönülésen és a "mi vs. ők" mentalitáson alapuló világból a szeretet, az egység és az összekapcsolódás világába lépünk át. Ebből a magasabb létállapotból kifolyólag felfokozott érzékeléssel és nagyobb intuitív képességekkel rendelkezünk. Hozzáférést nyerünk olyan spirituális ajándékokhoz, amelyek korábban nem voltak elérhetőek a 3D világ sűrűsége miatt.

Mi az Ébredés?
Az ébredést úgy lehet elképzelni, mint ami a 3D világból az 5D világba való átlépésünk során történik. Ha a felemelkedés a nagyobb folyamat, akkor az ébredés a valóság természetének kibontakozó felismerése és megismerése, ami e folyamaton belül történik. Mélyreható felismeréseket és érzékelésbeli változást hoz magával, ami fokozott odafigyeléshez, spirituális növekedéshez, valamint önmagunkkal és a világgal való mélyebb kapcsolathoz vezet. Ezek a felismerések történhetnek hirtelen vagy hosszú idő alatt, meredek szakaszokkal és magaslatokkal. Kiválthatják megmagyarázhatatlan események, egy életben bekövetkező átmenet vagy egy csúcsélmény, de azzal a mélyebb megbecsüléssel kezdődik, hogy valami nagyobb dolognak vagyunk a részei, mint csak mi magunk.

Mi a megvilágosodás?
A megvilágosodást a spirituális hagyományokban gyakran a felébredés végső eredményének tekintik. Ez egy olyan abszolút létállapot, amelyet ha egyszer elértél, nem létezik más létezési mód. Az elképzelés arról, hogy mi a végső eredmény, hagyományról hagyományra változhat. A Buddhisták és a Hinduk számára ez magában foglalja az újraszületés körforgásából való megszabadulást. A Taoizmusban a megvilágosodást úgy tekintik, mint visszatérést a Tao (az Út) eredendő harmóniájához, a Világegyetem természetes rendjéhez. Mások úgy vélik, hogy ez egyszerűen a nem-dualitás. Biztonsággal kijelenthető, hogy az emberiség történetében nagyon kevés megvilágosodott ember volt. Mivel a megvilágosodás túllép az ego és a kondicionált gondolkodásmód korlátain, és magában foglalja az egységünk (nem-dualitás) tudatában való életet, nem könnyű elérni.
Összefoglalva, a felemelkedés egy folyamatra utal, a felébredés pedig az e folyamat során szerzett felismeréseket jelenti. A megvilágosodás a végső eredmény vagy állapot, amelyet ezen az úton keresztül lehet elérni. Bár csodálatos, hogy vannak személyes áttörések és "AHa" pillanatok, ezek valóban fontosak. Arra is emlékeznünk kell, hogy valami nálunk nagyobb dolog részei vagyunk. És valamilyen szinten - EGYEK VAGYUNK. Adjatok hálát minden felfedezésért, amivel rendelkeztek, és tudjátok, hogy ahogy ébredtek, úgy ébred a Kozmosz is.
by Angela Levesque
01/07/2024 by EraOfLight