Kardos Zsuzsi, jógaoktató

Életem első családi jógatáborát tartottam.

Oktatóként mindig izgalmas élmény megismerni egy-egy gyakorló párját, testvérét, kutyáját vagy macskáját. Amikor hetekig készülünk egy kismamával a szülésre és egyszer csak az apás felkészítőn megismerhetem a párját hirtelen összeáll a kép. Minden egyértmű lesz. Mintha egy hiányzó puzzle darab kerülne a helyére.

Négy családdal, négy egy év körüli gyermekkel és egy kutyával indultunk egy útnak Tolna megyei csodás Berky Kúriába. Szinte minden résztvevő Apával találkoztam már egy szülésfelkészítőn, vagy a Millenárisban, de nagy élmény volt pár napon keesztül látni a közös családi dinamikákat. Persze nem lehetett ezeket a napokat nosztalgia nélkül megélni, különösen úgy nem, hogy pénteken Marci, a férjem és szombaton Juli lányom is csatlakozott a csapathoz, csak Ábel hiányzott. de így is jöttek vissza az ösztönös reflexek, mondatok, mozdulatok a kisgyerekes életünkből.

Mindig előre megtervezett programmal készülök a táborokra, persze hagyva teret a körülményekhez való alkalmazkodásnak is. Így az indulás napján élve is a rugalmasság lehetőségével jöttem rá arra, hogy a programon változtatni kell. Így lett egy nap öt gyakorlás is. A reggeli légzőgyakorlatos órákat két 60 perces délelőtti és két 60 perces délutáni óra követte. Így minden Anya és minden Apa is tudott egy nap kétszer gyakorolni.

Pedig nem mindenki indult el úgy az útnak, hogy jógázni fog. Mert ugyan az anyukákkal már jó ideje együtt gyakorlunk kismama-, babás-. sőt hatha órákon is, úgy az apukák közül volt, aki csak online jógázott eddig és olyan is, aki még életében nem állt jógaszőnyegre. De most! Oktatóként nagy élmény volt látni minden szándékot, ami a test és az elme megzabolásáról szólt. Mint ahogy azt is, hogy ér késni, ha máshogy nem megy, ér gyerkőccel érkezni, ha a munkanap lévén a párod épp home office-ol a kertben. És ér az esti önismereti játékra bekapcsolt mobillal jönni, hogyha megszólal a bébiőr, akkor útnak indulj gyermeked szobájába. A babás korszak különösen nagy rugalmasságot kíván és mi (azaz leginkább a résztvevő szülők) tanúbizonyságot is adtak rugalmasságukról.

Ébredtünk egymás gyerekére, töröltük le egy másik bébi után az etetőszéket, megbirkóztunk az esővel, és mind emellett naponta kétszer is volt lehetőség szőnyegre állni, ráadásul nem is akárhogyan: igazi intenzív hathás gyakorlásokkal.

Persze kompenzált az élet az első napi napsütéssel, beszélgetésekkel, Éva néni által készített palacsintával és zöldséges lasagneval, szaunával és esti közös társasozással is.

Nem emlékszem már, hogy milyennek képzeltem a családi jógatábort, de arra nem számítottam, hogy a búcsúzáskor valaki megossza, hogy érdekes volt megtapasztalni az intenzív gyakorlás élményét, mint ahogy arra sem, hogy valakit ez a pár nap inspirált arra, hogy otthon is folytassa a gyakorlást. Nyilván egy klasszikus tábor után ez már-már általános, de itt és most ezek különleges pillanatok voltak.

A hétvégén Kuti Judit és Csíki Mariann szárnyai alatt Mozgásfejlesztő babajóga oktatóvá váltam. Köszönöm a tanítást nekik, a csapatnak pedig a színes ragyogást! Most már ezzel a tapasztalással együtt igyekszem óráimat tartani a megszokott időpontokban: Kisbabás órákra szerdán 9.30-11.00 között, pénteken 11.00-12.30 között várlak, nagybabás órára pedig kedden 11.00-12.00 között és csütörtökön 10.30-11.30 között várlak benneteket szeretettel.

Változás

Állok a szőnyegen. 108 napüdvözlet. A kilátás szép, hallom a tenger hangját is, pedig a szél hangosan susogva zörgeti felettem a fát. A következő erős fuvallat felkapja a szőnyeg hátsó részét. Nem tudok hátralépni, csak a szúrós földre. Nem jó ez így, változtatni kellene. A következő körben a hátralépésnél visszarúgom a helyére. Kisimul a szőnyeg, kisimulok én is. Újra átadom magam az áramlásnak, csakhogy a szél is így tesz. Hátralépek, rutinosan rúgok, most mégis sikertelenül. De legalább meglátom a tökéletes követ. Körök telnek el, tudom mit kell tennem, de mégsem vagyok képes megszakítani a folyamatot.

Eszembe jut az utolsó szülésfelkészítő. Hosszan papoltam arról, hogy ha valakinek nem komfortos valami, akkor tudjon változtatni rajta. Tegye meg magáért, még akkor is, ha sokszor olyan nehéz felismerni, megfogalmazni, kimondani, változtatni. Ha így tudom, akkor hogy lehet, hogy most csak állok, azaz mozdulok ugyanabban a tehetetlenségben, mint ahogy a kő fekszik a szőnyeg mellett. Együtt várjuk az erőt, ami előre mozdít minket.

Vasárnap négy JÓGA21-es csapat futotta le váltóban a félmaratont. Köztük én is és Ábel is. Volt, aki ugyan váltóra jött, de nem bírt magával és lefutotta az egészet, volt aki olykor sétált, volt, aki mire más a célbaért már le is zuhanyozott otthon és volt aki, sérülés miatt csak a célhoz érkezett együtt örülni más örömének. Mindannyian máshogy másért indultunk el az úton, de az biztos, hogy mindenki életébe valamilyen fajta változást hozott.

Nálam azt, hogy az elmúlt pár hónapban a futás az életem része lett. Változás – bár a 108-ak kapcsán ezt már észleltem korábban is -, hogy reggel is tudok mozdulni, sőt mintha már jobban is esne. Változás, hogy életemben először tudtam pár hete több mint 7,5 km-t futni, és, ha icipicivel is, de a legjobb időmet futottam a versenyen. Persze a legszembetűnöbb változás az volt, amikor Ábellel együtt futottunk a Szigeten és, hogy most ugyanazt a szakaszt tettük meg a versenyen. Öt évvel voltam idősebb, amikor ez a kép készült életem első – és eddig utolsó – futóversenyén.

Nézem a két képet. Én vagyok mind a kettő? El sem hiszem. Egyik sem lehet igaz. 30 év változás. Érthetetlen. Juli is nézi: azt mondja: „Hasonlítotok.” Ő is így fogalmaz: „Ti”.

Hagyom, hogy előbújjon belőlem a másik. Hátranyúlok a kőért és ráteszem a szőnyegre. Megcsináltam. Meg-csi-nál-tam. Miután kicsodálkozom magam a legújabb szuperképességemen, újra visszamerülök az áramlásba. Újra kisimul a matrac, kisimulok én is. Már egészen elfogadom az új énem, kezdek elégedett lenni vele, azaz magammal, amikor a szél újra kövestül, mindenestül...

Vigyorgok, és közben alig várom, hogy újabb hóbortomnak engedhessek, hogy a reggeli mozgás után elmerüljek a jég hideg tengerbe. A bőrömön érzem a változást.