31/10/2023
Gyász és Halottak Napja
Halottak napján megtelnek a temetők olyan hozzátartozókkal, akik meglátogatják eltávozott szeretteik sírját, hogy így emlékezzenek meg az elhunytakról és így róják le a tiszteletüket.
Ősi szokás ez, már jóval a kereszténység előtt is létezett sok egyéb olyan szokással együtt, amik a gyász megélését és az elhunyt elengedését segítették. Őseink is felismerték ugyanis, hogy egy szeretett személy elvesztése az egyik legnagyobb trauma az életben, aminek a feldolgozásához segítség kell - erre szolgáltak a különböző szokások, rítusok.
Ma már fellazultak ezek a tradíciók, mindenki úgy gyászol, ahogy a legmegfelelőbbnek érzi, ám fogódzók híján a fájdalom sokszor feldolgozatlanul marad a lélekben és más területeken tör utat magának.
Ma már a tanatológia, a gyász tudománya révén jól ismerjük a gyász folyamatát.
Bármilyen furcsán hangzik is, pszichológiai szempontból a gyász egy természetes érzelmi reakció, egy olyan folyamat, ami alapvetően ugyanúgy zajlik le mindenkinél.
Lehet jól gyászolni?
A halálhírt követően egyfajta bénultság, tagadás jellemző, ami arra szolgál, hogy a veszteséget csak fokozatosan engedje közel magához a gyászoló. Ezután egy viszonylag tevékeny szakasz következik, amit a temetéssel kapcsolatos teendők töltenek ki. Ezek a gyakorlati teendők valamelyest elterelik a figyelmet a veszteségről, hiszen az ügyintézés önfegyelmet és kontrollált viselkedést igényel. A gyászszertartás is segíti az elengedést, a lezárást, a fájdalom közös átélését. A gyász legnehezebb szakasza a temetés utáni időszak, hiszen ekkor már nincsenek olyan feladatok, amik önfegyelmet igényelnek, az elhunyt nélküli hétköznapok azonban hatalmas súllyal nehezednek a gyászolókra, ekkor tudatosul igazán a veszteség. Ilyenkor intenzíven törnek fel az érzelmek, az emlékek, ezért egyfajta befelé forduló, depresszív állapot jellemző, a gyászoló gondolatainak középpontjában az elhunyt áll. A következő szakaszban már valamelyest oldódik ez a depresszív állapot. Még mindig a veszteség áll a középpontban, ám már a kellemes emlékek kerülnek előtérbe, az elhunyt értékei, az általa hagyott szellemi, érzelmi, erkölcsi örökség. A születésnapok, névnapok és különféle évfordulók átmenetileg felerősíthetik a fájdalmat és veszteségélményt, ám ekkor már lassan átdolgozódnak az érzelmek, és a következő szakaszban már az elhunyt nélküli új életre terelődik a hangsúly, új rend alakul ki, új célok fogalmazódnak meg. A halott már nem jelen időben él a gyászolók között, hanem lassan a múlt részévé válik, akinek ápolják az emlékét. A teljes folyamathoz nagyjából egy évre van szükség, hiszen az elengedéshez át kell élni egyszer az összes ünnepet, évfordulót és évszakot az elhunyt nélkül. Nem véletlen, hogy régóta él a gyászév szokása.
Ha valami kisiklik...
A gyász minden esetben rendkívül fájdalmas folyamat, és az elengedés, az új élet kialakítása hatalmas erőfeszítésébe kerül a gyászolónak, ám ez végül megtörténik, ha a gyász folyamata rendben lezajlik. Sokszor azonban megreked, vagy más irányt vesz ez a természetes folyamat, és nem történik meg a feloldódás. Sokszor az a probléma, hogy a modern társadalom nem ad teret ennek az érzelmi állapotnak.
Az is előfordulhat, ha adottak a külső körülmények, ám a gyászoló nem tud, vagy nem akar szembenézni a fájdalmával, fél megélni azt, ezért inkább eltemeti magában. Ilyenkor gyakran jelennek meg pszichoszomatikus problémák, szélsőséges esetben pszichotikus tünetek, de az sem ritka, hogy az elfojtott érzelmek az élet más területén okoznak zavart.
Amikor a gyász elhúzódik, krónikussá válik, a gyászoló évekre megreked a fájdalomban, mert nem tudja feldolgozni a veszteséget. Szélsőséges esetben úgy tesz, mintha az elhunyt még mindig élne: megterít neki, használati tárgyait érintetlenül hagyja, belső párbeszédet folytat vele, mindennap órákat tölt a sírjánál vagy épp otthon őrzi a hamvait.
Túlzott ragaszkodás vagy bűntudat
Sokféle ok állhat annak a hátterében, ha a gyász folyamata kóros irányt vesz. Lehet a háttérben túlzott, neurotikus ragaszkodás - ilyenkor a gyászoló úgy védi magát a fájdalomtól, hogy elfojtja magában, igyekszik nem venni tudomást róla, vagy nem engedi el a halottat, elhúzódó gyászával képtelen múlt időbe tenni a létét.
Akkor is felléphet ilyen reakció, ha a gyászoló úgy érzi, hogy valamiképpen felelős a másik haláláért, és gyötri emiatt a bűntudat. A legtöbb esetben nincs szó valódi felelősségről, inkább csak a 'mi lett volna ha' kérdését teszi fel magának az itt maradott.
Ha megoldatlan konfliktusok maradtak hátra, az is bűntudatot vagy dühöt válthat ki, ami szintén nem segíti a veszteség feldolgozását.
Mi a megoldás?
A gyászoló beszűkült érzelmi állapotában kevéssé tudja objektíven látni saját helyzetét, viselkedését és érzelmeit, ezért a környezet felelőssége ilyenkor nagyon nagy. A hozzátartozóknak, barátoknak kell észrevenniük, hogy valami nincs rendben, és segítséget kellene nyújtaniuk, súlyos esetben pedig akár szakember segítségét kell kérniük.
További szép hetek kívánok mindenkinek!
Forrás: life.hu