29/06/2021
Tudd meg, mi várhat rád Mézkirálynőként! 🍯🐝👸👇
Kedves Érdeklődők!
És következzenek az ötödik Hölgy válaszai, aki jelenleg is viseli a királynői koronát: Páprádi Anna Bíborka, 2020. évi Mézkirálynő!
Miért szerettél volna Mézkirálynő lenni?
Gyerekként mindig nézegettem apukám Méhészújságjainak címlapján a Mézkirálynőket, s volt bennem egy vágy arra, hogy majd én is ott legyek egyszer. Eltelt jó pár év, s ez a gondolat távol került tőlem, sokan mondogatták, hogy nem könnyű bekerülni, mert sok méhészt kell hozzá ismerni, jászberényinek kell lenni stb. 20 évesen egyik este épp a keresztnővéremmel beszélgettem telefonon, mikor azt tanácsolta, hogy vágjak bele valami olyanba, amire mindig is vágytam, de sose mertem megpróbálni. Egyből a Mézkirálynőség jutott eszembe. Vonzott az, hogy jobban belelássak a méhészetbe, kiálljak a méhek és a méhészek érdekeiért, s hogy valóban értéket képviselhessek. Látva apukámat, aki mindig csillogó szemmel beszélt a méhekről, órákig sorolta, hogy mit szeret a hivatásában, s vidáman mutogatott mindent a méhesben, tudtam, hogy a legklasszabb feladat várna rám!
Hogyan éled meg ezt az évet?
Ez az év a kialakult vírushelyzet miatt nagyon másként alakul, mint a korábbiak. A méhészeti rendezvények, méhekről szóló programok háttérbe szorultak, s a méhészekkel való találkozások száma is sokkal kevesebb lett, ami nagyon hiányzik. Mégis úgy érzem, hogy nagyon sokat kaptam ettől az évtől. Tanulhattam a Mézkirálynőségem alatt magamról, a méhészetről, s arról, hogy miként érdemes utat építeni a leendő mézfogyasztókhoz. Tanított ez az év meghallgatni másokat, kiállni magamért és másokért, motivációra találni, küzdeni, kitartani, szívből örülni. Úgy gondolok vissza az eddig eltelt időre, mint életem egyik legizgalmasabb utazására. Annyi élményt kaptam, annyi barátságot, s tudást, amiért életem végéig hálás leszek!
Mi a legkedvesebb emléked az eddig eltelt időből?
Szerintem ez az egyik legnehezebb kérdés, mert annyi emlék jut eszembe, annyi apró pillanat, hogy egyet lehetetlen lenne kiválasztani, ezért inkább had sűrítsem bele pár sorba, hogy mi vár rád, ha Mézkirálynő leszel! Rengeteg szeretet méhészektől, mézlovagoktól, egy igazi mesében érezheted magad, a felvonulások, megnyitók, programok által. Egy család részévé válsz, együtt szervezkedtek, egymástól tanultok, együtt báloztok, együtt képviseltek egy értéket, amit együtt is adtok tovább. S ha már továbbadás, akkor talán a legkülönlegesebb az, amikor gyerekeknek mesélsz a méhekről, látod azt, ahogy tágra nyílt szemekkel figyelnek, tolonganak, hogy kipróbálhassák az eszközöket, mézet kóstolhassanak, az, ahogy elszólják magukat, hogy „ez őrülten finom”, az ahogy nézik a méheket az üvegkaptárban, s odaérintik hozzá a kezüket. Ott már tudhatod, hogy olyan élményt adhattál neki, ami egy életre meghatározza majd, hogy miként gondolkodik a méhekről, mézfogyasztásról. Nagyon szeretem azt is, mikor a kislányok fejére tehetem a koronát, s megélhetik azt, hogy különlegesek, értékesek, s elérhetik az álmaikat. S szeretem azokat a pillanatokat is, mikor barátokon, kollégákon látod a változást. Mikor a munkahelyeden a mézesüveg előrébb kerül, mint a cukros, mikor a munkatársad küldi a képet, ahogy a kislánya egy üvegcsében menti a méhecskét, s viszi ki a szabadba, vagy mikor beszélsz valakinek a méhpempőről, s a sok küzdelmet követően ragyogó kismamaként látod újra. Ezek a pillanatok annyira különlegesek, értékesek! Tényleg légy bátor, próbáld meg, adj lehetőséget arra, hogy életed egyik legklasszabb útjára léphess!