Playback módszer

😊

Felépülés a traumából Shakespeare segítségével - Drogriporter Amerikai veteránok egy önsegítő csoportja Shakespeare-t idézi meg, hogy feldolgozzák a traumatikus élményeiket. De vajon miként segíthet a dráma a felépülésben?

Egy visszajáró álom, amit kb. 15 éve az Álomszínházban is elmeséltem. 😊

ARANYVÁROS

Egy fal előtt állok, a fal mögött az Aranyváros. Szeretnék bejutni, de a falon nincs ajtó. Mögöttem egy férfi áll, római vértezetben, lándzsával a kezében. Ahogy megfordulok, ő is velem fordul. Mindig mögöttem áll, úgy látom, hogy nem látom.

Észreveszek egy folyosót a fal bal oldalán. Sötét és hideg, a mélyén egy folyó hömpölyög, a Halottak Folyója. Látom, ahogy elúsznak a lelkek. Nem vezet út máshová, de nem merek elindulni. A sötétben megjelenik egy imbolygó alak. Ahogy közelebb ér, ráesik a fény. A Halál az. Csukjában, kaszával, csontkoponyával. "Ahogy kell." Jut eszembe még álmomban is.

Mozdulatlanul állok, felém tart, kinyújtja a kezét, csontos ujjával az arcomhoz ér. Rettenetes a hideg. A mellkasomban. Ebben a pillanatban aranykoronává változok, és a harcos áthajít a falon, be az Aranyvárosba
..

Ez egy kb. húsz éves álmom. Ma ugrott be, ahogy Jeruzsálemről kerestem képeket, és megláttam a sziklatemplomot. Azért kerestem képeket Jeruzsálemről, mert egy kliensem egy kalandos jeruzsálemi történetet mesél, szerettem volna pontosabban elképzelni. Most meg szupervíziózhatok. 😊 Ő kifelé menekült, én befelé. Hm....

Nagyon sokszor megtapasztaltam ezt a jelenséget, föleg playback színházi színpadon. A történeteink a mélyben egyetlen közös szövetet alkotnak. A motívumaink hívják egymást: szeretnének ritmusba rendeződni, kiegészülni, harmóniává válni. Akkor teszünk a legjobbat, ha elmeséljük őket.

"A mese megszabadít." (Jeges-Varga Ferenc)

Ha ingerhiányban élünk, megélénkülnek a belső képeink. Ha belőled is előhívott olyan történeteket a kényszerű bezártság, amik keresik a helyüket, szívesen meghallgatom őket.

Június 15-ig még foglalható ingyenes, 3 alkalmas online konzultáció. Részletek itt: https://www.facebook.com/734968690225710/posts/1409046709484568/

© 2020 Szathmári Kornélia Ágnes Minden jog fenntartva.

Kép: Sziklamecset, Jeruzsálem óvárosa
Forrás: Wikipédia

VÁLASZD AZT, AMI MEGSZÓLÍT

A múltból hozta vissza ezt a mondatot egy fiatal nő, aki az egyik ingyenes miniterápiára jelentkezett be. Már kamaszkorában is kísértem, ami esetünkben 5 év playback színházat jelent, heti rendszerességgel. A tehetségének és az időben jött EQ-alapozónak hála most csak "napsütésre" van szüksége, valakire, aki figyel, amúgy tanítja önmagát. 20 percig sorolja megállás nélkül, mi van vele, kedves, szellemes, önreflektív, örömterápia dolgozni vele.

Kiderül, hogy az esküvőjére készül, és egy profinál az esküvői ruhaválasztás sem divat, hanem önismereti kaland. Úgy gondolta, ehhez a nagyon szép és nagyon felnőtt alkalomhoz a kifinomult nőiesség illik majd. El is kezdett ruhákat keresgélni ebben a stílusban, de hiába hozták a szebbnél szebb darabokat, csak nem akart összeállni a kép.

"És akkor te jutottál eszembe: VÁLASZD AZT, AMI MEGSZÓLÍT. Mi van, ha én nem a kifinomult nő vagyok, hanem a makrancos hercegnő? Föl kell vállalnom azt, aki vagyok. Úgyhogy ragyogni fogok az esküvőmön."

Mutatja is a képet: sötét haj, fehér bőr, vörös száj, szikrázó ruha. Hófehérke és Hókirálynő egyben, látszik, hogy nem egy királyfi fogja jogaiba helyezni a társadalomban, megteszi ezt ő maga.❤💙

A "Válaszd azt, ami megszólít" egy kulcsmondat a playback színházi játszóknak, akik egy valódi ember valódi történetét játsszák vissza improvizációs eszközökkel. Az én felfogásomban ez a műfaj legalább annyira képzőművészet, mint színház, (igazából eleven festmények készülnek a színpadon), ezért sok kellékkel dolgozunk. De mit válasszon az intuitív játék intuitív szereplője a sokból? Hát azt, ami a ráhangolódásnak ebben a különleges, érzékeny pillanatában éppen megszólítja. Garantált a hatás.

16 éve dolgozom playback színházzal, több mint ezer óra játék és tanítás van mögöttem. Tudom, hogy egy fantasztikus eszköz, egyszerre gyengéd és hatékony. Tudom, hogy életbátorságra tanít: kiállni, beleállni, melléállni. Tudom, hogy megtanít megbecsülni és megszentelni a pillanatot. És megtanít azzal alkotni nagyszerű dolgokat, ami van. De azt sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen, látszólag technikai instrukció vérré válik, és erőt ad fontos pillanatokban. Két felismerésem származott ebből, amik egyszerre könnyűek és súlyosak.

1. Soha nem tudja az ember, hogy mivel segít.

2. A tiszta szándékú segítésben bármi esszenciává válhat.

A profi playbackes története úgy folytatódott, ahogy egy igazán ihletett playback színházi előadás. Egymásra feleltek a történetei, így az esküvői ruhától eljutottunk az önazonosság legmélyebb, nagyon aktuális kérdéseihez. Még két alkalom van hátra, izgulok, mire jutott a házi feladatokkal. 😊
..

Közben eszembe jutott ez a film, ami egy esküvői ruha kalandjairól szól a tragédiától az igaz szerelemig. Kb. 15 éve láttam, de elég gyakran bevillannak belőle képek. Aki jó filmet szeretne, ajánlom. https://port.hu/adatlap/film/tv/az-eskuvoi-ruha-the-wedding-dress/movie-58769

Az ingyenes, online miniterápiák hamar beteltek, de május 27-én 14 és 17h-kor már lesz két hely. Lehet újra foglalni üzenetben.
A szolgáltatás nem pszichoterápia, kreatív önsegítés kíséréssel, sok izgalmas házi feladattal. Feltételek itt:
https://www.facebook.com/734968690225710/posts/1388144894908083/

©2020 Szathmári Kornélia Ágnes Minden jog fenntartva.

Kép: http://krasivyieplatya.ru/photo/v4/foto-svadebnogo-platya-na-veshalke.php

Van egy visszatérő munkám kamaszokkal. Egy kisközösség, aminek a tagjai évről évre cserélődnek, ezért évről évre meg kell újulniuk. Változékony korosztály, nyüzsgő, mozgó művészlelkek, folyékony helyzet. Igazán nekem való kihívás ebben keresni a stabilitást.

Úgy képzelem őket, mint egy ide-oda szálldosó kis madárcsapatot, amiben látszólag mindenki megy a saját feje után, miközben káprázatos formákba rendeződve valahogy mégis mindig tartják a teret. Nos, ezen dolgozunk, ezen a láthatatlan rendezőelven, ami együtt tartja és segíti egy irányba mozogni őket. És valamit nagyon jól csinálhatunk, mert évről évre egyre káprázatosabbak a tereik.

Az idei első alkalmon egy tök ártatlan, tök egyszerű kis bemutatkozós játékkal kezdtünk. Már amennyiben egyszerűnek számít egy komplett playback színházi kelléktár, amit csak a világutazó bőröndömben tudok a harmadikról/ra le- és fölcipelni. De a feladat egyszerű volt, "Műemléknek" neveztem el. Az instrukció: mutasd meg milyen lennél, ha köztéri szobor lennél. Bármit és bárkit használhatsz az építkezéshez csak saját magadat nem. Ezt megcsináljuk először úgy, hogy valaki kimegy, és a csoport megépíti őt, mint műemléket. Majd bejön, megnézi, milyennek alkották meg a többiek, és megépíti önmaga köztéri szobrát. Na, és ezen témázgatunk, hogy mik az azonosságok, mik a különbségek. Milyennek látnak mások, milyennek látom önmagam. Ebből az ártatlan, egyszerű kis játékból végül elképesztő történetek és személyiségek bontakoztak ki.

A káprázat az egészben, hogy tizenévesen tökéletesen látják egymás és önmaguk valóságát, az árnyoldalukat is. És ha ez nem elég, még azt is pontosan tudják, mitől lettek ilyenek, amilyenek. A 15 éves fiú, aki nagyon szeret gyorsan kötődni, nagyon ragaszkodni, és másokkal mindenét megosztani, tudja, hogy ez azért van így mert ő sokat utazott. Értsd, 15 év alatt huszonötször költözött, és már a kilencedik iskoláját tapossa. Időnként szomorú volt, amikor búcsúzni kellett, de amúgy tartja a kapcsolatot a régi jó barátokkal.

A sugárzóan szép lány tudja magáról hogy önbizalomhiányos. És ez azért van így, mert a régi iskolájában nagyon sokat kellett hallgatnia, hogy ő nem ér semmit, nem lesz belőle senki, és még barátja sem lesz soha. Mellesleg most is pikkel rá egy tanárnő annyira, hogy iskolaváltáson gondolkodik.

A mackószívű, időnként bunkó srác meg azt tudja, hogy az ő keménysége azoknak a kicsikori támadásoknak a következménye, amikor őt rendszeresen kövérnek, butának, miegymás nevezték. És amúgy már másodjára jön vissza, hogy részt vehessen a csapat munkájában. Először senki nem hívta, most már igen, de mindegy, mert úgyis visszajön az ablakon, ha az ajtón kirakják.

Még azt is tudják, hogy egymás számára mit jelentenek. Hogyan tartsanak egymásnak fékeket, ellensúlyokat, hogyan és mikor támogassák vagy épp hagyják békén a másikat.

Komolyan, azon kezdtem el gondolkodni, míg hazafelé gyaloglás közben lekattogtattam az agyam, hogy mi itt az én dolgom? Ezek a fiatalok tizenévesen többet tudnak önmagukról, mint én huszonévesen, már anyaként tudtam. Meg azon, vajon hány szülő, tanár, felnőtt veszi a fáradtságot, hogy a szélsőségeik, a mobiltelefonjaik és a szorongásaik mögé nézzen. Az elmondásaikból úgy tűnik, nem sokan.

Végül csak arra bírtam jutni, hogy egyetlen dolgom lehet: segíteni őket ilyennek maradni, amilyenek. Okosnak, bátornak, segítésre és fejlődése késznek. Nem faraghat a világ ilyen nagyszerű emberekből éhes szellemet.

https://youtu.be/MjsC-v4C2Pk

A színházmegújítók.

"...maguk az alkotók nem gondolják, hogy ők valamivel szemben dolgoznának, azt mondják, nem tudatos építkezésről vagy jól átgondolt döntések soráról van szó, egyszerűen csak azt csinálják, ami őket magukat érdekli, ösztönösen úgy, ahogyan az szerintük a legjobb,"

Mikor fog kihalni az ilyen színház? Minek járna színházba egy mai tizenéves? Miért kéne fenekestül felforgatni a rendszert? Pályakezdőkkel beszélgettünk fenék alá tolt lóvéról és Instagram-pörgetésről.

"Egyszóval a mesék valahogy úgy születtek, hogy a világ a szakrális korból "átesett" az úgynevezett profán korba: ugyanúgy, ahogy a korábbi korszakokban rituális és kultikus tárgyak "átestek" a gyermeki világba - belőlük lettek a gyermekjátékok. Ilyenek a babák és a pörgettyű is. De nem itt van-e vajon a színház eredete is, ugyanebben a szakrálisból a profánba való áttérési folyamatban?" G.R.

"Peter Brook ehhez híven nem tökéletes válaszokat vagy kérdéseket várt, hanem őszinteséget. Nem diktált, hanem kérdezett, vagy irányokat mutatott. Nem sikert akar elérni, és nem maga számára, hanem megpróbálni közösen építeni valamit."

Játék, gyakorlat, rituálé - Peter Brook látogatást tett a Színművészetin Peter Brook Battlefield (Csatatér) című előadása december 14-e és 16-a között látható a Trafó nagy színpadán. A jelenleg világ körüli útját járó előadás ka

"Történetmondás vagy hallgatás közben az idő lelassul, a hallgató maga is az élmény részesévé válik. Egyszerre vagyunk jelen saját életünkben és a történet világában. E kettős jelenlét érzelmeket kelt fel bennünk. A hős/hősnő kalandjait mi is átéljük, azok velünk is megtörténnek. A hallgató maga is belekerül a történetbe, erősen azonosul azok szereplőivel. A történet a tudat felszíne alatt is hat, érzelmileg is bevonódunk. Ebben az állapotban képesek vagyunk magunkra és életünk alapvető kérdéseire reflektálni."

Történetmesélés és csoportmunka " Amikor történetet mesélünk és hallgatunk, szinte érezzük, ahogy a lelkünk lélegzik. Megnövekedik a képességünk arra, hogy meglássunk különböző kimeneteket, hogy vizualizáljunk...

Playback színház a gyakorlatban: Közösségépítés csörgővel, dobbal, playback színházzal

"A férfiak esténként összegyűlnek a sivatagi tábortüzek körül, és mindegyik felvet egy fogalmat: "húg", vagy "farkas", vagy "elásott kincs". Aztán a többiek egymás után mesélnek egy személyes történetet a húgról, a farkasról vagy az elásott kincsről. És hónapokkal később, jóval azután, hogy elhagyták Eufémiát, amikor magányosan tevegelnek a sivatagban, vagy hosszan vitorláznak Kína felé, unaloműzőnek előkeresik régi emlékeiket, és ekkor fedezik fel, hogy valóban elcserélték őket, .... a húgukat másvalaki húgára, a farkasukat másvalaki farkasára."
(Elzabeth Gilbert - Hűség)

Fotó: the-gypsy-life.com