GFE Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium

GFE Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium Gál Ferenc Egyetem Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium hivatalos Facebook oldala. A Békés városában 1902-től működő szakképző intézmény 2015.

szeptember 1-től a Gál Ferenc Egyetem bázisiskolájaként működik. Az egyházi fenntartás a közösségek erősítése, a nevelői hatások elmélyítése, a keresztény értékek követése mellett továbbra is a küldetés: a térség meghatározó szakképző intézménye lenni. Szakképző iskola, technikum, érettségi utáni szakmai képzés, érettségi felkészítés, felnőttek oktatása, felnőttképzés van az iskola képzési palettáján. Csendes, zöldövezetben található az iskola, mely hívja várja a tanulókat, képzésben résztvevőket.

Gyümölcsből bőség!Gyakorlókertünk az idén igazán bőkezű volt: egymás után ontotta a különféle gyümölcsöket. Most az alma...
17/09/2026

Gyümölcsből bőség!

Gyakorlókertünk az idén igazán bőkezű volt: egymás után ontotta a különféle gyümölcsöket. Most az alma, a körte és a szilva került sorra. Gyümölcsöskertünk egyik különlegessége, hogy a termesztés során sem növényvédőszert, sem műtrágyát nem használunk. A munkát a természet mellett kertész munkatársunk és diákjaink közösen végzik – a metszéstől egészen a betakarításig.

Tegnap 50 db, almával teli láda indult útnak a présüzembe. Hamarosan a nyár ízei palackba zárva térnek vissza hozzánk, hogy nyílt napjainkon és rendezvényeinken újra megkóstolhassuk őket.

Újrakezdenél? Szakmát váltanál? Továbbtanulnál? Itt a lehetőség Békésen!A Gál Ferenc Egyetem Technikum, Szakképző Iskola...
17/09/2026

Újrakezdenél? Szakmát váltanál? Továbbtanulnál? Itt a lehetőség Békésen!

A Gál Ferenc Egyetem Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium felnőttek számára is elérhető, gyakorlatorientált képzéseket kínál, amelyek valódi tudást és biztosabb jövőt adnak.

Technikumi képzések érettségi után
Válassz keresett szakmáink közül:
• mezőgazdasági technikus

Rugalmas tanulás
Nappali és esti munkarend, felnőttképzési jogviszony – tanulás a munkád és az életed mellett.

„Szeretet nélkül nincs bizalom, bizalom nélkül nincs nevelés.” – Don Bosco

Tedd meg az első lépést egy biztosabb jövő felé!

5630 Békés, Hőzső utca 39.
+36 (20) 293-3895
www.gfe-technikum.hu
(Jelentkezés fülre kattintva)

Tanulj ma – dolgozz magabiztosan holnap!

- vendégtéri szaktechnikus

16/09/2026

• közszolgálati technikus

I. Nyílt naphttps://www.facebook.com/media/set/?vanity=gfetechnikum&set=a.1718681676934259Intézményünkben sikeresen megt...
16/09/2026

I. Nyílt nap

https://www.facebook.com/media/set/?vanity=gfetechnikum&set=a.1718681676934259

Intézményünkben sikeresen megtartottuk idei első nyílt napunkat. Örömmel fogadtuk az érdeklődő diákokat és szüleiket, akik megtiszteltek bennünket jelenlétükkel. Köszönjük, hogy ellátogattak hozzánk, és velünk töltötték ezt a napot! Bízunk benne, hogy betekintést nyerhettek iskolánk mindennapjaiba, képzéseinkbe, és sok hasznos, érdekes információval gazdagodtak.

Reméljük, hogy tartalmas és élményekben gazdag napot sikerült számukra biztosítanunk, és hamarosan újra találkozunk – immár iskolánk tanulóiként!

Őszi vetésre készülveAz idei szárazság alaposan próbára teszi a gazdálkodókat. Nagyon meg kell gondolni, mikor és milyen...
16/09/2026

Őszi vetésre készülve

Az idei szárazság alaposan próbára teszi a gazdálkodókat. Nagyon meg kell gondolni, mikor és milyen eszközzel nyúlunk a felperzselt, kőkeményre száradt talajhoz, hogy az őszi gabonák számára megfelelő magágyat tudjunk készíteni. A gépészeti gyakorlaton sem tétlenkedtek tanulóink: oktatójuk segítségével felkészítették a munkára a John Deere 410A mulcskultivátort. A munkagép új kapatagokat kapott, emellett a szükséges karbantartási munkákat is elvégezték. Az őszi vetéshez szükséges erőgépek és a vetőgép átvizsgálása, karbantartása is sorra került. Így a gépek felkészülten várják, hogy amikor a talajállapot és az időjárás engedi, megkezdődhessen az őszi vetés.

🚀 VÁLTS KARRIERT VAGY ÉPÍTSD A JÖVŐDET AZ ESTI KÉPZÉSEINKKEL! 🚀Unod a jelenlegi munkádat, vagy csak szintet lépnél? Nem ...
16/09/2026

🚀 VÁLTS KARRIERT VAGY ÉPÍTSD A JÖVŐDET AZ ESTI KÉPZÉSEINKKEL! 🚀

Unod a jelenlegi munkádat, vagy csak szintet lépnél? Nem kell lemondanod a jövedelmedről a tanulás miatt! A Gál Ferenc Egyetem Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium megnyitja kapuit a felnőttoktatás előtt, és MÉG NEM KÉSŐ CSATLAKOZNI! 💥

Gondolj bele: nappal dolgozol, este pedig egy olyan piacképes szakmát tanulsz, amivel valóra válthatod az álmaidat. Miért nálunk?

🌱 Modern szakmák, biztos jövő: Legyél mezőgazdasági szakember, kereskedő, szociális gondozó vagy éppen közigazgatási ügyintéző – nálunk megtalálod a számításodat.
🤝 Gondoskodó közösség: Hiszünk abban, amit Don Bosco mondott: „Szeretet nélkül nincs bizalom, bizalom nélkül nincs nevelés.” Támogatunk az úton!
💼 Rugalmasság: Az esti tagozat lehetővé teszi, hogy összeegyeztesd a tanulást a munkával és a magánélettel.

Válassz a felnőttoktatásban induló képzéseink közül:
🌾 Mezőgazdasági gépész
🦌 Erdésztechnikus – vadgazdálkodás szakmairány
🔧 Mezőgazdasági gépésztechnikus
🌱 Mezőgazdasági technikus
👩‍⚕️ Szociális ápoló és gondozó
🛒 Kereskedelmi értékesítő
🏛️ Közszolgálati technikus – közigazgatási ügyintéző

NE VÁRJ HOLNAPIG! INDULJ EL A SIKERES JÖVŐ FELÉ
!
👉 Hogyan jelentkezhetsz?
Látogass el a honlapunkra: gfe-technikum.hu (kattints a „jelentkezés” fülre!)
Hívj minket bizalommal: +36 20 293 3895
Írj nekünk: [email protected]

🚀 Itt az idő, hogy a kezedbe vedd az irányítást! Várunk szeretettel!

Újrakezdenél? Szakmát váltanál? Továbbtanulnál? Itt a lehetőség Békésen!A Gál Ferenc Egyetem Technikum, Szakképző Iskola...
16/09/2026

Újrakezdenél? Szakmát váltanál? Továbbtanulnál? Itt a lehetőség Békésen!

A Gál Ferenc Egyetem Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium felnőttek számára is elérhető, gyakorlatorientált képzéseket kínál, amelyek valódi tudást és biztosabb jövőt adnak.

Technikumi képzések érettségi után
Válassz keresett szakmáink közül:
• erdésztechnikus

Rugalmas tanulás
Nappali és esti munkarend, felnőttképzési jogviszony – tanulás a munkád és az életed mellett.

„Szeretet nélkül nincs bizalom, bizalom nélkül nincs nevelés.” – Don Bosco

Tedd meg az első lépést egy biztosabb jövő felé!

5630 Békés, Hőzső utca 39.
+36 (20) 293-3895
www.gfe-technikum.hu
(Jelentkezés fülre kattintva)

Tanulj ma – dolgozz magabiztosan holnap!

Felemelő tanévnyitó a Gál Ferenc Egyetemen, a Szegedi DómbanFenntartónk, a Gál Ferenc Egyetem ünnepi szentmisével és tan...
15/09/2026

Felemelő tanévnyitó a Gál Ferenc Egyetemen, a Szegedi Dómban

Fenntartónk, a Gál Ferenc Egyetem ünnepi szentmisével és tanévnyitó rendezvénnyel indította útjára a 2026/2027-es egyetemi tanévet. A gyönyörű és magával ragadó Szegedi Dómban Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök úr mutatta be az ünnepi szentmisét, majd Prof. Dr. Dux László rektor úr osztotta meg a tanévkezdéssel kapcsolatos gondolatait és terveit. A Gál Ferenc Egyetem mintegy 4000 hallgatóval kezdi meg az új tanévet. Az egyetem több városban, számos képzéssel várja a felsőoktatásban továbbtanulni vágyó fiatalokat: Szegeden a Teológiai Kar, Szarvason a Pedagógiai Kar, Gyulán az Egészség- és Szociális Tudományi Kar, Békéscsabán pedig a Gazdasági Kar kínál sokrétű továbbtanulási lehetőségeket.A békéscsabai karon újdonságként elindult a jogászképzés is, amely tovább bővíti az egyetem képzési kínálatát. A tanévnyitón rektor úr számos épületfelújítást és fejlesztést is bejelentett. Örömteli hír számunkra, hogy ezek között szerepel a békési GFE Technikum épületének teljes körű felújítása és rendbetétele is.
Büszkék vagyunk arra, hogy a Gál Ferenc Egyetem közösségéhez tartozhatunk, és örömmel tekintünk az előttünk álló tanév és az új fejlesztések elé.

Cím

Hőzső Utca 39
Békés
5630

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 16:00
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 16:00

Telefonszám

+3666411577

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni GFE Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Az Iskola Elérése

Üzenet küldése GFE Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória