Mezőföld Gimnázium

Tanulj nálunk, velünk, legyél több általunk! A DRK Mezőföld Gimnázium Adonyban, Dunaföldváron, Hartán, Sárbogárdon, Rácalmáson és nem utolsósorban Dunaújvárosban várja az érettségizni vágyókat.

Az esti munkarendű oktatás heti 2 délután elfoglaltságot jelent a résztvevőknek. A betöltött 16. életévtől bárki jelentkezhet! Meglévő bizonyítványát beszámítjuk. Az oktatás iskolarendszerben zajlik a tanév rendjéhez igazodva szeptembertől júniusig. Előny, hogy tanulóink diákigazolványt igényelhetnek, illetve családtámogatási kedvezményt kaphatnak. Az érettségi két év alatt elérhető!

Érdeklődni l

Nyissa meg, mint általában

castellum.do 17/04/2016

Okuláré: Kopogtatás nélkül – költők drámáival folytatják | Castellum.DO

Rólunk írták! Folytatódik az Okuláré Felolvasószínház sorozata!

castellum.do A "háborús" sorozat után újabb rendhagyó kísérlettel, költők drámáival folytatódik az Okuláré Felolvasószínház dunaújvárosi programja: az érdeklődőket ezúttal is a Kortárs Művészeti Intézetben várják, a Kopogtatás nélkül című programra hétfőn este kerül sor.

castellum.do 20/03/2016

Csiperke Óvoda: torta, gyertya, szép szavak és zsúr – hét évesek lettek! | Castellum.DO

Rólunk írták - boldog születésnapot a DRK Csiperke Óvodának! Webgaléria!

castellum.do A tavalyi sikeres toborzó és több napon át tartó nyitott kapuk sorozatának megkoronázásaként születésnapi ünnepséget rendezett a Dunavecsei Református Kollégium Csiperke Óvodája pénteken. Ünnepi webképtár. (X)

castellum.do 11/03/2016

Csiperke Óvoda: nyitott napok – mindenkinek! | Castellum.DO

Rólunk írták - mindenkit várnak a DRK Csiperke Óvoda nyílt napjain március 16-18. között!

castellum.do A tavalyi sikeres toborzó után ismét szélesre tárja a kapukat az érdeklődő szülők előtt a Dunavecsei Református Kollégium Csiperke Óvodája: az intézmény az óvodai beiratkozás előtt szeretne segíteni a szülőknek a már ilyen korban is felelős döntés meghozatalában; térségünk egyetlen református szelle…

castellum.do 07/02/2016

Okuláré: fókuszban a háború a Kortársban | Castellum.DO

Rólunk írták: három kortárs egyfelvonásos a hétfő esti összetartáson - a részvétel ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!

castellum.do Friss darabokkal folytatódik az Okuláré felolvasószínházi projekt: a háború témájára reflektáló egyfelvonásosokat hallhat a közönség a Kortárs Művészeti Intézetben rendezendő hétfő esti összetartáson. Háborúskodás a hajtás után.

castellum.do 06/02/2016

DRK Mezőföld Gimnázium: érettségizz náluk! | Castellum.DO

Rólunk írták - érettségizők figyelem, térségi színtéren három helyszínen várják a jelentkezőket. Figyelem, fontos: a határidő február 15. - jelentkezz máris!

castellum.do Érettségi vizsgákra szóló felhívással fordult a térség diákjaihoz a DRK Mezőföld Gimnázium és Szakközépiskola: térségünkben az intézmény adonyi székhelyén, valamint dunaföldvári és sárbogárdi telephelyein lesznek a vizsgák májusban és júniusban, jelentkezni február 15-ig lehet! (X)

castellum.do 11/01/2016

Exkluzív állás: vezető óvónőt keresnek a Csiperke Óvodába | Castellum.DO

Rólunk írták! Ambíciózus óvodapedagógusok, figyelem!

castellum.do A pályázat elbírálását követő azonnali belépéssel keresnek vezető óvónőt a Dunavecsei Református Egyházközség fenntartásában működő dunaújvárosi intézménybe, a Csiperke Óvodába. Exkluzív álláshirdetés a hajtás után! (X)

01/12/2015

75 éve született Bella István

Emlékévvel tiszteleg a DRK Bella István Gimnázium, Általános és Szakképző Iskola névadója előtt Székesfehérvár és Sárkeresztúr önkormányzata, a Vörösmarty Társaság, a Magyar Írószövetség Közép-dunántúli Csoportja, valamint a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Fejér megyei tagozata.

Az emlékévet a jeles költő születésének 75. évfordulója alkalmából hirdették meg augusztus elején – a szervezők a rendezvényekkel szeretnék ráirányítani a figyelmet a kiváló költőre, illetve közkinccsé tenni Bella István szellemi hagyatékát.
A sárkeresztúri önkormányzat Csak aki olyan fiatal címmel szervez programsorozatot az emlékév alkalmából; elsőként a költő gyermekéveinek helyszínéül szolgáló háznál tartottak koszorúzást, majd a Bella István Művelődési Házban 75 vers és versrészlet hangzott el a költő életművéből.
Az emlékév keretében többek között rendhagyó irodalomórát, versmondó versenyt szerveznek Bella István műveiből, de a sorozatot emlékülés, a Hetek költőit bemutató előadás, illetve rajzpályázat is színezi, emellett a programsorozat zárásaként jövő augusztusban felavatják a Bella István Emlékházat és a Kossuth-díjas költő domborművét is.
Tagintézményünk névadója Székesfehérváron született 1940-ben, Budapesten halt meg 2006-ban. Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító – az emlékév szervezői és közreműködői mellett intézményünk is kegyelettel és tisztelettel emlékezik a jeles irodalmi személyiségre!

„Bekormozódó életüvegemen
nézem, mint málló napfogyatkozást,

messzi magam: ahogy tolul, tolul
elém, körülem egy feketeség,
elfed előlem, s azt súgja botorul:
kivilágosodsz, kivirulsz, ha égsz.”

Bella István: Csak az a fény (részlet)

(Fotó: litera.hu – Szebeni András felvétele)

12/10/2015

Ünnepi istentisztelet műsorral és a Vikár Béla Nőikar szolgálatával, sulibuli az udvaron és a termekben, öregdiákok találkozója szépkorú (örökifjú) csínytevőkkel - szép sikert aratott Dunavecsei Református Kollégium Teleki-napja. A tehetség jegyében címmel rendezett eseménysorozatnak szombaton adott otthont a dunavecsei intézmény, képgalériánk a programsorozat emlékezetes pillanatait eleveníti föl!

08/10/2015

Tisztelettel hívjuk és szeretettel várjuk kollégáinkat, volt és jelenlegi tanítványainkat és intézményi partnereinket a Dunavecsei Református Kollégium közösségi eseményére szombaton!

17/09/2015

Rólunk írták!

DRK Bella István iskola: még lehet jelentkezni a szakképzésre!

Folyamatos beiskolázással várja két helyszínen, Dunaföldváron és Dunavecsén térségünkben az érettségivel rendelkező továbbtanulni vágyókat a DRK Bella István Általános Iskola és Szakképző Iskola. A speciális oktatási modell révén a diákok két év alatt vállalkozási- és bérügyintéző szakképzettséget szerezhetnek. Továbbtanulnál, de nem vettek föl? Még jelentkezhetsz! - http://www.castellum.do/2015/09/17/drk-bella-istvan-iskola-meg-lehet-jelentkezni-a-szakkepzesre

15/09/2015

Rólunk írták!

Mezőföld Gimnázium: még jelentkezhetsz – cél az érettségi!

Továbbra is folyamatosan várja az érettségizni vágyó felnőtteket a DRK Mezőföld Gimnázium és Szakközépiskola: az intézmény városunk térségében öt helyszínen, Adonyban, Dunaföldváron, Dunavecsén, Sárbogárdon és Rácalmáson van jelen speciális kínálattal – az érettségi akár két év alatt is elérhető, ráadásul idén már szakközépiskolai érettségit is választhatnak a diákok. Kattanj a tudnivalókért! - http://www.castellum.do/2015/09/15/mezofold-gimnazium-meg-jelentkezhetsz-cel-az-erettsegi

15/09/2015

Hét helyszínen várunk - cél az érettségi!

01/09/2015

Mezőföld Gimnázium: érettségiznél? Jelentkezz!

Folyamatosan várja az érettségizni vágyó felnőtteket a DRK Mezőföld Gimnázium és Szakközépiskola: az intézmény városunk térségében öt helyszínen, Adonyban, Dunaföldváron, Dunavecsén, Sárbogárdon és Rácalmáson jelentkezik speciális kínálattal – az érettségi akár két év alatt is elérhető, ráadásul idén már szakközépiskolai érettségit is választhatnak a diákok. Részletek a hajtás után! (X) - http://www.castellum.do/2015/09/01/mezofold-gimnazium-erettsegiznel-jelentkezz

30/08/2015

Rólunk írták!

DRK Mezőföld Gimnázium, Bella István iskola: tanárokat keresnek!

Több tanári állást is hirdetnek azonnali belépéssel a Dunavecsei Református Kollégium térségünkben működő intézményei: a Mezőföld Gimnázium és a Bella István Általános Iskola és Szakképző Iskola kínálta oktatási programhoz felkészült, ambiciózus kollégákat keres – exkluzív kínálat a hajtás után! (X) - http://www.castellum.do/2015/08/30/drk-mezofold-gimnazium-bella-istvan-iskola-tanarokat-keresnek

27/08/2015

Rólunk írták!

DRK Bella István iskola: szakképzésre fel – két helyszínen is!

Térségünkben két helyszínen, Dunaföldváron és Dunavecsén várja az érettségivel rendelkező továbbtanulni vágyókat a DRK Bella István Általános Iskola és Szakképző Iskola: a diákok két év alatt vállalkozási- és bérügyintéző szakképzettséget szerezhetnek az esti munkarend szerint szervezendő képzés során! Részletek a hajtás után – jelentkezz most! - http://www.castellum.do/2015/08/27/drk-bella-istvan-iskola-szakkepzesre-fel-ket-helyszinen-is

27/08/2015

Szakmaképzés két helyszínen a DRK Bella István iskola égisze alatt! Jelentkezz!

25/08/2015

Rólunk írták!

Mezőföld Gimnázium: öt helyszínen az érettségiért!

Városunk térségében öt helyszínen, Adonyban, Dunaföldváron, Dunavecsén, Sárbogárdon és Rácalmáson várja az érettségizni vágyókat a DRK Mezőföld Gimnázium és Szakközépiskola speciális kínálata. Az érettségi két év alatt elérhető – idén már szakközépiskolai érettségit is kínálnak! Tudnivalók a hajtás után! - http://www.castellum.do/2015/08/25/mezofold-gimnazium-ot-helyszinen-az-erettsegiert

25/08/2015

Öt helyszínen várjuk az érettségizni vágyókat! Tudnivalók a csatolt állományban: "Tanulj nálunk, velünk, legyél több általunk!" Szeretettel várunk mindenkit!

bv.gov.hu 22/07/2015

Büntetés-végrehajtás

Ünnep Baracskán - rólunk írták a BV hivatalos oldalán!

bv.gov.hu "Akárki, aki abbahagyja a tanulást, öreg - legyen bár 20 vagy 80 éves. Akárki, aki folyamatosan tanul, fiatal marad." - hangzott el Henry Ford idézete a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet baracskai objektumában tartott tanévzáró ünnepségen.

03/03/2015

Csiperke Óvoda: minden igényre, mindent igényesen

Az óvodai beiratkozás előtt szeretne segíteni a szülőknek a már ilyen korban is felelős döntés meghozatalában a Dunavecsei Református Kollégium Csiperke Óvodája. A térség egyetlen református szellemiségű óvodája nyitott intézményként várja az érdeklődőket – hogy pontosan milyen gazdag kínálattal, arról szól összeállításunk! - http://www.castellum.do/2015/03/03/csiperke-ovoda-minden-igenyre-mindent-igenyesen
#Dunaújváros #Castellum_DO #oktatás #DRK_Csiperke_Óvoda

27/01/2015

Mezőföld Gimnázium: érettségire fel!

Érettségi vizsgákra szóló felhívással fordult a térség diákjaihoz a DRK Mezőföld Gimnázium és Szakközépiskola: az intézmény adonyi székhelyén, valamint dunaföldvári és sárbogárdi telephelyein lesznek a vizsgák májusban és júniusban, jelentkezni február 25-ig lehet! További részletek a Castellum.do hasábjain! - http://www.castellum.do/2015/01/26/mezofold-gimnazium-erettsegire-fel

08/01/2015

ÉRETTSÉGIZŐK, FIGYELEM!
FELHÍVÁS

A DRK Mezőföld Gimnázium és Szakközépiskola
Érettségi Vizsgákat
szervez,
2015. május - június
időszakban, az adonyi székhelyén (Rákóczi u. 39.) és a dunaföldvári (Kossuth L. u. 4.), a sárbogárdi (Ady Endre u. 175.) telephelyein
Jelentkezési határidő:
2015. február 25.

JELENTKEZÉS
Nagy Lajos András
06-20-824-8451

Gurics Gabriella
06-30-201-7659

03/11/2014

A hét menete - betáblázva.

30/09/2014

Mezőföld Gimnázium: minden fronton

A tanévkezdés után nemcsak az oktatás terén pörgött föl a gépezet a DRK Mezőföld Gimnázium háza táján: összeállításunkban a képzési kínálat bővülése mellett térségi sakkversenyről, felolvasószínházról is olvashatnak – és egy állásajánlatot is közlünk! (x) - http://dunaujvaros.com/hirek/2014/09/mezofold_gimnazium_minden_fronton
#Dunaújváros #iskola #oktatás #Mezőföld_Gimnázium

29/09/2014

SZERETNÉL ISKOLÁNK TITKÁRA LENNI? Akkor jelentkezz! Keddig még megteheted, és októberben már kezdhetsz is. Oszd meg állásajánlatunkat, hogy még többen értesülhessenek az általunk felkínált lehetőségről!

28/09/2014

ÁLLÁSAJÁNLAT! A jelentkezési határidő vészesen közeleg, segítsetek egy megosztással potenciális iskolatitkárunknak.

22/09/2014

Íme, itt az e heti órarend.

19/09/2014

Timeline Photos

15/09/2014

Mostantól folyamatosan feltöltésre kerülnek órarendjeink oldalunkon.

21/08/2014

Timeline Photos

19/08/2014

DRK Mezőföld Gimnázium: tanulj velünk!

"Tanulj nálunk, velünk, legyél több általunk!" – ezzel a mottóval invitálja érettségit adó képzéseire a 16 évüket betöltött diákokat a DRK Mezőföld Gimnázium: összeállításunk nemcsak leendő növendékeiknek szól, de exkluzív tanári álláshirdetéseket is tartalmaz! (X) - http://dunaujvaros.com/hirek/2014/08/drk_mezofold_gimnazium_tanulj_velunk

15/08/2014

Timeline Photos

13/08/2014

Timeline Photos

08/08/2014

Timeline Photos

07/08/2014

Timeline Photos

Helyszín

Kategória

Cím


Rákóczi Utca 39.
Adony
2457
További Általános iskolák városi Adony tematikájú vállalkozások (összes megjelenítése)