Rekaliza.com

https://youtu.be/lUotdvUDsT8

Lélekjelenlét 05 - A komfortzóna kultuszán túl... Ebben az előadásban megmutatom, hogy mit is jelent a komfortzóna, hogy miként működünk mi, mint emberek, mi befolyásolja azt, amit a világból felfogunk. A vi...

A félelem vagy megbénít, vagy MEGTANÍT IGAZÁN ÉLNI! A félelemről azt tanítják, hogy az egyik legösztönösebb emberi érzés. Valóban így lenne? Szerintem a félelem ennél sokkal többet jelent. A félelem nem csupán egy érzelmi állapot, hanem sokkal inkább egy nagyon alacsony rezgésű tudatállapot, amely általam befolyásolhatatlan(nak hitt), beláthatatlan,, visszafordíthatatlan, kontrollálatlan eseményt vetít előre. Valamit, amit az elmém úgy kategorizál, hogy az biztosan "rossz" .Teszi ezt akkor is, ha ez a dolog számomra még teljesen ismeretlen (akár lehetne valami "jó kezdete is").
A félelem egy vélt vagy valós veszélyre adott válasz reakció, amely egy ideig a túlélést szolgálja. Amit tehetünk, hogy megvizsgáljuk a veszély valódiságát és ennek megfelelően vagy benne maradunk a helyzetben, vagy kilépünk belőle. A kilépés pedig nem a menekülést jelenti, hanem a félelmeinkkel való szembenézést és a tudatosságunk fejlesztését. Erre kiváló lehetőséget nyújt a Perszonokrácia. Ne halogasd a fejlődést, DÖNTS!
Félni vagy inkább ÉLNI szeretnél?

Derren Brown Elmejátékok, félelmek illúziója A félelem vagy megbénít, vagy MEGTANITÍT IGAZÁN ÉLNI! A félelemről azt tanítják, hogy az egyik legösztönösebb emberi érzés. Valóban így lenne? Szerintem a fé...

https://youtu.be/96trV-RSLxA
A Viva natura Tv és Jakab István vendége voltam, ebből született ez a videó, szíves figyelmedbe ajánlom.

Rékaliza VIVA NATURA TV JAKAB ISTVÁN vendége

Egy újabb riport Ghis-vel, figyelmedbe ajánlom.

Ghis - az Egészségügyi Maffia c. könyvről Riport Ghis-vel (Ghislaine Lanctôt), melyben a korábban megjelent az Egészségügyi Maffia c. best-seller könyvéről beszél, gondolatait tolmácsolja Ezvankarcsi.

Szeretettel ajánlom a figyelmetekbe ezt a videót, amelyet nagyon sok évvel ezelőtt készítették Ghis-vel, amikor Magyarországon járt.

Ghis DunaTV

Régi kulcsokkal nem nyílnak új ajtók! Óh, de jó ez a mondás, milyen igaz vagy én ezt már ismertem- szoktuk mondani és rohanunk tovább és teszünk mindent ugyanúgy, mint eddig. Aztán beletemetkezünk a munkába, a hétköznapok sivárságába, ránk csontosodnak a gondolataink, szokásaink, néha még a problémáink is. Egy problémát nem lehet megoldani a tudatosságnak azon a szintjén, amely magát a problémát megteremtette- hangzik a másik agyonidézett mondat (állítólag Einsteintől származik), talán még ezt is el tudjuk fogadni, de lényegi változást csak kevés esetben hoz. Hogy miért van ez így? Mert mi magunk nem változtunk, próbáljuk a külsőségekben elérni a változást, legyen szó egy frizura váltásról, új étrendről, munkahelyváltásról, válásról a probléma valós kiváltó okát és az azt fenntartó tényezőkről rendszerint nem veszünk tudomást, vagy halogatjuk az ezzel való foglalkozást. Olyan ez, mintha a régi kulcsokkal próbálnánk az új ajtókat kinyitni. Nem fog menni! Eddig sem jött össze!
Változtatni pedig SZÜKSÉGES! A változtatás természetesen lehet fizikai szintű, de ez csak egy állomás és nem a végcél, nem elégséges ezen a szinten leragadni, sőt. A változást ennél mélyebb szinten kellene eszközölnünk, azon, ahogy reagálunk, ahogyan esetenként érezzük magkat és végül de nem utolsó sorban, ahogy gondolkodunk, viselkedünk, ami alapján az életünket szervezzük...
Valójában itt, ezeken a mélyebb szinten kellene elkezdenünk a változásokat, mert ha nem így teszünk, akkor a pusztán csak fizikai síkon nyűglődünk a körülményekkel, ami nem más mint egó szemfényvesztése és boritékolt a csalódás, a kiégés és a kudarc.
A sok pici változtatás pedig elvezet bennünket valamihez, amit már nem változásnak hívunk, hanem MÉLY BELSŐ ÁTALAKULÁSNAK.
Ebben - és csakis ebben - folyamátban tudjuk megtapasztani azt a felszabadultságot, amelyet a terheink letétele jelent. Csak a mély belső átalakulásban tapasztaljuk meg tartósan azt a könnyedséget, amelyre mindannyian vágyunk, viszont ezt a korlátozó elménk a félel-vezérelt önbénító hiedelmei által megtanít bennüneket a felszabadultságot megtagadni magunktól. Az életünk nagy részét ezen korlátok között töltjük, pedig csak egy karnyújtásnyira volna az új ajtó … az ÚJRA nyíló ajtók viszont a régi kulcsokkal nem nyílnak.
Egészségesenk lenni nem csupán a szerveink jó működését jelenti, hanem ennél sokkal többet, magába foglalja (legalább is számomra) az érzelmi és értelmi, mentális JÓL-LÉTET, hogy tudom, hogy mindez nem csupán a testemről szól, hanem az egész lényemről: Test-Lélek -Szellem ősszefüggésben. Ez jelenti számomra a HATÁRTALAN EGÉSZSÉGET.

Mai szívmelengető: Tegnap este együtt vacsoráztunk egy családdal, nekik van egy „már majdnem nyolc” éves kisfiuk. A kisfiú lázas izgalommal mutatta be a szobáját, a szárnyas paripa figuráit, a kuckóját, ahonnan szerda esténként a szülei mellett a webkonfit hallgatja. Miután mindent megmutatott leültünk és aztán a kis herceget időző módon rajzolj nekem valamit kéréssel fordult hozzám. Emlékezni sem tudok arra, hogy mikor rajzoltam utoljára csak úgy kedvtelésből. Megegyeztünk, hogy egymásnak rajzolunk, tőle jött a megrendelés: rajzolj nekem egy várat, hegyeket, felhőt, hidat, ide utat, ott legyen egy domb meg folyó, ide meg egy áfonya-fát. Az okos felnőttek komolyságával mondtam neki, hogy az áfonya nem fán terem, mire ő csillogó szemeivel mélyen a szemembe nézett és azt mondta, hogy AZ NEM BAJ, a képzeletbeli fán teremhet áfonya. Igazad van mondtam és amíg telerajzoltam a képzeletbeli fát áfonyával arra gondoltam, hogy milyen igaza van ennek a „már majdnem 8 éves kisfiúnak”. Mi a nagyon-okos-felnőttek már elvesztettük azt a képességünket, hogy szabadjára engedjük a képzeletünket, hogy merjünk elképzelni egy áfonyafát…Hmm, vajon hányszor van olyan az életünkben, hogy egy adott helyzetben, amikor nehézségeink vannak, a bennünk élő nagyon-okos-felnőtt már el sem meri azt képzelni, hogy nyugodtak, kiegyensúlyozottak, békések, boldogok és egészségesek is lehetünk… pedig ez nem is igényel akkora fantáziát, mint az a bizonyos áfonyafa. Rajzoltunk tovább, ő is megkérdezte az elején, hogy ő mit rajzoljon nekem, amire én azt feleltem, hogy rá bízom, amit csak szeretne. Ő hamarabb elkészült, 180 fokos fordulattal megfordította a lapot és a hátuljára kisiskolás girbe-gurba betűkkel nekem dedikálta, ráírta, hogy Rékának 2024 csütörtök. A feliratnak nagyon örültem, mert arra emlékeztetett, hogy az egyetlen fontos dolog a JELEN PILLANAT. Még nagyobb élvezettel rajzoltam tovább. Elkészült a vár a tornyocskákkal, volt domb, folyó, híd, kapu, áfonyafa, hegy, a vár előtt legelt a herceg lova (a herceg a várban volt), az égen lomhán kullogott a bárányfelhő meg minden, amit csak kért, a lap betelt, késznek jelentette. Eljött az ideje annak, hogy átadjuk egymásnak a műveinket. Ünnepélyes mozdulattal bemutatta a nekem készült rajzot. Még szerencse, hogy ültem… A képen egy sportkocsi belseje van, középen a kormány (természetesen sportkormány), egy fekete kockában vannak a színes gombok, amivel a robotpilóta kapcsolható be. A sportkormány fogó része fekete, de benne középen van egy nagy sárga kör, amelybe egy bekapcsolást jelképező gombot rajzolt.
Ha valaha hallgattál már szerdán tőlem egy webkonfit, akkor tudod, hogy a perszonokrácia arról, szól, hogy add át az életed irányítását, kormányzását a benned élő Léleknek. Ghis autós hasonlata köszönt vissza a rajzról, ráadásul még színek is beszédesek… Teljesen meghatódtam attól, hogy a lényeget megértette ez a „már majdnem nyolc” éves kisfiú is... (!!!) Milyen nagyszerű! Mi, a nagyon-okos-felnőttek mindent túlbonyolítunk, túlgondolunk, rajzolnánk bele márkajelzést, műszerfalat, kilométer számlálót, szélvédőt, GPS-t, meg ki tudja még mit… Ezzel szemben a „már majdnem nyolc” éves kisfiú tisztán hagyta a lapot… keretek, korlátok, figyelmet megzavaró dolgok nélkül, csak a lényeget rajzolta le, azt, ami igazán fontos. A kép bal sarkában ott van még valami nagyon fontos: A KULCS! A perszonokráciában is fontos szerepe van az aranykulcsnak, hogy emlékezzünk, hogy kik vagyunk mi valójában. Lélekemelő volt számomra azt felfedezni, hogy ezt még egy „már majdnem nyolc” éves kisfiú is megérti. Bezzeg mi nagyon-okos-felnőttek… De az is feltűnt, hogy ezen a képen nem egy hanem két kulcs is van, mindkettő fekete színű…
Úton hozzájuk az autóban arról beszéltem Karesznek, hogy: „régi kulcsokkal nem nyílnak új ajtók” és az október végi képzésem, műhelyem egyik előadásának a vezérgondolata ez lesz. Ugyanis tegnap (csötörtökön) találtam egy képet a számítógépemen, amelyen egy kopott régi ajtó és nagyon rozsdás fekete kulcs van, ez adta a felismerést… De erről csak Karesznek beszéltem addig… ez a „már majdnem nyolc” éves kisfiú meg spontán lerajzolja nekem. De nem középre (ahol a fontos dolgok vannak), hanem a bal felső sarokba a „robotpilóta szintjére” rajzolta a nagy rozsdás fekete kulcsokat. Hosszan néztem az ajándék rajzot, ami ámulatba ejtett… Honnan tudta?
Elköszönés előtt még „játszásdiból” adott nekem egy titkos kódot (ez most már nem marad titokban) ami így néz ki: háromszög, kör, asztal lába, madár, kocka. Többször elismételtette velem, hogy ezt mindenképp megjegyezzem.
Hogy ez a gyermeki játék, ez a titkos kód mit üzent nekem? Mi nagyon-okos-felnőttek az elválasztottságban, a pokolban élünk (háromszög), pedig mellette ugyanúgy ott van a lehetőség, hogy megteremtsük az Egységet (kör – ami a perszonokrácia egyik jelképe én is használom a perszó kiscsoportban) de ragaszkodunk a túlélési stratégiáinkhoz, a birtokláshoz (asztal lába) miközben mindvégig a szabadságról álmodunk (madár) csak a kocka gondolkodásunk miatt el sem tudjuk képzelni, pont úgy, mint az áfonyafát.
Persze mondhatod, hogy ezt én „belelátom”, lehet. Viszont egyet értek Einstein szavaival: „Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, hogy nincsenek csodák. Vagy pedig abban, hogy a világon minden egy csoda.” Én az utóbbiban hiszek és Te?
Hálásan köszönöm a tanítást a „már majdnem nyolc” éves kisfiúnak, persze a finom vacsorát is és köszönöm Neked, hogy végig olvastad.
Idesszai öleléssel: Rékaliza
2024. péntek

Szeretném megköszönni Mindenkinek a sok levelet, érdeklődést, üzenetet, amit ma kaptam Tőletek. Többen kifejeztétek az örömötöket, hogy mennyire örültök annak, hogy újra működik a facebook oldalam, ennek én is nagyon örülök. Azt is sokan kérdeztétek, hogy milyen volt Kanada? Hálás köszönet érte! Megpróbálom röviden összefoglalni, Veletek is megosztani a tapasztalataimat.
Az utam könnyű volt, össze sem lehet hasonlítani a korábbi kalandos útjaimmal. Amikor felültem a repülőre újra meghoztam azt a Döntést, hogy átadom a Lelkemnek az irányítást, BÁRMIT is hozzon, adjon az út, az ottlét, nyitott elmével, nyugodt szívvel elvárások és feltételek nélkül elfogadom. Hálás köszönet érte!
Nagyon sokat tanultam, tapasztaltam és hálás vagyok azért, hogy mindezt megélhettem. Minden szünetben jegyzeteltem és esténként is összeírtam a napi tanulságokat. Megható és felemelő pillanatok váltakoztak. Egyik reggel a teraszon ültem, éppen befejeztem a reggeli kapcsolódást, amikor kinyitottam a szemem és megláttam egy kolibrit. Hálás köszönet érte!
Meghatóan szép és meghitt pillanat volt, már régóta vágytam arra, hogy „személyesen találkozni tudjunk”. Annyira örültem a kismadárnak, hogy az én szívem is repesett. Hálás köszönet érte!
Másnap kora reggel újra találkoztunk, akkor is kint ültem a teraszon és kis barátom leszállt az asztalra és megpihent mellettem. Lélegzetvisszafojtva figyeltem, csodáltam ezt a pici, törékeny lényt, mozdulni sem mertem, nehogy megzavarjam a pihenését. Csodálatos és meghitt pillanat volt ez, meghatott, hogy nem fél tőlem, hogy mert ilyen közel jönni hozzám kb. 20 cm-re a kezemtől szállt le… Hálás köszönet érte!
A tanulós napok nagyon intenzívek voltak, túlzás nélkül minden nap „történt valami”, végtelenül hálás szívvel gondolok azokra a napokra, amelyet Ghis-vel tölthettem az otthonában. Hálás köszönet érte!
Útravalóként elhoztam az általa eddig használt szemléltető eszközt, amelyet ezután én használok majd a műhelymunkák során. Hálás köszönet érte! Drágakincsnek, spirituális hagyatéknak tekintem ezt a szemléltető eszközt. A hazafelé vezető úton minden reptéren minden beszálláskor „kikönyörögtem”, hogy személyes kézipoggyászként felvihessem magammal az utastérbe. Képzelheted, hogy mindenütt morogtak, fejet csóváltak, tesztelgették, átvilágították, de végül mindenütt megengedték, hogy felvigyem magammal és sérülésmentesen haza tudtam hozni. Hálás köszönet érte!
Az utolsó napot Montreálban kirándulással töltöttem, amolyan felfedezőútra indultam. Újabb felismerésem az volt, hogy nagyon szeretek egyedül bóklászni, megismerni egy idegen várost. Volt, hogy elvegyültem, volt, hogy csak külső megfigyelőként, de végig JELEN VOLTAM.
Izgalmas és különleges élmény volt látni az embereket, ahogy a hétköznapi életüket élik. A kulturális különbségek ilyenkor tűnnek fel, személyes és szubjektív benyomásom az, hogy el sem tudjuk képzelni milyen szerencsések vagyunk, hogy mi Európában élünk. Hálás köszönet érte!
Metróval kimentem a Szent Helén szigetre is (ez Montreál „Margit-szigete”), körülnéztem a Jean-Drapeau parkban is, bár nem volt elég időm teljesen bejárni. Ezt felismerve úgy döntöttem, hogy hagyok legközelebbre is „felfedezni valót” és inkább leülök egy padra és kapcsolódok a lelkemhez.
Hazafelé jövet a repülőn még „szolgálatban” is voltam, de nagyon hálás vagyok érte és örülök, hogy éppen ott voltam és tudtam segíteni egy pánikban levő útitársnak megnyugodni. Bécsen keresztül jöttem, onnan fentről csak egy nagy pocsolyát lehetett belőle látni, de szerencsére a csatlakozást nem akadályozta. Hazajöttem! Karesz virággal várt a reptéren, nagyon örültünk egymásnak.
Az a hét nagyon eseménydúsra sikerült, vasárnaptól péntekig minden nap más helyen, néha más kontinensen ébredtem fel, bevallom fárasztó is volt, de a Küküllőkeményfalvi alapszint engem is feltöltött. Hálás köszönet érte! Aztán jött a budapesti alapszint, a megújult Lurdy-ba és most próbálok kikecmeregni az email-cunamiból. Hálás köszönet érte, megtisztelő, hogy ennyien szerettek és érdeklődtök felőlem!
Idesszai öleléssel: Rékaliza