Bence Sziklay

Nem tudod megteremteni azt az életet, amire vágysz, ha minden energiádat annak az életnek a javítására fordítod, amit már nem akarsz:

- Edzenem kell, mert nem akarok elhízni.
- Többet kell dolgoznom, mert nem akarok szegény lenni.

Ez működik egy darabig, mivel a félelem képes elindítani egy folyamatot, de ritkán képes messzire vinni. A valódi váltás ott kezdődik, amikor már nem csak azt tudod, hogy mitől akarsz megszabadulni…hanem azt is, hogy mivé akarsz válni.

És most jön a kellemetlen kérdés barátom:

Te jelenleg valami felé tartasz…vagy csak valami elől menekülsz?

Szerinted is jó lenne gyakrabban hallani ezeket modern társadalmunkban?

- Hibáztam.
- Bocsáss meg.
- Legközelebb odafigyelek rá.
- Szeretlek.
- Hálás vagyok.
- Köszönöm.

Dobj egy 1-est a komment szekcióba, ha igen!

Az iskola önmagában nem nevel sikeres gyereket

Sokan azt gondolják, hogy ha egy gyerek jó iskolába jár, akkor szinte automatikusan minden rendben lesz. Jó jegyeket szerez, felveszik egy jó egyetemre, később pedig sikeres felnőtté válik. Azonban, fontos különbség, hogy az iskolázottság és a valódi nevelés nem ugyanaz.

Egy gyerek rengeteg információt megtanulhat, mégsem biztos, hogy kíváncsi lesz a világra. Lehet kiváló tanuló, miközben fél hibázni. Lehet kitűnő bizonyítványa, mégis bizonytalan abban, hogyan hozzon önálló döntéseket vagy hogyan birkózzon meg a kudarcokkal.

A valódi nevelés jóval többről szól, mint a tananyag elsajátításáról. Arról szól, hogy a gyerek megtanuljon gondolkodni, kérdéseket feltenni, felelősséget vállalni, és fokozatosan kialakítsa azt a belső tartást, amely egész életében elkíséri.

Éppen ezért a szülők szerepe nem ér véget az iskola kapujánál. Az otthon töltött idő, a közös beszélgetések, az olvasás, a kíváncsiság bátorítása vagy akár az is, hogy a gyerek látja a felnőtteket tanulni és fejlődni, az legalább akkora hatással lehet rá, mint maga az oktatás.

Különösen hangsúlyos az elvárások szerepe. Nem a túlzott nyomásé, hanem azé a hité, hogy a gyerek képes fejlődni. A gyerekek ugyanis gyakran nem ahhoz nőnek fel, amit mondunk nekik, hanem ahhoz, amit következetesen elvárunk tőlük. Ha azt érzik, hogy bízunk bennük, akkor sokkal nagyobb valószínűséggel kezdenek ők is hinni saját magukban.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenáron meg kell óvni őket a nehézségektől. Sőt, a kudarcok, a csalódások és a kihívások fontos részei a fejlődésnek. Nem azért, mert kellemesek, hanem mert megtanítják a gyereket alkalmazkodni, kitartani és újra próbálkozni.

A cél nem egy tökéletes gyerek felnevelése. Sokkal inkább egy olyan fiatalé, aki kíváncsi, felelősséget vállal a döntéseiért, képes tanulni a hibáiból, és nem veszíti el a tanulás iránti örömét akkor sem, amikor már régen kikerült az iskolából.

Végül ugyanis nem az lesz a legnagyobb előnye az életben, hogy mennyi adatot tud felidézni. Hanem az, hogy képes-e folyamatosan tanulni, alkalmazkodni és nyitottnak
maradni egy állandóan változó világban.

Most gondolj egy gyerekre a környezetedben, lehet a sajátod, egy unokaöcséd, keresztgyereked vagy akár egy tanítványod. Ha ma csak egy dolgot tehetnél azért, hogy ne csak jó tanuló, hanem kíváncsi, önállóan gondolkodó ember legyen, mi lenne az? Lehet, hogy éppen ez az apró lépés marad meg benne évekkel később is.



Tanulj elit technikákat itt: https://profilozo.hu/

Nem az a kérdés, hogy mi történik veled, hanem az, hogy mekkora hatalmat adsz neki

Elég egy kritikus megjegyzés, egy elutasított ajánlat vagy egy bántó komment, és máris úgy érezzük, elromlott a napunk. Mintha mások szavai, viselkedése vagy döntései közvetlenül irányítanák a hangulatunkat. Egy kényelmetlen, mégis felszabadító felismerés az, hogy nem mindig tudjuk befolyásolni, hogy mi történik körülöttünk, ugyanakkor sokkal nagyobb ráhatásunk van arra, hogy hogyan viszonyulunk hozzá, mint azt gondolnánk.

Ez persze nem azt jelenti, hogy érzéketlenné kell válnunk. Nem arról szól, hogy többé semmi ne érintsen meg. Inkább arról, hogy megtanuljuk megkülönböztetni azt, ami valóban rólunk szól, attól, ami egyszerűen csak mások reakciója, véleménye vagy pillanatnyi állapota.

Sokszor ugyanis automatikusan személyes sértésként értelmezünk olyan helyzeteket, amelyeknek valójában semmi közük hozzánk. Valaki türelmetlen velünk, és máris azt hisszük, hogy rosszul csináltunk valamit. Nem kapunk választ egy üzenetre, és rögtön elkezdünk történeteket gyártani arról, hogy mit gondolhat rólunk a másik.

Az elménk nehezen viseli a bizonytalanságot. Ha hiányoznak az információk, akkor gyorsan kitölti az üres helyeket, és sajnos gyakran a legrosszabb forgatókönyvvel.
Éppen ezért érdemes időnként megállni, mielőtt automatikusan reagálunk. Tényleg azt jelenti ez a helyzet, aminek elsőre érzem? Biztos, hogy rólam szól? Vagy csak én adtam neki olyan jelentést, amely felesleges terhet rak rám?

Ez a néhány másodperces szünet meglepően sokat számít. Lehetőséget ad arra, hogy ne a pillanatnyi érzelmeink vezessenek, hanem tudatosabban válasszunk reakciót.

Nemcsak mások szavai hatnak ránk, hanem a saját belső párbeszédünk is. Gyakran nem egy külső esemény okozza a legnagyobb szenvedést, hanem az, ahogyan órákon vagy akár napokon keresztül újra és újra lejátsszuk magunkban. Egyetlen kritikus mondatból egész történetet építünk, amelyben megkérdőjelezzük a saját értékünket vagy képességeinket.

Pedig a gondolataink nem mindig tükrözik a valóságot. Sokszor csak a félelmeink szólalnak meg bennük.

Talán ezért olyan felszabadító felismerni, hogy nem kell minden gondolatunknak, minden érzésünknek vagy minden külső véleménynek ugyanakkora jelentőséget tulajdonítanunk. Attól, hogy valami hangosan jelenik meg a fejünkben, még nem válik igazsággá.

Ne higgyük azt, hogy többé semmi sem fog kibillenteni. Ez valószínűleg senkinek sem sikerülne. Inkább arra bátorítsuk magunkat, hogy fokozatosan visszavegyük az irányítást attól, aminek eddig túl nagy hatalmat adtunk.

Nem mások viselkedése határozza meg, hogy milyen életet élünk, hanem az, hogy mennyire engedjük, hogy minden külső inger beleszóljon a belső világunkba.
Mert amikor már nem reagálunk automatikusan minden kritikára, elutasításra vagy véleményre, akkor nem közömbösebbé válunk, hanem szabadabbá.

És most egy pillanatra állj meg. Gondolj vissza az elmúlt néhány napra. Volt olyan helyzet, amely még mindig foglalkoztat? Tedd fel magadnak a kérdést, hogy valóban az történt, ami bánt, vagy inkább az a jelentés, amit én adtam neki? Néha ez az egyetlen kérdés elég ahhoz, hogy visszavedd az irányítást a saját belső világod felett.



Tanulj elit technikákat itt: https://profilozo.hu/