07/06/2026
A mai évzáró alkalmunk nagyon hangulatosra sikerült. A résztvevő gyerekek most nem tanórák keretében töltötték az időt, hanem a 3 csoport együtt végzett különféle alkotó és egyéb szellemi és mozgásos tevékenységeket a vakációra való készülés jegyében.
A szülők eközben konstruktív eszmecserén folytattak az egyesület jövőbeni stratégiáról.
Köszönjük a részvételt az év során a gyerekeknek és a szülőknek!
27/05/2026
Vasárnap a Magyar JátékVár foglalkozássorozat keretében vendégünk volt Vakulya Norbert.
Norbert a Makákók! című trilógiáját hozta bemutatni az iskolás korú gyerekeknek. Beszélgettünk kicsit arról, hogy ő hogyan működik íróként, szó esett az aktuális olvasmányokról is, és természetesen megismerkedtünk a kalandos regény történetével, szereplőivel.
Norbert a felnőtteknek is készült, a Vihar Erdélyben , és a Trianon című, I. világháború alatt és után játszódó történelmi regényéveivel, amelyek egyik főszereplője a kalandos életű Nopcsa Ferenc báró. A beszélgetés során szóba kerültek Norbert sci-fi novellái is.
Köszönjük a látogatást, reméljük, mielőbb tudunk egy hasonló programra sort keríteni!
02/05/2026
Legutóbbi foglalkozásunk képeivel szeretnénk nagyon boldog anyák napját, kellemes családdal töltött időt kívánni minden körünkben található érintettnek!
23/04/2026
Várunk szeretettel minden korábban beiratkozottat és új érdeklődőt is vasárnap Magyar JatekVár foglalkozassorozat következő alkalmán vasárnap 11-kor a szokott helyen (Logiscool marbellai oktatotermei, Marbella, Elviria)!
A csoportok (óvodások, 1-3. osztaly és 4-6. osztály) anyák napjára készülnek, mindenki az életkorának megfelelően (a legnagyobbak József Attila és Petőfi művein keresztül is - anyaábrázolások a magyar irodalomban), valamint alkotnak, amivel a jövő héten meg tudják ajándékozni anyukájukat.
Kérünk Benneteket, részvételeket jelezzétek, hogy fel tudjunk készülni az alkalomra!
15/03/2026
Jó volt Veletek ünnepelni!
12/03/2026
Nagy szeretettel várunk mindenkit március 15-én, vadarnap 11 órakor a Logiscool Marbella (Elvira) oktatótermeiben a magyar nyelvű foglalkozások sorozatának következő alkalmán.
Mindhárom csoport – március 15-e alkalmából – az 1848-as forradalommal és szabadságharccal foglalkozik majd, a korosztályuknak megfelelő megközelítésben.
Kb. 11:45-kor a csoportok a foglalkozásvezetők kíséretében és vezetésével az udvaron egy rovid megemlékező műsort tartanak, melyre szeretettel invitálunk minden kedves érdeklődőt!
Ezután a középső és a nagyok csoportja a „Pilvax kávézóban” folytatja a tevékenységét.
Várunk minden kedves ünnepelni vágyót, illetve új érdeklődőknek kiváló alkalom lesz ez ahhoz, hogy kipróbálják a Magyar JatekVar foglalkozását!
12/03/2026
A MagyarJatekVar foglalkozássorozat legutobbi alkalmán a legkisebbek a tavasz témáját dolgoztak fel.
A tavaszról való beszélgetést több élményalapú tevékenységgel is színesítettük: megvizsgáltuk a fák rügyeit, virágokat szagolgattunk, elénekeltük a „Tavaszi szél vizet áraszt” című dalt, elhangzott egy tavaszi mese is.
A foglalkozást egy kreatív alkotással zártuk: festményt készítettünk egy gyönyörű tavaszi napról, ahol a fák már rügyeznek.
A nagyobbak csoportjaiban a Honfoglalás témáját dolgoztuk fel.
A középső csoportban a betűzgetês után népi hangszerek hangja szűrődött ki a teremből és itt is többször elhangzott a "Tavaszi szél vizet áraszt" című dal. :) Végül zúgattyút készítettünk.
A legnagyobbakkal a Csodaszarvasról szóló mondát dolgoztuk fel, ennek kapcsán beszéltünk arról, hogy ki hogyan képzeli el a Honfoglalás kori életet, főként a gyerekek életét. Végül bőrhatású karkötőt készítettünk papírból.
27/02/2026
Szeretettel várjuk a gyerekeket a következő vasárnapi foglalkozásunkra, ahol mindhárom csoportban a következő témát dolgozzuk fel:
"Száll a madár ágrul ágra,
Száll az ének szájrul szájra..."
Mese, monda, eredet.
Időpont: március 1., vasárnap, 11:00
Helyszín: Logiscool oktatótermei, Avenida de los Cumbres,Marbella, Elviria
A foglalkozások során:
A tematikának megfelelő tavaszt hozó mesékkel várjuk a tavaszt a picikkel.
A nagyobbakkal megbeszéljük, hogy hogyan éltek a gyerekek a honfoglalás idején.
A kézműves alkotás pedig egy honfoglaláskori bőrhatású karkötő lesz.
Szeretettel várunk minden kedves régi és új résztvevőt egy mesés időutazásra a Honfoglalás korába! 🐎🏹
26/01/2026
Nagyon örülünk neki, hogy ilyen sokan eljöttek a január 18-i évindító foglalkozásunkra!
Öröm volt látni a gyerekek lelkesedését és aktív részvételét az év első közös alkalmán 😊
A legkisebbektől a nagyobbakig sok beszélgetés, mozgásos és kreatív feladat segítette, hogy a gyerekek élményekkel gazdagodva, jókedvűen kapcsolódjanak egymáshoz és a magyar kultúrához a magyar kultúra napja apropóján.
Várjuk a gyerekeket a következő alkalommal is, szeretettel és sok-sok játékkal készülünk továbbra is! 😊
23/12/2025
A Magyar JátékVár foglalkozássorozat 2026. első félévének időpontjával kívánunk nagyon kellemes ünnepeket minden résztvevőnknek, szimpatizánsunknak, követőnknek.
Várunk szeretettel mindenkit 2026-ban is az alábbi alkalmakon a Logiscool Costa del Sol oktatótermeiben, (Marbella, Av. De los Cumbres 38.)
Január 18.
Február 1.
Februar 14-15. Farsangi mulatság, nyílt program külön helyszínen
Március 1.
Március 15.
Március 28-29. Húsvéti családi program, nyílt program külön helyszínen
Április 12.
Április 26.
Május 10.
Május 24.
Június 7.
Szervezők