09/02/2026
Pár éve vitám volt egy edzővel. Azt mondta: a klienst függővé kell tenni.
Szombaton zártam egy bevezető sorozatot az astanga jógába. Nem az volt a célom, hogy mindent tudjanak, hanem hogy a végére legyen valamiféle kapaszkodójuk. Hogy elkezdjenek önállóan is gyakorolni.
Már az első alkalmon láttam: sokan bizonytalanok. Elég jó leszek? Nem tudom, mit kell csinálni. Mert valami újat elkezdeni kockázat és kitettség. Annak az érzésnek a vállalása is, hogy nem leszek jó egyből és az is lehet, hosszabb távon nem nekem való, de ennek ellenére csinálom.
Az utolsó alkalmon magabiztosabb mozgást láttam.
Őszinte záróbeszélgetést.
És páran otthon is elkezdtek gyakorolni.
Van, akinek több szüksége van struktúrára, külső tekintélyre, kapaszkodóra. Kezdetben mindenképp. Jó, ha van egy hely/személy, ahonnan irányt, támogatást és keretet kapsz. Mert nem kell mindent egyedül kitalálj és megoldj. Valahova tartozni nem feltétlenül függőség.
De mi van, ha éppen nincs hozzáférésed ezekhez? Van-e ilyenkor bármi, amihez vissza tudsz nyúlni? Egy mozdulat, egy rutin, egy érzés, hogy tudd, mit kezdj a testeddel.
A mozgásod, a tested, az egészséged nem kell egy személyhez/ csoporthoz/ eszközhöz kötődjön. Gyakorolhatsz önállóan is. De az önállóság sem felszabadító mindig.
Nem kell vagy-vagyban gondolkodnod. Nem kell idealizálni sem a csoportos, sem az önálló gyakorlást. Mindkettőnek megvan a helye, és az, ami éppen elérhető számodra, már értékes.
Órákon törekszem létrehozni azt a megtartó teret, ahol végigvezetlek egy folyamaton, de azt is megélheted, hogy ha kell, akkor egyedül is képes vagy rá.