17/08/2026
❓LEGFRISEBB HÍRLEVELEM - FELIRATKOZÁS LINK AZ ELSŐ HOZZÁSZÓLÁSBAN.
Olyan időket élünk, amikor nem bírom ki, hogy ne foglalkozzak azzal, amit a világban látok, hiszen a globális ökológiai katasztrófa árnyékában élünk. Sőt, benne élünk, már nem az árnyékában, hanem a mindennapi húsbavágó valóságában. Nem tudom megtenni, hogy a példátlan mértékű aszály, a Duna és más természetes vizek példa nélküli felmelegedése és alacsony vízállása, a tömeges halpusztulások, erdő- és bozóttüzek, napvilágra kerülő folyószennyezések, felperzselt földek, tönkrement termés, elszáradó fák előtt behunyjam a szemem. El kell mondanom, nem jól alszom. Hiszen láttuk mindezt közeledni. 2001-ben kezdtem el a pécsi Zöld-Híd Alapítványnál dolgozni, mi már akkor láttuk: sürgősen változtatni kell. Akkor még a nevelés, a következő generációk formálása volt a célunk. Ma már a közvetlenül most felnövekvő generáció életben maradása. Értetlenül állok azelőtt, hogy felelős politikusok az emberiség történelmének eddigi legteljesebb és legjelentősebb ökológiai kihívását "energiakrízis" címke alatt értelmezik.
Olvasom a friss sajtót. Budapest főépítésze azt mondja, az ökológiai katasztrófa megállíthatatlan, és már a gyerekeinket gyilkoljuk. A Guardianben olvasom, a vízkrízis itt van, ideért, és egy cikkben összekapcsolja a világban egymástól távol fellépő vízhiánnyal kapcsolatos krízishelyzeteket. George Monbiot arról ír, minden okunk megvan a kétségbeesésre - de minden okunk megvan arra is, hogy reménykedjünk. A jelenlegi nyár anomáliáit a legdurvább előrejelzések is csak 2035-re prognosztizálták. Azonban senki sem tudja, mit hoz a jövő. Több történelmi előzményünk van arra, hogy sziklaszilárdnak látszó, megcsontosodott diszfunkcionális társadalmi rendszerek hogyan omlottak össze egy szempillantás alatt. Szerinte lényeges kérdés: előbb omlik-e össze a társadalmi berendezkedés és leszünk képesek váltani, mint ahogyan az ökológiai összeomlás megtörténik?
Hogy mi a probléma ezzel a társadalommal, amely létrehozta jelen korunk ökológiai válságát?
Emberközpontú, lineáris rendszerekben gondolkodik, időképe szűk, az élő rendszereket és azok önszabályozó voltát figyelmen kívül hagyja, többszörösen traumatizált élményanyagokat visz tovább, hatalmas a rendszer tehetetlensége, és abban a hamis illúzióban élünk, hogy a növekedés fontosabb, mint a boldogság, a mennyiség fontosabb mint a minőség, a tevés fontosabb mint a levés, a profit pedig - mondjuk ki - fontosabb, mint az ÉLET.
A múlt héten egy kis csoporttal dolgoztam, egy csodálatos gyakorlatot csináltunk Joanna Macy eszköztárából, melynek címe Minden Lények Tanácsa. A lények, akik összegyűlnek hogy tanácskozzanak, valójában nem-emberi maszkot öltött emberek. Az élővilág képviselői változatos fajokat képviselve gyűlnek össze, hogy megosszák egymással, ők hogyan szenvednek az ökológiai krízisben. Mindennek az oka egyetlen faj, az ember - aki a gyakorlat végén csodálatos ajándékokat, erőt adó képességeket kap ezektől a lényektől. A gyakorlat után a résztvevők visszajelzése majdnem egyöntetű volt: ezt így túl negatív megélni, az ökobűntudat ilyen intenzív formában elviselhetetlen. Igen, valóban elviselhetetlen érezni, hogy ahhoz a fajhoz tartozunk, amely a Föld történetéhez képest elhanyagolhatóan nyúlfarknyi idő alatt átalakította a bolygó ökoszisztémáját, és a kontinens nagy részét pár évtized alatt lakhatatlanná teheti. És valóban nem az a tizenpár ember tehet minderről, akikkel ott ültünk. Azonban, ha nem értjük ezt meg, ha nem látunk rá a szerepünkre, ha nem csap bele az arcunkba a felelősségünk - akkor a lehetőséget sem láthatjuk meg, amellyel csak mi rendelkezünk.
Hiszem, hogy ezek a történelmi idők nemcsak történelmi nehézségeket és felelősséget rejtenek, hanem történelmi lehetőséget is arra, hogy felismerjük valódi helyünket és szerepünket bolygónk fajai között. Mi vagyunk azok, akikre vártunk!
Sok-sok cselekvésközpontú mozgalmat látok alakulni. Augusztus első és második hétvégéjén a csoportjaimban és az említett esti gyakorlatban is láttam, éreztem, tapasztaltam, hogy az emberek akikkel körökben ültem és együtt voltam, milyen mélyen törődnek a Föld egészével. Ezeket az érzéseket elhordozni nem könnyű. Bármilyen családi, párkapcsolati, személyes nehézségből kicsit "ki lehet sétálni", meg lehet pihenni, menedéket lehet venni egy pillanatra, erőt gyűjteni vagy más nézőpontból, madártávlatból látni kríziseinket. Abból azonban, ahogyan ez a nyár pusztít, nehéz lélegzetnyi szünetet venni. Nincs hová "ki"menni. Mégis, elképesztően fontos egyszerre jelen lenni és hordozni, nyitva maradni azelőtt, amit érzékelünk - és megtartani magunkat, táplálkozni a pozitív gondolatokból, a természettel való kapcsolódásból, a hála érzéséből, a közösségből, egymásból. Nyújtózz el a csillagos ég alatt - az még majdnem olyan, mint "azelőtt". A Tejutat, galaxisunk spirálkarjainak égi tükörképét megfigyelni vigasztaló: legalább valamilyen perspektívából mindaz, ami jelenleg bolygónkon történik, elenyésző és természetes.
Ha tudsz, találkozz olyanokkal, akik ugyanúgy, mint te: törődnek.
Én a nyáron még a Gyüttment Találkozón és az Iskolakertekért Alapítvány éves találkozóján leszek jelen a Cselekvő Remény műhellyel, ősszel a Medicine Walk-ra Pásztor Krisztával (időpont hamarosan) is hozhatod majd ezt a témát, ha éppen ez foglalkoztat leginkább. És végül, valamilyen formában találkozunk az október 3-i Világeleje Ünnepen is, amely szintén a cselekvő remény ünnepe.
