27/04/2026
Egyre többször látom, hogy emberek csalódottan beszélnek a coachingról.
És őszintén?
Bizonyos történeteket olvasva ezt meg is értem, mert a coaching egy rendkívül érzékeny műfaj.
Nem játék.
Nem gyors lelki fájdalomcsillapítás.
Nem instant megkönnyebbülés.
Nem néhány jól hangzó mondat gyors egymásutánja.
Nem gyors önbizalom-injekció.
Nem egy óra megnyugtatás.
És nem attól változik meg egy élet, hogy valaki egyszer jól érzi magát egy beszélgetés után.
És nem arról szól, hogy valaki „megmondja” majd, hogyan kellene élned az életedet.
A valódi coaching számomra nem tanácsosztás.
Nem is irányítás.
És nem egy olyan folyamat, ahol a coach saját válaszait vagy világnézetét húzza rá a klienseire.
Hanem egy közös munka.
Egy olyan tér, ahol az ember fokozatosan közelebb kerülhet saját működéséhez, saját mintáihoz, saját vakfoltjaihoz - és sokszor azokhoz a részeihez is, amelyekkel addig talán egész életében próbált nem szembenézni.
És ez nem mindig kellemes dolog.
Mert nem könnyű ránézni arra, hogyan veszítjük el újra és újra saját magunkat kapcsolatainkban.
Nem könnyű felismerni az ismétlődő játszmáinkat.
Nem könnyű szembenézni a ki nem mondott mondatokkal, a lenyelt indulatokkal, a határtalansággal vagy éppen azzal, hogy mennyi ideje működünk ugyanazokból a sérült mintákból.
Éppen ezért gondolom azt, hogy a coaching önmagában eszközökkel nem tanulható meg igazán.
Mert lehet technikákat tanulni.
Lehet kérdéseket tanulni.
Lehet modelleket és módszereket tanulni.
De ha egy segítő nem dolgozik saját magán, saját önismeretén, saját vakfoltjain és saját működésén, akkor nagyon könnyen elkezdheti - akár észrevétlenül is - a saját sérüléseit, kontrollját vagy megoldásait rávetíteni a kliensre.
És ebből valóban lehet sérülés.
Talán ezért is érzem egyre fontosabbnak kimondani:
a coaching nem „cukiság”.
Nem instant életjavítás.
És nem gyors megoldások világa, hanem sokszor mély, lassú, hullámzó és nagyon őszinte munka.
Mindkét fél részéről.
És talán kliensként is érdemesebb nem a hangzatos címkéket keresni, hanem az embert a módszer mögött.
Azt, hogy mennyire tud jelen lenni.
Mennyire tud kapcsolódni.
Mennyire tiszta a saját működésében.
És igen, azt is, mennyire meri ő maga is folyamatosan megdolgozni saját magát.
