Tarjániné Nagy Nikoletta • sport-kamasz coach

https://www.instagram.com/reel/DXZtN10DUvR/?igsh=MWhjaWdlN2dhMmFwNg==

"Hogy vagy?"

A "Hogy vagy?" és a VALÓDI "Hogy vagy?" különbsége ❓️„Hogy vagy?” – talán a leggyakrabban elhangzó kérdés, ami mégis a legritkábban kap valódi választ. Sokszor udvariasságból kérdezzük, mert így illik és azt válaszoljuk, hogy „jól”, mert így egyszerűbb és mert ez a szokás. Közben belül lehet, hogy nagyon nincsen semmi sem rendben. ⚠️A legtöbb ember nem azért nem mond igazat, erre a kérdésre, mert hazudni akar, hanem mert nincs tere, nincs embere, akinek tényleg, őszintén elmondhatná, mi zajlik benne. Nem érzi, hogy őszinte, valódi megértés vezérelt a kérdés. Ez különösen igaz a kamaszokra. Ők azok, akik kívül akár erősek, viccesek, harsányak, belül viszont sokszor tele vannak kérdésekkel, bizonytalansággal, hullámzó érzelmekkel. 🚸Én velük dolgozom nap mint nap, és újra meg újra látom: a kamaszkor 🚫 nem „hiszti” 🚫 nem „drámázás” HANEM egy érzékeny, átmeneti időszak, egy érzelmi hullámvasúton. Adódhatnak helyzetek amikor az érzelmek felnagyítva jelennek meg - ez nem egyenlő azzal, hogy nincsen valóságalapja! És ha nincs valaki, aki meghallja őket, megértse őket, valaki ami meg akarja érteni őket, könnyen elhiszik, hogy a „jól vagyok” az egyetlen elfogadható válasz. Vannak azonban az erősek és bátrak, akik kimondják amit éreznek, gondolnak, annak dacára hogy megpróbálta volna őket megérteni az, akinek igazán meg kellett volna. 💡Mindenkinek jár egy hely, ahol leveheti a páncélt. Egy ember, akinek nem kell tökéletesnek látszani. Egy tér, ahol a „nem vagyok jól” is teljesen rendben van. Ez lehet egy szülő, egy barát, egy szakember. 💡Ha valamit szeretnék átadni a kamaszokkal való munkámból, az a következő: az őszinte beszélgetés nem luxus, hanem szükséglet. Nem szabad rá sajnálni sem az időt, sem sem az energiát - sem szülőként, sem szakemberként. Legyél felnőttként a nagybetűs FELNŐTT a kapcsolatban. 🤝 És néha egyetlen valódi kérdés – „Hogy vagy VALÓJÁBAN?” – többet segít, mint hinnéd. #sportcoach #kamaszcoach #coachingnikivel #magabiztosabbgeneráció #megértés

A héten arról beszéltem és gondolkodtunk közösen a szülőkkel, hogy hogyan tudják a lehető legjobban támogatni utánpótlássportoló gyermeküket.
Mit tehetsz szülőként?
✅Érzelmi biztonság 🤍
▪️ A LEGFŐBB SZEREP!
▪️A feltétel nélküli szeretet kommunikálása
▪️Higgadt, stabil jelenlét a pálya szélén
✅Támogató kommunikáció 📢
▪️Buzdító, erősítő mondatok
▪️Jókor feltett nyitott kérdések
▪️ Érdeklődni,nem kritizálni, instruálni
✅Mentális támogatás 🧠
▪️Saját céljainak tiszteletben tartása
▪️A ráhelyezett nyomás kerülése
▪️Érzelmeinek meghallgatása - ne bagatellizáljunk!
✅Fizikai támogatás 💪
▪️Megfelelő alvásidő biztosítása - rendszeresség képernyőidő csökkentése
▪️Megfelelő tápanyag és folyadékkpótlás
▪️Regeneráció támogatása - pihenőnapok, szabaidő
✅A szerepek tiszteletben tartása 🤝
▪️Másodedzősködés elkerülése.
▪️Az edző szakmai vezető, a szülő érzelmi háttér.
▪️A gyerek a saját fejlődésének főszereplője.

A szülő akkor tudja a legjobban támogatni gyermeket, ha megtalálja a saját felelősségét a játékos-edző-szülő háromszögben és a saját szerepénél marad. Így tudják lehető legjobban támogatni egymást a felek és így lesz képes a sport akkora erőforrást adni a fiatal életében, ami túlmutat a pályán. 🌱

Szeged-Csanád Grosics Akadémia - Utánpótlás: Edukációs est az Akadémián – szülők és szakemberek együtt a sportoló gyerekekért Hétfői szülői előadásunkon Tarjániné Nagy Nikoletta, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia mentálhigiénés szakembere arról beszélgetett a szülőkkel, hogyan lehet a legjobban segíteni a sportoló gyermekeket...

Generációs különbségek – „Hídépítés” 1.
Kapcsolódás

⚠️Sok felnőtt fejében él egy régi, generációról generációra örökített mondat:
„A felnőttet tisztelni kell.” - Mintha a tisztelet automatikusan járna, csak azért, mert valaki idősebb. És ha egy fiatal nem úgy reagál, ahogy a felnőtt elvárná, máris rásütik a címkét: „Tiszteletlen.”

❓ De érdemes feltenni a kérdést: Mivel is érdemelte ki ezt a jelzőt?
És még fontosabb: Mit is jelent a tisztelet a felnőtt fejében? Mit jelent a fiatal fejében?

💡Sokszor nem a valódi tiszteletről van szó, hanem engedelmességről. Arról, hogy a fiatal „szót fogadjon”, „ne kérdezzen vissza”, „ne vitázzon”, „ne legyen hangos”, „ne legyen más”. Csakhogy a mai fiatalok már nem ebben a világban nőnek fel. Ők nem automatikus adják a tiszteletet, hanem a kapcsolódásból születik meg náluk. A tisztelet számukra nem a pozícióból, hanem kapcsolatból ered. A kapcsolatot pedig építeni kell. És ezt érdemes a felnőtt kezdeményezni.

💡És itt kezdődik a félreértés.
A felnőtt sokszor tiszteletlenséget lát ott, ahol valójában csak őszinteség, kérdezés, határjelzés vagy egyszerűen másfajta kommunikáció történik.
A fiatal pedig nem érti, miért baj.

⚠️A fiatalokhoz való kapcsolódás elsősorban hozzáállás kérdése.
Nem feltétlenül kell hozzá különleges technika.
Csak néhány egyszerű, alapelv:
✅Figyelek rád!
✅Érdekel, amit mondasz!
✅Nem ellened vagyok, hanem érted.
✅Segítek, ha tudok!

Hogyan néz ez ki gyakran a való életben?
Amit a felnőtt mond:
❌ "Na szedd össze magad mostmár."
❌ Majd nézhetsz, hogy mi lesz a következménye ha nem kapod össze magad."

Hogyan hangozna ez jól?
Amit a felnőtt mond:
✅„Látom, hogy nem úgy megy az edzés, mint amire képes vagy. Mi a gond? Miben tudok segíteni?
✅„Fontos nekem, amit gondolsz. Segítenél megérteni, te hogy látod ezt?”

Ezekben a mondatokban ott az őszinte kapcsolódási szándék, a figyelem, a fókusz, az érdeklődés. Ezek a mondatok teret adnak, tiszteletet és biztonságot — pontosan azt, amire a kapcsolódás épül.

Ezt gondoltam csak úgy itt hagyom ma.
Szívvel-lélekkel 🤍 🌱

Folytatás holnap.

Generációs különbségek, megbélyegzések, feltételezések, túlkapások...
3.rész

❓Pedagógusi túlkapás? Edzői túlkapás? Szülői túlkapás?

A „rendőri túlkapás” fogalmát mindenki érti: hatalommal való visszaélés, indokolatlan erőfitogtatás.

❓Na de mi a helyzet a pedagógusokkal, edzőkkel, szülőkkel – a fiatalokat körülvevő felnőttekkel?

Az én értelmezésem szerint - igen- létezik ilyen jellegű túlkapás. Csak nem mindig látványos. Nem mindig hangos. Nem mindig tettenérhető. De a hatása mély, hosszú távú, és sokszor láthatatlanul épül be akár egy életre a fiatal énképébe.

❓Én hogyan definiálom?
Minden olyan helyzet, amikor a felnőtt a pozíciójából fakadó hatalmát nem a fejlődés, hanem a saját kényelmének, egójának vagy érzelmeinek a szolgálatában használja.

Ez lehet:
❌ túlzó elvárás, ami nem a gyerek szintjéhez igazodik
❌ megszégyenítés „nevelési célból”
❌ címkézés, ami lezárja a kapcsolódást, a megértést
❌ érzelmi nyomásgyakorlás
❌ a hibák büntetése ahelyett, hogy tanulási lehetőségként, tapasztalatként kezelnénk
❌ a gyerek érzéseinek, határainak, jelzéseinek figyelmen kívül hagyása
❌ a tisztelet fenntartása érdekében alkalmazott félelemkeltés
❌ a saját frusztráció levezetése

❓Miért fontos erről beszélni?

⚠️Mert a fiatalokkal foglalkozó szakemberek kezében óriási hatalom van. Nem csak a pozíció miatt, hanem azért, mert a gyerekek és kamaszok még formálódnak, érzékeny életszakaszban vannak, személyiségük, énképük kialakulóban. Sokan elhiszik, hogy amit a felnőtt mond vagy csinál, az úgy van jól, hiszen ő a felnőtt. A felnptt szavainak, reakcióinak, gesztusainak óriási a hatása. És nem csak építenek, motiválnak, támogatnak, hanem romboló hatásuk is lehetnek.

⚠️A túlkapás nem azt jelenti, hogy a felnőtt rossz, vagy rosszat akar. A legtöbb helyzetben nem tudatos cselekedetek történnek. A felnőtteknek felelőssége van.

❓És érdemes időről-időre megállni, és feltenni a kérdést:
Most a gyerek fejlődését szolgálom – vagy a saját érzéseimet?

Te éreztél már hasonlót?

Ezt gondoltam csak itt hagyom ma.
Szívvel lélekkel 🤍 🌱

Ha lemaradtál az előző két bejegyezésről melyeknek ez a folytatása:
1. https://www.facebook.com/photo?fbid=835350659527238&set=a.127352943660350
2.https://www.facebook.com/photo?fbid=836508586078112&set=a.127352943660350

🌱Hosszasan gondolkodtam a témában, ezért folytatom amit tegnap elkezdtem:

🔍Aki nem olvasta volna a tegnapi bejegyzést: https://www.facebook.com/photo?fbid=835350659527238&set=a.127352943660350

Generációs különbségek, megbélyegzések, feltételezések, túlkapások...

⚠️Megbélyegzések és feltételezések gyakran jelennek meg ott, ahol különböző generációk találkoznak. A felnőtt és a fiatal sokszor teljesen más tapasztalatokkal, ritmussal és kommunikációs mintákkal érkezik, így a felnőtt könnyen olyasmit lát bele a fiatal viselkedésébe, ami valójában nem is róla szól, hanem a saját múltjáról, tapasztalatairól és elvárásairól. És ezt tovább színezi általában valami, ami ugyan nagyon emberi, de mégis gyakran rossz tanácsadó - a felnőtt személyes érzései a fiatallal kapcsolatban. Egy apró unszimpátia, egy rossz első benyomás, egy félreértelmezett gesztus már elég ahhoz, hogy a fiatalra rákerüljenek gyors címkék, kész magyarázatok. Ilyenkor nem a valóságot látjuk, hanem a saját érzéseink által torzított képet.

⚠️Megbélyegzések

❌„Lusta.”
❌„Szétszórt.”
❌„Túl érzékeny.”
❌„Nem bírja a kritikát.”
❌„Nincs benne alázat.”

A címkék kényelmesek. Gyorsak. Egyszerűek. Csak épp nem igazak – vagy legalábbis nem fedik a teljes valóságot. Kényesek és veszélyesek.
A megbélyegzés arról szól, hogy a felnőtt nem érti amit lát, és nem is próbálja megérteni. A címke lezárja a kíváncsiságot, és ezzel együtt lezárja a kapcsolatot, a kapcsolódást is!

⚠️Feltételezések

A feltételezés az a pont, ahol a kommunikáció megszűnik, és helyét átveszi a ❌„biztos tudom, miért csinálja”. A fiatal viszont sokszor nem azt éli meg, amit a felnőtt gondol róla. A feltételezés nem más, mint egy csendes túlkapás: a felnőtt saját mozija a saját érzéseivel, ami felülírja a valóságot.

❓Kérdezem én, veled előfordult már ilyen❓

Ezt gondoltam csak úgy itt hagyom ma.
Szívvel-lélekkel 🤍 🌱

Folytatás holnap.

A téli olimpia arra emlékeztet minket, hogy a siker nem a verseny napján születik.
Hanem az edzéseken. A csendes munkában. A kitartásban.

Pont, mint az oktatásban.

Egy jó óra vagy foglalkozás mögött ott van az előkészület.
Egy sikeres, rendben lévő mögött ott van egy támogató pedagógus.

Lehet, hogy nem lobog zászló, vagy övezi hatalmas taps,
de minden apró fejlődés egy aranyérem.

⚠️ Generációs különbségek, megbélyegzések, feltételezések, túlkapások. ⚠️

💡Ezek a fogalmak nem a levegőben lógnak. Mindegyik ott él az iskolákban, az edzőpályákon, a családi beszélgetésekben – és sokszor észrevétlenül formálják azt, ahogyan a felnőttek a fiatalokhoz nyúlnak, amilyen környezetben a gyerekek felnőnek.

❓ Generációs különbségek – vagy inkább generációs távolságok, szakadékok❓

🔍A különbség önmagában nem probléma. Steigervald Krisztián generációkutató szavaival élve – a különböző generációk tagjainak más és más az origó, másba születtek bele. És nem ők választották! Nem várhatjuk el, hogy ugyanaz legyen nekik a „normális”.

❌A gond ott kezdődik, amikor a különbségből hierarchia lesz.
Amikor a felnőtt azt mondja: „Bezzeg az én időmben…”, A fiatal pedig azt érzi: „Akkor én most rosszul csinálom?”

🌱A generációs különbség nem kellene, hogy szakadék legyen. Csak akkor válik azzá, ha nem építünk rá hidat.
A hidat pedig a felnőttnek kell építeni. Hiszen elvégre ő a FELNŐTT. Berne, a híres pszichiáter elméletéből kiindulva, felteszem a kérdést: Lehet, hogy nem is a felnőtt, a FELNŐTT minden esetben?

🔍Eric Berne tranzakcióanalízis elmélete ugyanis kimondja: három én-állapot működik bennünk – SZÜLŐ, FELNŐTT, GYERMEK. És attól, hogy valaki biológiailag felnőtt, még egyáltalán nem biztos, hogy a kommunikációjában, reakcióiban, viselkedésében is FELNŐTT énállapotból működik.

Ezt gondoltam csak úgy itt hagyom ma. - Szívvel-lélekkel 🤍 🌱
Folytatás holnap.

Ma felvételizel? 📝

Feszült vagy? Stresszes vagy? Izgulsz? „Mi lesz, ha…” gondolatokat cikáznak folyamatosan a fejedben? - amit érzel, teljesen normális.

Szeretném, ha tudnád, a felvételi egy megmérettetés, egy mérföldkő, de NEM az életed ítélete! NEM ezen múlik ki leszel, milyen ember lesz belőled és hova jutsz el. Az élet a folyamatos döntéseid és cselekedeteid sorozata.

Mit tehetsz ma?
✅️ Ne a jövőn pörögj, maradj a jelenben.
Egyetlen dolgod van: itt és most megcsinálni, amit tudsz.
✅️ Vegyél mély levegőt! – Ez a leggyorsabb stresszoldó. Az idegrendszered megnyugszik, az agyad tisztábban működik.
✅️ Ne bántas magad, ha nem úgy sikerül, ahogy eltervezted.
Állj meg egy pillanatra és kérdezd meg magadtól, mit mondanál egy barátodnak ugyanebben a helyzetben. Magadnak se mondj olyat, amit egy barátodnak se mondanál!
✅️ A nap végén pedig veregesd meg a vállad, és csinálj valamit ami örömet okoz!

💡 Bármi lesz az eredmény, nem minősít téged.
Nem kell ostoroznod magad. Minden tapasztalat tanít valamit, és minden úgy lesz, ahogy lennie kell!
Tedd meg, ami tőled telik, aztán engedd el. Az utad nem egyetlen vizsgán dől el.
Bízz magadban. 💪

📢Ha egyetleg egy hosszabb bejegyzést olvasol el ma, legyen ez!🙏
Beszélgetni, beszélgetni.
Edukálni, edukálni.
Hinni, bízni - magában, a szüleiben, a környezetében élőkben. Feladatunk, kialakítani ezt az érzést a gyermekekben, a fiatalokban! 🤝

😌 E. M. eltűnésével kapcsolatban
Most nem találgatok. Most hozzátok fordulok – a fiatalokhoz.
Véssétek az eszetekbe:
Nincs akkora hiba. Nincs olyan elrontott döntés. Nincs olyan tett, kudarc, csalódás vagy reménytelenség, amit ne lehetne feldolgozni, kijavítani, megváltoztatni vagy megoldani.
De ez csak addig igaz, amíg élsz.
Amíg lélegzel, addig van lehetőség. Addig van kiút. Addig van folytatás.
Nincs olyan szülő. Nincs olyan családtag. Nincs olyan valódi barát, aki ne állna melléd a bajban. ❗ NINCS. NEM LÉTEZIK. ❗
Mindig akad valaki, aki meghall. Valaki, aki megért. Valaki, aki segíteni akar.
Ne érezd cikinek, ha támogatást kérsz. Ne tarts attól, hogy megszólalsz.
Az emberek azért vannak körülötted, hogy akkor is kezet nyújtsanak, amikor te már nem látod a megoldást.
És most a BARÁTSÁGRÓL.
Ha együtt mentek szórakozni, nincs olyan, hogy valaki csak úgy magára marad és eltűnik. ❗ Ez komoly intő jel. ❗
Kérdezni kell: – Miért akar elmenni? – Mi zajlik benne?
Nem elfogadható az, hogy: „én maradok” „jól érzem magam” „épp alakul valami”
❗ EZ NEM OPCIÓ. ❗
Vagy együtt maradtok, vagy együtt távoztok.
Aki a leginkább ittas, aki szokatlanul viselkedik, aki lelkileg nincs rendben, aki félkábult állapotban van, azt haza kell kísérni.
Nem csak a bejáratig. Nem csak az utcáig. Hanem egészen a szüleihez.
Mert a barátodnak tudnia kell: nem maradt egyedül. Ott vagy mellette. Számíthat rád.
Ha gond van, lépj közbe. Ha szükséges, telefonálj. Hívd a szüleit. Hívd a mentőt. Hívd a rendőrséget.
❗ De soha ne hagyd ott, amíg nincs biztonságban. ❗
Lehet, hogy ordít. Lehet, hogy balhét csinál. Lehet, hogy elárulónak nevez.
ÉS AKKOR MI VAN?
Másnap kialussza. Lenyugszik. Bocsánatot kér.
DE CSAK AKKOR, HA MEGÉRI A HOLNAPOT.
Osszátok tovább. Beszéljetek róla. Figyeljetek egymásra.
Mert egy barát élete többet ér bármilyen pillanatnyi haragnál.

Kérlek, oszd meg, hogy minél több fiatalhoz eljusson 🙏
Szomorú, hogy erről ma beszélni kell – régen ez egymás közt kimondatlan szabály volt ❗

A lenti bejegyzés ma megindított, ezért összegyűjtöttem pár gondolatot ennek kapcsán:

⚠️Minden gyereknek szüksége van arra, hogy lássák, hallják, szeressék. Szüksége van:
✅teljes figyelemre
✅szeretetre
✅odafigyelésre
✅törődésre
✅elismerésre
✅ölelésre

Egy gyerek akkor érzi, hogy számít, ha odafigyelnek rá — ha valaki tényleg meghallgatja, megöleli, észreveszi, ha valami bántja. 🤝

A szeretetteljes valódi jelenlét életfeltétel neki. Ez a fejlődése alapja. A szociális, pszichés, mentális fejlődésé.

Minden apró gesztus nyomot hagy benne: egy bátorító szó, egy közös nevetés, összenézés, egy türelmes válasz. Ezekből épül fel az a belső hang, belső erő, ami végigkíséri egész életében, ami segít neki hinni magában. 💫

⚠️A szeretetteljes figyelem mintaként szolgál a társas kapcsolatokhoz, viselkedéshez.
⚠️A pozitív visszajelzések, az elfogadás és megértés alakítják az önértékelést, az érzelmi szabályozást. Ezzel szemben a figyelem hiánya szorongáshoz, bizonytalansághoz vezet.
⚠️A motivációja szorosan összefügg azzal, hogy mennyire érzi magát biztonságban és értékesnek. A szeretetteljes légkör elősegíti az önállóságát, a kíváncsiságát, növeli az önbizalmát, önértékelését, a hitet magában.

🤍 És ez rajtunk felnőtteken múlik…

Néhány nappal ezelőtt az ötödikes osztályomban egy egyszerű, ártatlannak tűnő feladatot adtam a gyerekeknek.
Azt mondtam nekik:
– Fejezzétek be a mondatot: „Bárcsak tudná a tanárom, hogy…”

Nevettek, zizegtek a lapok, a tollak gyorsan siklottak a papíron. Úgy tűnt, ez is csak egy játék lesz, mint bármelyik másik.
De amikor elkezdtem olvasni a válaszokat, olyan csend ereszkedett az osztályra, amit soha azelőtt nem hallottam.

Az első papíron ez állt:
„Bárcsak tudná a tanárom, hogy apám börtönben van, és már évek óta nem láttam.”

A második:
„Bárcsak tudná a tanárom, hogy néha nincs vacsora, mert anyám későig dolgozik, és nem tudom bekapcsolni a tűzhelyet.”

Aztán jöttek sorban a többiek… és mindegyik egy darabka fájdalom volt.

„Bárcsak tudná a tanárom, hogy a nővéremmel egy ágyban alszom, és néha bepisil. Ezért mondják rám, hogy büdös vagyok.”
„Bárcsak tudná a tanárom, hogy azért szeretek iskolába járni, mert itt csend van. Otthon mindig kiabálás és sírás.”
„Bárcsak tudná a tanárom, hogy nem színlelek, amikor nevetek. Csak nem akarom, hogy lássák, mennyire fáj, hogy láthatatlan vagyok.”
„Bárcsak tudná a tanárom, hogy csak egy éjszakát szeretnék végigaludni, anélkül hogy anyám sírását hallanám.”

Amikor az utolsó sort is felolvastam, senki sem mozdult.
Néhány gyerek a padját bámulta, mások titokban törölték le a könnyeiket.
A levegő megtelt valamivel… valamiféle halk, közös megértéssel.

Abban az osztályteremben azon a napon valami megváltozott.
Nem csak egy óra volt többé – tükörré vált.
Egy tükörré, amiben mindenki meglátta a másik fájdalmát. Talán először életében.

Összegyűjtöttem a lapokat, és eltettem őket egy fiókba, mint kincseket.
Apró, nyers igazságok voltak – darabkák abból, amit ritkán merünk kimondani.

Másnap valahogy más lett az osztály.
Nem szóltam semmit, nem hoztam új szabályokat.
De a gyerekek halkan megosztották a tízóraijukat egymással.
Nem nevettek ki senkit, aki hibázott.
Többet néztek egymásra, kevesebbet kiabáltak.

Mintha megértették volna azt, amit tankönyvből soha nem lehet megtanulni:
hogy mindenki hordoz valamit, amitől nehezebb lélegezni.
És hogy egy kedves szó néha többet gyógyít, mint bármelyik orvosság.

Aznap este, amikor hazaértem, sokáig ültem csendben.
Rájöttem, hogy ez az apró, véletlenül született feladat többet tanított nekik – és nekem is – mint bármelyik nyelvtanóra valaha.

Mert néha nem kell sok.
Elég csak hallani, kérdezni, látni.

Mert minden gyerek – még az is, aki dühös, zavaros vagy ridegnek tűnik –
csak arra vágyik, hogy egyszer valaki igazán észrevegye,
és azt mondja neki:
„Nem vagy egyedül. Én vigyázok rád.” 💔

Kövess, ha szereted az ilyen apró, hétköznapi varázslatokat. 🌿✨ https://www.facebook.com/tortenetekanagyvilagbol.official