Döntési pont - Sági Anita life coach

21/02/2025

Nagyon jó írás. Érdemes elmorfondírozni rajta.

"Soha nem mi döntjük el, hogy mi vagyunk s mit jelentünk a másik számára.
Sok ember utál minket.
Sok ember szeret minket.
Sokan közülük megvetnek, s sokan nagyra becsülnek.
Sok ember ócsárolja kinézetünk, sokan mások lelkesen dícsérik.
Néhányan ostobának tartanak minket, néhányan felettébb bölcsnek.
Páran talán úgy ítélik meg, segítségre szorulunk, mások pedig úgy érzik, mi vagyunk az egyetlenek, akik segíteni tudunk rajtuk.
Sok ember elmenekül a társaságunkból, míg sok ember épp a társaságunkba menekül békéért.
Rengetegen, kik nem ismernek, ítélkeznek rólunk, s rengetegen, kik jól ismernek, teljes egészében elfogadnak minket.

S mind ezekhez: az ég világon semmi közünk!

Hogy mit jelentünk és hogyan látszódunk a másik számára, nem csak attól függ, mi kik vagyunk, hanem attól, ő kicsoda.
Itt nem kizárólag az számít, milyenek vagyunk legbelül, hanem az, ő milyen legbelül — ennek megfelelően fog látni minket.

Mi csupán vagyunk, akik vagyunk. S a többi ember majd aszerint, ők kicsodák, véleményük bélyegét akasztják ránk.

Ha mi fény vagyunk, akkor néhányan majd melegedni jönnek hozzánk, néhányan megpróbálják kioltani e fényt, mások csak az árnyékainkat keresik majd, s megint mások egyszerűen kiegészítenek, megerősítenek minket a saját fényükkel...
Ez mind attól függően, ők mit hordoznak legbelül.

Tán olykor feltesszük a kérdést:
Mi az bennem, ami miatt ilyen véleményt alkotsz rólam?

Pedig a helyes kérdés így hangzik:
Mi az benned, ami miatt ilyen véleményt alkotsz rólam?"

szerző: Namaste ॐ

25/10/2024

Gondolatszösszenet

Egy ideje már foglalkoztat egy kérdés.
Mi az, ami elvárható magunktól?
Mindenkinek megvan a maga tanulni-, fejlődni valója. Van egy irányunk, milyenek szeretnénk lenni, mit szeretnénk elérni. Már látjuk a nehézségeinket, milyen blokkok, gátak, falak alakultak ki bennünk, melyek akadályoznak bennünket a fejlődésünkben.
A kérdésem az volt magammal kapcsolatban, hogy amikor már ezeket látom, mi várható el magamtól?
Sokszor türelmetlenek vagyunk, „már látom, felismertem, miért nem vagyok már ott, ahol szeretnék lenni? Miért nem vagyok már túl a blokkokon, gátakon? Hiszen már látom őket!”
Elvárásaink vannak magunkkal szemben. Nem is kicsik. „Mért nem vagyok már ott?”
Az első lépés a felismerés. A változás útja hosszabb folyamat.

Nem kell megfelelni. Ezt sokat hallottuk már.
Egyszer valaki mondta nekem, hogy saját magunknak sem kell megfelelni. Ezt nem értettem.
Most valami felderengett.
Honnan ered az önmagunk felé támasztott elvárás?
Elképzelhető, hogy nem is mi magunk állítottuk fel. Nagyrészt a szüleink, körülöttünk lévő emberek állították fel, amit magunkévá tettünk.
„Legyél kitűnő tanuló; egy lakás mindig ragyogjon; neked már nem itt kellene tartanod...”

Az egyik legnagyobb ajándék magunk számára az elfogadás. Elfogadjuk, itt tartunk jelenleg. Persze törekedjünk a jóra minden pillanatban, de nem várhatunk el magunktól olyat, aminek megvalósításához lehet, hogy még nincs is meg az eszközünk.
Az elfogadás nem a beletörődést jelenti. A lendület nem törik meg az elfogadással, csak az önbántás, az önmagunk becsmérlése szűnik meg. Ezzel sok energiát fel tudunk szabadítani magunkban. És hogy ezt mire fordítjuk, az a saját döntésünk.

10/10/2024

"Mama, feladom. Nem vagyok elég erős ahhoz, hogy tovább harcoljak. Minden rosszra fordul és ha végre sikerül egy problémát megoldanom, jön egy másik, ami tízszer rosszabb. Esküszöm, feladom."

Ekkor a nagymama rám nézett, letörölte a könnyeit az arcomról, majd bevitt a konyhába. Három tálba vizet töltött, majd felrakta a tűzhelyre. Amikor elkezdtek forrni, mindegyikbe mást rakott. Az elsőbe sárgarépát, a másodikba tojást, a harmadikba pedig kávébabot tett. Húsz perc múlva a nagymama elzárta a gázt mindegyik edény alatt, majd egyenként kivette tányérra, ami megfőtt bennük.

– Mondd el, mit látsz – kérdezte tőlem.

– Répát, tojást és kávét.

– Fogd meg a répát, törd össze a tojást, majd igyál egy korty kávét.

Nem nagyon értettem mire megy ki a játék, de belementem, mert tudni akartam.

„Látod, édesem, mindegyiket ugyanaz a csapás érte, mégis teljesen máshogy reagáltak. A répa erős, kemény és könyörtelen. Azonban miután a forró vízből kivettük lágy és gyenge lett. A tojás először törékeny volt, hiszen csak egy vékony héj védi. A forró víz hatására viszont a belseje megkeményedett. A kávé viszont teljesen máshogy reagált. Ahelyett, hogy megváltozott volna, ő változtatta meg a vizet."

„Te melyik vagy?” – kérdezte. „Amikor csapás ért, hogyan reagáltál? Egy répa vagy, aki erősnek tűnik, de a fájdalom hatására meggyengül és elveszíti az erejét, vagy a tojás, ami alkalmazkodik, de idővel megváltozik, és megkeményedik belülről?”

Itt egy kis ideig szünetet tartott. Látni akarta, hogy értem-e amit mond.

"A szellemiség bennünk egy folyadék, éppúgy, mint ezekben. Ha valami rossz történik, attól edzettebbek és rugalmatlanabbak leszünk. Kívülről ugyanúgy nézünk ki, de belül megkeseredünk és megkeményedünk."

„Olyan vagy, mint a kávébab? Amikor a víz felforrósodik, szabaddá teszi a kávét. Mindent eláraszt a csodálatos illat, és a víz íze is teljesen megváltozik. Kávé lesz belőle. Ha te olyan vagy, mint a kávé, a legrosszabb helyzetekben ahelyett, hogy feladnád, jobb és erősebb leszel és te magad változtatod meg a körülményeket magad körül. Legyél kávé, édesem. Mindig próbálj meg a kávé lenni!"

Ekkor végre megértettem, a legboldogabb emberek nem attól boldogak, hogy minden tökéletes körülöttük, hanem attól, hogy próbálják a legjobbat kihozni mindenből, ami az útjukba kerül.

Ne hagyjátok, hogy a rossz dolgok megtörjenek titeket. Próbáljatok meg tanulni belőle, bocsássatok meg, ha tudtok. A próbálkozások segítenek, hogy erőssé váljatok. A szomorúság emberré tesz, a boldogság pedig kedvessé.

(Tanmese)

03/10/2024

Gondolatszösszenet

Be vagyunk szennyezve. A gondolataink által. Mások gondolatai által, amiket befogadtunk. Nem is sejtjük, milyen befolyással vannak ránk.
De magunkat tudjuk a legjobban mérgezni.
Persze rendelkezünk már egy alap készlettel, amit szüleinktől kaptunk gyerekkorunkban. Sajnos nagyon sokat tudnak ártani nekünk legjobb szándékuk ellenére.
Ebben van pozitív és negatív gondolathalmaz is. Például: ügyes vagyok valamiben; hülye vagyok, mert ezt sem tudok megcsinálni... stb. Ezek a mondatok beégnek a tudatalattinkba, és felnőtt korunkban egy-egy szituációban előkúsznak. Lehet, észre sem vesszük, csak fut a háttérben, mint egy program, meghatározva a viselkedésünket, illetve a magunkhoz való viszonyunkat.
Igen torz hitrendszerek tudnak kialakulni. A legsúlyosabbak között van véleményem szerint annak a megkérdőjelezése, hogy jogunk van-e itt a földön léteznünk, illetve létezésünknél fogva jár-e alanyi jogon a szeretet.

Ha valaki csak akkor kapott jutalmat, vagy dicséretet, esetleg szeretetet, ha erőn felül teljesített, akkor ez a program alakul ki benne a későbbiekben. Ő azt fogja hinni felnőtt korára, csak akkor kaphat szeretetet, ha erőn felül teljesít. Ez visszafelé is fog működni: csak akkor tud szeretetet adni, ha a másik "megdolgozik” érte.
Ez egy feneketlen edény lesz, amit soha nem fog tudni egyik fél sem betölteni. Mindig lesben áll az elégedetlenség, a hiány.

Ráadásul sose lesz elég, ha egy kitűzött célt sikerül majd megvalósítani, nem is tudja majd értékelni az egyén. Egyből újabb cél után néz, amit el kell érni, hogy jó/szerethető legyen. A lényeg, hogy teljesíteni kell. Saját maga számára is.
De az is lehet, hogy el sem kezd tenni az illető a célért, mert nem hiszi, hogy elérheti, ha degradáló gondolatok égtek be kiskorában. Nagyon távolinak látja majd a célt, és azt gondolja, hogy nem rendelkezik azokkal az erőforrásokkal, melyekkel elérheti. Lehet, nem is mer majd nagyot álmodni, mert annyira fél a kudarctól.

Persze ez meghaladható, ha valaki felismeri a problémát, és tesz a változás érdekében. Nem könnyű feladat. De ha elköteleződik valaki a fejlődés mellett, és kitartóan beleteszi a munkát, önreflexióval fülön csípheti, és átírhatja ezeket a káros gondolatokat.
Nem vagy egyedül, mindannyian küzdünk magunkkal.❤️❤️

10/09/2024

Egyik nyaralás alkalmával ültem a vízparton, néztem a hullámzást. Az alábbi írást ihlette, mely egy felismerésbe torkollott. :-)

Milyen egy tökéletes hullám? Van-e egyáltalán olyan, hogy tökéletes? Minden nézőpont kérdése. Minden valakinek a szemszögéből lehet tökéletes.
Az én nézőpontom szerint a tökéletes hullám szelíd, mint egy kedves, gyengéd simogatás, ami épphogy érinti az arcomat. Lágyan, kézháttal lassan végigfut az arcélemen érintve az arccsontomat, államat. Olyan gyengéden, mint egy lehelet.
Az én tökéletes hullámom lágyan ringatózik a tenger partján. Lassan mossa az apró köveket, s amikor visszahúzódik, visz magával párat emlékbe. Ez a mozzanat olyan hangot ad, mintha valaki gyöngyöt szórna egy tálba. Soha sem éles hangon, és pont annyi ideig, amíg nem zavaró.
A hullám kikúszik a kavicsos partra, majd távozik néhány kaviccsal. A hullám széle fehéren fodrozódik egy pillanatig, majd újra visszahúzódik. Nem kérdez, jön, megy, viszi a kavicsokat. Egy lágy, ismétlődő lüktetés. Néha kicsit erőteljesebb, máskor alig észrevehető, de soha sem tolakodó.
Tökéletes harmónia, tökéletes szimbiózis.
Ez a lassú munka idővel elmélyül, medret képezve a parton. „Lassú víz partot mos”.

Felismerés: Ha bármit el akarunk érni, tartós változást szeretnénk, kicsiben kell kezdeni. Mint egy lágy hullám. Teszünk egy apró dolgot, elkezdjük. Ezzel még látszólag nem változik semmi. Mint egyetlen hullám sem hoz lényegi változást a parton. Néhány kavicsot magával visz, ez minden. De ha ez folyamatos, megtesszük tízszer, százszor, látszani fog az eredménye. A hullám is minél többször kinyúlik a partra, egyre több kavicsot visz magával. Látható lesz a meder mélyülése. Változhat az intenzitása, de egyetlen dolog soha nem változik: a folytonossága.

03/09/2024

Gondolatszösszenet

Az emberek menekülnek. A társuk elől, az intimitás elől, sokszor önmaguk elől. Közben kétségbeesetten vágynak a kapcsolódásra, az intimitásra. Hatalmas ellentmondás ez, ami szétfeszíti az embert.
És miért?
Mert nem tanítottak meg bennünket biztonságosan kötődni. Mert szüleink sem tudták, hogyan kell. Őket sem tanították meg az ő szüleik. Mert ők sem tudták, hogyan kell.
Legalább már felismerjük. Nyílik a mai társadalmunk szeme. Egyre többen foglalkoznak azzal, mit nem kaptak meg gyerekkorukban.
Remek dolog a felismerés. Az első lépcsőfok a tudatosság útján.
Csakhogy az út még messze nem ér véget a felismeréssel. Gyakran itt megállunk. Beleragadunk az önsajnálatba. Szegény Én! Mit nem kaptam meg gyerekkoromban?
Pedig a valódi kérdés nem ez. Az igazi kérdés az, hogy mit kezdünk ezzel a felismeréssel?
Beleragadunk, és életünk végéig a hiányra fókuszálva meséljük tragikus történetünket kuncsorogva egy kis sajnálatért, vagy továbblépünk a következő lépcsőfokra, és elhatározzuk, hogy akarunk tenni a változás érdekében.
Sokszor, miután rálátásunk lesz a hiányra, és arra, ez milyen hatással van az életünkre, fűhöz-fához szaladunk; felkeresünk gyógyítót, látót, terapeutát, coachot, kineziológust, és azt várjuk, oldja meg a problémánkat. Egy csettintéssel hozza helyre a dolgot, hogy SZÜNJÖN MEG a probléma. És azt gondoljuk: „Mi megtettük a következő lépést. Már sínen vagyunk, nekünk már nem is kell tennünk egyebet, mint várni”. És ha a másik nem hozza a várt csodát, akkor kókler.
Sajnos senkinek sincs varázspálcája, amivel egy suhintással kisimíthatná az idővonalunkon gyerekkorunkban történt negatív élményeinket. Ez nem így működik.
Szeretném kihangsúlyozni, hogy azt nagyszerű dolognak tartom, ha az ember segítséget kér valakitől. De a velük való együttműködésnek közös munkának kell lennie, ahol mindenki beleteszi, amit tud. Így tud hatékonyan segíteni egy külső személy, de nekünk is keményen kell dolgozni a probléma megoldásáért.
A változást magunkban kell véghezvinni. Nem várhatjuk kívülről. Akkor kiadjuk a kezünkből az irányítást.
A változás nem egy pillanat alatt történik meg. Az elhatározás lehet. De ezt hosszú, kemény munka követi, ami komoly elköteleződést, felelősségvállalást, tudatosságot igényel.
Az viszont a mi döntésünk, hogy ezt tragikusan áldozatként, vagy kellő humorral, vidámsággal és elszántsággal felszerelkezve éljük meg.
Ezeket még én is tanulom.

27/08/2024

Miért Döntési pont?
A coaching tanulmányaim során, melynek része volt a gyakorlat, amikor másokat coacholtam, illetve a képzéshez tartozó öncoaching, amikor a saját elakadásaimat vettem górcső alá, sokszor egy pontra éleződött ki a figyelmem, és az a döntési pont volt. Nagyon fontos volt feltérképezni, hogy közvetlen előtte milyen érzéseink, gondolataink vannak, melyek hatására mit cselekszünk.
Megérthetjük, mi lehet az oka az elakadásnak, és lehet is rá remek megoldásunk, ha a döntési pontban, abban a pillanatban, amikor választhatunk, hogy a régi, megszokott viselkedési mintát követjük az adott szituációban, vagy az új irányba megyünk, nincs ott a tudatosságunk. Vagy ha ott is van, mégis a megszokott viselkedést választjuk. Azt gondolom, ez a változás kulcsa.
Megszámlálhatatlan döntési pont van az életünkben. Vannak nagy jelentőséggel bírók, és vannak kevésbé jelentősek. Vannak nehezítő körülmények. De a döntés kivétel nélkül mindig a mi kezünkben van. A tudatosság erősítése pedig gyakorlás kérdése.

08/08/2024

Mi is az a coaching?
Segítő beszélgetés/ek, mely lényege, hogy az elakadásra, problémára megoldást tudjunk találni, mely olyan értéket képvisel, amivel önállóan tartós változás vihető végbe.
A legjobb megoldás bennünk van, csakis mi tudjuk, senki nem tudja megmondani.
Éppen ezért a coach csak kérdez, nincs javaslat, tanácsadás.
Egy keretrendszer segítségével térképezzük fel a problémát, a vele kapcsolatos érzéseket, gondolatokat, cselekedeteket. Megkeressük, mik a kritériumai a jó megoldásnak, mik jöhetnek számításba, és kiválasztjuk az ügyfél számára legmegfelelőbbet. Felkészülünk az esetleges visszaesésre. A lényeg, hogy önállóan tudjon az ügyfél boldogulni az ülést/eket követően.

08/08/2024

Kedves Látogató!

Ma döntöttem, és megtettem azt a hatalmas lépést, hogy elindítottam a coaching oldalamat.

Sági Anita vagyok, végzett life coach.
Túl a kötelező gyakorlati órákon folytatom a gyakorlást.
Szeretettel várom a bátor változni, változtatni vágyókat! :-)