Prof. Dr. Jakab Nóra hivatalos oldala

Akik itt a Facebookon látnak, többnyire mosolyogni és ragyogni látnak. És ez valóban így van: egy ideje képes vagyok a munkámban, a családomban, a hallgatóimmal és másokkal is szeretettel és békével kapcsolódni.

De ez nem magától értetődő állapot. Sok belső küzdelem és munka van mögötte.

Most, amikor megtudtam, hogy egy évfolyamtársam és barátnőm az életéért küzd a melanómával, még erősebben érzem, mennyire áldott helyzetben vagyok. És közben nagyon aggódom érte.

Nem azért vagyok itt, hogy dicsekedjek. Soha nem voltam ilyen. Mindig inkább csendben tettem a dolgom. De dolgozó nőként és anyaként fontos, hogy láttassuk magunkat a nehéz és a jó pillanatokban is. És vegyük észre, ha van bennünk béke, ha áldott állapotban vagyunk, és hogy ezt egyáltalán ne vegyük természetesnek.

Ma ezért hálás vagyok.

És közben gondolatban vele vagyok. Segíteni most nem tudok neki. Meghallgatnom kellene, de most még az is nehéz. Talán ezért marad most a csend, az aggodalom és a remény. ❤️



People who see me here on Facebook mostly see me smiling and shining. And that is truly the case. For some time now, I have been able to connect with my work, my family, my students, and others with love and peace.

But this state of being did not come easily. It is the result of a lot of inner struggle and work.

Now, after learning that a dear friend and former classmate is fighting for her life because of melanoma, I feel even more strongly how blessed I am. At the same time, I am deeply worried about her.

I am not here to brag. I have never been that kind of person. I have always preferred to quietly do my work. But as a working woman and a mother, I believe it is important to let ourselves be seen — in the difficult moments and in the good ones too. And to notice when there is peace within us, when we are in a blessed place in life, and never take it for granted.

Today, I am grateful for that.

And at the same time, my thoughts are with her. I cannot really help her right now. I should probably just listen, but even that feels difficult at the moment. So perhaps all that remains is silence, concern, hope, and prayer. ❤️

🌺

"Az életet nem a lélegzetvételek száma határozza meg,
hanem azok a pillanatok, amelyek elállítják a lélegzetünket."
Oscar Wilde

Újabb nemzetközi siker a Miskolci Egyetemnek! 🎓🌍

Megjelent a Round University Ranking (RUR) 2026-os világranglistája, amely több mint 1100 vezető felsőoktatási intézmény teljesítményét értékeli világszerte.

A legfrissebb eredmények alapján a Miskolci Egyetem összesítésben a 846. helyet szerezte meg, és a rangsorban szereplő 10 magyar egyetem közül a 8. helyen végzett. 👏

A RUR négy fő területen vizsgálja az egyetemek teljesítményét: oktatás, kutatás, nemzetközi sokszínűség és pénzügyi fenntarthatóság.

A Miskolci Egyetem eredményei a 2026-os rangsorban:
📚 Oktatás: 877. hely
🔬 Kutatás: 794. hely
🌐 Nemzetközi sokszínűség: 1050. hely
📈 Pénzügyi fenntarthatóság: 635. hely

A rangsor emellett hat tudományterületen – a bölcsészettudományoktól a műszaki és társadalomtudományokig – értékeli az intézmények teljesítményét.

Büszkék vagyunk arra, hogy egyetemünk évről évre erősíti nemzetközi jelenlétét és tovább növeli elismertségét a világ felsőoktatási intézményei között. 💙

Another international success for the University of Miskolc! 🎓🌍

The 2026 Round University Ranking (RUR) World University Rankings have been released, evaluating the performance of more than 1,100 leading higher education institutions worldwide.

According to the latest results, the University of Miskolc ranked 846th overall and placed 8th among the 10 Hungarian universities included in the rankings. 👏

The RUR evaluates universities across four key areas: teaching, research, international diversity, and financial sustainability.

The University of Miskolc's results in the 2026 rankings:
📚 Teaching: 877th place
🔬 Research: 794th place
🌐 International diversity: 1050th place
📈 Financial sustainability: 635th place

The rankings also assess institutional performance across six academic fields, ranging from the humanities to engineering and social sciences.

We are proud that our university continues to strengthen its international presence and further enhance its reputation among higher education institutions worldwide year after year. 💙

A gyermekmunka elleni világnap kapcsán sokat gondolkodtam azon, hogy az elmúlt napokban mennyit írtam a gyermekkor, az iskolásévek és a tanulás időszakának fontosságáról.

Talán az évek múlásával jár, talán egyszerűen csak öregebb lettem, de mostanában többet figyelek a hallgatóimra. Többet beszélgetek velük, és egyre inkább érdekelnek azok a történetek, amelyeket nem látunk a vizsgadolgozatokban, a hiányzó pontokban vagy a sikertelen feleletekben.

Persze tudom, hogy a magánéletük nem tartozik rám. Nem is kell mindent tudnom róluk. Az oktató és a hallgató közötti kapcsolatnak megvannak a maga határai. De az ember egy idő után mégis észreveszi, hogy a teljesítmény mögött gyakran ott vannak olyan élethelyzetek, amelyekről semmit sem tud.

Azt látom, hogy sokuk számára az egyetemi évek nem a gondtalan tanulásról szólnak. Dolgoznak, hogy megéljenek. Családot támogatnak. Küzdenek a saját bizonytalanságaikkal. Sokszor olyan terheket hordoznak, amelyekről mi, oktatók csak ritkán szerzünk tudomást.

Talán ezért értem ma már jobban azokat is, akik munka mellett tanulnak. Lassan egy éve én magam is két szakképesítés megszerzésén dolgozom a mindennapi munkám mellett. Erről majd egy másik alkalommal írok részletesebben, de annyit már most megtanultam, hogy a tanulás, a munka és a magánélet összehangolása sokkal nagyobb kihívás, mint amilyennek korábban kívülről látszott.

Néha arra gondolok, milyen szerencsés voltam, hogy nekem annak idején szinte csak tanulnom kellett. Aztán elbizonytalanodom. Hiszen sokan azt mondják, hogy éppen ezek a nehézségek adnak tapasztalatot, kitartást és rugalmasságot. Talán igazuk van. Talán nincs egyetlen helyes út.

Amit biztosan tudok, hogy a vizsgán nem csupán teljesítmények ülnek velem szemben, hanem emberek. Fiatal felnőttek, akiknek mindegyike egy saját történetet hordoz. Sokszor olyat is, amelyről semmit sem tudok.

És amikor azon gondolkodom, hogy miért nem sikerült úgy az a vizsga, ahogyan kellett volna, vagy hogy megvan-e még az az egy utolsó lehetőség, amelyet érdemes megadni, rájövök: nincsenek mindig biztos válaszok.

Ilyenkor marad a szakmai meggyőződés, a tapasztalat, és néha a megérzés.

És annak a felelőssége, hogy a szabályok mögött meglássuk az embert.



Yesterday's World Day Against Child Labour reminded me of something I have been reflecting on a lot lately: the importance of childhood, school years, and the opportunity to learn.

Perhaps it comes with age. Perhaps I am simply getting older. But lately, I find myself paying closer attention to my students. I talk to them more, and I am increasingly interested in the stories that do not appear in exam papers, missing points, or unsuccessful assessments.

Of course, their private lives are not my business. Nor should they be. The relationship between a lecturer and a student has its boundaries, and rightly so. Yet, after a while, one begins to realize that behind every performance there may be circumstances, struggles, and responsibilities that remain invisible.

What I see is that, for many students, university years are not solely about learning. They work to support themselves. They help their families. They face uncertainties and challenges that most of us never see. Many carry burdens that their teachers know nothing about.

Perhaps this is also why I have come to better understand those who study while working. For almost a year now, I have been pursuing two professional qualifications alongside my full-time responsibilities. I will write more about that experience another time, but it has already taught me that balancing work, study, and personal life is far more demanding than it may appear from the outside.

Sometimes I think about how fortunate I was to be able to focus almost exclusively on my studies. Then I hesitate. Many would argue that working while studying builds resilience, experience, and adaptability. Perhaps they are right. Perhaps there is no single correct path.

What I do know is that, during an examination, I am not facing performances alone. I am facing people. Young adults, each carrying a story of their own—often one I know nothing about.

And when I find myself wondering why an exam did not go as expected, or whether there is one final opportunity worth offering, I realize that there are not always clear answers.

At those moments, all that remains is professional judgment, experience, and sometimes intuition.

And the responsibility to see the person behind the rules.