Megújulás

https://www.facebook.com/100064973462936/posts/690341256474984/

𝐩É𝐍𝐭𝐞𝐤𝐢 𝐠𝐨𝐧𝐝𝐨𝐥𝐚𝐭𝐨𝐤...

,,Az árnyék nagyon gyakran (nem teljesen) azonos a sérült belső gyermekünkkel. A tranzakcióanalízis pszichológiai irányzata három fő énállapotunkat különíti el, ezek a Szülő-, a Felnőtt- és a Gyermek-én állapotai, amelyek önismeret hiányában szintén tudattalanul működnek bennünk. Bizonyára mindenkivel előfordul, hogy a párját oktatja, kéretlen tanácsokkal látja el, dorgálja, utasítja, azaz úgy érez és gondolkodik, ahogy azt a szüleitől látta, ilyenkor a Szülő-én állapotban van. Amikor úgy viselkedünk, gondolkodunk, mint egy gyermek, és azokat az érzéseinket éljük meg, mint gyermekkorunkban, akkor Gyermek-én állapotban vagyunk. Ilyenkor például indulatosan dühöngünk, dacolunk, megsértődünk, vagy éppen naiv elvárásokkal várjuk a csodát. Amikor viszont viselkedésünk, gondolkodásunk és érzelmeink arra reagálnak, ami éppen körülöttünk történik, és eközben erőforrásainkat hasznosítjuk, akkor felnőtt-én állapotban működünk.
Tehát mindenkiben ott él a gyermekkora összes pozitív és negatív tapasztalata a belső gyermeki énjében. Ha valakit sok sérülés ért, ha erős érzelmi hiányokat szenvedett el gyermekként, akkor sebzett a belső gyermeki énje, és minden új tapasztalatot ezen keresztül szűr át. Így fordul elő például, hogy valaki újra és újra romboló kapcsolatokba keveredik, vagy ismétli hibás vélekedését, “nem tanul hibáiból”. Így csak az lehet a fejlődésünk útja, hogy “gyógyítsuk” belső gyermekünket, nézzünk szembe a gyengeségeinkkel, bizonytalanságainkkal, félelmeinkkel, és olyan elfogadással szeretettel formáljuk, ahogy azt egy tehetetlen, magára maradt kicsi gyermekkel tennénk.
A pszichoterápiás, személyiségfejlesztő munka során dolgozunk azon, hogy minden fejlődni akaró el tudja fogadni ezt az elveszett részét, átírhassa a gyermekkorban átélt negítv, fájdalmas érzéseit. Sérült világunkban azonban bármilyen gyógyítás csak olyan emberek által képzelhető el, akiknek megvolt a kellő bátorságuk, hogy felismerjék, és szembenézzenek saját árnyékukkal, elfogadják, megdolgozzák saját fekete árnyékukat, és felszabadítsák Csipkerózsika-álmot alvó fehér árnyékukat, a spontaneitást, a kreativitást, az érzékiséget.,,

/L. Stipkovits Erika - KÖZELEBB ÖNMAGUNKHOZ - Az önismeret útján a teljesebb életig c. könyvéből/

- 𝐚𝐳 𝐒𝐙𝐅𝐎𝐄 𝐂𝐈𝐊𝐊𝐈́𝐑𝐎́ 𝐜𝐬𝐚𝐩𝐚𝐭𝐚 -

"- Mit gondolnak majd az emberek?
- Úgy teszek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
- Most még nem érdemlem meg ezt a ruhát, mert még nem fogytam eleget.....
- Nem vagyok elég jó anya, ..." Íme néhány gondolatom az elmúlt évtizedekből, melyek mögött a szégyen érzése áll. Az a fájdalmas érzés vagy tapasztalat, hogy úgy hittem, hogy selejtes vagyok és nem vagyok elég szerethető. A szégyen imádja a perfekcionistákat- hiszen bennünket könnyen két vállra lehet fektetni. Küzdelmeink történetét nehéz felvállalnunk, mert félünk, hogy mások kiábrándulnak belőlünk, pedig szerintem szégyent érezni annyi, mint embernek lenni. Mindannyiunk életének szerves része, éppen ezért nem mindegy, hogyan tudunk vele együtt élni.
Azok tudják jól kezelni a szégyent, akik ...
- ismerik a szégyen működését, és tudják, hogy milyen üzenetek, elvárások stb. váltják ki belőlük ezt az érzést
- tudatosan kritikával szemlélik az eseményeket
- kinyújtják a kezüket segítségért és megosztják a történetüket azokkal, akikben megbíznak
- beszélnek a szégyenről, és nem félnek elmondani, hogy mit éreznek

Ha egy megtartó, támogató közegre vágysz, ahol megoszthatod szorongató érzéseidet, gondolatidat, keress bátran.
Bea

Újra itt vagyok 😀

Január eleje óta eltűntem és nem posztoltam. Bár többfelől biztatást, bátorítást kaptam, mégis úgy éreztem, hogy nem tudnék hitelesen írni, így inkább folytattam a megkezdett utamat, amire egy évvel ezelőtti "újjászületésemkor" léptem rá. Nem mondom, hogy könnyű volt az elmúlt év, volt benne sok tisztító könny, sok fontos megélés és ráeszmélés és megannyi nehéz döntés. Egy új életszakaszt kezdtem, mert úgy érzem, hogy mostantól már nem elsősorban tanárként, hanem segítő szakemberként szeretnék azok mellé állni, akiknek az életében bármilyen elakadás van vagy szeretnének egy önazonosabb életet élni.
Theodore Roosevelt amerikai elnök mondta: egyedül azé az érdem, aki kiáll a küzdőtérre, akinek az arca vérben és verejtékben fürdik, aki újra meg újra téved és hibázik. Szerencsés esetben megízlelheti a diadal gyümölcsét, és ha végül mégsem arat sikert, legalább a bátrak boldogságával teszi azt.
Én ezért arra biztatlak Téged, hogy merj kilépni a küzdőtérre, és lehet, hogy elbuksz vagy kudarcot vallasz, és ez nagyon fájhat is, de ezek a Te döntéseid.
Szeretettel várlak, ha úgy érzed, hogy tudok segíteni életed bátrabb megélésében.

Új év

Az óév utolsó napját túrázással töltöttem. Kb. 14 km-es táv, nem túl magas szintemelkedés, megfelelő terepviszonyok, kellemes idő, és részemről sajnos minimális edzettség- ezek voltak a kiindulási paraméterek. Többszöri megállás, erőgyűjtés, duzzogás (mit keresek én itt?), testi fájdalmak után következett az utolsó, legmeredekebb rész. Felnéztem, és az első gondolatom azt volt, hogy feladom, visszafordulok. Persze nekiindultam, és küzdöttem felfelé: levegőért kapkodtam, és egyszer csak azt éreztem, hogy mindjárt kiugrik a szívem, annyira dobogott. És ekkor eszembe jutott az a pillanat, amikor augusztusban néhány másodpercig ez a szív megpihent és leállt.... a két véglet, amikért nagyon hálás vagyok, hogy megélhettem.
Azt kívánom mindannyiunknak, hogy 2023 hozzon olyan élményeket, célokat, kihívásokat, amelyek a testi-lelki fejlődésünket szolgálják, és amik megdobogtatják a szívünket, mert élni csak így érdemes.
Ha szükséged van segítségre az önismereti úton, keress bátran!

Döntés

Különös hónap számomra a december: ebben a hónapban indult el 49 éve a földi életem, és 26 évvel ezelőtt ugyanezen a napon távozott el a bátyám. Az, hogy nekem ez mekkora fájdalom volt, azt hiszem nem mérhető a szüleim fájdalmához, akik első szülött gyereküket veszítették el. Amióta én is szülő vagyok, még inkább tudom, hogy micsoda fájdalmat élhettek át, és micsoda erő kellett nekik akkor, hogy tovább éljenek, és ne adják fel.
És ma14 éve annak, hogy édesanyám egy agyvérzést követően kómába került, majd karácsonykor ő is elment. Tisztán emlékszem arra a csütörtöki napra, amikor a lelkem mélyén éreztem, hogy az ő földi útja véget ért. Életem legnehezebb éjszakája volt, ahol sok minden megfordult a fejemben, de végül az élet mellett döntöttem. Sok év telt azóta, megéltem ezzel kapcsolatban a dühömet, a fájdalmamat, átéltem nehéz helyzeteket, hoztam jó és kevésbé jó döntéseket- de talán a legfontosabb, hogy ezekben a nehéz helyzetekben is mindig az életet választottam, az ő tiszteletükre is.
Mert dönthetünk úgy, hogy arra figyelünk, amit már elveszítettünk, vagy arra , amink még van. Mi dönthetjük el, hogy mire tanít minket a fájdalom.

Életbátorság

Több, mint egy hónapja nem írtam bejegyzést: egy nehéz, mozgalmas, külső- belső munkával teli időszakot élek most.
"Lépünk, cselekszünk, harcolunk, majd elbizonytalanodunk, elbukunk, csaknem belehalunk- aztán újra felállunk. Végül a legsötétebb szobába bemerészkedve megszerezzük az elixírt, vagyis a tapasztalatot, a tudást, az erőt és azt a bátorságot, amely segít az újjászületésben. " (dr. Bagdy Emőke) Hát valahogy így...
Sokszor nem merünk megtenni lépéseket, nem merünk belépni a legfélelmetesebb szobába, mert ragaszkodunk a biztonságoshoz, a megszokotthoz. Pedig szerintem, ha hagyjuk elhúzni az életet a most biztonságáért, akkor sosem találjuk meg a boldogságot.
Ti hogy vagytok ezzel? Hogy álltok az élethez való bátorsággal?
Én már barátkozom vele, de még van hova fejlődnöm.

Élni jó....

Ezzel a címmel indult nemrég Kadarkai Endrének egy podcastja, amelyben ismert és ismeretlen emberekkel beszélget arról, hogy miért is jó élni. 24 éve állok az iskolában a diákok előtt és próbálom velük megszeretettni a német nyelvet. Az elmúlt időszakot nehezen éltem meg: voltak mélypontok, amikor azért sírtam, mert dühös és elkeseredett voltam amiatt, amit az oktatással, a jövő generációjával tesznek a mai magyar oktatásban. És sírtam pénteken az iskolában is megölelve egy nagyon kedves diákomat, akinek szervezésében két iskola diákjai álltak ki a tanáraikért.
Élni jó? Az elmúlt 49 évben sokszor feltettem magamnak a kérdést, és a válasz nem mindig volt "igen". De mégis itt vagyok, mert valahogy minden traumából, nehéz helyzetből ki tudtam jönni, sokszor csak segítséggel. Úgy gondolom, hogy belső erőnk megtalálására akkor nyílik leginkább lehetőségünk, amikor az élet a legnagyobb erőpróbák elé állít minket. Ez azonban nem mindig megy egyedül. Ha úgy érzed, hogy szükséged lenne segítségre, keress meg, hogy együtt megtaláljuk a belső erődet.

Amikor a rákok növekednek, idővel kinövik a páncéljukat és dönteniük kell, hogy megfulladnak- e vagy levetik a páncélt, és vállalják a sebezhetőség kockázatát. Mi emberek is sokszor állunk a nagy dilemma előtt: maradjunk-e saját páncélunkban vagy elég bátrak vagyunk-e, hogy elhagyjuk a páncélt, ami együtt jár azzal, hogy sebezhetővé válunk, ugyanakkor megadja a lehetőséget a növekedéshez is. Mi döntjük el, hogy mit választunk: egy bátor döntéssel a változás mellett voksolunk vagy maradunk a páncél biztos, ám de fullasztó védelme alatt.
Te mit választanál?
Indulj el a változás útján, és én segítek ebben Neked.

A függőségről

Dr. Máté Gábor magyar származású kanadai orvos munkásságának középpontjában a függőségek kutatása és kezelése áll, melyről több könyvében is ír. A klasszikus szerek, mint a drog, alkohol, cigaretta mellett az "ártalmatlannak tűnő dolgoktól", mint például a vásárlás, internet használat, evés , munka stb. is függővé válhatunk.
Mit is kapunk ettől az állapottól? Pillanatnyi örömet, megkönnyebbülést, mert ekkor el tudjuk felejteni boldogtalanságunkat, ami a függőség hátterében áll. A csecsemő agyában endorfin szabadul fel, amikor meleg, szeretetteljes elfogadást kap szüleitől. Mindazok, akik ezt csecsemő vagy kisgyermekkorban nem kapták meg, "megtanulják" hogy a boldogság(hormont)ot nem belül, hanem kívül kell keresni, ezért válnak szerek vagy tevékenységek rabjaivá.
Édesapám az alkoholban kereste az enyhülést, a megkönnyebbülést, amit mind gyerekként, mind felnőttként nehéz és fájó volt megélni: hiába tudta, hogy hosszútávon ezzel az életmóddal tönkreteszi magát, a pillanatnyi öröm és kábultság iránti vágy időről -időre legyőzte a józan észérveket. Ő így tudta feldolgozni a traumáit, mert ő is ezt a mintát látta az édesapjától. Nagyon fontos lenne, hogy szembe tudjunk nézni életünk fájdalmával, és támogató, együtt érző segítséggel elindulni egy olyan (önismereti) úton, ahol egyre többször meg tudjuk élni, hogy a boldogságra való képesség bennünk rejlik.
Ha te is ezen út jársz vagy szeretnél elindulni rajta, és segítségre van szükséged, szívesen segítek Neked.

A harc vége.... ez a cím annak a meditációnak, amelyet szeretettel ajánlok Neked, ha van egy olyan problémád, amit szívesen elengednél. Elengedni azt jelenti, hogy megnyitod magad, és hagyod, hogy amihez eddig ragaszkodtál átáramoljon rajtad.
Az élet jön, majd megérint...fogadod a problémát, kíváncsian megvizsgálod- áthatol rajtad és várod, hogy megtaláld a megfelelő megoldást.
Ha van kedved, és megérintett a téma, próbáld ki a meditációt.
Ezzel kívánok Neked nagyszerű, áramlós hetet.
Szeretettel:
Bea
https://youtu.be/dBLiKiX4yhQ

Legutóbb arról írtam Nektek, hogy a majdnem végzetes darázscsípés kapcsán elkezdtem újra értékelni az élet apró "adományait". Persze hazudnék, ha csak erről szólnának az azóta eltelt napok: meg kellett birkóznom a félelmeimmel is: hogy például összerándul a gyomrom, ha meglátok egy darazsat, vagy ha meghallok egy szirénázó mentőautót. Az életünkben mindig jelen lesz a félelem, és ez így van rendjén. Ugyanakkor ha ez az érzés eluralja a mindennapjainkat, ha nem tudjuk megélni a pillanatot, mert mindig rettegünk valamitől, akkor változtatnunk kell. Popper Péter azt írja: " A félelmektől való megszabadulás legegyszerűbb és legbátrabb módja, ha közel megyünk hozzájuk és átéljük őket."
Nekem is hosszú évekbe telt, amire szembe mertem nézni velük, és bizony mind a mai napig tanulom ezt a folyamatot: közel menni és megélni a félelmeket, és elfogadni, hogy velem vannak.
Ha te is küzdesz a félelmeiddel és úgy érzed, hogy segítségre van szükséged, szívesen segítek neked, hogy szembe merj nézni velük.

Pár nappal ezelőtt egy csodás, barátokkal eltöltött este nem úgy fejeződött be, ahogy azt terveztem: egy darázscsípésre a testem nagyon hevesen reagált: eszméletvesztés, keringés összeomlása. Csak a gyorsan kiérkező mentők szakszerű ellátásnak és persze az őrangyalomnak😇 köszönhető, hogy most ezt a bejegyzést meg tudom írni. Az élet törékeny- halljuk és olvassuk sokszor, de amíg nem érezzük a saját bőrünkön, nem gondolunk ebbe bele igazán.
Hogy ettől a naptól kezdve örömmel hallgatom kamasz nagyfiam morgását, vagy rég elfeledett szeretettel és hálával ölelem a férjemet vagy hallgatom a telefonban a nagylányomat...... csak néhány dolog, ami azóta megváltozott az életemben.
" ..... vannak az életnek olyan aspektusai, amelyeket kizárólag a földön fekve láthat az ember. Akkor, ha kiütötték és ezek a tapasztalatok értékes erőforrássá válhatnak az életben." (Popper Péter)
Ha úgy érzed, hogy olyan élethelyzetben vagy, ahol segítségre van szükséged, keress bátran!