Bárdos Lajos Görögkatolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Bárdos Lajos Görögkatolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Az 1960-ban indított ének-zene tagozatos és egy általános tantervű osztállyal kezdhette meg működését 1988. szeptember 1-jén.

Iskolánk Fehérgyarmat város 1988-ban épült intézménye. Jogelődünk, - a „leveles iskola” - falai között 1960-ban indult el az ének-zene tagozatos képzés. Az intézmény egy igazgatás alatt többcélú tevékenységet folytat. Az általános iskolai oktatás mellett művészeti képzés is folyik. A 2023/2024-es tanévtől az intézményi nevelést-oktatást katolikus szellemben folytatjuk a
Nyíregyházi Egyházmegye fenntartása alatt. Az egyházi iskolákban kötelező két hit-és erkölcstanórát a 2024/2025-ös tanévtől vezettük be felmenő rendszerben, ahol minden gyermek a saját felekezete szerinti oktatásban vehet részt. Akik korábban még nem görögkatolikus intézménybe iratkoztak be, azokra nem vonatkozik ez a szabály, illetve az iskola vallásos programjai számukra nem kötelező, de önkéntes alapon ők is részt vehetnek rajta. A keresztény értékrend közvetítésével szeretnénk egy nyugodt, kiegyensúlyozott világot biztosítani tanulóink számára. Fontos számunkra a kodályi eszme folytatása. Elgépiesedett világunkban mi többet kívánunk adni útravalóul gyermekeinknek, a lelküket ápolni a zene, a művészetek ereje által. Iskolánk sajátos arculata

 Keresztény értékeket közvetítése a gyermekek felé
 Emelt szintű ének-zenei oktatás a „z.”osztályainkban
 „Zöld szakkör”az általános tantervű „a”osztályainkban
 A LEGO eszközökkel támogatott pedagógiai módszerek alkalmazása az oktatásban
 Idegen nyelv oktatása első osztálytól
 Lovas-kultúra, szivacskézilabda oktatása
 Alapfokú művészetoktatás (zongora, hegedű, trombita, tenorkürt, furulya, fuvola,
citera, néptánc, moderntánc, képzőművészeti oktatás)

Iskolánk igazgatója: Balla Kálmánné
Lelki igazgató: Levcsenkó Dávid görögkatolikus parókus

03/07/2026
🌟 Tanévzáró ünnepség 🌟Iskolánk diákjai, pedagógusai és szülei közös ünneplés keretében búcsúztatták el a 2025/2026-os ta...
30/06/2026

🌟 Tanévzáró ünnepség 🌟

Iskolánk diákjai, pedagógusai és szülei közös ünneplés keretében búcsúztatták el a 2025/2026-os tanévet. 📚

Az ünnepségen igazgatónk értékelte az elmúlt tanév eredményeit, megköszönte a pedagógusok és a szülők egész éves munkáját, kitartását, valamint kiemelte a diákok szorgalmát és helytállását. 👏

✨ Levcsenkó Dávid lelki igazgató áldást mondott a gyermekekre, hogy a nyári szünet biztonságban, örömökben és békességben teljen mindenki számára.

💐 Az ünnepség különleges pillanata volt, amikor Kovácsné Dibáczi Zsuzsanna, a Nyíregyházi Egyházmegye Oktatási Irodájának vezetője, valamint Magyar Márton, iskolánk korábbi lelki igazgatója köszöntötték igazgatónőt nyugdíjba vonulása alkalmából. Igazgatónő iskolánk alkalmazotti közössége nevében emlékplakettet és virágot vehetett át.

☀️ Köszönjük a szép tanévet, és mindenkinek tartalmas, pihentető nyarat kívánunk! 📚🌼

🎓Június 20-án méltó módon búcsúztunk el végzős, nyolcadikos diákjainktól. Köszönjük az együtt töltött éveket, az emlékek...
24/06/2026

🎓Június 20-án méltó módon búcsúztunk el végzős, nyolcadikos diákjainktól. Köszönjük az együtt töltött éveket, az emlékeket és a közös sikereket.✨🌟

🎓Sok örömet, kitartást és eredményes tanulmányokat kívánunk nekik a középiskolában, valamint sok sikert az előttük álló új kihívásokhoz!✨🌟

🔢🏆 A Matek Kaland egy hatfordulós levelezős matematikaverseny volt, amely során a résztvevőknek tudásukról, kitartásukró...
16/06/2026

🔢🏆 A Matek Kaland egy hatfordulós levelezős matematikaverseny volt, amely során a résztvevőknek tudásukról, kitartásukról és problémamegoldó képességükről kellett számot adniuk.

🌟Iskolánk 1.z. osztályos tanulója, Szabó Luca valamennyi forduló feladatait szorgalmasan és lelkiismeretesen teljesítette.
Felkészítő pedagógus: Szabó-Dávid Ágnes

Szeretettel gratulálunk Lucának a kitartó munkájához és a versenyen nyújtott teljesítményéhez!
Köszönjük felkészítő pedagógusa munkáját! 👏🌟

📚🏆 Iskolánk tanulói sikeresen szerepeltek a Körösök Menti Levelezős Versenyen.Örömmel osztjuk meg az elért eredményeket:...
16/06/2026

📚🏆 Iskolánk tanulói sikeresen szerepeltek a Körösök Menti Levelezős Versenyen.

Örömmel osztjuk meg az elért eredményeket:

Levelezős fordulók után a döntőbe jutottak magyar nyelv tantárgyból:
🌟Rádi Fanni 2.a osztályos tanuló, aki 4. helyezést ért el és különdíjban részesült
🌟Barna Alíz 2.z. osztályos tanuló, aki 11. helyezést ért el és szintén különdíjban részesült

A levelezős fordulók eredményei:
📖2.évfolyam magyar nyelv:
- Balázs Odett 4.hely
-Balogh Emília 10.hely
-Varga Bella 14.hely
-Gajdos László 16.hely
- Bohács Léna 22.hely
- Kósa Rebeka 26.hely
Felkészítő pedagógusok:
Barnáné Borbély Orsolya, Lőrinczné Pásztor Andrea

➗1.évfolyam matematika
-Bordacsenkó Bence 7. hely
Felkészítő pedagógus: Szabó-Dávid Ágnes

📝4.évfolyam magyar nyelv
- Róka Lotti Sára – 4. helyezés
- Bánki Anna – 5. helyezés
- Kanyó Anna – 8. helyezés
-Szűcs Lara – 9. helyezés
-Kovács Nóra – 18. helyezés
-Ternovics Erik – 20. helyezés
-Molnár Natália – 25. helyezés
-Palcsák Anna – 25. helyezés
Felkészítő pedagógus: Agárdiné Bihari Bettina

Szeretettel gratulálunk valamennyi versenyzőnek és felkészítő pedagógusuknak a szép eredményekhez! 👏🎉

✨ Az év végén újra megtelt a Művelődési Ház, és a Táncgálán a kicsiktől a nagyokig mindenki megmutathatta tehetségét!💃🕺A...
11/06/2026

✨ Az év végén újra megtelt a Művelődési Ház, és a Táncgálán a kicsiktől a nagyokig mindenki megmutathatta tehetségét!

💃🕺A tánc több mint mozdulatok sora. Egy különleges művészeti ág, amely szavak nélkül is képes történeteket mesélni, érzéseket közvetíteni és összekötni embereket.

💃🕺 A tánc a szív és a lélek nyelve: örömöt, szeretetet, kitartást, reményt és szenvedélyt fejez ki.

🌟Ez a nap nem csupán egy előadás volt, hanem lehetőség arra, hogy növendékeink megmutassák tehetségüket, fejlődésüket és mindazt a munkát, amelyet hónapokon át szívvel-lélekkel végeztek.
Minden mozdulat mögött kitartás, bátorság és elhivatottság rejlik.

👏 Gratulálunk a gyerekeknek és felkészítő tanáraiknak, Kokas Krisztinának és Máté Edinának!

✨ Köszönjük szépen a moderntáncos gyermekek fellépő ruháit Pótfiné Bartus Editnek! 👗✨

❤️ Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a szép és emlékezetes délutánhoz!

A Nyíregyházi Egyházmegye június 3-án Nagykállóban megrendezett pedagóguspiknikén – a pedagógusnap alkalmából – főigazga...
08/06/2026

A Nyíregyházi Egyházmegye június 3-án Nagykállóban megrendezett pedagóguspiknikén – a pedagógusnap alkalmából – főigazgatónk, Balla Kálmánné püspöki dicséretben részesült az oktatás és nevelés területén végzett kiemelkedő munkájáért. 👏

🌟 Anikó a Bárdos iskola elkötelezett és meghatározó személyisége az intézmény megalakulásának pillanatától fogva.

📚 Pályáját 41 évvel ezelőtt tanítóként kezdte, majd igazgatóhelyettesi, igazgatói, végül főigazgatói feladatkört töltött be – minden egyes szerepben kiemelkedő szakmai felkészültséggel, hitelességgel és példamutató emberi tartással.

🤝 Döntéshozatalát minden esetben az alapos megfontoltság és a gyermekek érdekeinek elsődlegessége jellemezte. Kitartása és elhivatottsága meghatározó szerepet játszott abban, hogy intézményünk hosszú távú stabilitása és jövője biztosítottá váljon.

💙 Munkáját lelkiismeretességgel, valamint a kollégák, a külső partnerek és a fenntartó munkatársai iránt egyaránt tanúsított tisztelettel és nyitottsággal végezte – és végzi ma is.

👏 Szívből gratulálunk a megérdemelt elismeréshez! 💐

✨VIZSGAKIÁLLÍTÁS✨          🎨Ecsetvonások, színek, formák és megannyi kreatív gondolat mesél a gyermeki képzelet színes, ...
08/06/2026

✨VIZSGAKIÁLLÍTÁS✨
🎨Ecsetvonások, színek, formák és megannyi kreatív gondolat mesél a gyermeki képzelet színes, szeretettel teli világáról a június 1-én megnyitott képzőművészeti, grafika és festészet tanszak növendékeinek vizsgakiállításán.
🎉A megnyitó vidám hangulatáról Balogh-Fazekas Alexandra 3. z. osztályos tanulói gondoskodtak lelkes éneklésükkel, majd Docsa Diána tanárnő szeretetteljes, szívhez szóló gondolatai vezették be a látogatókat a kiállítás világába.🥰
💝Szívből köszönjük a szülőknek és vendégeinknek, hogy ilyen sokan velünk együtt csodálták meg a gyermekek alkotásait, és jelenlétükkel még emlékezetesebbé tették ezt a délutánt.
🖌️Zámbori Kata tanárnő 78 tehetséges ifjú művészének egész éves alkotásaiból összeállított tárlat június 15-ig tekinthető meg.
🤗Szeretettel várunk minden érdeklődőt, hogy együtt gyönyörködhessünk tehetséges diákjaink fantáziájának különleges világában!

A Nemzeti Összetartozás Napján megemlékeztünk történelmünk egyik meghatározó eseményéről.Szűcsné Kiss Éva történelem sza...
04/06/2026

A Nemzeti Összetartozás Napján megemlékeztünk történelmünk egyik meghatározó eseményéről.

Szűcsné Kiss Éva történelem szakos tanárunk méltatta a trianoni emléknap jelentőségét, felidézve a több mint száz évvel ezelőtti fájdalmas fordulópontot, amely mindmáig összeköt bennünket, magyarokat – határon innen és túl.

🎉 Emellett ma elindult gyermeknapi programsorozatunk is!

A Gyermekeinkért Alapítvány támogatásának köszönhetően több új babzsákkal gazdagodott iskolánk, amelyeket a gyerekek azonnal birtokba is vehettek.

Szintén a Gyermekeinkért Alapítvány és iskolánk jóvoltából egy igazi kalandpálya várta a résztvevőket: az Exatlon akadálypálya és a söprögető játék remek szórakozást nyújtott az ügyeskedőknek. A sok nevetés és az örömteli hangzavar egyértelműen bizonyította a program sikerét. 😄

Köszönjük minden szervezőnek és közreműködőnek ezt a felejthetetlen napot! 💛

Cím

Bajcsy-Zsilinszky Utca 15
Fehérgyarmat
4900

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Bárdos Lajos Görögkatolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Az Iskola Elérése

Üzenet küldése Bárdos Lajos Görögkatolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola számára:

Parancsikonok

Megosztás