05/06/2026
Van valami szép abban, amikor emberek néhány napra elvonulnak a világtól azért, hogy mélyebbre merüljenek önmagukban. A mai világban az "elvonulás", mint fogalom, kezd egyre jobban elterjedni - mily fura, az elvonulás alatt, olyasmiket gyakorlunk, amik a régi néhány ezer évvel ezelőtt élő embernek teljesen természetes volt.
Persze, elvonulás és elvonulás között ég és föld lehet a különbség, mégis, valahol minden elvonulás arról szól, hogy kivesszük magunkat a megszokott környezetből, élethelyzetből, azért, hogy egy újban önmagunk újabb, mélyebb, valódibb részeit ismerhessük meg.
Ma beszélgettem valakivel. Kérdezte, mivel teltek az előző heteim, és hát meséltem neki az elvonulásról. Mire ő azt mondta, hogy: Hát, ez neki sima lenne.
Természetesen jót kacagtunk rajta és közben inspirált arra, hogy az utóbbi idők tartalomgyártási szünetje után, újra írjak valamiről. Merthogy inspirációm, megosztani valóm bőven van, ugyanakkor a hely, ahol ez történik, egyre távolabb és távolabb kerül tőlem. Na nem mintha bármikor is közel éreztem volna magamhoz a social média világát, csupán játszottam vele, használtam, hiszen van egy célom. De őszintén, túl sok itt a badarság, a remek és mély tartalmak mellett, melyek olyan információk terjedését segítik elő, amit nem tartok emelőnek.
Szóval a mai beszélgetés elindította bennem azt a gondolatmenetet, miszerint, gyakran óriási különbség van a valóság és aközött, amit gondolunk róla. S olyannyira félünk a mélyebb valóság felfedezésétől, s attól, hogy azzal egyetemben el kell engednünk valamit, ami most oly biztonságot ad, hogy inkább kigondoljuk a valóságot, mintsem fefedezzük azt.
Azt hisszük, tudjuk, kik vagyunk. Ám a valóságban csak gondoljuk, hisszük. Pontosan ezért vagyunk bizonytalanok, mert nem ismerjük magunkat és az életet. Felhozakodunk a hidelmeinkkel a spiritualitás vagy épp a tudomány kapcsán, másokra hivatkozunk, ezzel próbálva alátámasztani véleményünket, ám egy adott helyzetben, amikor egy szempárból egy tiszta lélek tekint ránk vissza, megrezzenünk és elbizonytalandunk. Mert rámutat, mennyire fogalmunk sincs arról, kik vagyunk és mi ez az egész, amit úgy hívunk: élet.
Ezért is mondtam az elvonulás végén a résztvevőknek, hogy mint mindig, most is, mérhetetlenül büszke vagyok rájuk, és nagyra becsülöm azt, hogy a mai világban, ahol mindent ingyen, gyorsan, instant és a lehető legrövidebb úton, a lehető legkisebb áldozattal szeretnénk megszerezni - ők eljöttek, s ha csak pár napra is, de feladták a mindennapok taposó malmát, és elköteleződtek a mély, belső önmunka mellett. Ahol nem könyvek, videók, és már halott vagy épp sosem látott Mesterek tanításait tesszük magunkévá, hanem engedjük, hogy az éles helyzetekben feltáruljon az, amit az intellektus bizony porként fed el.
Azt látni, hogy akik évek óta a környzetemben vannak, tanulnak tőlem, általam, a többiek által és maguk által, évről-évre fejlődnek, őszintébbek, igazabbak, önazonosabbak..az felemelő.
Maga a műfaj, mint Elvonulás tartás, egy nagy szerelem számomra. A mauna csendjében megjelenő nehézségek, fájdalmak, régen elfeledett vagy éppen meg sem látott történetek megjelenése, felismerése, majd transzformációja és integrációja, a felszabadulás ösvényének egy igazán intim és meghitt megélése, melynek a tanújának és tartójának lenni Áldott pozíció.
Mint általában, úgy most is, a vissza integrálódáshoz idő kell.
Ám lassacskán kipihenem magam. S az, hogy most már "folyik a tinta kezem közül", bizony azt mutatja, ha komótosan is, de hamarosan újra aktívan megosztom mindazt, amit tanultam s tanulok.
Önmagamról,
az emberről,
a spiritualitásról,
az ébredésről,
az életről,
szentségről
és profánról.
Arról, hogyan lehet a hétköznapi külcsín mögött meglátni azt a hihetetlenül nagy mélységgel rendelkező esszenciát,
melyet mindannyian keresünk,
s melytől azt várjuk,
hogy betöltse életünket.
Addig is,
Éber gyakorlást,
érzékenyülést,
jókedvet és sok boldogságot
kívánok Neked,
Kedves Olvasóm!
Namaste,
Sivananda
A következő elvonulás augusztus 13-16 között lesz.
