Mire vágyunk mi, milleniál anyukák legjobban a kávén kívül?
✨️Elég jó anya vagy.✨️
A pozitív megerősítés lásszk be, nagyon ritka a kultúránkban. A milleniál szülők többsége gyerekként egyáltalán nem kapott senkitől pozitív megerősítést.
Most pedig szülőként, minden energiánkat arra fordítva, hogy egészségesebb lelkű gyerekeket neveljünk - szintén nem kapjuk meg, csak ha szerencsések vagyunk. Se a saját szüleinktől és rokonainktól, se az egészségügyben (kórház, védőnő, gyerekorvos), se a gyerekeink nevelőitől az oktatási intézményekben, de még a magánszférában sem a gyerekeinkkel foglalkozó szakemberektől. A közösségi médiában pedig pláne nem, sőt.
Óvodapedagógusként tudom, hogy nem könnyű, ha a szülő valamit nem jól csinál, esetleg nem működik együtt, és ennek a gyerek látja kárát. DE pedagógusként ma már azt is pontosan tudjuk (legalábbis jó lenne, ha tudnánk), hogy a negativitással, megszégyenítéssel, félelemkeltéssel pont nem lehet belülről motivált változást és együttműködést elérni. És ez pontosan igaz arra is, ahogy a szülőkkel bánunk.
Az meg már csak hab a tortán, ahogy egyes gyerekekkel foglalkozó szakemberek (vagy esetenként önjelölt szakértők) a nagyobb elérés és eladás érdekében a közösségi médiában öntik az anyukákra folyamatosan, éppen mit rontottak el.
Szóval nyelvoktatóként, magánvállalkozóként hiába az anyukák a célcsoportom és az erős, megosztó, negatív vélemények hoznának nekem is több hasznot, nekem ez emberileg, anyaként nem éri meg. Szerintem a tőled telhető legjobbat nyújtod a gyerekednek már most is 😊🤍
Te emlékszel, kitől hallottál már olyat, hogy ez igen, nagyon jól csinálod ezt az anyaság dolgot? Írd meg kommentben, én kezdem 💬
Nyelv pont Neked
Nyelv pont Neked, Nyelviskola, Budapest elérhetőségei, térképes helyadatai és útbaigazítási információi, kapcsolatfelvételi űrlapja, nyitvatartási ideje, szolgáltatásai, értékelései, fényképei, videói és közleményei.
Andi✨️ többnyelvű nevelés és nyelvoktatás
Többnyelvű nevelés- szakértőként és anyaként✨️
Mommy English online csoport 🤍
Magyarozz Online 🇭🇺
linktr.ee/nyelvpontneked
Mit teszünk azért, hogy a spanyol nyelv is fontos legyen a kislányunknak?✨️
Többnyelvű gyerekeknél gyakori, hogy az egyik nyelvükön könnyebben fejezik ki magukat, mert többet használják. A mi kislányunk legerősebb nyelve a magyar, hiszen itt élünk, többen beszélünk magyarul a környezetében, és a bölcsiben is csak magyart hall.
Így szeretnénk, hogy a spanyol nyelvhez és a venezuelai kultúrához is pozitív élmények kapcsolódjanak, értéknek tekintse, hogy több kultúrája van és szívesen őrizze a hagyományokat.
Ez úgy megy a leghatékonyabban, ha nem erőltetjük, hanem mi is pozitívan állunk hozzá mindkét kultúrához. Például nem azért csinálunk most arepát vacsira, mert muszáj megtanulnod, hanem mert finom és szeretjük, és nagyon menő, hogy te is segítesz!
Persze igyekszünk tiszteletben tartani mindenki személyes döntéseit és ízlését. Nem kell csak azért megenni, meghallgatni, megölelni valakit vagy valamit, mert venezuelai. :)
És ami anyaként kicsit nehéz lehet, különösen babákkal, hogy hagyni teret apának is minél többet kettesben lenni a picivel, hogy tudják csak ketten használni a nyelvet, legyenek közös programjaik, tudjanak kötődni spanyolul - és ahogy nő a gyerek, ez mással is meglegyen: rokonokkal, barátokkal, különfoglalkozásokon, ahol rendszeres és természetes a nyelvhasználat.
Kövess, ha érdekel a többnyelvűség, és küldd el valakinek, aki többnyelvű gyereket nevel!🤍
Hogy született meg a kedvenc projektem❤️🩷🤍
A Mommy English nem azért a kedvencem, mert jól jövedelmez és nagyon népszerű (egyik sem igaz rá igazából).
Hanem mert nekem életmentő lett volna egy hasonló segítség a kisbabás és a munkába visszatérős időszakban!
Nekem nagyon magányos volt otthon lenni a kislányommal, és a klasszikus közösségbe járós ötletek ki voltak lőve. Így végül visszamentem részmunkaidőbe dolgozni, amit biztos nem tettem volna, ha részese lehetek egy támogató, aktív közösségnek.
És most óvodapedagógusként és nyelvoktatóként szembesültem vele, hogy szinte lehetetlen karrierváltással, 2026-ban részmunkaidős, home office állást találni. Nagy előny lett volna valami újat tanulni időben!
Ezt a kettőt ötvöztem a Mommy English csoportokban, ami egy beszédalapú, rugalmas nyelvgyakorlási lehetőség anyukákra szabva.
Kövess, ha kíváncsi vagy, mikor próbálhatod ki legközelebb! ✨️
Miért szereti ennyire a könyveket 2,5 évesen?
Nagyon örülök, hogy így szereti a meséket és a könyveket a kislányom!
Igazi kis könyvmoly, könyvtárba járunk, fejből idézi nem csak az itthoni, de a bölcsis meséket is és még a szakácskönyv is érdekli 😀
Bár nem volt sok választása, már pár hónapos kora óta mesélek neki, nézegetünk, olvasunk és barátkozunk a könyvekkel.
Biztos vagyok benne, hogy ez is hozzájárult ahhoz, hogy szépen, választékosan beszél magyarul! A spanyol és angol könyvekkel mondjuk kicsit bajban vagyunk, de erről majd legközelebb.
Kövessetek többnyelvű neveléssel kapcsolatos tartalmakért. És írjátok meg kommentben, hogy ti mikor kezdtetek mesélni? ✨️💬📚
15/02/2026
Hi, I’m glad you’re here! 🥰
On my page I help moms, children, and foreigners living in Hungary to study Hungarian and English
As a kindergarten and language teacher and a mom raising a multilingual, Venezuelan-Hungarian little girl🤍
I believe learning languages can be fun!✨
Follow me if you are interested in learning languages and raising multilingual children!
Írtam már egy bejegyzést a témában, de hát ezt sose lehet elégszer elmondani kisgyerekekkel foglalkozó szakemberként 2026-ban.
Kétéves kor alatt nem ajánlott semennyi képernyőidő (az alkalmankénti videóhívást kivéve).
Nem szeretnék viszont egy szülőben sem bűntudatot kelteni, amit szintén nem lehet elégszer elmondani 2026-ban! Szóval amellett, hogy számtalan szülőtől hallottam már, hogy azt gondolják, jót tesznek gyereküknek az angol mesék, YouTube videók, hiszen tanulják a nyelvet. De a képernyőidő hosszútávon rendkívül káros, különösen a kisgyerekeknek!
Azt is szeretném hangsúlyozni, hogy
szülőként nem tudhatsz mindent, ami a szakembereknek egyértelmű!
és sosem késő változtatni!
További nyelvtanulással és többnyelvű neveléssel kapcsolatos tartalmakért kövesd az oldalam
11/02/2026
A kultúra érték - egy többnyelvű családnak különösen 🇭🇺🇻🇪🤍
Az idei half time show közel állt a szívemhez, nem csak azért, mert nagyon szeretem és sokat hallgatom Bad Bunny zenéjét. Hanem mert megérintett az üzenet is, a latino pride és a kultúra ünneplése.
Magyarországon egy venezuelai férjjel háromnyelvű kislányt nevelni érdekes helyzet. Budapesten eddig egy international buborékban éltünk. Egyébként én a férjem megismerése előtt is nemzetközi óvodákban, külföldi kollégákkal, családokkal és itt megismert barátokkal több időt töltöttem, mint csak magyar környezetben.
Most viszont változott a környezetünk több szempontból, például egy állami intézménybe jár a kislányom, és kezdjük érezni. Ha nem is ellenségességet, de egyfajta zártságot mindenképpen.
Épp ezért érintett meg annyira az üzenet, hogy értékelni és ünnepelni is lehet egy kisebbségi kulturát!
Akkor is ha az nem közvetlenül az enyém, ‘csak’a férjemé, a kislányomé és így a fél családunké és barátainké és így részben én is magaménak érzem 🤍
“The only thing more powerful than hate is love”
Köszönöm a figyelmet 😀 Kövess, ha érdekel a többnyelvű családok témája ✨️
Angol és magyar nyelvoktatóként megértem, milyen az, mikor nincs önbizalmad élesben használni a nyelvet. Spanyolul én se mertem megszólalni pár kifejezésen kívül, amíg nem volt muszáj. Tudom, milyen ez a lelki gát!
Spanyolt tanulok a férjem miatt pár éve. Sok mindent megértek, de a legtöbb ismerősünk és családtagunk nem hallott még soha spanyolul beszélgetni.
Csak akkor lepleztem le magam, mikor az idősebb generációval szerettem volna kommunikálni. Ők nem értenek se angolul, se magyarul, és rá vagyok kényszerítve hogy spanyolul próbáljam meg kifejezni magam. És persze végül nagyot dobott az önbizalmamon, hogy sikerült megértetni magam!
Ha szeretnéd magad rákényszeríteni, hogy megszólalj angolul, abban én is tudok segíteni. Gyere a Mommy English csoportba gyakorolni anyukákkal, akik pontosan értenek, akkor is, ha nem tökéletesen fejezed ki magad 😊
08/02/2026
Anya saját angolórája! ✨
What more can I say... 😃
Na jó, oszd meg az anyuka ismerőseiddel, nézd meg az eseményt és jelentkezz a Google kérdőíven! 🤍
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.