MuscuLogika Szitányi Ákos

MuscuLogika Szitányi Ákos

Megosztás

Amennyiben bárki közületek valamilyen testi kihívástól szenved talp és fejtető között, lehetőséget szeretnék kínálni a számára.

Vizsgázott MuscuLogusként az általam elsajátított módszer alkalmazásával jelentős enyhülés érhető el már egy kezeléssel is.

01/05/2026

Egy édesanya kedves visszajelzését szeretném megosztani. 🤍

Kislányával gerincferdüléshez kapcsolódó tartáseltérés és lapockafájdalom miatt érkeztek hozzám. A MuscuLogika módszer alkalmazása után már az első alkalmat követően mi is jól láttuk a változást a testtartásában.

Az édesanya így fogalmazta meg a tapasztalatukat:
„Kislányommal gerincferdülés miatt kerestük fel Évát, és kértük a segítségét. Már az első alkalmat követően szemmel látható volt a változás: szebb lett a tartása, és a gerinc melletti izomfájdalmak is megszűntek. Nagyon boldog a lányom, mert azt mondja, úgy megkönnyebbült, mintha mázsás terhek kerültek volna le a hátáról. Köszönjük szépen 🙏”

Nagyon köszönöm a bizalmat és a visszajelzést. 💚

📞 Bejelentkezés: Szever Éva, musculógus
06 20 451 1204

Fontos: ez egy egyéni tapasztalat. A változás mértéke és üteme mindenkinél eltérhet.
A MuscuLogika nem orvosi ellátás, hanem fizikai közérzetjavító szolgáltatás.

03/04/2026

3. rész: Bütyök és lábfej - újabb javulás 👣

Rövid előzmény: a vendégem erős bütyökkel, makacs sarokfájdalommal és nehezített járással érkezett. A fájdalom már olyan mértékű volt, hogy felmerült a műtét lehetősége is.

Az első MuscuLogika alkalom után a vendég beszámolója szerint: a sarokfájdalom megszűnt, a második után már futni is tudott.

A harmadik után a vendég visszajelzése és a fotók alapján a lábfej tartása tovább javult:
✅ Bütyök tapintása - már nem annyira kemény, hanem puhább, rugalmasabb
✅ Nagylábujj - a csavarodás tovább csökkent, egyenesebb irányt tart
✅ Összkép - a két lábfej közötti „V” forma tovább szűkült, az állás rendezettebbnek látszik
✅ Lábujjhegyre állás - újra lehetséges.

A változás tartósságát a vendégem tudatossága is biztosítja - természetes táplálkozással és rendszeres mozgatással is támogatja a folyamatot. 💚

📞 Szever Éva musculógus - 06 20 451 1204

Megjegyzés: Minden szervezet más, a tapasztalt változások és az eredmények egyénenként eltérhetnek.

23/03/2026
14/02/2026

A bal oldalon látható hőkamerás felvételen gyakorlatilag sem a kézfej, sem az ujjak nem látszanak.
A hölgy jó ideje váll, könyök és hátfájdalommal élt, de az egy órás musculogikai eljárást követően fájdalommentesen távozott.
A második képen már mindkét kéz ujjai jól látszanak, pedig „csupán” a nyak, a jobb váll és a felkar izomzatán dolgoztam.

02/02/2026

Folytatás - a látás tovább javult, a szemállásban is látható változás ✅

Az előző poszt óta történt néhány fontos fejlemény.

Kiindulás: a hölgy korábban a jobb szemével gyakorlatilag semmit nem látott, a jobb szem dülledése és a kifelé kancsalítás is látható volt.

A MuscuLogika módszer első alkalmazása után: foltokban kezdett látni, majd két nappal később körvonalakat és formákat is észlelt.

A korábbi vizsgálatokon nem találtak egyértelmű szervi eltérést. Most, egy újabb vizsgálaton azt a tájékoztatást kapta, hogy találtak egy kb. 4 mm-es eltérést (ahogy neki mondták: „egy kis valamit”), ami összefügghet a tünetekkel és a jobb szem helyzetével. Idegsebészeti műtétet javasoltak, de ő további szakvéleményt kért, ezért egyelőre nem tűztek ki időpontot.

2. alkalmat követően ezek voltak a tapasztalatai:
• A jobb szem dülledése csökkent.
• A kifelé kancsalítás szinte megszűnt.
• Javult a fókusza és a tájékozódása: korábban mellényúlt, most elsőre pontosan eltalálta a vállamat.
• Több részletet észlelt a jobb szemével: már látja az orra hegyét, és a pulóver csíkjait is.
• A közérzete is sokat javult - örült, megkönnyebbült, és tele volt reménnyel. 😊

A második alkalom után ismét elment szemészeti vizsgálatra, és a szemészeti mérések alapján a jobb szem dülledése valóban csökkent - a mérést háromszor is ellenőrizték. A látásvizsgálat is javuló tendenciát mutatott. Egyelőre a műtét helyett követést javasoltak, a következő kontroll fél év múlva lesz esedékes.

Fontos: minden test más. Ez egyéni tapasztalat, az eredmény egyénenként eltérhet. Nem helyettesíti a szemészeti kivizsgálást és kezelést.

📞 Bejelentkezés / időpont: Szever Éva - +36 20 451 1204

29/01/2026

Van, amikor egy üzenet mindent elmond.

Az alábbi sorok egy klienstől érkeztek egy 40 éve fennálló szemprobléma kapcsán. 👀✅
Változtatás nélkül osztom meg - ritkán olvasni ennyire őszinte, tiszta visszajelzést.



„Norbi a nevem, 55 éves vagyok, a problémám kb. 40 évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy biciklis baleset során a bal szemem kapott egy nagy ütést a kormánytól, és attól a pillanattól fogva egészen a mai napig sajnos a bal szememet nem tudtam használni, egyenesbe állítani, és emberek szemébe nézni, mert egyszerűen nem ment.

Voltunk többféle kezelésen évek hosszú során, de egyik szemorvos se tudott segíteni.
Míg múlt héten a FB kidobott egy posztot egy András csontkovács nevű úriemberről, aki ma reggel a kb. 40 éves problémámat hihetetlen módon eltüntette. Persze, kell gyakorolni a látásomat szem edzés technikával, de végre mindenkinek a szemébe tudok nézni, ami számomra pszichikailag sok éven át nagyon nehéz volt, mert kerültem a szemkontaktust mindenkivel.......”



Bejelentkezés / időpont: Páli András – 06 20 344 3717



27/01/2026

“Látlak.” - és csend lett a szobában

Egy hölgy érkezett hozzám, aki a jobb szemére már semmit nem látott. Emellett a jobb szeme láthatóan kifelé tartott. Az utóbbi 2,5 évben fokozatosan romlott a látása, több vizsgálaton is járt, mégsem találtak szervi eltérést vagy egyértelmű okot.
Ekkor érkezett hozzám.

A MuscuLogika módszer alkalmazása közben többször kértem visszajelzést:
“Érzel bármi változást? Látsz valamit?”
A válasz többször is ugyanaz volt: “Nem.”
A végére még mindig nem történt azonnali változás.
Aztán felállt, járkálni kezdett és nézelődött - közben letakarta a bal, látó szemét.
Egyszer csak megállt előttem, rám nézett, és azt mondta:
“Látlak.
Látom a hajad, és a pólód szegélyét.”

Nehéz volt megszólalni - mindketten éreztük a pillanat súlyát.

Nem tisztán látott, inkább sötét foltokban - de már részleteket is felismert, például a póló szegélyét.
Folytatódott a változás: két nappal később örömhírrel hívott - már körvonalakat és formákat is észlelt. A szemészeti kontrollvizsgálaton is kedvezőbb visszajelzést kapott.

Folytatjuk a munkát. Ha lesz újabb fejlemény, megosztom veletek.

📞 Bejelentkezés / időpont: Szever Éva - +36 20 451 1204

Fontos: minden test más. Ez egyéni tapasztalat, az eredmény egyénenként eltérhet. Nem helyettesíti a szemészeti kivizsgálást és kezelést.

Szeretnéd, hogy a(z) iskolaod elsőként szerepeljen az Iskola tematikájú vállalkozások között Budapest városában?

Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Helyszín

Kategória

Telefonszám

Weboldal

Cím

Budapest