Benkő Andrea - Intimitás coach

❎A VÁLASZTÁS MARGÓJÁRA:

AUTORITER SZEMÉLYEKKEL ÉS RENDSZEREKKEL KAPCSOLATOS HIEDELMEK, AZ ÉNERŐ ELVESZTÉSE – AZAZ A SÉRÜLT BELSŐ GYERMEK REAKCIÓJA AZ ŐT KÖRÜLVEVŐ VILÁGRA

Az autoriter, azaz tenkintélyelvű működés, egy olyan működési mód, ahol alapvető követelmény a feltétlen engedelmesség. Csak egy értékrend, csak egy ideológia, csak egy irányba mutató gondolkodás, kommunikáció és cselekvés jellemzi. Minden mást, ami ezzel nem egyezik, az autoriter személy és rendszer szigorúan büntet. Nincs benne helye autonómiának, és nincs helye benne kritikus gondolkodásnak sem.

A kommunikáció, és minden fajta egyéb megnyilvánulás erőszakos, a folyamatos félelemre épít.

❓Kikre hat leginkább egy ilyen rendszer?

Azokra, akik valamiért arra kényszerültek, hogy háttérbe szorítsák, elnyomják a saját szükségleteiket, vágyaikat, gondolataikat, érzelmeiket. Akik elvesztették a hitüket önmagukban és a világban, és teljes kiszolgáltatottságot élnek meg. Ami árnyalni tudja az ebből fakadó nehéz érzéseket, az az, ha az ilyen rendszer áldozatává vált emberek az őket elnyomó rendszernek adják feltétel nélküli hitüket.

Sokszor ezek a rendszerek azzal bástyázzák körbe saját jelentőségüket, hogy folyamatosan a legalapvetőbb félelmeket aktiválják különböző módokon, végképp megsemmisítve az egyik legfontosabb pszichológiai szükségletet, a biztonságot. Ez elképesztően leterheli az idegrendszert azáltal, hogy folyamatos szorongást és frusztrációt kelt, ami nagyon kiszolgáltatott állapotot idéz elő.

❓Mi formálja abba az irányba a személyiséget, hogy ilyen mértékben befolyásolható legyen?

👶A legmeghatározóbb időszak ebből a szempontból a 0-9, és a 9-36 hónapos kor. Egy modern pszichológiai megközelítés szerint, az egészséges személyiségfejlődéshez a legideálisabb az lenne, ha a születéstől, a csecsemők 9 hónapos koráig ahhoz hasonló kapcsolatot tudna kialakítani az édesanya a gyermekével, amit a várandósság 9 hónapja alatt az anyaméhen belül megélt.

Ennek az az oka, hogy a csecsemő teljes függésben van az édesanyjától testileg és lelkileg egyaránt. Ez alapozza meg az alapvető szeretet, gondoskodás, biztonság és bizalom érzését a gyermekben. Ha ez sérül, az az önbizalom, és a világba vetett bizalom, azaz az ősbizalom sérüléséhez vezet. Ez az édesanya részéről hatalmas áldozatot követel.

A régi nevelési-gondozási ennek abszolút ellenébe mentek. „Hagyd sírni, erősödik a tüdeje!” „Nem kell felvenni, meg kell tanulnia megnyugtatni magát!”. „A gyerek ne aludjon a szülők között!”. Ezek a tanácsok teljes mértékben figyelmen kívül hagyták a gyerekek érzelmi szükségleteit. Nem meglepő tehát, hogy sokan már ebben az időszakban jelentős lelki sérüléseket szenvedtünk.

👧👦A következő, szintén nagyon meghatározó fejlődési korszak, a „totyogós kor”, nagyjából 9 és 36 hónapos kor között. A gyermekben ebben az időszakban fejlődik ki az „én” tudat. Mindenre kíváncsi, mindent kipróbál, mindent akar, mindenre felmászik, mindent a szájába vesz, és ha szembesül a határokkal hisztizik. Elképesztő türelem, tudatosság, következetesség és önfegyelem szükséges a szülők részéről ahhoz, hogy ezt az időszakot jól lemenedzseljék.

Két szélsőség hathat ilyenkor nagyon károsan a személyiségfejlődésre, ha mindent szabad, és ha semmit sem.

A „mindent szabad” vezethet felnőtt korban az önkritika nélküli, mindenkit ledaráló, az együttérzésre képtelen, akár a bűnözési hajlam kialakulásáig is elfajuló torzult személyiséghez.

Ezzel szemben a túlkontrolláló, elnyomó, „semmit nem szabad” nevelés gyengítheti el a személyiséget olyan mértékben, hogy az érintett ember felnőtt korára a teljes kiszolgáltatottság érzését éli meg. Megélheti ezt párkapcsolatban, munkahelyen, állampolgárként. Nem hiszi el, hogy tehet valamit a saját sorsáért, nem bízik a képességeiben, az erejében, így válik akár teljes mértékben kívülről kontrollálhatóvá.

Nyilván ez az írás általános. A dolog ennél sokkal komplexebb, árnyaltabb és egyénibb.

Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy léteznek olyan verziók, amikor az elnyomott az elnyomó viselkedését adaptálja azon az alapon, hogy „vagy tettes leszel, vagy áldozat”. Ilyen is létezik.

Érdemes átgondolni azonban, hogy a személyiség torzulásai sosem jó dolgunkban alakulnak ki.

❗️❌❗️A bántalmazásra, az erőszakra, az agresszióra természetesen mindig nemet kell mondani!

De bántani valakit mondjuk azért, mert hiedelemrendszerek még fogságban tartják, és nagy mértékben befolyásolják a döntését, nem szabad.

Abban, hogy ez kialakulhatott, az emberiségnek kollektív felelőssége van, így abban is, hogy ezen változtassunk. Ebből mindenki egyénileg veszi ki a részét legjobb tudása és szándéka szerint.

☮️Ideje tanulni a hibákból!❤️‍🩹

Ha úgy érzed, hasznos ez a bejegyzés, kérlek oszd meg, hogy együtt vessünk véget a megosztottságnak és az egymás ellen irányuló dühnek! Köszönöm, ha megteszed!🙂

Ennyit, nem többet!🙂🕊

Ennyi pont elég!🙂❤️🕊

🔥Mi kell a szenvedélyhez?

Sok konzultáció témája az, hogy eltűnt a szenvedély a kapcsolatból.

🧐De nézzük, mi is kell a szenvedélyhez?

Amikor az ismerkedés fázisában vagyunk, ég a tűz, és alig várjuk a másik emberrel való kommunikációt, és ez izgalmas. Ez az „önműködő” izgalom, az újdonság varázsa, még kitart hónapokig, esetleg 1-2 évig. Aztán, ha tartósan együtt maradunk, elkezdjük szürkének, és egyhangúnak érezni a kapcsolatot. De vajon mi tűnik el?

🙎‍♀️🙎Amikor régóta együtt vagyunk valakivel, képesek vagyunk arra a tartós tévedésre jutni, hogy ismerjük a másikat. Azt hisszük, hogy ugyanolyan, mint már évek óta. És ő is ezt hiszi rólunk.

Megszűnik a kíváncsiság egymás iránt, ami a szenvedély lassú eltűnéséhez vezet.

Ez azonban valójában csak egy tévedés! Mindenki változik. Formálják a mindennapok, formálják a kihívások, formálja az élet.

Közben meg, mivel minden nap ott élünk egymás mellett, azt sem vesszük észre, ha a másik külsőleg is megváltozik. Ha csak nem hirtelen, és nagyon szembetűnő változás történik rajta. Na akkor felkapjuk a fejünket. Ugyanez igaz fordítva is.

💡A megoldás tehát az, hogy ne engedjünk annak a tévhitnek, hogy a partnerünk személye, egy statikus valami, ami mindig ugyanolyan marad. Legyünk kíváncsiak egymásra, és ne csak a felszínen, a „hogy telt a napod” rutinjával, hanem valóban érdeklődjünk egymás iránt őszintén, együttérző kíváncsisággal. Az újdonság újra gyújthatja a tüzet.

⏳Ehhez azonban idő kell, és türelem. Nem baj, ha nincs minden nap ilyen beszélgetés. Csak legyen, és amikor van, akkor tényleg legyen, úgy, hogy abban mindenki jelen van.

❤️☯️Mint minden, ez is akkor működik, ha egyensúlyban van. Ha mindenki részéről megvan az érdeklődési és a válaszadási hajlandóság is. Oda-vissza. Ha ment a kezdetekkor, menni fog most is, csak már nem automatikusan, hanem odafigyeléssel.

Mert nem az van, hogy ugyanolyanok, vagy uncsik lettünk, hanem az, hogy nem osztjuk meg egymással dolgainkat, és ezért azt hisszük egymásról, hogy már mindent is tudunk, hogy nem tudunk egymásnak újat mondani. De ez nem igaz!❗️

👁️Válj újra láthatóvá!

Úgy érzed, hogy már nincs szavad otthon? Hogy már nem számítasz? Hogy az elmúlt hónapok, évek alatt láthatatlanná váltál a kapcsolatodban?

👻Mi történt? Hol és hogy tűntél el?

Amikor valaki ezt érzi, sokszor áll az a háttérben, hogy bizonyos dolgokra nem érzi feljogosítottnak magát. Nem hiszi el, hogy méltó bánásmódot érdemel, hogy az ő vágyai és szükségletei is számítanak a kapcsolatban, mert valamikor régen elhitte, hogy ő nem elég jó, vagy azt, hogy az igényei zavarhatnak másokat. Olyanokat, akiket többre tart önmagánál.

Ha most magányosnak is érzed magad a kapcsolatban, és úgy érzed, egyáltalán nem számít a másiknak, hogy mit szeretnél, mire vágynál, könnyen lehet, hogy valami ilyesmi munkálkodik benned tudat alatt.

❗️Tudnod kell, hogy ez nem igaz! A jól működő párkapcsolatban mindenki fontos, mindenki számít. Az előfordulhat, hogy valamelyik félnek, valamilyen oknál fogva átmenetileg nagyobb támogatásra van szüksége, de hosszú távon az egyensúlynak helyre kell állnia. Ha ez nem történik meg, az előbb-utóbb a háttérbe szorult fél szenvedéséhez vezet.

Ha ebben vagy, érdemes ránézni arra, hogy mikor fosztottad meg magad a saját jogaidtól. Mert bizony ilyenkor ez van.

📣Ez igazából jó hír!

Mert, ha visszaadod magadnak a jogaidat, ha méltó módon és együttérzően fordulsz magad felé, akkor előbb-utóbb ezt kifelé is magabiztosan fogod majd képviselni, és visszatér az egyensúly a kapcsolatodba is!🫶

Mi a baj a ragaszkodással? - ❗️Kizárólag bátraknak, mert ez most nem lesz kellemes olvasmány...❗️

Azzal nincs baj, hogy szeretünk birtokolni, hogy örülünk annak, amink van. Legyen szó tárgyról, kapcsolatról, sikerről, bármiről.

❎A baj ott kezdődik, amikor az öröm mellett megjelenik a félelem, hogy elveszítjük.

😨Amikor ez a félelem megjelenik, vele párhuzamosan felüti a fejét a félelemnek való ellenállás. Nem szeretünk félni. Összehúz. Frusztrál. Teljesen érthető hát, hogy meg akarunk szabadulni tőle.

❎És itt jön a hiba.

Nem azt az utat választjuk, hogy megbékélünk azzal, hogy az életben minden, aminek fizikai megnyilvánulása van, múlandó, és ez ellen nem lehet semmit tenni.

🤯Helyette min kezd kattogni az elménk? Mindenféle illuzórikus partizánakció-tervet sző arra, hogy elkerülje az – előbb-utóbb – elkerülhetetlent. Ez rengeteg energiát éget el, feleslegesen. Nincs olyan ember a Földön, aki valamilyen módon ne találkozna fájdalmas veszteségélménnyel.

🛃Ráadásul ez sokszor csap át egy olyan "kontroll-mániába", ami a környezettel való kapcsolatot is rombolja. Ily módon pedig a félelem - vagyis a félelem alapú működés - megteremti magát a félelem tárgyát. Ha ez mind nem lenne elég, akkor még oda is biggyeszti a drága jó elme a végére, hogy: "ugye megmondtam?".

💡Mi lehet hát a megoldás?

🌈Sajnos nem tudok habos-babos, varázspálcás, csodatévős trükköt.

Az egyetlen dolog, amivel megszabadulhatunk a ragaszkodástól, tehát a „valami” (ez lehet tárgy, kapcsolat, vállalkozás, siker, stb.) elvesztésétől való félelemtől, hogy egyszer, s mindenkorra elfogadjuk a múlandóság tényét, és megbékélünk vele. Nincs más út.

Az elkerülhetetlent nem tudjuk elkerülni. Hogy minek az elvesztését kell megtapasztalnunk az életben, és mi maradhat életünk végéig a mienk, nem tudjuk megjósolni, mert nem látunk a jövőbe.

🕉️A valódi felszabadulást az jelenti, hogy ezt elfogadjuk. Elfogadjuk, hogy az anyagi világ dolgai múlandók.

Ebben két dolog segíthet.

Az egyik, hogy bízunk magunkban. Bízunk abban, hogy bármi történjék is, megbirkózunk vele, mert van hozzá erőnk.

Elfogadjuk, hogy a fájdalom épp úgy természetes része az életnek, mint az öröm, és egyik sem tart örökké. Sem az öröm, sem a fájdalom.

Az igazi szabadság az, ha az életet úgy fogadjuk el, ahogy van. A maga polaritásával együtt. Vannak jó dolgok, és vannak rosszak. És mindenki kap mindenből.

Fizetek azért, hogy értéket adhassak... ❓😳

Nem idealista vagyok,
hanem tudatos.😉👇

Többen felteszik a kérdést a meghirdetett konzultációm előtt vagy után, hogy akkor ez tényleg ingyenes (volt)?

Igen. Sőt, még én fizettem érte…😏

❓Hogy miért csinálom?

Mert pontosan tudom, hogy az elsődleges pszichológiai szükségletem az értékteremtés, hozzájárulás!

Ez felülírja számomra a pusztán anyagi szempontokat.

Ha ezzel nem tudsz azonosulni, az is rendben van.🙂

❗️A lényeg, hogy a saját domináns pszichológiai szükségleteddel legyél tisztában, mert nagy eséllyel eljön a nap, amikor rájössz, hogy az még a fizikainál is fontosabb.

Ezt úgy képzeld el, hogy a mentális erőnk adja az alaperőnket. Ha az rendben van, akkor sokkal ellenállóbbá válunk a mindennapi körülmények kihívásainak.

Talán ismered a mondást:

„Az erős emberek jó időket hoznak el. A jó idők gyenge embereket formálnak. A gyenge emberek nehéz időket hoznak el.”

A mi társadalmunkat még mindig „jóléti” társadalomnak mondják.

Nem mindegy, hogy jólét, vagy jóllét.

Az elsőből nemhogy nem következik a második, hanem éppen az ellenkező hatást váltja ki. Az első rendszerfüggő és rendkívül kiszolgáltatott a külső körülményeknek.

A jóllét egy belső állapot, belső stabilitás. Ott kezdődik, hogy tisztában vagy azzal, mi jelenti számodra a valódi értéket.

Ez a valódi szükségleted, ami, ha kielégül, energiát szabadít fel benned, és ez az energia segít abban, hogy ellenállóbbá válj a külső körülményeknek.

❓Te tudod, hogy mi az, ami belülről hajt, vagy még mindig kívül keresed?

Ha van kedved, írd meg kommentben!👇

🐦‍⬛Egy fecske nem csinál nyarat...

Hm... még jó, hogy nem vagyunk fecskék!🐦‍🔥

(Egy picit a tegnapi posztot továbbgondolva...🙂)

Csak próbáld ki!

Csinálj valamit, valahol, ahol úgy érzed nagyon hiányzik.

❇️Légy kedves és türelmes egy hivatalban (erős idegzetűek előnyben egy fél napos várakozás után, ha megcsinálod, nagy vaaagy, és az érzelemszabályozást is gyakoroltad!💪).

❇️️Dícsérd meg egy morcos kollégád ruciját (mondjuk akkor ne, ha épp valami kevésbé előnyöst visel, mert nem biztos, hogy jól veszi ki magát, ilyenkor inkább csak simán kérdezd meg, hogy mi bántja, vagy főzz neki egy kávét/teát☕️).

❇️Most kivételesen ne sms-t írj egy barátod szülinapjára, hanem hívd fel, és énekelj neki. (jó, azért arra figyelj, hogy ez ne büntetés legyen… minimum énekelj be – magamból kiindulva🎼🎵🎶😜)

Légy kreatív, keresd a helyzeteket, amikben apró figyelmességekkel kedvességet csempészhetsz valakinek a napjába.

Az eredmény?

✅️1. Te rögtön jobban érzed majd magad

✅️2. Ha nyarat nem is csinálsz, valakinek mosolyt csalsz az arcára, és melegséget a szívébe.🫶

Kezdetnek ez pont elég!✅️

A kis zárójeles megjegyzések igazából azért voltak, hogy:

1. Mosolyt csaljak az arcodra.😉

2. Csináld azt ami természetesen is előjön belőled, ha akarod, erőltetni nem kell.🙂

🤷‍♀️Vannak dolgok, amik nálam is beakadnak…

Bár coach vagyok, és a legfőbb „munkaeszközöm” a személyiségem, és ezért kiemelt figyelmet fordítok arra, hogy rendben legyek, és álljam a sarat, ha nehézségekbe ütközöm, azért nem vagyok Buddha, és szerintem egy jó ideig nem is leszek az.🧘‍♀️❌️

Valami beakadt, nem kicsit, eléggé.😟

Most a feldolgozásra azt az utat választom, hogy kiírom magamból, és talán ezzel értéket teremtek. (Hivatalos kifejezéssel élve: szublimálok🙂.)

A sztori a következő. Jelenleg lehetőség van nálam ingyenes konzultációra, ahova egy automatikus időpontfoglalórendszeren keresztül lehet jelentkezni.

✅️Azzal teljesen rendben vagyok, hogy a legtöbb esetben vagy valami technikai probléma, vagy bármilyen gikszer miatt ez nem megy döccenőmentesen, ilyenkor telefonálok, és valahogy megtaláljuk a módját, hogy létrejöjjön a hívás.

☑️Az már kicsit rosszabbul esik, hogy a telefonban valaki közli, hogy jajj, közbejött valami hirtelen, és már nem tudtam jelezni. De erre is azt mondom, oké, az élet néha produkál hirtelen kanyarokat, megesik az ilyesmi. Ha az illető vállalja a felelősséget, és elnézést kér, ez is rendben van.

❌️Az viszont, hogy valaki meggondolja magát, és nem mondja le az időpontot, holott egy kattintás lenne, az már nincs rendben. Ebben az esetben a telefon is hiába csörög, senki sem veszi fel. És akkor én szomorú vagyok. Ha zsinórban három ilyen hívásom van, akkor pedig nagyon szomorú vagyok, és egy kicsit bele is ragadok a szomorúság állapotába…

❓️Miért bánunk így egymással? Miért nem áldozunk egy percet arra, hogy emberségesek legyünk, hogy megadjuk az alapvető tisztelet egymásnak?

Engem korrektnek neveltek a szüleim, és ezért nagyon hálás vagyok. Értékeket tanítottak, amik miatt minden este tiszta lelkiismerettel tudok lefeküdni.

Van valami, amit nem adhatunk vissza a másiknak. Ez pedig az elrabolt ideje.

Mi van, ha valakinek tényleg fontos lett volna az az időpont, amit a másik teljesen feleslegesen foglalt le?

Az időpontok megjelenéséért én hirdetési költséget fizetek, azért, hogy ingyen is tudjak értéket adni, és azért, hogy ha ez az érték valakinek tetszik és azt érzi, pont erre van szüksége, akkor együttműködés születhessen.

Ehelyett csak ülök a néma zoom előtt és nézem a saját képemet. Nem kellett volna sok. Annak az embernek, akit ilyenkor hiába várok, csak egyetlen percet kellett volna arra szánni, hogy ez ne történjen meg, hogy ne várjak hiába. Hogy ne menjenek el percek az életemből feleslegesen.

A személyi szolgáltatások világában sok szakember (fodrász, kozmetikus, pszichológus, coach…) szerintem számtalan hasonló történetet tudna mesélni.

Csak 1-2 perc, némi odafigyelés és egy csipetnyi empátia, amibe kerül, hogy korrektek legyünk, hogy a másik ne várjon hiába. Hogy valaki örüljön egy felszabadult időpontnak!

Tegyük meg! Apró lépésekkel is sokat tudunk javítani a világon. Ez egy tipikus ilyen apró lépés!❤️