Nagy Andrea

Ki vagyok én?
Annyira utálom ezt a kérdést és mégis annyira szeretem. Ez is engem ír le, a kettőséget, ami emberi.

Csendes vagyok és hangos, extrovertált és introvertált, kedves és undok, intelligens és buta, érdeklődő és unott, lehengerlő és visszafogott, kíváncsi és távolságot tartó, szeret***el teli és rideg, mosolygó és síró, kreatív és szabályozott, újító és tradicionális, érzelmes és racionális.

Szabad és bezárt.

Helyzettől, embertől, témától, időzítéstől és az energiaszintemtől függ hogyan viselkedem.

Az elmúlt éveket azzal töltöttem, hogy megismerjem, ki is vagyok én.

Egy idő után viszont rá kellett jönnöm, hogy “többen vagyunk”, komplexebb vagyok, mint gondoltam.

Ez a sok részem, ami bennem él (nevezzük énrészeknek) felváltva veszik át a kormányt és irányítják az életem. Más és más fontos nekik, még a céljaik is különbözőek.

Van olyan énrészem, akit évekig rejtegettem valamelyik belső kis szobámban, elidegenedett a többiektől és kívülállónak érezte magát. Próbált kapcsolódni, kiáltott is sokszor, de én rácsuktam az ajtót.

Van olyan, akit a többiek elnyomtak azért, mert úgy hitték, hogy csak így lehet túlélni. Van olyan, aki ledominálta a többieket, túlszabályozott és van olyan, aki folyamatosan mindent megkérdőjelezett.
Konfliktus is volt bőven köztük.

Mostanra már egy kezelési útmutatót is tudnék írni magamhoz, amire viszont szerintem sokunknak szüksége lenne.

Az elmúlt években azon “dolgoztam”, hogy a belső csapatom együttműködő, támogató, őszinte, megengedő legyen, így lehetek békés és teljes.

Számomra most erről szól a teljesség.

16 évesen ültem le először beszélgetni egy válságmenedzserrel.
Élő könyvtár volt, ahol kikölcsönözhettünk 30 percre egy szakembert egy beszélgetésre. Amint megláttam a nevét és pozícióját, tudtam, hogy nekem ő kell.

Izgalommal töltött el, hogy olyannal beszélgethetek, aki a krízisben talál ki megoldásokat, átlátja az összefüggéseket, vezet és inspirál embereket, és ami a legfontosabb: kockázatot vállal.

Talán az utóbbi az, ami a legvonzóbb volt a történetben, mert a bizonytalanság és kiszámíthatatlanság miatt nem tudhatjuk, hogy mi lesz a döntések következménye a valóságban, csak a vízióban bízhatunk.

“De az üzleti világban ez az alap nem? Nem csak a krízis időszakokban.” - tehetjük fel a kérdést.

Ezt erősíti meg Simon Sinek gondolata is számomra, miszerint nincsenek bizonytalan és biztonságos időszakok, csak bizonytalanság van, ami persze járhat és kell is járnia érzelmi biztonsággal és stabilitással. A krízis csak egy emlékeztető minderre, és ösztönözhet, hogy ébredjünk fel a biztonság illúziójából.

Most kivételesen érdemes tőle inspirálódni, nem csak vezetőknek, mert valójában mindannyian a saját életünk és kisebb-nagyobb csapataink vezetői vagyunk.

A “Végtelen játék” c. könyvét újra és újra előveszem, képvisel mindent, amiben hiszek és szeretném hinni, hogy a munkakultúra és az üzleti kultúra ebbe az irányba tart.

Simon Sinek: How Leaders Inspire Even in a Time of Crisis | Inc. Best-selling author Simon Sinek knows that what separates leaders and innovators from everybody else often comes down to identifying why they do what they do...

Bullsh*t detector 🔥 ha valaki kérdezné, hogy mi a szuperképességem.

Meglátok egy arcvonást, ami nincs összhangban a hanggal, a szavakkal és azzal, amit hisznek.

Észreveszek egy testtartást, ami nem passzol a kimondott szó energiájával.

Hallok egy ígéretet, amit valaki magának vagy nekem tesz, de már tudom, hogy nem fog megtörténni és nincs elköteleződés afelé.



Ezek mind jelek, a disszonanciát mind érezzük, de megtanultuk könnyen figyelmen kívül hagyni.



Nem mintha azt feltételezném, hogy az emberek szánt szándékkal hazudnak, ferdítenek, elhallgatnak dolgokat, vagy direkt lennének képmutatóak. Oh, dehogy, még most is elszorul a torkom attól, hogy én mennyiszer csináltam és tudom mi lehet mögötte.



Van amikor csak annyi van, hogy...

nem áll készen vállalni maga előtt is az igazságot, hogy védje magát.

időre van szüksége a tisztánlátáshoz.

túl nagy benne a szorongás, hogy vállalja a véleményét, a döntését.

nem volt olyan környezete, akivel merte volna vállalni a nehéz beszélgetéseket.

fél attól, hogy a másik nem bírja el az igazságot.

nem tanulta meg meghúzni a határait.

fél attól, hogy nem fogadják el, nem lesznek megértőek, nem fogják szeretni.

fél a saját érzelmeitől, hogy nem tud mit kezdeni velük, ha kiengedi, vagy mások nem tudnak.



Egyetlen szó jut eszembe: hitelesség.

Ennyit szoktam várni mindenkitől.



Béke és nyugalom akkor van bennünk, ha azt mondjuk, tesszük, amit gondolunk és hiszünk.



Béke akkor tud lenni, ha nem próbálunk torzítani, elhallgatni infókat, megfelelő válaszokat adni, hogy elfogadjanak, hogy belesimuljunk, hogy egyetértsenek velünk.



Ezt tesszük, mert nem akarunk feszültség kint, így bent teremtjük meg.



Jó, de hát ez nagyon nehéz megváltoztatni, mert ösztönös emberi vágy, hogy elfogadjanak - gondolhatod.

Tudom, tudom, nem élek egy idealista világban, ezen megyek végig én is.



Viszont csak az elején nehéz, az első néhány (száz) alkalom.

Ezt viszont a változáshoz nem lehet megspórolni.



Aztán egy nap, egy pillanatban észreveszed, hogy ez lett az új norma.

Ez lett normális, már nem is emlékszel milyen volt azelőtt és már azt szeretnéd, hogy olyan emberek vegyenek körül, akiknek ugyanez a normális.



Észre sem veszed, de már arra vágysz, hogy olyanok legyenek a magán-, és munkakapcsolataid, amiben mindennel tudtok mit kezdeni, amíg hiteles és őszinte.



Idealista világ ide vagy oda, én ebben hinni tudok.

Konfrontálódni bármikor lehet ezzel :)

Szülinapoztunk is🍷 Az eddigi 3 év alatt 17 “Egy bor mellett a vállalkozói létről” eseményen tettünk azért, hogy egy őszintébb vállalkozói közeget hozzunk létre.

Ahol small talk helyett valódi beszélgetések vannak.

Ahol nem érezzük egyedül magunk a vállalkozói kihívásokkal.

Ahol megértenek minket, és ahelyett, hogy az ismerősök vagy család semleges vagy éppen elutasító visszajelzését hallgatnánk, támogatást és bátorítást kapunk.

Ahol lehetősége van mindenkinek kimozdulni a komfort zónájából úgy, hogy közben biztonságban érzi magát.

Ahol már csak az, hogy boros poharat fogunk a kezünkben, máris segít kevesebb gátlással beszélni önmagunkról, a vállalkozásunkról.

Ahol azt szerettük volna elérni, hogy ítélkezések nélkül kapcsolódjunk egymással és ne csak egymás tevékenységét ismerjük meg, hanem az embert mögötte.

Ahol jelen van a szakmai komolyság és egyben a játék.

Ahol olyan embereket ismerhetünk meg, akikkel igazán passzolunk és rövidebb-hosszabb időre közös együttműködéssel tehetünk a szakmai növekedésünk érdekében.

Jön egy kis szünet, hogy új erőt gyűjtsünk, megújuljunk és bűvüljünk. Hamarosan arról is jövök egy beszámolóval 🤞🔥

📸
📍
🍷

Azta mennyi mindent mesélnék arról, hogy mi van bennem most …

Egy kérdéssel kezdem, ami az elmúlt egy évben sokszor foglalkoztatott.

Mikor érdemes kitartani jóban rosszban a projektünk mellett?

Ez egy olyan kérdés az életben, amit felteszünk vállalkozásban, párkapcsolatban, munkában, barátságokban is.

Mégis meddig van feladatunk együtt, meddig támogatjuk és építjük oda-vissza egymást? Képesek vagyunk-e túllendülni egy krízisen, újra erőt gyűjteni, megújulni?
Mi is, az üzletünk, a partnerünk és a kapcsolat köztünk.

Az “Egy bor mellett a vállalkozói létről” koncepciója a saját gyerekem, egyben tökéletlen és tökéletes, büszke vagyok rá. Bár szerencsére nem egyedül nevelgetem :)

A Covid lezárások után bár újraindultunk, mégis döcögősen. Tapasztalni kellett, még az emberek is lassan nyitottak, így decemberben döntenem kellett a folytatásról.

Talán te is ismered azt a szavakkal nehezen megmagyarázható belső megérzést, hogy EZ az irány, szó szerint vonz és húz. Jöhetnek akadályok, sikertelenség, nehézség, félelem, mégis valahogy magától értetődő a választás.

Ez segített, hogy egy nagyobb víziót lássak, képeket, hogy hova juthatunk el és mit adunk az eseményeink által, kitisztult az is, hogy mik az ügyek, amiért én ezzel tenni szeretnék. Így tudtak ehhez csatlakozni mások is. (🙏🏻 , )

A tavaszi évadban 4 eseményt szerveztünk 120+ résztvevővel, 4 témában: Atomi szokások, Önazonos értékesítés, Történeteink - így lettem, Pénz, bőség és a piszkos anyagiak.

Olyan élményeket és tapasztalatot szereztem, akár a sikerekre, akár a nehézségekre gondolok, amit semmiért sem adnék. Most csak az jut eszembe: k**va jó döntés volt!

📸
🍷
📍

“A legnagyobb felismerésem az volt, hogy az önostorozás, önmagam lebecsülése mennyire mélyen a működésem része, és nagyon
hatékonyan szabotálom magam vele.

A másik felismerésem, hogy nem tudok pihenni, töltődni, mert nagyon nehezen akarom meglátni, hogy mire van szükségem, mit akarok igazán, és mi az amit megfelelésből teszek. Volt is egy ilyen hiedelmem, hogy csak akkor vagyok jó, hasznos, ha nem állok meg.

Megértőbbé, elfogadóbbá váltam magammal szemben is. Felismertem, hogy teljesen
természetes, ha nem tudok lelkesedni olyan munka, vállalkozás iránt, ami nem én vagyok, nem az én vágyamból fakad, hanem mondjuk megfelelési vagy teljesítmény kényszerből.

A közös munka során megerősítettük az önbizalmamat, miközben megpróbáltuk feltárni a gyökerét annak, hogy miért vagyok reményvesztett, erőtlen.

Az otthon végzendő gyakorlatok, és a beszélgetések során, megfigyeltem néhány folyamatomat, amelyekkel kimerítem magamat.

Ilyen volt például az a felismerés, hogy számomra az önostorozás, önsajnálat egyfajta biztonságos tér, amelyet úgy teremtek meg, hogy túl sok, nagy volumenű célt tűzök ki, a teljesítés szintjéhez pedig magasra rakom a lécet, ha teljesítek is egy-egy célt, akkor sem vagyok sokszor elégedett, és magamat okolom a sikertelenség, félsiker miatt.

Szembenéztem a félelmeimmel is, ez adott egyfajta erőt, magabiztosságot.

Megértőbbé, elfogadóbbá váltam magammal szemben is. Felismertem, hogy teljesen
természetes, ha nem tudok lelkesedni olyan munka, vállalkozás iránt, ami nem én vagyok, nem az én vágyamból fakad, hanem mondjuk megfelelési vagy teljesítmény kényszerből.”

Az előre elgondolt célt a közös folyamatban letisztítjuk, és sokszor átalakul valami önazonosabbá.🌿

Jelentkezni tudsz üzenetben egy 20-30 perces “Discovery” coachingra, ha szeretnél letisztultabb célokat és itt közösen megbeszélhetjük a közös munka lehetőségeit.

Te is követsz legalább 3 oldalt, ami személyiségfejlődéssel vagy spirituális tartalmakkal foglalkozik, de mégis úgy viselkedsz és reagálsz, mint eddig?

Sok-sok lementett poszt, oldal és videó sorakozik, hogy majd egyszer megnézed, de mégis néha szarul érzed magad, ha arra gondolsz, hogy hol tartasz az életben.

Jelentkeztél már ingyenes programokra, fellelkesülsz, ha egy jó kihívásra bukkansz, aztán amikor valamennyi energiát befektetve lejár, rájössz, hogy “na ez sem az volt, ami változást hoz”.

A könyveket meg sem említem, fél szemmel pillants rájuk azért …

Voltam ott, ahol a hiányt bármivel feltöltöttem volna, csak ne érezzem.
Vagyok ott ma is, ha egy régi séma bekapcsol és nem vagyok tudatos rá.

Voltam ott, ahol azt hittem, hogy majd egy szakember, program, egy módszer, egy új tudás hozza el a változást. Halmoztam őket, de nem voltam teljesen jelen, nem ült***em gyakorlatba és néha elkötelezett sem voltam teljesen.

Egy program, egy csoport, egy segítő nem fog “megmenteni”, betölteni a hiányod vagy támaszod lenni, de ott van, mint aki fogja a kezed, miközben támaszává válsz önmagadnak.

Egy külső segítség a biztonság illúzióját adja, amire szükségünk van, de csak akkor emel igazán, ha támogat abban, hogy felfedezd, hogy a legnagyobb biztonságot önmagadban találod.

Az Authentic Self Circle programot így alakítottam ki, ami egy cenzúra nélküli önfelfedezés, elengedjük mindazokat a történeteket, amik már nem szolgálnak, és helyet kap mindaz, ami felszabadít és növekedésre ösztönöz.

10+1 hét megengedés, elengedés, növekedés🌿
Infók BIOban és eseményeknél!

Ki lennél, ha bármit választhatnál?🔥
Szoktam azon gondolkodni, hogy hány területen bonthatom szét azt, amit gondolok és elképzelek önmagamról, a világ működéséről.

Vajon hány területen mondok le új lehetőségekről csak azért, mert beszűkült nézőpontjaim és választásaim vannak?

Gondolati-, érzelmi-, és viselkedés minták irányítják az életem.

Vagyok elég bátor, hogy elkezdjem szétbontani és megvizsgálni:
Vajon mennyire élem autentikusan az életem?
Amolyan színtiszta, önazonos önmagamként.

Kit szeretnék?
Kivel barátkoznék? Milyenek lennének a kapcsolataim?
Kivel tölteném az értékes időmet?
Mi lenne az én Igazam?
Mit hinnék el a szerelemről?
Mit gondolnék a házasságról, a monogámiáról?
Mit gondolnék a pénzről, a sikerről?
Milyen lenne a hitem, hinnék Istenben, vagy másban?
Hogyan öltöznék? Mit sportolnék?
Mit dolgoznék? Mit tanulnék?
Hol élnék? Milyen lenne az otthonom?
Mit ennék, hogyan étkeznék?
Mi töltene el szenvedéllyel?

És honnan tudnám, hogy erre a jó válaszokat találom meg?

Teljességre, kiteljesedésre vágyunk mindannyian.

De lehet, hogy ez nem egy megérkezési pont, hanem a felfedezés állapota?

Lehet, hogy a folyamatos változásban nem létezik az “ez vagyok én”, hanem folyamatosan kibontakozásban lévő lények vagyunk?

Lehet akkor is biztonság és stabilitás, ha nem kőbevésett az, aki vagyok?

A kiteljesedés érzését megélhetjük a személyiségfejlődés útján, de hiszem, hogy a teljesség, egység állapotát spirituális keresés nélkül nem tudjuk megtapasztalni.

Az Authentic Self Circle program egy cenzúra nélküli önfelfedezés, elengedjük mindazokat a történeteket, amik már nem szolgálnak, és helyet kap mindaz, ami felszabadít és növekedésre ösztönöz.

10+1 hét elengedés, felfedezés, megengedés.
A teljes program leírást BIOban/Eseményeknél találod 🌿

Az én történetem 1. rész 🌿Az elmúlt 4,5 évem azzal töltöttem, hogy a kish*tű, másoknak megfelelni-, és teljesíteni vágyó, "jó kislány" kondicionáltságom, “people pleaser” sémám áttranszformáljam.

Fárasztó évek voltak, kiégésekkel tele, de aztán szép lassan belefáradtam, hogy tovább küzdjek az ellen, aki vagyok.

Radikálisan megváltoztattam az életem, és bár nem hiszek a tökéletes állapotban, legtöbbször már egy elfogadó, inspiráló, bátorító és együttérző kapcsolatban vagyok önmagammal.

Sokszor éreztem az életem során, hogy mások nem értenek, hallanak, látnak igazán engem.

Bár sok ember vett körül, mégis a korai sérült részeim miatt elszeparálva, néha furának éreztem magam. Azért, hogy ezt elkerüljem, inkább beolvadtam, lemondtam az igényeimről vagy éppen lázadtam és azt hittem, hogy mások ellen kell küzdenem.

Belső stabilitást, békét nehezen találtam magamban.

3 év multis munka után, amikor elindult volna igazán a vezetői karrierem, amire azelőtt annyira vágytam, 24 évesen vállalkozó lettem. Kezdetben egyszerre voltam rendezvényszervező, vezettem egy építőipari céget, indítottam el a coaching praxisom és kezdtem el a személyesmárka-, üzleti mentorálás (coach tanfolyamon és egyénileg) tevékenységeim.

Bár ebben felhasználtam a közgázdász, üzleti szemléletem és az ösztönösen belülről fakadó emberközpontú szemléletem, gondolhatod mennyire éghettem ki benne.

Az évek alatt folyamatosan hántottam le magamról a rétegeket.

Letisztult a magammal való kapcsolatom, az emberi kapcsolataim igazibbá váltak, a jövőképem és vízióm önazonossabbá vált.

Az én szenvedélyem az ember belső világának felfedezése, a személyiségfejlődésen és a spirituális keresésen keresztül.

Egy racionálisan működő elmével vagyok megáldva, egy álmodozó, idealista és érzékeny lélekkel együtt.

Mostanra már tudom, hogy az egyik életcélom a fejlődésben való Vezetés, egy közös, cenzúra nélküli, partneri, együttműködő felfedezésen keresztül.

📸 Sabinaabergerphoto - Wedding, family, portrait photography

Ahogyan a nővéremmel tudjuk egymást szeretni, azt kívánnám mindenkinek, hogy megélhesse a testvérével.

Ma a születésed ünneplem , mert hálás vagyok, hogy téged kaptalak az életembe❤️

Általad megtanultam, hogy a különbözőségek milyen értékesek.

Régen forgattam a szemem, ha féltettél, most minden percét élvezem.

Régen nyálas voltál az érzékenységeddel, most bátran kimondom, hogy Szeretlek.

Régen bántottalak, most hosszan, mélyen ölellek.

Nem ismerek nálad tisztább lelkű embert, és te vagy az, aki igazán tisztán lát engem is.

Meghallgatsz, elfogadsz, bátorítasz, inspirálsz, látod az értékem és a legjobbat hozod ki belőlem.

Tudom, hogy még sok ember életében lesz ilyen szereped.

Nem volt könnyű dolgunk egymással. Nem volt könnyű felnőttként újraismerkedni, együtt dolgozni a sérelmeinken, de minden energiát megért és bármeddig folytatom a kapcsolatunkért.

Én átírnám a mondást úgy, hogy: minden sikeres ember mögött ott áll egy szerető testvér.

Csodálatos szülinapot kedves nővérem!

“A vékonyabbaknak könnyebb.”
Magamra ismertem, amikor a barátnőm megkérdezte: “Miért gondolja ezt bárki is? Senki nem látja, hogy mennyi szenvedéssel járhat.”

De ez a történet nem róla, hanem rólam szól, ami akár a tiéd is lehet.

Azzal a gondolattal nőttem fel, hogy ha más lenne a testem, akkor könnyebb lenne. Ha vékony lennék, könnyebb lenne.

Azt a történetet meséltem magamnak, hogy ha más lennék, akkor boldogabb lehetnék.

Fejben felfogtam, hogy mindenkinek megvan a maga nehézsége és kihívása a testével, de addigra már mélyen gyökereztek azok a hiedelmek, amit a családunk női ágáról hozott minták is erősít***ek.

Ezek a történetek elhitették, hogy áldozat vagyok.

Ahelyett, hogy közeledtem volna a testemhez, eltoltam magamtól, elidegenedtem tőle.

Amikor fogytam, akkor általában durva kalória deficittel, megvonással és sporttal. Amikor a tükör azt mutatta, hogy végre vékony vagyok, én még mindig a husi kislánynak éreztem magam.

Elértem a célom, de nem tudtam szeretni magam. A kg annyit számított, hogy pillanatnyi elégedettséggel, magabiztossággal töltött el, és több férfi kezdeményezett nálam, ami persze az egómnak nagyon tetszett.

Aztán jött egy nehéz időszak, ahol a folyamatos bizonytalanság miatt nem tudtam tudatos maradni és visszatértem a régi mintáimhoz, újabb kilók szaladtak fel, kevesebb edzés, újabb bűntudat.

Same sh|t.

Az élet újabb és újabb olyan helyzetet állított (és állít folyamatosan) elém, ahol végre megtanulhatom, hogy

lényegtelen a külső, ha belülről nem a szeretet és könnyedség energiája árad

lényegtelen, hogy kívülről mivel ápolom, ha belül nem teszem

lényegtelen, ha más szereti, de én nem vagyok békében vele

lényegtelen, hogy mit mozog, ha azt küzdelemmel és nem örömmel teszi

lényegtelen, hogy mit eszek, ha az nem igazi táplálás

lényegtelen, hogy más hogyan simogatja, ha én nem simogatom elfogadással

lényegtelen, hogy más hogyan ismeri el, ha nem én vagyok képes rá

lényegtelen, hogy más hogyan talál benne élvezetet, ha én nem teszem

lényegtelen minden, ha csak kérek és elvárok tőle, de nem vagyok hálás azért, amit tesz értem

Amivel kezdeni lehet: reggelente köszönni minden testrészednek🌿 folyt.köv hamarosan

Olyan sokáig kerestem magam, rohangáltam körbe-körbe, aminek a végére, fáradtan de bölcsességgel, visszatértem a kiindulóponthoz, önmagamhoz.

Hogy kárba ment erőfeszítés volt-e? Rohangálok-e még körbe-körbe? Esetleg feldühít?
Vagy csak mosolyogva szólok magamnak:

“Édesem, tudod merre találod magad, tudod hova kell visszatérned.”

Sok idő kellett ahhoz, hogy most le tudjam írni magam édesemnek.
A kapcsolatunk zűrös volt, sokszor hagytam cserben magam, mert hát rohangálni kellett, hogy máshol találjam meg, amit keresek.

Lehetne ez egy self-love történet, de nem olyan mézes puszedlis. Ez olyan thrilleres történet lenne, némi elvontsággal, izgalommal, amikor valami egyszerű és érdekes dologra egyszer csak fény derül. De van egy olyan érzésünk, mintha ezt már tudtuk volna.

Az én self-love történetem egy barangolás az erdőben. Új vidékek felfedezése.
Újra és újra megmászva emelkedőket, hegyeket bátran, aztán biztonságba, menedékbe húzódva egy ligetben.

A barangolás közben viszont nem voltam egyedül, időről időre becsatlakoztam közösségekbe, hogy elsajátítsam az ő szokásaikat, viselkedésüket, hogy felpróbáljam: való ez nekem?

Kerestem társakat, akik elkísértek egy-egy útszakaszon, amerre tartottak ők is, tanítottuk egymást, aztán elengedtük egymást. Nem volt ez sokszor könnyű.

Néha ezt csak akkor vettem észre, amikor már más útján jártam és folyamatosan azt éreztem, hogy nem jó irányba tartunk, lassú és bizonytalan lépéseket t***em.

Az útjelzők idegenek voltak. Nem tudtam olvasni belőlük, nem volt meg hozzá a kézikönyvem, sem iránytűm.

Aztán az úton találkoztam bölcsekkel, akik teljes egyszerűséggel állították, hogy nem kellenek nekem ilyen eszközök. Ha megengedem, meghallom, amit tudnom kell.

Ki is próbáltam rögtön, mert az addigi életem legnagyobb szakadéka mellett álltunk.
Tudtam, hogy az utam az UGRÁS, az volt az egyetlen irány, ami vonzott.

“De hát normális ember nem tesz ilyet.” - mondta a hang
“Én sosem voltam normális.” - t***e hozzá és mosolyra húzta a száját.
Az a mosoly szomorú is volt, mert tudtuk: sokat fogunk szenvedni.
De megéri.