Norma3 nyelvoktatás

Az idegennyelv-tanulás lépései
Mi kell ahhoz, hogy megtanuljunk egy idegen nyelvet? Két dolog mindössze, ami nélkül nem fog menni: memória és utánzókészség.

Először is: nem hiszek olyasmiben, hogy nyelvérzék. Mert ha lenne, akkor az ember egyforma sikerrel tanulhatna meg bármilyen nyelvet. Gyakorlott nyelvtanulóként több idegen nyelv van a tarsolyomban, mégis, angolul soha nem tanultam meg jól beszélni, mert nincs hozzá hajlandóságom. A szókinccsel nincs gond, de az utánzókészséggel igen. Létezik tehát olyasmi, hogy az embernek bizonyos nyelvek iránt van hajlandósága.

Mindenesetre ha elkezdünk egy idegen nyelvet tanulni, van egy fontos szabály: adjunk magunknak időt. Ne legyünk maximalisták önmagunkkal szemben. Hiszen a gyermek is úgy tanul meg beszélni, hogy először naponta hall egy-egy kifejezést, aztán megérti, aztán utánozza, és a végén már tudatosan használja. Mindehhez idő kell.

Hogyan jegyezzünk meg szavakat? Embere válogatja. Van, aki bemagolja, és meg is jegyzi, van, aki szókártyázik. Én abban hiszek igazán, hogy az ember azt jegyzi meg tartósan, amit gyakran hall-használ (kisgyerek). Ha tehát ott van előttünk naponta a tanári - vagy más - nyelvi minta, egyszer óhatatlanul a fejünkben marad az a szó.

Az előbbiekből következik, hogy az írás-olvasás marad utoljára, nyilván gyermekkorban ez a jó, de a felnőttek, ha már megvannak az első sikerélmények, elkezdhetnek olvasni-írni.

És azért legyen motiváció: magam is motivációból, az illető nép kultúrája iránti érdeklődésből kezdtem tanulni két idegen nyelvet, és a két nyelv iránti vonzalom máig is megvan. Mindegy, mi a motiváció: csak egy papír megszerzése, vagy egy énekes dalainak megértése, esetleg külföldi munka, ha a motiváció elég erős, előbb-utóbb sikeres lesz a nyelvtanulás.
Kitartás!:)

Kuntarics Józsefné

Nyaralás német nyelvterületen

Tudom, tudom... a technika átsegít a nehézségeken, ki sem kell nyitni a szánkat, ha nyaralni megyünk. Van GPS, van webfordító, és ha elég találékonyak vagyunk, activityvel is mindent meg tudunk oldani.
Mégis, páratlan érzés, ha a csekély szókincsünket használva szóba elegyedünk a bennszülöttekkel és közölni próbálunk valamit, sőt, még a reakcióikat is megértjük.
Legelső tanács: ne szerkesszünk kiváló nyelvtaniságú mondatokat. Mondjuk azt, amit tudunk, amit meg nem, az jön magától. Második tanács: ha egy szó nem jut eszünkbe, fogalmazzuk meg másként. Harmadik tanács: ha nem próbálkozunk, esély sincs rá, hogy sikerélményünk legyen.
Az a néhány mondat, ami itt áll, csak segítség, hiába tudod ezeket a mondatokat, ha nem mersz beszélni😊

Kuntarics Józsefné

Ma a német perfekt igealakokról hoztam egy bejegyzést.
Ez a másik probléma, amivel szembetalálja magát a német nyelvvel ismerkedő. (Az egyikről – a névelőkről – már volt szó.)
Szeretném egy kicsit közel hozni a perfekt (ge-s) igealakok kérdését, és ha csak kicsit könnyebbé teszem ezzel a használatukat, már jó.
Van egy elméletem, mely szerint az ősi német igék szabálytalanok, tőhangváltósak, vagyis a perfekt alakok –en-re végződnek. Eszerint az újabb keletkezésűek szabályosak, perfekt alakjuk vége –t. Ezt a feltevésemet az erősíti meg, hogy amit mindennap végzünk – jövünk, megyünk, iszunk, eszünk, alszunk, – első keletkezésű igék, hiszen ezt a németek ősei is művelték. És ezeknek perfekt alakja –en-re végződik. Ezzel szemben a vásárolni ige (kaufen), ami biztos, hogy későbbi keletkezésű, perfekt alakjában –t-re végződik.
Ez persze csak egy elmélet, hiszen bőven találunk ellenpéldákat (fahren – utazni – gefahren, - nem hiszem, hogy ősi keletkezésű lenne - , ugyanakkor machen – csinálni, gemacht – biztosan előbb jöhetett létre).
Mégis, fel szoktam hívni a tanulók figyelmét arra, hogy amit mindennap rendszeresen végzünk, az 80%.-ban –en-t kap perfekt alakban. Így sem egyszerű megjegyezni, de talán ha gyakran írunk naplót – Mit csináltam tegnap? – több az esély arra, hogy egyre kevesebbet kell törni a fejünket ezeknek az igéknek a perfekt alakján.

Kuntarics Józsefné

Der, die, das – hogy is van ez?
Amennyire megfigyelhető, a németül tanulók általában két problémával néznek szembe: az egyik a névelők és a különböző esetek problémája, a másik az igék múlt idejű alakja. Nézzük most a névelőket.

Nyilván előnyben vannak azok, akik már az iskolában is a névelőkkel együtt tanulták meg a főneveket, hiszen ha nem tudjuk a névelőt, mondatokat sem tudunk képezni. De persze az sem véletlen, hogy a kisgyerekeknek nem tanítják meg a névelőt – német nyelvterületen sem, hiszen nekik először érteni, aztán mondani kell a szavakat, s csak legutoljára kell velük mondatokat képezni.

Aki csak beszélni akar (külföldön dolgozók pl.) ne is csináljanak nagy gondot a névelőkből, hiszen elég, ha valamit „nyögnek” helyette, sokkal fontosabb, hogy legyen szókincsük, és tisztában legyenek a szórenddel. Akik viszont nyelvvizsgára, érettségire készülnek, és írásban is számot akarnak adni tudásukról, elkerülhetetlenül tisztában kell lenniük a névelőkkel.

Itt egy kis segítség a névelők megfelelő használatához:

- minden hímnemű lény der,
- a nőneműek die,
- a semlegesek das,
- a többes számúak die névelőt viselnek.

Ez már egy hatalmas segítség.

De mit tegyünk az élettelenekkel?
Itt is van segítség. Például számos olyan végződés van, amelyet csak a die-sek kapnak (-ung, -heit, -keit, -schaft, -tät, -ion), és ott a többes szám is adott. Van néhány olyan végződés, amelyet csak der-es (-ling, -er végűek 80%-ban) és das-os főnevek (-chen, -lein) kapnak, és itt is adott a többes szám.

Az összes többi? Ha sokat találkozunk velük, egyszer majd csak a fejünkbe másznak 🙂

Mindezek a szabályok bármelyik nyelvtankönyvben megtalálhatók, én a legjobb összefoglalást egy egyszerű középiskolai német nyelvtanban találtam.

Kuntarics Józsefné

Tudunk-e magyarul?

Micsoda kérdés! Persze, hogy tudunk! Hiszen egy nyelv ismerete azt jelenti, megértjük, amit a másik mond, és megértetjük magunkat. Örülnénk, ha egy idegen nyelv ismeretével így állnánk.

De míg egy idegen nyelv elsajátításáért sokszor vért izzadunk, mit teszünk azért, hogy anyanyelvi tudásunkat csiszoljuk?

Az iskolában mindenki tanulta, hogy ragozzuk az “ikes”igéket. Mégis, ha hazamegyek, “iszok”, “eszek”, és otthon nem “emlékszek” arra, amit az okító tanár mondott az órán: “eszem”, “iszom”, “emlékszem”.

Hányszor mondjuk, hogy “betegség végett maradt otthon”, és azt gondoljuk, hogy most milyen választékosan fejeztük ki magunkat. Közben pedig azt felejtjük el, hogy a “végett” célhatározót kifejező névutó, fél mondatunk tehát azt jelenti: “azért maradt otthon, hogy beteg legyen”. Ugye, hogy nem ezt akartuk mondani, hanem azt, hogy “betegség miatt maradt otthon”!

Minden nyelvben egyre gyakoribbak a pongyolaságok, nem teszem szóvá tehát az igekötők helytelen használatát (pl. “bealszik+, “ledegradál” stb), és a hagyományos “-nák” vagy “-suk, -sük” se legyen téma itt.

Pár helyesírási kérdést viszont felvetnék. Szinte mindenütt egybeírva látom azt, hogy még egyszer és jövő hét. Ez kissé idegesít😊 Vagy a sokszor begyakorolt muszáj ly-nal. Vagy az igekötő és az ige helyesírása.

Vagy itt a szókincs kérdése. Sajnos tinédzsereink - hogy a felnőttekről ne beszéljek - alapvető szókincse igencsak szegényes. Hiszen talán kimaradtak életükből a magyar népmesék, vagy a Rémusz bácsi meséi - ez csak egy példa. Ha olvasnak, olyanokat olvasnak, ahol a szókincs az ő szintjükön marad. Ez önmagában nem baj, de túl kellene lépni ezen is. Azt gondolom, hogy aki pl nem tudja helyesen használni a “vaj van a fején” és a “van valami a füle mögött” kifejezéseket, vagy nem tudja, mi a különbség, ha “pálcát törünk valaki felett+ vagy “valaki mellett”, az nem mondhatja el magáról, hogy jól ismeri a magyar nyelvet.

Kuntarics Józsefné

Köszönjük a megosztásokat!