29/05/2025
Együttérzés és empátia
Sokak szerint ez a két szó szinonimája egymásnak. Én egyre inkább azt tapasztalom, hogy nem így van. Árnyalatnyi különbségeket kifejező szavakat akkor használ egy közösség, ha a különbségtételnek jelentősége van. Sorolhatnám a példákat napestig: az eszkimó-aleut nyelv több fajta hó között tud különbséget tenni, a tiroli gazda olyan bogyókat is saját névvel illet, amit egy városi ember meg sem tud különböztetni egymástól.
Az együttérzés és az empátia között azonban sokkal nagyobb a különbség, mint azt gondolnánk és nem véletlen, hogy megalkottuk ezt a két szót.
Együttérzésről akkor beszélhetünk (a magyar nyelv csodálatosan rávilágít erre), ha már mi is átéltünk egy ilyen vagy ehhez nagyon hasonló helyzetet. Ha már mi is éreztünk ilyet, akkor
„együtt érzünk vele”. Tudom mit érez, mert én is jártam ott. Átéltem a fájdalmat, félelmet.
Cikáztak a gondolataim, elöntött a harag, kétségbeesés, remény és még sok-sok más érzés és átéltem a kétségbeesést, a remény feltámadását, majd megint becsapottnak éreztem magam
és újra összekapartam magam.
Ilyenkor értő figyelemmel tudunk a másik felé fordulni és szinte fáj, hogy nem tudjuk őt megóvni azoktól az érzésektől, amik annyira fájnak, olyan nehezek. Marad hát a szeretet és a támogatás. Úgy, ahogy a pillanat hozza, ahogy az intuíciónk diktálja.
Empátiát bárki kifejleszthet magában. Nem kell valós megtapasztalás ahhoz, hogy valakit támogatni tudjunk. Itt megértésről és nem együttérzésről van szó. Belátjuk, elfogadjuk, toleráljuk a másikban felbukkanó érzéseket, gondolatokat. Könyv- és filmélményeket hívunk segítségül, mások által mesélt történetek bukkannak fel az emlékezetünkben és bár nagyon figyelünk a
hozzánk fordulóra, nem tudunk teljesen rá fókuszálni, hisz közben saját tapasztalat híján referencia pontokat keresünk, hogy segíthessünk.
Megpróbáljuk a lehető legjobban elképzelni, hogy mit érezhet, gondolhat a hozzánk forduló ember. Aki elég érzékeny megérezheti a másik szomorúságának, haragjának, kétségbeesésének fuvallatát. Mint mikor a gyertyalánghoz közel tartjuk a kezünket és érezzük a hőt, de nem merülünk el a lángban, hogy megégessük
magunkat.
Mit lehet hát olyankor tenni, amikor valaki olyan problémával fordul hozzánk, amiről nekünk még nincs első kézből tapasztalatunk?
Például mondhatjuk azt, hogy „Nem tudom valójában mit érzel. Még nem jártam ott és nincsenek valós tapasztalataim ebben a témában, de ha szeretnél beszélgetni erről velem,
akkor szívesen meghallgatlak, hogy hogyan érzel és gondolkodsz ebben a helyzetben.” Akár be is ismerhetjük, hogy „hát most szóhoz sem jutok! Hogy tudnék segíteni? Maradjak itt veled vagy inkább egyedül maradnál?”
Vigyázzunk, hogy ne kezdjük el „osztani az észt”! Felszínes sajnálkozással, üres biztatással, a beszélgetés másfelé terelésével ne próbálkozzunk, mert azt a másik fél pillanatok alatt megérzi
és bezárkózik előttünk.
Nem baj, ha időnként elbizonytalanodunk, hogy vajon segít-e az, amit mondunk. Ha a kommunikációnk tiszta és őszinte, akkor sokkal jobb eredményt érhetünk el.
Próbáljunk meg teljes figyelmünket a másikra irányítani és ne a saját ötleteinket rendezgessük!
Így jobban megérezzük mikor kell hallgatni és mikor lehet beszélni. A figyelem által energetizáljuk a másikat, ha úgy tetszik, megosztjuk vele a saját energiánkat, hogy több ereje legyen szembenézni a saját nehéz érzéseivel, hogy ellazuljon amennyire csak lehet és
nekikezdhessen a megoldások feltérképezéséhez, megtalálásához. Tulajdonképpen energetikailag tudod kiegyensúlyozni őt, hogy objektívabban tudja szemlélni a saját helyzetét.
„A szeretet és együttérzés nem luxus, hanem szükséglet. Nélkülük az emberiség nem tud túlélni.” (Őszentsége a Dalai Láma)
(Köszönöm Dobos Csillának a szöveg formába öntését.)