Mesepedagógia

Nemzetközi és hazai felmérések adatai, szókincs- és rajzvizsgálatok bizonyítják, hogy nagyon sok gyerek szakadt el a gyümölcsös- és konyhakertek, szántóföldek valóságától, a gyerekek rendkívül kevés időt töltenek a természetben. Vidéken és városokban egyaránt jellemző, hogy a 3-12 éves korosztály nem ismeri fel a legegyszerűbb haszon-és gabonanövényeket, a paprikát és a paradicsomot a boltok műanyag dobozos termékeivel azonosítják, a túró zacskóban kapható, a dinnye és a szamóca fogyasztása nem kötődik évszakokhoz. Szókincsükből kikoptak a földműveléssel kapcsolatos alapfogalmak, és gyakran képtelenek megkülönböztetni és megnevezni a növényeket. Nem ismerik azt az utat, amit a gyümölcs, zöldség vagy gabona megtesz a termőföldtől az asztalig. Számukra a hagyma nem egy gondoskodást igénylő élőlény, hanem a szupermarketek polcain lévő élettelen árucikk. A növényvakság és generációs emlékezetvesztés a természettel kapcsolatban, közvetlenül veszélyezteti a természethez való viszonyukat, fizikai-és mentális egészségüket, és nehezíti a környezetvédelem iránti belső igény, motivációk kialakulását.
A népmesék természethez való kapcsolódásunk ősi kódjait hordozzák. A mesélés az az eszköz, amellyel újra láthatóvá tehetjük a természet és a kertek rejtett csodáit. Ha története lesz az almafának, a gyerek a valóságban sem csak tűzifát lát majd a fákban, hanem élő lényeket, tisztelendő társakat, akik gyümölcsükkel ajándékozzák meg az embert. Ha mesét mondunk a répák titkos föld alatti életéről, vagy az első paradicsomról, a történet segít felépíteni az érzelmi kapcsolatot, segít megjegyezni a növény nevét, és konyhakert hirtelen megtelik ismerősökkel. Ez a kötődés segít átalakítani a tudományos élőlény fogalmat, kézzelfogható, érzékelhető és érzelmekkel teli valósággá. A mese által felébresztett kíváncsiság vezeti ki a gyereket a kertbe és a természetbe, hogy saját szemével lássa, saját kezével érintse meg a földet, a fát, a növényt, az állatot. A természetkapcsolat pontosan úgy épül, mint az emberi kapcsolatok. Időt szánunk a természetre, megtanuljuk az állatok-növények nevét, megismerjük a történetét, barátkozunk, megszertjük, védjük-óvjuk, vigyázunk rá. A mese segít megtalálni elveszített egyensúlyt, és megalapozza a világra való rácsodálkozás képességét.

A nyári szünet előtti utolsó két hét, a szokásosnál is intenzívebb. Ma reggel dedikálással kezdtem a napot, 4 óvodának dedikáltam ballagásra könyveket. Óriási megtiszteltetés, hogy 250 gyerek kap Népmesekincstár mesegyűjteményt útravalónak. Ma családi mesedélutánnal, örömtűzzel zárom a napot Piliscsabán egy oviban. Szerdán Bálint Ágnes Mesekonferencia Vecsésen, csütörtökön két mese-és élményséta a Margitszigeten, pénteken pedagógus képzés Budapesten, szombaton délelőtt TETT-mesepályázat könyvbemutató a Természettudományi Múzeumban, szombaton kerekasztal beszélgetés az Ünnepi Könyvhéten a Mesélő Pedagógus és Könyvtáros Díjról, mesélés, utána dedikálás.
A nyitott programok plakátjai alább, remélem valahol találkozunk!

Pedagógusnapon azzal az örömhírrel köszöntök minden pedagógust, hogy:
Idén is díjazzuk a mesélő pedagógusokat és könyvtárosokat!
Az Ünnepi Könyvhéten Bajzáth Mária mesepedagógus, a Népmesekincstár Mesepedagógia Műhely szakmai vezetője és Balázs Eszter Anna, a Lampion Könyvek főszerkesztője jelenti be a díjra való jelentkezés részleteit a Vörösmarty téren június 13-án, szombaton 17:00-kor.
A pályázat feltételeinek ismertetője után kerekasztal-beszélgetés a mesélés fontosságáról
Bajzáth Máriával, mesepedagógussal, a Népmesekincstár Mesepedagógia Műhely szakmai vezetőjével,
Balázs Eszter Annával, a Lampion Könyvek főszerkesztőjével,
Hagymássy Krisztinával, a Könyvtárostanárok Egyesületének elnökével és
Kánya Andreával az nlc.hu főszerkesztőjével.
A díjat a Lampion Könyvek és a Népmesekincstár Mesepedagógia Műhely alapította az nlc.hu támogatásával.
A díj nagykövete 2026-ban: Szabó T. Anna, író, költő, műfordító
Hiszünk abban, hogy minden mesélő pedagógus a világ rendjének és jobbá tételének őrzője, mivel életre szóló lelki és szellemi útravalót ad. Ezért hoztuk létre a Mesélő Pedagógus és Könyvtáros Díjat, hogy elismerjük azokat, akik a népmesék bölcsességével formálják a gyerekek világképét.
Időpont: június 13., szombat 17:00
Helyszín: Ünnepi Könyvhét, Vörösmarty téri színpad
A személyes bejelentés után, a pályázat részleteiről az online felületeken is olvasható lesz a tájékoztatás!

Ennél mesésebbet most nem tudok Gyereknapra mesélni:
"Olyan fórumot hozunk létre, ahol a gyerekek és fiatalok rendszeresen elmondhatják a véleményüket az oktatásról, a gyermekeket érintő ügyekről és a jövőjükről szóló kérdésekről – és ahol ez a vélemény valóban számítani fog.
Mert a gyermekközpontú gondolkodás nem egy jól hangzó szlogen. Azt jelenti, hogy figyelünk rátok. Meghallgatunk benneteket. És helyet adunk a hangotoknak."

Miniszterként az első Gyereknapomon egy számomra különösen fontos kezdeményezést szeretnék bejelenteni.

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériumban létrehozzuk a Gyermek- és Ifjúsági Részvételi Csoportot.

Hiszek abban, hogy a gyerekekről és a fiatalokról nem lehet úgy döntéseket hozni, hogy közben nem hallgatjuk meg őket. Nemcsak véleményük van az őket érintő kérdésekről, hanem értékes tapasztalatuk, tudásuk és sokszor egészen új nézőpontjuk is.

Azt szeretném, hogy a jövőben a fiatalok ne csupán elszenvedői vagy véleményezői legyenek a döntéseknek, hanem valódi partnerei azok alakításának.

Ezért olyan fórumot hozunk létre, ahol a gyerekek és fiatalok rendszeresen elmondhatják a véleményüket az oktatásról, a gyermekeket érintő ügyekről és a jövőjükről szóló kérdésekről – és ahol ez a vélemény valóban számítani fog.

Mert a gyermekközpontú gondolkodás nem egy jól hangzó szlogen. Azt jelenti, hogy figyelünk rátok. Meghallgatunk benneteket. És helyet adunk a hangotoknak.

A konkrét forma kialakításáról szóló közös gondolkodást már el is kezdtük diákokkal. Ezt a munkát a következő hónapokban folytatjuk, és szakmai szervezetek tanácsát is kikérjük annak érdekében, hogy valóban olyan részvételi intézmény jöhessen létre, amely hitelesen képviseli a gyerekek és fiatalok sokszínűségét, és érdemi lehetőséget teremt a döntések alakításában való részvételre.

Ilyen kezdeményezés még nem volt a magyar oktatásirányításban. Éppen ezért nem szeretnénk elsietni. A részletek itt különösen fontosak. Nem egy újabb formális egyeztető fórumot szeretnénk létrehozni, hanem egy olyan közösséget, amelyben a fiatalok véleménye valóban megjelenik, és valódi súlya van. Sok munkánk lesz még vele, de azt remélem, hogy egy olyan intézményt tudunk közösen felépíteni, amely méltó a gyerekek és fiatalok bizalmára.

Boldog Gyereknapot kívánok minden gyermeknek és fiatalnak! ❤️

(részlet egy tanuló leveléből, ami nemrég érkezett a postámmal)

Első osztályos koruk óta mesélek és mesélnek a tanítóik is az AKG-ban azoknak a gyerekeknek, akik ezeket a képeket rajzolták. Ahányan vannak annyifélék lehetnek, annyifélét gondolhatnak és érezhetnek. Senki nem akarja őket uniformizálni, akkor is kapnak rétest, ha nem lépnek egyszerre. Szabadok, okosak, érzékenyek, őszinték, önazonosak. Az AKG tényleg gyerekközpontú iskola, fantasztikus munkát végeznek a pedagógusok. Nemcsak elméletben tudják, hogy a valódi figyelem nem parancsszóra születik, hanem igaz szóból, kölcsönös tiszteletből és szabadságból.
Mesélés közben sem szabályozzuk túl a gyerekeket, nem ülnek „szépen” körben. Földön, padon, széken, dőlnek, borulnak, nyúlnak a kiskamaszok. Néha belemorranak a mesébe, súgnak egymásnak valamit, de ahogy fokozódik a történet feszültsége mindig sűrűsödik a csend, megszületik a varázslat, és a sokféleségből egyszer csak MI lesz, valódi együttlét. És olyankor az AKG-s kiskamaszok nem azért figyelnek egy órán keresztül az egymást követő történetekre, mert muszáj, hanem mert a történet és a közös meseélmény fontos nekik.
Minden gyereknek járna a megértés, a türelem és a bizalom, járna a megbecsülés, hogy a sokféleségüket ne javítandó hibaként, hanem értékként kezeljék, és járna egy olyan iskola, ahol a mese nem egy feladat, hanem a lélek és a képzelet legtermészetesebb szabadsága.

A Kertünk népmeséi hetek óta sikerlistás, ami óriási elismerés minden olvasótól. Külön nagyon-nagyon köszönöm a rengeteg pozitív, jókedvű, lélekemelő üzenetet, személyes történetet, képeket, emlékeket. Néhányat megosztok. "Örömöm sokszorozódjék a te örömödben..."

Néhány perce zártam le azt az online képzést, ami az utolsó alkalma volt azoknak a workshopoknak, amelyeknek az volt a célja, hogy gyújtsunk tüzeket benn és kinn, hogy zengjen az ének, a lélek, a szó, hogy minél több gyerek és család tapasztalja meg a mesehallgatás és közös éneklés, mondókázás, játék, örömteli élményét. A visszajelzések alapján legalább 100 helyen lobbannak fel a mesemáglyák, meselángok, mesemécsesek a nyári napforduló, vagy/és Szent Iván éjszakáján. Legalább 100 helyen, sok-sok családnak mesélik a mesélő pedagógusok a fény, az öröm, a világosság diadalát a sötétség felett.
Minden elhivatott, mesélő pedagógusnak és szakembernek köszönöm a lelkes részvételt, és a munkát-időt , amit befektetnek a tanulásba és ezekbe a programokba. Csodálatosak vagytok!
Köszönöm mesélőtársaimnak: Bakó Katának a tiszta hangon elénekelt dalokat, Bazsó Borbálának, Kántor-Jeskó Teodórának és Szentgyörgyi Ibolyának az értékes előadásokat.

„Kétféle iskolarendszer van: a gyerekközpontú és az intézményközpontú. Az első a demokráciák iskolája, a második a diktatúráké, amely megmondja, hogy ki legyél, milyen legyél, és mit, hogyan csinálj…” – mondta Vekerdy Tamás Mérei Ferencre hivatkozva, és összegezve a nagy reformpedagógusok – Jean-Jacques Rousseau, John Dewey, Ellen Key, Rudolf Steiner, Karácsony Sándor – szellemi örökségét.
Amikor 18 éve lerajzoltam a Népmesekincstár mesepedagógia – azóta is változatlan – alapábráját, a módszertan középpontjába ezért nem a népmese, hanem a gyerek került. Mert a mesélést (ideális esetben) nem a keretrendszerek – a NAT, a tananyag vagy az ÓNOAP –, és nem is az aktuális oktatási-politikai célok határozzák meg. A legfontosabb iránytűt a meseválasztásnál, valamint az öröm- és élményalapú mesefoglalkozások vagy meseórák tervezésénél azoknak a gyerekeknek az érdeklődése, aktuális szükségletei és mesehallgatási befogadóképessége jelenti, akiknek a mesét élőszóban vagy könyvből átadjuk, akikkel játszunk, énekelünk, mondókázunk, találós kérdésezünk, alkotunk és kézműveskedünk. Ezért van szükség a „saját” óvodai csoportunk vagy osztályunk igényeinek, érdeklődésének, figyelmének, türelmének és képzeletének ismeretére, valamint arra a rugalmasságra, korosztályos sajátosságokat, pedagógiai-pszichológiai szempontokat figyelembe vevő, korszerű, gazdag mesetárra és színes módszertani repertoárra, amellyel a pedagógus képes a tervezett folyamatot a mesehallgató gyerekek pillanatnyi mentális és fizikai állapotához igazítani. A sikeres bölcsődei, óvodai vagy iskolai mesélés elengedhetetlen alapja, hogy a gyerekek érezzék: miattuk, értük és nekik szól a mese.
Te hogyan választasz mesét? Milyen mesegyűjteményekből válogatsz? Mi okoz nehézséget a napi mesélésben? Megvan-e benned a bátorság és a rugalmasság ahhoz, hogy félretedd a kész vázlatot, ha a csoport igényei azt kívánják? Képes vagy megélni a mesélést valódi örömforrásként, vagy a mindennapi adminisztráció és rohanás felemészti a varázslatot? Mi akadályozza a napi, rendszeres, örömteli mesélést az oviban? És az iskolában? Mi segíti? Mit jelent számodra az a pillanat, amikor a gyerekek érzik: ez a mese most valóban miattuk, értük és nekik szól? Miért öröm számodra a mesélés? Milyen kreatív utakat találtál arra, hogy a kötelező keretrendszerek előírásait úgy teljesítsd, hogy közben a mese megmaradjon szabad, örömteli élménynek? Mi adja számodra meséléskor a legnagyobb kapaszkodót, magabiztosságot és szakmai szabadságot?